asebestyen írta: ↑2023.08.19., szomb. 20:49
revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 19:12
Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenni

itthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?
KMC lánc, Ultegra sor. Amúgy nálam is a váltó pontatlansága miatt volt. Mivel ez CX bicaj, itt a bowdwnház végigmegy a váltókartól a váltóig egyben a jó sártűrés miatt, javarészt ugye a vázon belül. Nekem miután kijön a hátsó váltóhoz a vázból a bowden bowdenházastól, az csak egy gumi átvezető dugóban jön ki, így az utolsó ív az szabadon tudott változni, ebből adódott, hogy nem lehetett normálisan beállítani a váltót. Undorító DIY kókányolás, de rátekertem a bowdenházra kívülről pár menet szigetelőszalagot, így már nem tud visszacsúszni a vázba, ez stabilizálta az utolsó ívet, azóta mindegy milyen a lánc, nem csörög.
Amúgy Szilárdtól mikor átvettem, Sram sor - Sram lánc kombó volt rajta, az is szar volt, ugyanezért, csak akkor még nem tudtam, miért.
a reacto nekem is ilyen. elég sűrűn cserélgetem a kerekeket, de olyan, mintha beállna mindig, hogy jó legyen. vagy ennyire egyformára vannak beállítva a kerekek. végülis, mind campa/fulcrum, azonos tengellyel és csavarokkal(nem a sorokat szoktam áttenni, hanem a rotort cserélem le. csak egy csavar fogja, egyszerűbb, mint leszedni a sort), de a vision kerékben is fulcrum hub van. azon nekem 10sebeség van, azok az ultegra sorok jók, nem cserélgetem másra, azzal elég patikán vált, fut. De lehet én is megmókolom szigszalaggal, biztos. ami biztos
a mai, mint lentebb kiderült, a Pinarello volt. Abban nem egyben van vezetve, csak a belső. már az axxony is panaszkodott, hogy zajos a váltója, neki már régen 11-28sram van fent, csak nála nem lehet tudni, miért, sokszor nem húzza fel rendesen, meg nő... ha elkértem, nálam nem csörgött, de simán benne van, hogy akkor neki is tényleg csörög...
nálam a bbb teljesen patika, csak az 11-23... de akkor az marad lehet. aztán majd rápróbálok egy sram láncra, axxonynak meg lehet feldobok egy shimanot. ja, neki is csak a belső bowden fut a vázban. nála is a kmc-sram ellentét állhat fenn.
a fura az. régebben volt 10sebis sram red sorom és patikán ment... már kmc-vel. lényegében minden bicajomon kmc sl van tizen-X éve, csak a 8 sebisnek más a neve. ami létezik. mindenhol jó volt eddig. ez a 1170 neccesnek tűnik. Rosen írták, hogy nehezebb beállítani, mert szélesebb a lánckerék 3-4 tizedel, de én amit mértem, 1/20as tolómérővel, azon nem mutatkozott eltérés, max 0,05 mm. de anyit csal az a subler, auchanos 2 ezerért

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu