Szerintem is ez az "X" profil megoldás a felelős a csörgésért, nem tudok másra gondolni. Nagyon egyedit akartak alkotni, sikerült, de maradandót nem sikerült. Örültem, hogy megszabadultam tőle. Már felszerelés után, az állványon tekergetve is feltűnt a zakatolás, de gondoltam terhelés alatt majd elhallgat, meg lehet kell neki némi "bekopás", de nem. Több hónap alatt sem változott semmit, így elengedtem. A Sram lánc már a felszerelés után, még fínomhangolás előtt sem csörgött.revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 21:41ettöl tartok én is... ha a láncvonal középen van, nincs is nagy baj, de ma olyan hülye szél volt, kellett az 50/19. o5 már nagyon csörög. itthon nézegettem. hogy a 19-esen ha forgatom lassan, a lánc közeoén az X kialakítás beleakad az alatta lévő 17es fogába. fejreállítva be tudtam állítani. hogy ne csörögjön és végigvált, de nekem sanszos, hogy terhelésen nem lesz jó. azt meg ne is mond, milyen xar... este még azt terveztem, kimegyek dksi edzésrezoli73 írta: ↑2023.08.19., szomb. 20:43Elnézést a belekotyogásért, és az is igaz, hogy én montiban utazom, de a Sram soron a KMC lánc nálam is csörgött, ha megfeszültem akkor is. Nagyon frusztráló tud lenni, a kedvem is elveszi. Tűzoltásnak vettem, de hiba volt. Sram lánccal már nem csörög.revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 19:12Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenniitthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?Szerencsére olyan korán indulnak, fel nemkwlwk akkor... Akartam egy tempósat szólózni, de nem is siekrült elindulni normálisan. vissza is fordultam, amikor úgy éreztem, talán beállt és kezdtem előlről, de esélytelen volt, úgy idegesített a csörgő
az nyugtat, olyan szél volt és nem tudom. mit csinált. de folyton pofánfújt, vagy oldalszembe vagy oldalról, de olyan igazi fogósan. úgyse lett volna semmi értékelhető
nameg, hogy nem indultunk el a bükkbe... most lenne a mexikóvölgyi patakban egy pinarello
![]()
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kerékpározás
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4712
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3244
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Kerékpározás
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Kerékpározás
a reacto nekem is ilyen. elég sűrűn cserélgetem a kerekeket, de olyan, mintha beállna mindig, hogy jó legyen. vagy ennyire egyformára vannak beállítva a kerekek. végülis, mind campa/fulcrum, azonos tengellyel és csavarokkal(nem a sorokat szoktam áttenni, hanem a rotort cserélem le. csak egy csavar fogja, egyszerűbb, mint leszedni a sort), de a vision kerékben is fulcrum hub van. azon nekem 10sebeség van, azok az ultegra sorok jók, nem cserélgetem másra, azzal elég patikán vált, fut. De lehet én is megmókolom szigszalaggal, biztos. ami biztosasebestyen írta: ↑2023.08.19., szomb. 20:49KMC lánc, Ultegra sor. Amúgy nálam is a váltó pontatlansága miatt volt. Mivel ez CX bicaj, itt a bowdwnház végigmegy a váltókartól a váltóig egyben a jó sártűrés miatt, javarészt ugye a vázon belül. Nekem miután kijön a hátsó váltóhoz a vázból a bowden bowdenházastól, az csak egy gumi átvezető dugóban jön ki, így az utolsó ív az szabadon tudott változni, ebből adódott, hogy nem lehetett normálisan beállítani a váltót. Undorító DIY kókányolás, de rátekertem a bowdenházra kívülről pár menet szigetelőszalagot, így már nem tud visszacsúszni a vázba, ez stabilizálta az utolsó ívet, azóta mindegy milyen a lánc, nem csörög.revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 19:12Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenniitthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?
Amúgy Szilárdtól mikor átvettem, Sram sor - Sram lánc kombó volt rajta, az is szar volt, ugyanezért, csak akkor még nem tudtam, miért.![]()

