Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Általában a hifiről
Re: Általában a hifiről
A hifiben és még inkább a high endben én azt látom, a szubjektivista irányzat mindenekfelett való elterjedésének köszönhetően ma már akkora a parasztvakítás és a mellébeszélés, hogy nem is csodálom, sok kívülállónak már azelőtt elmegy a kedve az egésztől mielőtt még hozzászagolt volna a témához. És én úgy látom, sem a gyártóknak, sem a kereskedőknek, sem a véleményvezéreknek (blogok, magazinok) nem érdeke, hogy ez változzon. Tisztelet a kevés kivételnek. Az itt is sokat idézett HFM-ben legalább a maguk eszközeivel megpróbálták egyensúlyba hozni az objektív és szubjektív szemléletet. Nem is csoda, hogy amikor a piacról kellett volna megélni, meg is szűntek.
Én nem tudok egy olyan objektív irányzatot komolyan képviselő emberről sem aki ne tartaná fontosnak a mérések mellett a meghallgatást is. Ugyanakkor a szubjektivista irányzatnak köszönhetően rengeteg a méregdrágán adott, műszakilag silány minőségű cucc. (Persze van olcsón is, de hát az ugye mégiscsak emészthetőbb.) Nyilván nem érdeke egyetlen fent említett csoportnak sem, hogy ez kiderüljön, aztán amikor mégis megtörténik, akkor megy a magyarázkodás (az utóbbi napok PS audio-s DAC botrányai jó példa, de messze nem ők az egyetlen).
Én erősen szkeptikus vagyok a sok woodo hangi hatásával kapcsolatban is. Azt persze nem tartom lehetetlennek, hogy pszichésen hathat a használójára, csak az egy teljesen más történet. Hitelt érdemlő vaktesztek nélkül amikor olyanokról hallok hogy az USB kábeleknek mekkora nagy hatása van a hangra (és hasonlók), akkor az nálam kb az a színvonal mikor felbukkan a bulvárhír, hogy újra látták a jetit vagy a loch ness-i szörnyet.
Egyébként épp tegnap kezdtem el nézni ezt a videót, na ez viszont nagyon tanulságos és érdekes, még azt is megérné, hogy magyar feliratot kapjon:
https://www.youtube.com/watch?v=zrpUDuUtxPM

Nem kell félrevinni a diskurzust.
Erről volt szó:
'az akusztikában minden lemérhető és modellezhető'
Ez egy iszonyú mérnöki nagyképűség.

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
Online
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7075
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6352
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Általában a hifiről
Már megint megy a mérnökök és a mérnöki szemlélet keresztrefeszítése
Az összes "keresztrefeszítőnek": ne feledjétek kérlek, hogy a mérnöki munka mnögötti tudományos szemlélet nélkül nem lenne hifi, nem lenne ez a fórum sem, mert még internet sem lenne, stb... cserében esetleg imádkozhatnánk egy szép színes kődarabhoz vagy mágikus fakoronghoz, hogy játsszon nekünk Beethovent egy kottából.
Mielőtt demagógiával vádolnátok, figyeljetek rá, hogy az itteni "mérmöki szemléletet" képviselők az esetek részében nem azt kérdőjelezik meg, amit nem tudunk magyarázni (egyébként a legtöbbet igenis tudjuk magyarázni, még a vudu dolgok nagy részét is - legfeljebb nem esik jól a magyarázat az ezotériában hívőknek), hanem azt ami ellentmond az egyetemes tudományos és mérnöki ismereteknek, vagy fogalom-definícióknak. Egyszóval: ami tudománytalan. Van ám különbség, remélem látjátok is.
Még egy: Az, hogy bizonyos makrószintű történések nem írhatóak le a részecskék viselkedéséből kiindulva, nem jelenti azt, hogy azok a tudománytalanság kategóriájába tartoznak, sem azt, hogy csődöt mond a mérnöki szemlélet, pusztán csak azt, hogy túl bonyolult az összefüggés ahhoz, hogy érdemes legyen pontosan lekövetkeztetni és leírni képletekkel. Igen, rengeteg kicsi, egyenként egyszerűen viselkedő mikro-alkotóelem nagyon bonyolult viselkedésű makrorendszreket tud alkotni, ami makroszinten egyszerűbben magyarázható viselkedésmintákat tartalmazhat. Ennek egszerű de nagyszerű szemléleteésére alkalmas a Conway-féle életjáték, aki nem ismeri, nézzen utána.

- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: Általában a hifiről
[quote=b_t post_id=2421384 time=1570692902 user_id=8304]
Townshend rugókat (hangfalak alá) mértem. Mármint átvitel azzal, meg a nélkül.
Azért ezt, mert elég jól hallható változást csinál a hangban, nem kell találgatni.
A mérés cserében semmi lényeges különbséget nem mutatott.
(REW mérés, hallgatói pozícióból UMIK mikrofonnal. Hangnyomás, RT60, impulzusátvitel és vizesésdiagrammra nézve).
Tudom hova és mit kell tekernem a hangfalam aktív mélyén, hogy a lehető leglineárisabb átvitelt hallgassam (amit a szobám tud). Sótlan, semmi hang.
A méréseket végül leginkább az RT60 beállítására tudtam használni (oda fontos volt), picit az átvitel javítására aztán elengedtem. Maradt megint a fül a végére.
De simán lehet, hogy nem tudom a méréseket jól értelmezni (mármint tényleg).
[quote]
Amikor valaki a mérések tudományos mindenek felett állásával érvel, két dolgot szoktam mérési házi feladatként kiosztani:
1. Tessék mérési jegyzőkönyvekkel igazolni a folyamatot, amikor a gyermek felismeri édesanyja hangját!
2. Tessék mérési jegyzőkönyvekkel igazolni a folyamatot, amikor telefonbeszélgetés közben, egy közeli ismerős hangjából felismerjük, hogy baj van!
Vannak a mérések, amik nagyon fontosak, elengedhetetlenek a mérnöki munka során, és vannak a mi hobbinkban (is) még tudományosan felderítetlen területek, amikkel sajnos nap mint nap "tudománytalan" eszközökkel kell megbirkóznunk.

Hej, cables, manapság megfigyelhető, azok a sportolók, akik komoly sikereket érnek el, igénybe
veszik pszihologus segítségét, hogy fejben még jobban ott legyenek a szeren. Ezt a szemléletet
meg kellene honosítani a mérnöki tudományokban is, de a hobbikban mindenképpen.
"Az ördög nem olyan szörnyű, mint a matematikai modellje!" (Wavebourn)
- b_t
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 453
- Csatlakozott: 2006.08.28., hétf. 10:24
- Értékelés: 372
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
Townshend rugókat (hangfalak alá) mértem. Mármint átvitel azzal, meg a nélkül.
Azért ezt, mert elég jól hallható változást csinál a hangban, nem kell találgatni.
A mérés cserében semmi lényeges különbséget nem mutatott.
(REW mérés, hallgatói pozícióból UMIK mikrofonnal. Hangnyomás, RT60, impulzusátvitel és vizesésdiagrammra nézve).
Tudom hova és mit kell tekernem a hangfalam aktív mélyén, hogy a lehető leglineárisabb átvitelt hallgassam (amit a szobám tud). Sótlan, semmi hang.
A méréseket végül leginkább az RT60 beállítására tudtam használni (oda fontos volt), picit az átvitel javítására aztán elengedtem. Maradt megint a fül a végére.
De simán lehet, hogy nem tudom a méréseket jól értelmezni (mármint tényleg).
Azért ezt, mert elég jól hallható változást csinál a hangban, nem kell találgatni.
A mérés cserében semmi lényeges különbséget nem mutatott.
(REW mérés, hallgatói pozícióból UMIK mikrofonnal. Hangnyomás, RT60, impulzusátvitel és vizesésdiagrammra nézve).
Tudom hova és mit kell tekernem a hangfalam aktív mélyén, hogy a lehető leglineárisabb átvitelt hallgassam (amit a szobám tud). Sótlan, semmi hang.
A méréseket végül leginkább az RT60 beállítására tudtam használni (oda fontos volt), picit az átvitel javítására aztán elengedtem. Maradt megint a fül a végére.
