Több kritika megírta, helyesen, hogy el kellett volna tudni, akarni dönteni, hogy eredeti vagyok-e vagy összeollózok egy montázst, "tisztelegve" a múltbéli nagyok előtt a fene nagy önkifejezés folyamatában. Így, körbemagyarázva a leghiteltelenebb: ahova jutott pár ötletmorzsa az én vagyok, mint tehetséges rendező, de ahova már nem, ami a film nagyobb részét teszi ki, ott már rendben van a megidézés. (Ha beszart a gyerek vagy leégetett, akkor a te gyereked, de ha mellkast kell domborítani, akkor rögtön az enyém.) A és ZS kategória találkoztatása sem működött egyazon játékidőn belül. Utóhatásként saját vélt tehetségén felbuzdulva akadálytalanul folytatódhat majd tovább a feminista alapú alkotás svungja. Utcai tüntetésben lehet, hogy kellemesebbet alkotna rendezőnőnk.
Meglepődés = kínos favicc és tücsökciripelés. Az ilyen szinten szabadkezi, lezser rendezés öncélú, nem pedig tehetséges. A jelenségre haragszom amiért ez tud sikeres lenni, impulzus alapú fogyasztás, a nézői kritikai érzék alsó polcairól begyűjtött sznobsikernél nem több az egyenlet végeredménye. A mondanivaló aktuális, de egy tisztességes lineáris vonalvezetés, egy végig igényesnek megmaradó, önmagából ki nem eső, egyszerű motívum és az azon való - akár didaktikus - végiglépdelés többet adhatott volna. Ez is jó valamire, láthattuk hogyan kell nem jól hozzányúlni a témához.
