A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
A különös hangzásért nem kis mértékben a hangmérnök a felelős, a természetes és művi zengetés olyan egyvelege érhető tetten, ami nagyon jól illeszkedik a játszott mű hangulatához. Az előadás is kitűnő, de a sound -az most is a felvételkészítő/utómunkát végző érdeme.
Ezen a felvételen talán nem is a zengések a különlegesek; sőt, ellentétben a zongoralemezek többségével, itt nincs is akkora hatásvadász-zengetés,
inkább a jobbkéz 'dinamika', ami nagyon-nagyon jó, pont a linkelt darabnál, azok a felfelé-trillák, valahová tényleg felfelé, a Levegőégbe mutatnak.
Az, hogy ez mennyire valós, és mennyire utómunka, az az élmény szempontjából teljesen mellékes.
Ez a zongorahang-felvétel nagyon különleges.
Áttetsző?, valami ilyesmi.
Ezzel a kiadással az élmény teljesebb.
A különös hangzásért nem kis mértékben a hangmérnök a felelős, a természetes és művi zengetés olyan egyvelege érhető tetten, ami nagyon jól illeszkedik a játszott mű hangulatához. Az előadás is kitűnő, de a sound -az most is a felvételkészítő/utómunkát végző érdeme.
Korábban már volt Byrd lantcsembalón, most a Goldberg variációk jött velem szembe, aztán együtt haza.
Talán a leginkább audiofil barokk hangszer, ha szabad ilyet állítani!
Ugyanaz a Keith Hill hangszer; nagyon különleges a hangzás, valóban.
Nem kedvencem a Goldberg-variációk. Zongorán különösen messziről tisztelem.
Agyonjátszott darab, és nem az van, mint a Négy Évszak esetén, amiben olyan szintű természetes melodikusság van, hogy mindent kibír, de tényleg mindent. A leg-gázabb előadáson is átjön a lényeg. Hanem az, hogy a századik verzió százegyedik előadója is csak csavargatja, de nem jön ki belőle igazi tartalom, csak valami tankönyv-íz.
Itt van egy kis kivétel. Mert ez valahogy engedi a hang-szépséget, konkrétan, a hifis hangzás-szépséget gomolyogni, ad rá időt, nincs kapkodás, gyakorlatilag olyan érzés, mintha egy hangszerhang-bemutató lenne, valami nagyon-nagyon jó zenével. És ne feledjük, hogy a csembalón a 'piano/forte' játék ugyan hangerőváltozást nem nagyon okoz, de tónusváltozást, kiteljesedést / beszűkülést, annál inkább, a finom játék okozta felhangbőség még egy laptopon is átjön, egy 'csembaló-erős' rendszeren pedig csuda dolgokat lehet ilyenkor hallani.
Azt belátom, hogy megtudván azt, hogy Bach otthon egy ehhez nagyon hasonló hangszerrel komponált, majdhogynem mindent, így azért kicsit más a gyerek fekvése.
Korábban már volt Byrd lantcsembalón, most a Goldberg variációk jött velem szembe, aztán együtt haza.
Talán a leginkább audiofil barokk hangszer, ha szabad ilyet állítani!
Nem vagyok nagy csembaló rajongó, talán már említettem. A zongorát szeretem, na és persze az orgonát, de már a forte pianónál is hiányérzetem támad. Rengeteg csembaló zenét szoktál megosztani, ezekbe rendszeresen belehallgatok, hátha kedvet kapok hozzá, de ez az első olyan felvétel, ami megfogott, ezt talán tényleg nem érdemes zongorán előadni. És tényleg szépen játszik.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Annyi jó zenét rakott a polcomra, hogy neki konkrétan bármit elnézek....
Akár Stockhausen-t is játszhat felőlem.
Az sem fogom meghallgatni, meg ezt sem.
De kicsit olyan érzés, hogy bármennyire is szeretem a régizenét, de úgy tűnik, hogy véges halmaz.
A nagy 'slágereket' meghökkentően nagy mennyiségben felkutatta, feljátszotta, ennyi.
Ez a Karamazov, egy egy jó fej, egyik szóló lant-koncertjén, talán a Zeneakadémián volt, szemrebbenés nélkül megemlítette, hogy igen, egyszer együtt ittak Sting-gel, kicsit zenélgettek, valami rossz gitáron, és akkor susogta a fülébe a nagy ötletet, hogy csináljanak már egy Dowland albumot... hogy sikeres volt-e?, hát, szerinte igen, ő pl. egy szép nagy lakást tudott venni belőle... :)
Egyébként Stingnek létezik egy valóban komolyzenei albuma, a Songs From The Labyrinth, ahol John Dowland szerzeményeket ad elő Edin Karamazov lantművésszel együtt. Nem ápolok komoly barátságot a pre-barokk lant zenékkel, de én úgy érzem, hogy Sting ezzel alaposan mellé lőtt, nem való ez neki.
Valóban, kissé megosztóra sikeredett.
Részemről, valahogy mégis tetszik. Azért, mert aki Dowland zenéjét ismeri, feltétlen szembejön pl. ez a linkelt 'Can she excuse' dal, valakivel, és a 'normál' verziók nagy többsége, főleg, a kissé régebbiek, erősen mesterkéltek, manírosak, valahogy nem jók. Vagy régen jók voltak, nem tudom.
Sting-nek ez az odamondós, rekedtes se-hangja, ez az elsőre furcsa majdnem-recitálása, ez nekem sokkal jobban tetszik, mint pl. ez, aki, Emma Kirkby, a nagy ünnepelt 'Dowland-specialista'.
Persze kinek-kinek.
Meg persze az, hogy a milliós közönség elé, a fiatalok elé is, odavitt egy reneszánsz szerzőt, egy 'rétegzenét', hogy ezért annyian hallgatták/megismerték, mint mondjuk 100× az összes reneszánsz előadó az összes létező kiadott lemezével együtt, ez azért nem rossz dolog.
