Általában a hifiről

[diagnet]

Nem tudom, melyik bolygó 8 milliárdjáról beszélsz, de én ahol jártam - fejlett országok esetén - a világban mindenbhol ott volt a nappaliban a tévé, csupaszon, feketén, és a családtagok (nem feltétlenül mindegyiké) esténkénti közös tévézésének, filmnézésének, zenehallgatásának, egyéb társasági elfoglaltságoknak helyszíne volt a nappali. Kivétel nélkül.

Sehol nem írtam olyat, hogy teljesen száműzni kellene a TV-t a nappalikból. (bár fejlettebb kultúrákban eleve be sem került)
Az aránytalanság,oda nem illőség és az ezekből következtethető technofil jellem esetére próbáltam rámutatni, ahogyan azt a hifisták vendégei is teszik.
Teljesen irreleváns, hogy egy többezer m2-es mansion lobbyban mekkora tévé van. A probléma ott keződik mikor a lakótelepek utcáiról látszik a meccs állása a 2. emeleti 17m2-es szobában. Vagy pl. ha nem fér el a karácsonyfa a hangfaltól. De olyat is láttam ,hogy ráccsal volt elkerítve a hifi a gyerek miatt...

Nem a designer márkákra gondoltam. A samsung, lg, panasonic is gyárt szinte láthatatlan tv-ket.
Az audio gyártók is rajta vannak mióta a technológia megengedni, hogy ugyanaz/vagy jobb hangminőség kisebb térfogattal járjon. A színekkel is variálnak, hogy minél szélesebb körben legyenek integrálhatók.
Egyébként a nagy tv mára bocsánatos bűnnek számít. Az emberi szem határai miatt is indokolt a nagy felület. De az audioban nem szükséges a hangot létrehozó komponensek látványa. Lásd: színház, mozi.

[trane]

Ez tetszik.

Én koncerten nagyjából soha nem figyelek a hangzásra (hacsak nem dolgozom, hacsak nincsenek komoly technikai bajok), az atmoszféra, a produkció és a fellépők miatt megyek oda. Otthoni zenehallgatásnál ezek egyike sincs jelen, mégis hasonló élvezetet keresek ott is és egy jó rendszer meg is adja: ritmika, árnyaltság, jelenlét. Talán ezért nem foglalkozom a manapság divatos paraméterekkel (pl. színpadméret), amiknek nincs sok közük a koncertélményhez.

Szóval én azt mondom, nem a hangzás memorizálása miatt érdemes koncertre menni (mégis melyiket lenne érdemes megjegyezni?), hanem hogy megtapasztaljuk, milyen varázslat tud létrejönni a színpadon, miként születik a muzsika.

az meg nekem tetszik, amikor valaki hangmérnöknek születik , minden hangi attribútummal, ami a ZENÉhez köthető, a priori a fejében . úgy mégis, az egyszerű pórnépnek a ZENÉT ugyan hol másutt lehet 'megtanulni', ha nem a (bármilyen, bárhol játszott) koncerten

[andarson]

Annak idején részben pont a színük miatt nem vettem meg őket. Meg nekem formailag sem passzolt ide.
Az nőkről:
Az én párom egy erdőjáró zalai nő. Hitvallása, hogy bármi, ami szép fából van, az jöhet. Így van 2 hifiállvány, 3 pár hangfal. Szigorúan tömörfából, vagy furnérral. A mezzo utópiákra mint művészeti alkotásra, szobrokként tekint, el sem adhatom. Pedig utálja a Franciákat

Igen, olvastam, hogy ismered ezeket a hangsugárzókat egy korábbi adásvételi lehetőségről. Nekem a színe épp illik a bútorokhoz, de tény, hogy vannak esztétikai "hiányosságai", a hangjával ugyanakkor én személy szerint teljesen elégedett vagyok. Időnként gondolkodom rajta, hogy lehet valami felújítás ráférne a külsejére, de tettekig eddig nem jutottam ezzel kapcsolatosan.

Ami a feleségem illeti, ő inkább csak ugrat azzal hogy ezek hűtőszekrények - nyilván félig viccelve, félig komolyan -, de azért időnként ő is hallgatja őket egymaga . Alapvetően ő egy egészséges fék nekem a hobbival kapcsolatban, ő az anyagi racionalitást tartja szem előtt, amit én teljesen megértek és hálás is vagyok érte...

[Aszpirin]

A nappalik és egyéb közöségi terek nem a háztartási szórakoztató termékek demonstrálására szolgáló helyiségek. Főleg nem megszállotti mennyiségben. Arra ott vannak a dedikált hifi/házimozi szobák.
A kirívó fém/fa/műanyag dobozok megbontják a teret, harmóniát és elvonják a figyelmet. 50 éve még elment, hogy volt egy bútorzathoz illő fakávás TV és egy lemezjátszó. De manapság a 70+" fekete TV-k és a több egységből álló audiobelevancok igen gázul tudnak kinézni a viszonylag letisztult belterekben. Kényszeres kompenzáció meglétét éreztetik és ezért (is) idegenkednek tőle.
A komolyabb gyártók évtizedek óta próbálják minél láthatatlanabbá tenni ezeket az eszközöket, mert a fogyasztói visszajelzések alapján esztétikailag egyre kevésbé felelnek meg.