De simán lehet, hogy nem tudom a méréseket jól értelmezni (mármint tényleg).
wittao írta: ↑2019.10.10., csüt. 09:10Mértetek már be helyiséget unicum-os üveggel és anélkül? Kíváncsi lennék a mikrofonok milyen különbséget "hallanak" a két állapot között.
http://carbon4copy.blogspot.com/
Re: Általában a hifiről
de ugye nem gondolod, ha egy iskolas elvéti az összeadast (mondjuk 8+9-re 19-et ir), akkor az összeadas nem megoldhato ?
vagy ha van egy gyengébb zenész, akkor más sem tudja eljátszani a darabot, és nem is lehet jó zenész ?
különbözö szintü hibak mindig voltak, vannak es lesznek a müszaki kivitelezesben, megvalositasban, de ez nem azt jelenti, hogy nem lenne megoldhato tudományosan (tudás, pénz, szándék, ...kérdése, hogy mi mennyire lesz jó, közel a megvalósításban)
Re: Általában a hifiről
Ez biztosan nem így van.
Estig lehetne a példákat sorolni, mi és hogyan lett elb..szva nagy pénzért - a MÜPA ki-becsukható rezonátorairól maga a tervező is azt nyilatkozta, hogy enyhe tévedés volt - meg mekkora kínlódások mennek otthon, és nem, nem akar javulni az akusztika, bármennyi panelt meg basszuscsapdát nyomunk a szobába.... és sokszor úgy szól jól a cucc, olyan pozícióban, hogy a tefajta mérnök sírva fakad, hogy ezt így ne, ja, és a híres teremkorrekciók?, melyikőtök használja?, 1000-ből egyszer, ha összejön valami értelmes.
Templomok többszörösen ívelt tereinek modellezése??
Komolyan?
Igen, biztosan lemodellezi a szoftvered, csak alkalmazáskor sehogyan sem nem akar jó lenni a hang...
Szóval, tapogatózás van, maradjunk ennyiben.
ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
Re: Általában a hifiről
Hála a Jó Istennek!
Vagy mégse? :(
Hifi Magazin 12, Zene a falak között:
A hangversenyteremtől kiindulva eljutottunk tehát a lakószobáig.
Persze, meglehetősen leegyszerűsített képet festettünk, mert nem
akartuk elvenni az olvasó kedvét. Most már bevallhatjuk: senki sem
tudja igazán, mitől ítéljük jónak vagy rossznak egy terem
akusztikáját. Azok a szempontok, amelyekről eddig beszéltünk, inkább
negatív értelműek. Vagyis, ha az utózengés nem jó, ha túl sok vagy túl
kevés a visszaverődés, akkor valószínű, hogy a terem akusztikáját
szubjektíven is rossznak ítéljük. Fordítva viszont ez nem áll: lehet
egy terem az említett paraméterek szempontjából tökéletes,
meghallgatva pedig pocsék. Az a baj, hogy nem tudunk még eleget az
emberi hallás sajátosságairól, nem tudjuk, hogy az ítéletünk
kialakításában melyik akusztikai paraméternek mekkora a jelentősége
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 15917
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11255
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
Szerencsére az akusztikában nincs semmi ezotéria, tökéletesen mérhető és modellezhető folyamatokból áll.
Online
A BME-n biztosan büszkék lennének rád, ha olvasnák amiket itt írogatsz, mint hificeleb. Tudom, ők vakon vannak...
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6329
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7982
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Általában a hifiről
Veled már nem kell poénkodni, Rudi bácsi, mert minden amit írsz már önmaga egy vicc, még ha rossz is. Nem kell félned, hogy az utóbbi időben megfogalmazott aranyköpéseid a Műszaki Könyvkiadónál fognak megjelenni, maximum a Hahotában, ha nagy lesz a rossz vicc írói válság.cables írta: ↑2019.10.10., csüt. 07:32
Jól van, na! Miért ne poénkodnék? Velem is poénkodnak eleget. Viszont, amit utána írtál ahhoz fűznék kommentet.
Nem érdemes azt a látszatot kelteni, hogy az audió tisztán mérnöki szemlélettel kezelhető területe a technikának. Minden kimérhető, minden világos benne. Hát egy túrót. Ez nem így van, meg akkor se ha az itteni okosok halálra cikizik azokat, akik ezotérikus, hihetetlennek tűnő dolgokról írtak vagy írnak. Mindenkiben van egy határ, hogy ezt elhiszem, ezt már nem. De ezt a határt érdemes időnként tologatni. Én is kipróbáltam otthon az a japán fekete betüs tuningot. Én semmi hatást nem éreztem. Viszont pár hónapja voltam egy szín szeánszon, ahol meggyőződhettem arról, hogy kis szines biszbaszok elhelyezése a hallgató térben egyértelmű, skálázható javulást okoz a hangzásban, akkorát, hogy azt kábelekkel se könnyű elérni. És eltéve a színes cuccokat szépen vissza romlott a hang.