a mai, mint lentebb kiderült, a Pinarello volt. Abban nem egyben van vezetve, csak a belső. már az axxony is panaszkodott, hogy zajos a váltója, neki már régen 11-28sram van fent, csak nála nem lehet tudni, miért, sokszor nem húzza fel rendesen, meg nő... ha elkértem, nálam nem csörgött, de simán benne van, hogy akkor neki is tényleg csörög...
nálam a bbb teljesen patika, csak az 11-23... de akkor az marad lehet. aztán majd rápróbálok egy sram láncra, axxonynak meg lehet feldobok egy shimanot. ja, neki is csak a belső bowden fut a vázban. nála is a kmc-sram ellentét állhat fenn.
a fura az. régebben volt 10sebis sram red sorom és patikán ment... már kmc-vel. lényegében minden bicajomon kmc sl van tizen-X éve, csak a 8 sebisnek más a neve. ami létezik. mindenhol jó volt eddig. ez a 1170 neccesnek tűnik. Rosen írták, hogy nehezebb beállítani, mert szélesebb a lánckerék 3-4 tizedel, de én amit mértem, 1/20as tolómérővel, azon nem mutatkozott eltérés, max 0,05 mm. de anyit csal az a subler, auchanos 2 ezerért

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
ettöl tartok én is... ha a láncvonal középen van, nincs is nagy baj, de ma olyan hülye szél volt, kellett az 50/19. o5 már nagyon csörög. itthon nézegettem. hogy a 19-esen ha forgatom lassan, a lánc közeoén az X kialakítás beleakad az alatta lévő 17es fogába. fejreállítva be tudtam állítani. hogy ne csörögjön és végigvált, de nekem sanszos, hogy terhelésen nem lesz jó. azt meg ne is mond, milyen xar... este még azt terveztem, kimegyek dksi edzésrezoli73 írta: ↑2023.08.19., szomb. 20:43Elnézést a belekotyogásért, és az is igaz, hogy én montiban utazom, de a Sram soron a KMC lánc nálam is csörgött, ha megfeszültem akkor is. Nagyon frusztráló tud lenni, a kedvem is elveszi. Tűzoltásnak vettem, de hiba volt. Sram lánccal már nem csörög.revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 19:12Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenniitthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
Amúgy Szilárdtól mikor átvettem, Sram sor - Sram lánc kombó volt rajta, az is szar volt, ugyanezért, csak akkor még nem tudtam, miért.
- asebestyen
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6188
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7667
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
KMC lánc, Ultegra sor. Amúgy nálam is a váltó pontatlansága miatt volt. Mivel ez CX bicaj, itt a bowdwnház végigmegy a váltókartól a váltóig egyben a jó sártűrés miatt, javarészt ugye a vázon belül. Nekem miután kijön a hátsó váltóhoz a vázból a bowden bowdenházastól, az csak egy gumi átvezető dugóban jön ki, így az utolsó ív az szabadon tudott változni, ebből adódott, hogy nem lehetett normálisan beállítani a váltót. Undorító DIY kókányolás, de rátekertem a bowdenházra kívülről pár menet szigetelőszalagot, így már nem tud visszacsúszni a vázba, ez stabilizálta az utolsó ívet, azóta mindegy milyen a lánc, nem csörög.revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 19:12Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenniitthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?
Amúgy Szilárdtól mikor átvettem, Sram sor - Sram lánc kombó volt rajta, az is szar volt, ugyanezért, csak akkor még nem tudtam, miért.

Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4712
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3244
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Kerékpározás
Elnézést a belekotyogásért, és az is igaz, hogy én montiban utazom, de a Sram soron a KMC lánc nálam is csörgött, ha megfeszültem akkor is. Nagyon frusztráló tud lenni, a kedvem is elveszi. Tűzoltásnak vettem, de hiba volt. Sram lánccal már nem csörög.revox írta: ↑2023.08.19., szomb. 19:12Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenniitthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Kerékpározás
Sebi!
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenni
itthon szétkaptam, megkentem a csavart, bowdenen kicsit húztam. mintha most hajtáskor nem csörögne, de ha visszafele tekerem, nem finom. már nem akartam menni még egy kört a melegben, meg kb majdnem kivágtam az egész bicajt, de hátha jó lesz.
Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?
Neked a kmc sram vagy shimano sorral csörgött?
Kedden a hátsó váltón állítani kellett a sram sorhoz, de ma tudtam vele tartósan menni. volt még enyhe csörgése, elkezdtem csavargatni, de nemigazán találtam jó pozíciót, aztân idegből jól kitekertem a váltóból a finomállítót, amit már nem sikerült visszatenni

