Gerilla marketing céges néven és fizetett topikokban? Érdekes ötlet, ismert nevén oximoron.kammerer írta: ↑2024.06.29., szomb. 12:42Az MRC komolyakat alkotott mostanában (is) hifi téren, és igen, bizonyos tekintetben küldetést is teljesít mostanában (is). Nem csak akkortájt teljesített küldetést, amikor még részt vett benne az azóta kiszállt renegát, aki egyébként most már mindenütt cégnéven, és egyébként is régóta az évszázad gerillamarketingeseként fórumozva hangoztat tirádákat gerillamarketing ellen - és általában a hifi ellen a hifi fórumokon.
Az a probléma, hogy magad is rendszeresen elköveted a hibát, miszerint az általad teremtett világot tekinted az egyetlen lehetőségnek és ami azon túl van, az szerinted vagy nem létezik, vagy helytelen. A Kaef által tegnap este felhozott téma is példázza, hogy sokan azt tekintik természetes hangzásnak, ami nekik tetszik. Nyilván nem tilos ez, de néha kellemetlen tud lenni, pl. mikor erőteljesen kizárja az érdemi párbeszéd lehetőségét. Márpedig ebből manapság nagy hiányt szenvedünk.
Nem, nem a HiFi ellen ágálok (45 év hifizés után elég furcsa is lenne), hanem az ellen emelek néha szót, amivé mostanában lett és amire néhányan használják, pl az itt rendszeresen kirobbanó, előítéletekből táplált hitvitákra. Hifizni ezer módon, zenét hallgatni még több módon lehet és ha az ember néha leveszi fejéről az alufólia sisakot, esetleg még észre is veheti ezt a sokszínűséget. A napokban többen is szóvá tették (szerintem jogosan), hogy nem ebből az ide rendszeresen író 15-20 emberből áll a hazai HiFi élet, a zenehallgatók túlnyomó többségét - akik egyben a zeneipar fő piacát jelentik - meg a HiFi is hidegen hagyja. És ezt nem árt néha figyelembe vennünk.