Az is többszöri tapasztalatom, hogy, ha olyan jön el hallgatni a rendszerünket, aki nem akarja, hogy jól szóljon, akkor nem fog jól szólni. Pár éve zenét hallgatunk valakivel nálam és csodálkozott a mélyeken: Hogy lehet ilyen jó mély hang egy monitorból. Pár napra rá másvalakivel hallgattuk ugyanazt. Szólt, hogy itt nincsenek mélyek. Akkor kezdtem figyelni, tényleg nem volt mély hang. Elment a tag, meghallgattam megint ugyanazt a lemezt: voltak mélyek.
A hálózati feszültség szűrése komoly terület lett. Mindenki használ valamilyen szűrőt. Sokan gyártanak sokféle szűrőket. Mérnöki szemlélettel, okosan megtervezve, aztán legtöbbször rontanak a hangon. Miért? Mert a zaj nem járt egyetemre, és nem ott megy be a rendszerbe, ahol az okos mérnök azt gondolja.
Sokan - talán épp te is - kijelentették, hogy USB kábelnek nincs befolyása a hangzásra. Van, nem is kicsi.
Szóval hagyjuk ezt a mérnöki dumát. Mondom ezt mérnökként.
A BME-n biztosan büszkék lennének rád, ha olvasnák amiket itt írogatsz, mint hificeleb. Tudom, ők vakon vannak...
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok

Nem a Tidal/Roon kényelme helyett vágyom a régi másolgatásra. Inkább mellettük.juliush írta: ↑2019.10.09., szer. 12:12Előrebocsátom, nem akarok senkit győzködni, hiszen végtelenül szubjektív dologról van szó!kaef2 írta: ↑2019.10.09., szer. 00:32A streamelés, miközben nagyon praktikus és egyre jobb minőségű, teljességgel személytelenné teszi a zenehallgatást. Így annyi közünk sincs többé a zenék "megszerzéséhez", mint anno a valós idejű másolással, felvételi szintek beállításával és most már a hordozót sem tulajdonoljuk. Akkor a gondosan és türelemmel elkészített felvétel jobban hozzánk kötötte a zenét, mintha csak részesei lettünk volna a folyamatnak.
Nekem pedig a személyesség, az aktiv közreműködés élménye azóta is hiányzik.
Számomra a közelmúlt fejlesztései (jRiver, majd Roon+TIDAL) épp ellenkező hatást eredményezték, holott nagyjából hasonló korszakból és háttérrel érkeztünk (na jó, persze hozzám képest Te "ipari" szinten űzted már akkor is). Ráadásul egészen a közelmúltig áthatotta a gondolkodásomat, a zenehallgatáshoz való hozzáállásomat a fizikai birtoklás vágya is, többezer CD és SACD sorakozik a polcokon, ha egy ...khmm...letöltött produkció megtetszett, meg kellett vennem fizikai hordozón is.
Aztán jött a Roon, amely a saját gyűjteményemet és Tidal előfizetéssel elérhető tartalmakat elképesztően kényelmesen kezelhető, jól kereshető kontextusba helyezve tette számomra elérhetővé (különösen mióta beszereztem még egy iPad-et is) és a tulajdonlás, a fizikai birtoklás vágya jelentősen erodálódott bennem.
Valójában SZÁMOMRA épp ettől vált még személyesebbé és intellektuálisan kielégítőbb élménnyé az otthoni zenehallgatás! A kanapéról szinte el se mozdulva teszek asszociatív ugrásokat az elérhető tartalomban térben, időben, művészek, műfajok, stb. között felépített kapcsolati hálóban, néhány képernyő-érintésnyire enciklopédikus méretű háttérinformációtól, illusztrációktól. Ráadásul így "bolyongva" a gyűjteményemben sokkal nagyobb és érdekesebb utakat járok be, mint a többezenyi lemez előtt álldogálva és a következő hallgatnivalón vívódva, ami gyakran a praktikusan hallgatott repertoárom beszűküléséhez vezetett.