Neked a fotókon úgy tűnik. a kmc van fent. már fut rendesen?
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
Ejj ha két hónappal ezrlőtt jött volnaAAttila írta: ↑2023.08.18., pén. 21:22Ha 52-36-tal lenne, már vinném islacee írta: ↑2023.08.18., pén. 20:57Csak úgy.![]()
https://www.facebook.com/marketplace/it ... 322175781/![]()

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
Eu Kovács Gyuri, az F lesz. A kerék 5Ft, xal kerék nélküllacee írta: ↑2023.08.18., pén. 20:57Csak úgy.![]()
https://www.facebook.com/marketplace/it ... 322175781/

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
Ha 52-36-tal lenne, már vinném islacee írta: ↑2023.08.18., pén. 20:57Csak úgy.![]()
https://www.facebook.com/marketplace/it ... 322175781/

Re: Kerékpározás
most 3 körül 25%-ot mutat... abból bármi lehet. bár az axxony már bemondta az unalmast, fáradt. mondjuk én se vagyok toppon. lehet itthon megyek egy kört. nem szeretem, amikor már az esőn kell agyalni. kifogja a szelet a vitorlából.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
Gondoltam,hogy ez lesz a következő kérdés,nem szoktam nézegetni, az idén kevesebbet mentem mint tavaly, ha időm és kedvem van akkor megyek.Mindenkinek más a prioritás,élethelyzet stb. nekem a mostani kerékpár tökéletes nem is vágyom ettől jobbra jelen helyzetben,egy rossz szavam nem lehet még egyszer sem hagyott cserben.asebestyen írta: ↑2023.08.18., pén. 14:33Mennyit mész 1 évben? Miben gátol a mostani?
Online
- asebestyen
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6188
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7667
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Mennyit mész 1 évben? Miben gátol a mostani?lacee írta: ↑2023.08.18., pén. 14:30Hogy használjam:)
Igaz kitöröltem,hogy igen vennék új biciklit,de lehet használtat vennék inkább féláron:)
De ha pénzem lenne rá bőven akkor még ez beleférne.
Bugattit viszont nem vennék ha telne rá sem:)
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Kerékpározás
Hogy használjam:)

