vidor2009 írta: ↑2025.06.18., szer. 22:06
supravox írta: ↑2025.06.18., szer. 20:49
chord_ írta: ↑2025.06.18., szer. 17:51
Sírógörcsöt kaptunk hirtelen, hogy a 'felvétel készítő-, keverő, maszterelő, kiadó terület' picit piszkálva lett.
Hihetetlen mennyiségű rossz felvétel van, hifiileg, a komolyzene területén is, pedig oda igényesebb dolgokat szeretünk képzelni...
Mégis miből gondolod,hogy a felvétel a rossz és nem a kiadvány?
Nekem az a tapasztalatom,hogy nem a felvételi oldalon kell keresni a bajt.
A kiadvány minősége és a saját láncunk bajai dött a technikatöbbet nyomnak a latba.Csak hát ezt nem szeretjük beismerni.
Hogy van az,hogy ugyanaz a lemez jobban tetszően kezd el szólni ha jó irányba fejlesztjük a motyót???
Szerintem ezt a 2 dolgot teljesen külön kellene kezelni.
Annyira szánalmas már a hangmérnököket szapulni.
Pedig tényleg ott van a kutya elásva! Állítólag annyit fejlődött a technika és a hangmérnökök tudása,mégis még csak megközelíteni sem tudják a 60-as évek zenéi,felvételi minőségét!!!
Ez egy érdekes téma, én például évek óta beszélek erről, különböző demókon, találkozókon.
Részletesen kitárgyalni sajnos ebben a topikban lehetetlen, de címszavakban a fontosabb ismérvei a hatvanas évek technológiájának:
- nem volt utómunka abban az értelemben, mint most, a felvételek gyakorlatilag élőben készültek
- max 8-12 bemenetes hangkeverők voltak és max 3, később 8 csatornás magnók. Ezért kevés mikrofonnal kellett rögzíteni és élőben keverni (lásd utómunka hiánya) kevés felvételi csatornára
- A kevés mikrofon azt jelentette, hogy egy-egy mikrofon egy teljes hangszercsoport hangját rögzítette, nem csak szólamokat izoláltan, mint most
- Ettől van valós térérzet a régi felvételeken (modern felvétel esetében digitálisan zengetnek szólamokat) és ettől van "teste" a hangszereknek illetve átjön a zenészek közötti kommunikáció
- nagyon drága volt a technika és csak a legjobbak dolgozhattak vele
- a zenészeknek a felvétel idején kellett a maximumot kihozni magukból, nem hibázhattak, mert nem hivták többet őket
- a kevés megvehető formátum hasonló dinamikai beállításokkal szólt optimálisan: lemez, rádió ritka esetben hivatalos szalagmásolat, majd később különböző kazettaformátumok
- az otthoni hifi rendszerek sokkal közelebb álltak a stúdiókban használt erősítőkhöz hangsugárzókhoz a hatvanas évek végéig
A hátrányai ezeknek a technológiai lehetőségeknek az alábbiak voltak:
- analóg zaj: egy akkor szalagos magnó jel-zaj viszonya 70 dB alatti volt jellemzően (a mostani pro audio interfacek jellemző jel-zaj viszonya 120 dB körül van)
- minden másolat készítésekor 3 dB-lel romlott a jel-zaj viszony (ma a digitális másolatok és feldolgozás közben nem romlik a jel-zaj viszony, mondjuk más tipusú problémák felléphetnek)
- a lemezeket jellemzően a 3. másolat vagy rosszabb szalagokról készítettek, vagyis akár 10 dB-lel rosszabb jel-zaj viszonyú felvételből
- a lemezeken a mélyhangokat sok esetben monósították és eleve levágták az 50 Hz alatti részt (ezt sokszor ma is így csinálják), vagyis az akkori lemezek többségén nincsenek igazán mély hangok
- jellemzően 65 dB körül jel-zaj viszonnyal és a mostanihoz képest számottevően magasabb harmonikus torzítással dolgoztak a külső csöves eszközök is, mint a mikrofon előerősítők, kompresszor, limiter, eq, stb.
- A külső eszközök miatt a nagyobb stúdiókban több analóg kábelre volt szükség, mint manapság.
- a szalagos magnók zajcsökkentési megoldásai később (Dolby A, DBX, stb) nem voltak transzparensek, de soksávos szalagos rögzítési technológia terjedésével muszáj volt használni őket)
Könyvet lehetne írni a különbségekről, de talán ízelítőnek ennyi is elég itt.