Egyszerűen imádom és én már biztos nem lépnék vissza a fizikai hordozókhoz! De ez az én saját utam, nyilvánvalóan másoknak homlokegyenest ellenkező preferenciái lehetnek.
Azon a napon fizettem elő mindkettőre, amikor idehaza is elérhetővé váltak és messze a legjobb hifi beruházásom volt mindkettő. Amikor éppen nem utazm azóta sem múlik el nap hogy ne használjam őket.
Egykor közel egy évtizedig dolgoztam (mérnök hallgatóként is, majd mérnökként), mint videó vágó és operatőr. Van kamerám és van vágórendszerem is és néha szoktam használni, csak hogy ne múljanak el teljesen az emlékeim, habár már sem operatőr sem vágó nem leszek biztosan. Csak a nosztalgia maradt. Valami ilyesmi lehet az egykori tevékenyebb zenehallgatás is.
Az MRC a nosztalgia mellett azért sokkal inkább a koncerttermi akusztika és távoli üléspozíció nélküli közvetlen zenei élményről (un hangszerhang) és annak az emlékeinkben referenciaként éléséről szól.
Re: Általában a hifiről
Lehet poénkodni, de annak azért kifejezetten örültem, hogy a MÜPA stábja nem unikumosüveggel akarja behangolni (finomhangolni) a hangversenytermet, hanem mérnöki szemlélettel.
Because great sound fills the room, shakes the house, breaks the heart, stirs the soul, and always always will
Re: Általában a hifiről
(A többféle kiadás kapcsán)
Korábban én is figyeltem milyen kiadás, de most, hogy pl csak egy van online, azt hallgatom, nem akarom másikkal összehasonlítani, "versenyeztetni", lehet csak ennyi kell?
Korábban én is figyeltem milyen kiadás, de most, hogy pl csak egy van online, azt hallgatom, nem akarom másikkal összehasonlítani, "versenyeztetni", lehet csak ennyi kell?
Re: Általában a hifiről
Nem vagyok gyakorlott Tidal-ban, vejem full előfizetéses hozzáférését tesztelgettem. Annyira szegényes kereséséi módokat tudtam megadni, ami klasszikus zenéknél nem is olyan egyszerű, de fontos lenne. Nekem az is gyanús, hogy egy album címének minden szavára sem mindig ad találatot.Aszpirin írta: ↑2019.10.09., szer. 16:42A "világ összes" valószínűleg költői túlzás volt. Nagyon messze van a Tidal attól, hogy rajta legyen a világ összes zenéje, de tényleg hatalmas a választék.
Online
Ja és a rákarcolt zenéről jut is eszembe egy kérdés.Cd,lp esetében ugye volt sokféle kiadás egy egy album esetében,most ez az online elérés esetében hogyan működik?Gondolom nincs usa,vagy japán nyomat online elérés,vagy hogyan van ez?
Bocsi ha láma a kérdés,de ez a világ nekem nagyon kínai.
Re: Általában a hifiről
Nem vagyunk egyformák,és ez így van jól.fapaci írta: ↑2019.10.09., szer. 16:40Talán más dolog hanglemezt birtokolni és hozzájutni a muzsikához. Én nem vágyom vissza a múltba, mikor komoly vesszőfutás volt némelyik albumot beszerezni és bár az átélt megpróbáltatásoktól számomra értékesebbé vált maga a korong, de a rá karcolt zene ugyanaz volt, amit manapság bármikor bárhonnan elérek online, vagy a gépem tárolójáról. Ennek ellenére értem azt is, amiről néhányan itt beszámoltak, hogy a végtelen kínálat miatt személytelenné, értéktelenné vált a zenehallgatás számukra, de én ezt valahogy megúsztam.
Ja és a rákarcolt zenéről jut is eszembe egy kérdés.Cd,lp esetében ugye volt sokféle kiadás egy egy album esetében,most ez az online elérés esetében hogyan működik?Gondolom nincs usa,vagy japán nyomat online elérés,vagy hogyan van ez?
Bocsi ha láma a kérdés,de ez a világ nekem nagyon kínai.