- pärt
- Hazajáró lélek
- Hozzászólások: 3979
- Csatlakozott: 2011.02.21., hétf. 23:30
- Értékelés: 5087
- Tartózkodási hely: Eger
Re: Kerékpározás
Nálam valami ilyesmire futna ki a nagy keresgélés
Online
- asebestyen
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6188
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7667
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Tök komolyan kérdezem, hogy minek?
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Online
- pärt
- Hazajáró lélek
- Hozzászólások: 3979
- Csatlakozott: 2011.02.21., hétf. 23:30
- Értékelés: 5087
- Tartózkodási hely: Eger
Re: Kerékpározás
Revi, nézz rá a meteora! Du. 3 körül eső lehet. Az 12-13h indulással nem nagyon jó.
Re: Kerékpározás
Vennék,mint írtam is lentebb,most mindegy melyik márkát,de köpködve,hogy hülyének néznek….asebestyen írta: ↑2023.08.18., pén. 13:57De ha lenne rá, vennél azért?lacee írta: ↑2023.08.18., pén. 13:28Ha szigorúan ezt nézzük akkor a versenysportban a Pinarello csapatok mostanában nincsenek a helyzet magaslatán, ebből legnagyobb az Ineos,igen kell a csapat kell az ember stb.,tehát reklám értéke így csökkent.Egyébként szokták kérdezni a magyar versenyző fiúkat,szerelőket vagy vendégeket az Eurosporton és most a Colnago és a Specit mondja mindenki, ezekkel jönnek is az eredmények, még ide sorolnám a Meridát.Sajnos státusz szimbólum már nálunk minden, múltkor mentem a gazdaboltoshoz, kérdezte a kerékpározást, milyen a bringám stb. aztán bedobta a Pinarello-t, hu meg há,de életében nem ült szerintem még országúti kerékpáron sem csak valahol olvasta,hogy drága meg jó.Szalon írta: ↑2023.08.18., pén. 12:18
Annyira nem kerestem, ez jött szembe elsőre, ahol listaárat találtam.
https://www.bikeradar.com/reviews/bikes ... to-team-e/
Az a baj, h versenysport legtetejét hasonltod a consumer termékekhez...
Viszont 1kg fehér kenyérben tényleg semmi fejlesztés nem történt, mégis jobban drágult, mint egy bicaj...
Kenyérhez viszonyitva a 6.700 EUR Meridának most akkor bő 23.000 EUR-ba kellene kerülni...![]()
![]()
Felesleges ezen vitatkozni nem mirajtunk múlik,hogy mennyibe fog kerülni egy adott márka adott típusa, de egy a lényeg, hogy túlárazott műanyag mind egy alsó kategóriás autó áráért, arról meg nem beszélve, hogy egy komolyabb groupset 1m.![]()
Mindenki azzal teker amivel tud élethelyzetéhez viszonyítva,de sajnos aki újonnan meg tudja venni az nem ismeri el ezeket a tényeket mert be kell beszélje magának,hogy ez éri a kifizetett összeget vagy a másik véglet, hogy elismeri, de megveszi mert megtudja.
Félreértés ne essék tetszenek a Pinarello kerékpárok.
Nekem ilyen gondom nincs mert nem mostanában tudok venni újonnan ilyesmit,de ha tudnám akkor sem korteskednék fölötte(drága meg jó oszt ennyi)![]()
Re: Kerékpározás
Nem ment félre ,értettem és nem akartam senkit piszkálni ezzel, Szalont sem,csak a mai trendre a státuszszimbólumokra értettem,menj be a facéén a outis csoportba vagy hirdetős csoportba,mindenki a Pincsire rejszol:)revox írta: ↑2023.08.18., pén. 13:57Lacee!
A mellett,hogy lényegében teljesen egyetértek a beárazást illetően, szerintem félrement, amit Szalon írt. Nem a Pinarellot emelte a top-ra, csak arra célzott, hogy míg én beszélek a tévékről,ami egy hétköznapi tárgy, egy top bicaj, amiről szó van, gyártótól függetlenül, az egy top versenykategória és nem lehet az árát hétköznapi fogyasztási cikkekhez hasonlítani.
amúgy igen. ez nálam is veri az ingerküszöböt, hogy egy autó ára. nem reális. Az autópiac már megérezte, mert a felvert árakat,most nem győzik akciózni,meg nulla thm-el adni. a bringapiac nem biztos, hogy ezt meg fogja érezni, mert itthon szerintem eddig is elenyésző volt a top szériát újonnan vásárlók köre, főleg az itthon vásárlóké. pl a bikefun oldalon nem is láttam merida reacto team bringát, de lehet nem jól néztem. de ha nincs,az nem véletlen...
gyere inkább Bükkbe... axxony is jön :)

Egyébként én ezt a többi márkára is értettem.
Nem tudok menni,megyünk a muterhoz,névnap stb.
Re: Kerékpározás
Lacee!
A mellett,hogy lényegében teljesen egyetértek a beárazást illetően, szerintem félrement, amit Szalon írt. Nem a Pinarellot emelte a top-ra, csak arra célzott, hogy míg én beszélek a tévékről,ami egy hétköznapi tárgy, egy top bicaj, amiről szó van, gyártótól függetlenül, az egy top versenykategória és nem lehet az árát hétköznapi fogyasztási cikkekhez hasonlítani.
amúgy igen. ez nálam is veri az ingerküszöböt, hogy egy autó ára. nem reális. Az autópiac már megérezte, mert a felvert árakat,most nem győzik akciózni,meg nulla thm-el adni. a bringapiac nem biztos, hogy ezt meg fogja érezni, mert itthon szerintem eddig is elenyésző volt a top szériát újonnan vásárlók köre, főleg az itthon vásárlóké. pl a bikefun oldalon nem is láttam merida reacto team bringát, de lehet nem jól néztem. de ha nincs,az nem véletlen...
gyere inkább Bükkbe... axxony is jön :)
A mellett,hogy lényegében teljesen egyetértek a beárazást illetően, szerintem félrement, amit Szalon írt. Nem a Pinarellot emelte a top-ra, csak arra célzott, hogy míg én beszélek a tévékről,ami egy hétköznapi tárgy, egy top bicaj, amiről szó van, gyártótól függetlenül, az egy top versenykategória és nem lehet az árát hétköznapi fogyasztási cikkekhez hasonlítani.
amúgy igen. ez nálam is veri az ingerküszöböt, hogy egy autó ára. nem reális. Az autópiac már megérezte, mert a felvert árakat,most nem győzik akciózni,meg nulla thm-el adni. a bringapiac nem biztos, hogy ezt meg fogja érezni, mert itthon szerintem eddig is elenyésző volt a top szériát újonnan vásárlók köre, főleg az itthon vásárlóké. pl a bikefun oldalon nem is láttam merida reacto team bringát, de lehet nem jól néztem. de ha nincs,az nem véletlen...
gyere inkább Bükkbe... axxony is jön :)
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
- asebestyen
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6188
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7667
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
De ha lenne rá, vennél azért?lacee írta: ↑2023.08.18., pén. 13:28Ha szigorúan ezt nézzük akkor a versenysportban a Pinarello csapatok mostanában nincsenek a helyzet magaslatán, ebből legnagyobb az Ineos,igen kell a csapat kell az ember stb.,tehát reklám értéke így csökkent.Egyébként szokták kérdezni a magyar versenyző fiúkat,szerelőket vagy vendégeket az Eurosporton és most a Colnago és a Specit mondja mindenki, ezekkel jönnek is az eredmények, még ide sorolnám a Meridát.Sajnos státusz szimbólum már nálunk minden, múltkor mentem a gazdaboltoshoz, kérdezte a kerékpározást, milyen a bringám stb. aztán bedobta a Pinarello-t, hu meg há,de életében nem ült szerintem még országúti kerékpáron sem csak valahol olvasta,hogy drága meg jó.Szalon írta: ↑2023.08.18., pén. 12:18
Annyira nem kerestem, ez jött szembe elsőre, ahol listaárat találtam.
https://www.bikeradar.com/reviews/bikes ... to-team-e/
Az a baj, h versenysport legtetejét hasonltod a consumer termékekhez...
Viszont 1kg fehér kenyérben tényleg semmi fejlesztés nem történt, mégis jobban drágult, mint egy bicaj...
Kenyérhez viszonyitva a 6.700 EUR Meridának most akkor bő 23.000 EUR-ba kellene kerülni...![]()
![]()
Felesleges ezen vitatkozni nem mirajtunk múlik,hogy mennyibe fog kerülni egy adott márka adott típusa, de egy a lényeg, hogy túlárazott műanyag mind egy alsó kategóriás autó áráért, arról meg nem beszélve, hogy egy komolyabb groupset 1m.![]()
Mindenki azzal teker amivel tud élethelyzetéhez viszonyítva,de sajnos aki újonnan meg tudja venni az nem ismeri el ezeket a tényeket mert be kell beszélje magának,hogy ez éri a kifizetett összeget vagy a másik véglet, hogy elismeri, de megveszi mert megtudja.
Félreértés ne essék tetszenek a Pinarello kerékpárok.
Nekem ilyen gondom nincs mert nem mostanában tudok venni újonnan ilyesmit,de ha tudnám akkor sem korteskednék fölötte(drága meg jó oszt ennyi)![]()
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Kerékpározás
Egyébként számomra ami sikeres sztorinak tűnik az a Specialized-Sagan csillagzat együttálása,rengeteg limitált kiadású kerékpárt,cipőt stb. eredményezett amit vettek is mint a cukrot.
Ezt más márkánál még nem igazán láttam csak elvétve.
Ezt más márkánál még nem igazán láttam csak elvétve.
Re: Kerékpározás
Ha szigorúan ezt nézzük akkor a versenysportban a Pinarello csapatok mostanában nincsenek a helyzet magaslatán, ebből legnagyobb az Ineos,igen kell a csapat kell az ember stb.,tehát reklám értéke így csökkent.Egyébként szokták kérdezni a magyar versenyző fiúkat,szerelőket vagy vendégeket az Eurosporton és most a Colnago és a Specit mondja mindenki, ezekkel jönnek is az eredmények, még ide sorolnám a Meridát.Sajnos státusz szimbólum már nálunk minden, múltkor mentem a gazdaboltoshoz, kérdezte a kerékpározást, milyen a bringám stb. aztán bedobta a Pinarello-t, hu meg há,de életében nem ült szerintem még országúti kerékpáron sem csak valahol olvasta,hogy drága meg jó.Szalon írta: ↑2023.08.18., pén. 12:18
Annyira nem kerestem, ez jött szembe elsőre, ahol listaárat találtam.
https://www.bikeradar.com/reviews/bikes ... to-team-e/
Az a baj, h versenysport legtetejét hasonltod a consumer termékekhez...
Viszont 1kg fehér kenyérben tényleg semmi fejlesztés nem történt, mégis jobban drágult, mint egy bicaj...
Kenyérhez viszonyitva a 6.700 EUR Meridának most akkor bő 23.000 EUR-ba kellene kerülni...![]()