Online
Megjegyzem, a zenehallgatás és mondjuk azon belül a HiFi-zenehallgatás meglehetősen öncélú, passzív (nem kreatív) hobbi, aminek fő célja, hogy eltöltsük valahogy a drága időnket, és közben jól érezzük magunkat
Van persze, aki nem a zenehallgatás kedvéért gyűjt korongokat, de az egy más műfaj, és általában nem kevésbé öncélú.
Szóval nem kell ezt túlspilázni. Akinek a megszerzés öröme hiányzik, az keressen ritkaságokat, amelyeket tényleg nehéz megszerezni, és lesz, minek örülni
Illetve, még mindig lehet venni CD-t meg kazettát meg vinyl-lemezt, sőt R2R magnószalagot is.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7075
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6352
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Általában a hifiről
Ezzel én is így vagyok.fapaci írta: ↑2019.10.09., szer. 16:40Talán más dolog hanglemezt birtokolni és hozzájutni a muzsikához. Én nem vágyom vissza a múltba, mikor komoly vesszőfutás volt némelyik albumot beszerezni és bár az átélt megpróbáltatásoktól számomra értékesebbé vált maga a korong, de a rá karcolt zene ugyanaz volt, amit manapság bármikor bárhonnan elérek online, vagy a gépem tárolójáról. Ennek ellenére értem azt is, amiről néhányan itt beszámoltak, hogy a végtelen kínálat miatt személytelenné, értéktelenné vált a zenehallgatás számukra, de én ezt valahogy megúsztam.
Megjegyzem, a zenehallgatás és mondjuk azon belül a HiFi-zenehallgatás meglehetősen öncélú, passzív (nem kreatív) hobbi, aminek fő célja, hogy eltöltsük valahogy a drága időnket, és közben jól érezzük magunkat
Van persze, aki nem a zenehallgatás kedvéért gyűjt korongokat, de az egy más műfaj, és általában nem kevésbé öncélú.
Szóval nem kell ezt túlspilázni. Akinek a megszerzés öröme hiányzik, az keressen ritkaságokat, amelyeket tényleg nehéz megszerezni, és lesz, minek örülni
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Online
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7075
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6352
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Általában a hifiről
A "világ összes" valószínűleg költői túlzás volt. Nagyon messze van a Tidal attól, hogy rajta legyen a világ összes zenéje, de tényleg hatalmas a választék.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 15917
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11255
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
Talán más dolog hanglemezt birtokolni és hozzájutni a muzsikához. Én nem vágyom vissza a múltba, mikor komoly vesszőfutás volt némelyik albumot beszerezni és bár az átélt megpróbáltatásoktól számomra értékesebbé vált maga a korong, de a rá karcolt zene ugyanaz volt, amit manapság bármikor bárhonnan elérek online, vagy a gépem tárolójáról. Ennek ellenére értem azt is, amiről néhányan itt beszámoltak, hogy a végtelen kínálat miatt személytelenné, értéktelenné vált a zenehallgatás számukra, de én ezt valahogy megúsztam.
Re: Általában a hifiről
világ összes? Amikor volt módom keresgélni benne, jópár barokk korabeli zenét, zeneszerzőt, előadói lemezt keresgéltem, bizony nagyon-nagyon foghíjas volt, pedig nem is vagyok régi és barokk zene specialista.
- Tctronic
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2887
- Csatlakozott: 2014.06.26., csüt. 12:00
- Értékelés: 2854
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Általában a hifiről
A Tidal és barátai remek dolgok (jómagam is használom), de az hogy egy gombnyomással a "világ összes zenéje" elérhetővé válik, sajnos ez el is értékteleníti azokat kicsit. Amikor nem csak egy lemez, kazetta, hanem jóformán minden egyez zeneszám megszerzése komoly erőbefektetést igényelt, akkor azért jobban tudtuk értékelni és ÖRÜLNI is nekik.juliush írta: ↑2019.10.09., szer. 12:12Előrebocsátom, nem akarok senkit győzködni, hiszen végtelenül szubjektív dologról van szó!kaef2 írta: ↑2019.10.09., szer. 00:32A streamelés, miközben nagyon praktikus és egyre jobb minőségű, teljességgel személytelenné teszi a zenehallgatást. Így annyi közünk sincs többé a zenék "megszerzéséhez", mint anno a valós idejű másolással, felvételi szintek beállításával és most már a hordozót sem tulajdonoljuk. Akkor a gondosan és türelemmel elkészített felvétel jobban hozzánk kötötte a zenét, mintha csak részesei lettünk volna a folyamatnak.