Felesleges ezen vitatkozni nem mirajtunk múlik,hogy mennyibe fog kerülni egy adott márka adott típusa, de egy a lényeg, hogy túlárazott műanyag mind egy alsó kategóriás autó áráért, arról meg nem beszélve, hogy egy komolyabb groupset 1m.

Mindenki azzal teker amivel tud élethelyzetéhez viszonyítva,de sajnos aki újonnan meg tudja venni az nem ismeri el ezeket a tényeket mert be kell beszélje magának,hogy ez éri a kifizetett összeget vagy a másik véglet, hogy elismeri, de megveszi mert megtudja.
Félreértés ne essék tetszenek a Pinarello kerékpárok.
Nekem ilyen gondom nincs mert nem mostanában tudok venni újonnan ilyesmit,de ha tudnám akkor sem korteskednék fölötte(drága meg jó oszt ennyi)

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára asebestyen 2023.08.18., pén. 13:32-kor.
Ok: Idézési hiba javítása
Ok: Idézési hiba javítása
Re: Kerékpározás
konzumbici-versenysport...
én azt gondolom, ez ugyanúgy konzumtermék, mint bármi más. bemégy a boltba, megveszed. A versenysport ott fog elkezdődni, amikor megkapod a 127mm hosszú stucnival szerelt 413mm széles kormányt. A felsőcsövet a kedvedért meghosszabbítják 4mm-el és elkövetnek egyéb nxyalánkságot, mint volt nemrég az a sztori,hogy XY átfűzette a kereket nagyobb küllőkkel,mert nem tartott eléggé. és jönnek a spéci tányérok,láncok,isten tudja, miket csereberélnek.
emlékszem,amikor megvettem a bicajomat, azonos méretű stucniból vettem vagy 3 féle gyártótól, mert hiába papíron azonosak, a valóságban van, hogy akár 5mm-t is szórnak. ez a konzumtermék racsingosítása
ráadásul,amit nemrég Mártika mesélt a tdf közvíttésen, hogy már a Pincsi is azt csinálja,hogy adott vázmérethez megvan, mekkora stucni,komrány,stb... dukál és az van rajta, nem lehet variálni. természetesen, "külön ezeket meg lehet venni,ha nem a megfelelő méret van rajta,amiben készségesen segítünk". Nagyon bízom benne, hogy ez csak a Biondo agymenése, de ha nem, még jobban konzumálódik a dolog. Nem is tudom, mi lenne, ha nekem egy 465,urambocsá egy 440 kellene? megkapnám 60-as stucnival?
Sebi hunyja be szemét, mert most jön az, hogy már nem is választhatok mechanikus és villany, ill felni és tárcsa között a gyártók 99%-ánál (1% csak a véletlen miatt,hátha van még,ahol
).
de értem, tévé,mint hétköznapi használati tárgy és bicaj a top szériából. de én ezt még mindig inkább tekintem konzumterméknek.
én azt gondolom, ez ugyanúgy konzumtermék, mint bármi más. bemégy a boltba, megveszed. A versenysport ott fog elkezdődni, amikor megkapod a 127mm hosszú stucnival szerelt 413mm széles kormányt. A felsőcsövet a kedvedért meghosszabbítják 4mm-el és elkövetnek egyéb nxyalánkságot, mint volt nemrég az a sztori,hogy XY átfűzette a kereket nagyobb küllőkkel,mert nem tartott eléggé. és jönnek a spéci tányérok,láncok,isten tudja, miket csereberélnek.
emlékszem,amikor megvettem a bicajomat, azonos méretű stucniból vettem vagy 3 féle gyártótól, mert hiába papíron azonosak, a valóságban van, hogy akár 5mm-t is szórnak. ez a konzumtermék racsingosítása