Nekem pedig a személyesség, az aktiv közreműködés élménye azóta is hiányzik.
Számomra a közelmúlt fejlesztései (jRiver, majd Roon+TIDAL) épp ellenkező hatást eredményezték, holott nagyjából hasonló korszakból és háttérrel érkeztünk (na jó, persze hozzám képest Te "ipari" szinten űzted már akkor is). Ráadásul egészen a közelmúltig áthatotta a gondolkodásomat, a zenehallgatáshoz való hozzáállásomat a fizikai birtoklás vágya is, többezer CD és SACD sorakozik a polcokon, ha egy ...khmm...letöltött produkció megtetszett, meg kellett vennem fizikai hordozón is.
Aztán jött a Roon, amely a saját gyűjteményemet és Tidal előfizetéssel elérhető tartalmakat elképesztően kényelmesen kezelhető, jól kereshető kontextusba helyezve tette számomra elérhetővé (különösen mióta beszereztem még egy iPad-et is) és a tulajdonlás, a fizikai birtoklás vágya jelentősen erodálódott bennem.
Valójában SZÁMOMRA épp ettől vált még személyesebbé és intellektuálisan kielégítőbb élménnyé az otthoni zenehallgatás! A kanapéról szinte el se mozdulva teszek asszociatív ugrásokat az elérhető tartalomban térben, időben, művészek, műfajok, stb. között felépített kapcsolati hálóban, néhány képernyő-érintésnyire enciklopédikus méretű háttérinformációtól, illusztrációktól. Ráadásul így "bolyongva" a gyűjteményemben sokkal nagyobb és érdekesebb utakat járok be, mint a többezenyi lemez előtt álldogálva és a következő hallgatnivalón vívódva, ami gyakran a praktikusan hallgatott repertoárom beszűküléséhez vezetett.
Egyszerűen imádom és én már biztos nem lépnék vissza a fizikai hordozókhoz! De ez az én saját utam, nyilvánvalóan másoknak homlokegyenest ellenkező preferenciái lehetnek.
"A szépség nem maguknak a dolgoknak a tulajdonsága, hanem pusztán az azokat szemlélő elmében keletkezik."
- mgus
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1525
- Csatlakozott: 2010.02.18., csüt. 16:03
- Értékelés: 377
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Általában a hifiről
Biztos térdimenziós vagy 3D-s szinusz hullámokkal vizsgálták a közönséget.cables írta: ↑2019.10.09., szer. 12:18És milyen volt a szinuszjel, nyugodt, természetes...? Mélyek, magasak rendben voltak benne? Tere OK volt?Jester írta: ↑2019.10.08., kedd 22:43Érdekes élményt kaptak azok akik a ma esti MÜPA évadnyitón ott voltak a hangversenyteremben. Engem kicsit meglepett, de ma mérték be először a hangversenytermet nézőkkel együtt :) A méréshez két új szériás Genelec (talán 8351 volt) szolgáltatta a szinuszjelet.
mupa.jpg
MaXiMusz MF3.2,Hb-Ag 200,Low end PC,SBx Titán HD,Neotech NEI-1002,
Furutech Alpha Cable,Fi-50,Fi-32 GTX-D System,AG power & Nano liquid.
Furutech Alpha Cable,Fi-50,Fi-32 GTX-D System,AG power & Nano liquid.
Online
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6329
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7982
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Általában a hifiről
Ha esetleg nem, annak egyetlen oka lehet, nem vékony egyenes úton vezették a hangfrekvenciás jelek elektronjait a hangsugárzókig. Kéne nekik szólni...cables írta: ↑2019.10.09., szer. 12:18És milyen volt a szinuszjel, nyugodt, természetes...? Mélyek, magasak rendben voltak benne? Tere OK volt?Jester írta: ↑2019.10.08., kedd 22:43Érdekes élményt kaptak azok akik a ma esti MÜPA évadnyitón ott voltak a hangversenyteremben. Engem kicsit meglepett, de ma mérték be először a hangversenytermet nézőkkel együtt :) A méréshez két új szériás Genelec (talán 8351 volt) szolgáltatta a szinuszjelet.