ráadásul,amit nemrég Mártika mesélt a tdf közvíttésen, hogy már a Pincsi is azt csinálja,hogy adott vázmérethez megvan, mekkora stucni,komrány,stb... dukál és az van rajta, nem lehet variálni. természetesen, "külön ezeket meg lehet venni,ha nem a megfelelő méret van rajta,amiben készségesen segítünk". Nagyon bízom benne, hogy ez csak a Biondo agymenése, de ha nem, még jobban konzumálódik a dolog. Nem is tudom, mi lenne, ha nekem egy 465,urambocsá egy 440 kellene? megkapnám 60-as stucnival?

de értem, tévé,mint hétköznapi használati tárgy és bicaj a top szériából. de én ezt még mindig inkább tekintem konzumterméknek.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
Szalon írta: ↑2023.08.18., pén. 12:18Annyira nem kerestem, ez jött szembe elsőre, ahol listaárat találtam.revox írta: ↑2023.08.18., pén. 11:21akkor valami jó árat találtál ,mert nemrég, amikor valahol láttam az árát,csak annyi maradt meg, hogy a merida is felzárkózott,mint megannyi más gyártó a sorba,ahol a csúcsgép eléri az 5millát.Szalon írta: ↑2023.08.18., pén. 10:47Másik oldalról nézve a bicaj árak nagyjából lekövették a kereset emelkedést. Amennyiben 1,5 misi volt a csús Reacto 10-12 éve, most az új Team verziós Reacto wattmérős DA-val ~10.000 EUR, azaz mai árfolyamon ~3.8 misi. Ha igy nézzük, 10 éve is ugyanúgy túl voltak ám árazva...![]()
de ha a Pincsit nézzük, az F8 még csak 10-11ezer EUR volt. most 14-16 az F? mennyi? jobb az új,de ez a természetes fejlődési folyamat. Egyébként a társadalmi fejlődés azt kívánja meg, hogy fogyasztási cikkek elérhetőbbek legyenek az idő előrehaladtával, így egy felzárkózó országban ez nem megfelelő tendencia. kb 20 éve vettem egy lapostévét 300-ért. Ennyiért ma is tudok venni egy tűrhetőt, csak nem 104 centist, hanem 124-est. Hasonló kategóriát, mint a régi 300as volt, csak felvértezve minden modern jósággal, mondjuk 600-ért. nekem ez az elfogadható tendencia, hogy most kb a jövedelemhez mérten, a korábbi feléért megvehető egy termék.
https://www.bikeradar.com/reviews/bikes ... to-team-e/
Az a baj, h versenysport legtetejét hasonltod a consumer termékekhez...
Viszont 1kg fehér kenyérben tényleg semmi fejlesztés nem történt, mégis jobban drágult, mint egy bicaj...
Kenyérhez viszonyitva a 6.700 EUR Meridának most akkor bő 23.000 EUR-ba kellene kerülni...![]()

amúgy itt találtam egy 12ezrest, ez gondolom,afféle emag oldal, vagy fene tudja mi,de itt van egy "festett" is 13,5-ért. ezek szerint azóta is ment fentebb
https://bike-room.com/product/merida-re ... r-tl-disc/
ja, megyek ma,ráborítom az auchanosokra a kenyerespultot