(am ez a téma itt 3 évenként ismétlődik és mindig az a konkluzió, hogy a 8Mrd "hozzá nem értő" van fordítva bekötve)

Nem tudom, melyik bolygó 8 milliárdjáról beszélsz, de én ahol jártam - fejlett országok esetén - a világban mindenbhol ott volt a nappaliban a tévé, csupaszon, feketén, és a családtagok (nem feltétlenül mindegyiké) esténkénti közös tévézésének, filmnézésének, zenehallgatásának, egyéb társasági elfoglaltságoknak helyszíne volt a nappali. Kivétel nélkül. Pedig megfordultam egy-két helyen Magyarországon is, meg külföldön is.
Az idén májusban a Canandaigua tó partján (USA, NY állam) volt szerencsém (?) egy ránézésre is több tízmillió dolláros ingatlanban éjszakázni, ahol mindkét (terem méretű) "nappali" falán ott volt kendőzetlenül a b.ott nagy lapostévé, még a "ház" részét képező kis olimpiai méretű fedett uszodában is. Hogy gázul néznek-e ki? Fene tudja. egy fekete téglalapban mi nem "letisztult?" - mindenesetre 8 milliárdnál jóval kevesebb embert zavar ez....
A "komolyabb gyártók" (gondolom itt a B&O és társai dizájndolgaira utalhatsz) termékeivel eddig kizárólag a "komolyabb gyártók" bemutatótermeiben és kiállításokon találkoztam, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy van is komoly piacuk, nyilván van...

[white-tiger]

Egyáltalán nem osztoztak az örömömben,

Én nagy mázlista vagyok ehhez képest. Egyszer mentem haza az egyetemről, amikor otthon várt egy Pio CT506, Pl200 lemezjátszó és egy Cleopátra a hangfalakkal. Apámtól kaptam, úgy , hogy előtte nem is beszéltünk ilyenről. Anyagbeszerzőként dolgozott (akkoriban még így hívták), és gyanítom, hogy a bolttal voltak mindenféle közös ügyleteik, ebből lett nekem egy ilyen kellemes meglepetés. Aztán még egy állványt is hegesztettek nekem a cég műhelyében.

Szerencsére a nejem is toleráns, és azt gondolom, ha nem így van, ott a kapcsolatban más bajok is vannak. Ha szeret valamit a párod, neadjisten még az a hobbija is, és ezt nem tudod elfogadni, sőt, támogatni, az nem az igazi. Az anyagiak persze fontosak, erőn felül nem szabad költeni, ez meg a másik feltétel ehhez.
A nappali berendezése is ehhez tartozik. A tárgyak vannak az emberekért, és nem fordítva. Nem a lakberendezési újságokba szeretnénk bekerülni, hanem jól érezni magunkat a lakásban. Persze lehet összerakni olyan hifit is, ami akár oda is beleférne, no de mekkora baj, ha nem sikerül?

Így van, érezd magad jól a lakásban.
Ott a 10 pont. Én ezért nem szekrénysort vettem, hanem a szekrény plafonig készített minőségi függönyökkel van elfedve keresztben a szobában. Minden elfér és nincs akkora visszaverődő kemény felület.

[white-tiger]

1991 nyarán 6500Ft-ért vettem, ez biztos. Hogy Te mikor, és mennyiért vetted, az egy másik info.

Én 1981-ben vagy 82-ben kaptam, és én is 6500-ra emlékszem akkor, a PL200 pedig 7500 volt. A deck még ma is megvan, csak szíjat kéne benne cserélni, talán egyszer rászánom magam.

Akkor egész jól tartotta az értékét, ha tíz évvel később ugyanannyiért, de immár használtan újra el lehetett adni.
Lemezjátszónak látszó tárgyam ekkor már volt, egy Tesla NZC 420 képében, ehhez jött a CT-506. Nekem ez akkor hihetetlen minőség volt, nagyon szerettem, sokáig(5-6 évig) hallgattam boldogan.

Nem csak neked, sok mindenkinek. Egy-két évig hozzám jártak a cimborák zenét hallgatni. Utána a "fertőzés"" hatott, többen is gyűjtöttek és vettek ilyen akkor komolynak számító cuccokat.

[zoli73]

1991 nyarán 6500Ft-ért vettem, ez biztos. Hogy Te mikor, és mennyiért vetted, az egy másik info.

Én 1981-ben vagy 82-ben kaptam, és én is 6500-ra emlékszem akkor, a PL200 pedig 7500 volt. A deck még ma is megvan, csak szíjat kéne benne cserélni, talán egyszer rászánom magam.

Akkor egész jól tartotta az értékét, ha tíz évvel később ugyanannyiért, de immár használtan újra el lehetett adni.
Lemezjátszónak látszó tárgyam ekkor már volt, egy Tesla NZC 420 képében, ehhez jött a CT-506. Nekem ez akkor hihetetlen minőség volt, nagyon szerettem, sokáig(5-6 évig) hallgattam boldogan.

[-CB-]

Nekem csak feleségem szokta időnként szívni a vérem a hifivel, mint hobbival. Számára ez egy pénztemető, valljuk meg, van benne igazság, de nyilván ez bármely hobbira jellemző lehet.
De, hogy picit kapcsolódjak is a beszélgetéshez, amikor hazahoztam a jelenlegi hangsugárzóim, feleségem ránézett és a következőt mondta: "te vettél két hűtőszekrényt a nappaliba?!"... azóta is ha valaki jön vendségbe aki nem látta még a hifit és érdeklődéssel tekint rá, csak úgy hivatkozunk a hangsugárzókra, mint "hűtőszekrény"...

Annak idején részben pont a színük miatt nem vettem meg őket. Meg nekem formailag sem passzolt ide.
Az nőkről:
Az én párom egy erdőjáró zalai nő. Hitvallása, hogy bármi, ami szép fából van, az jöhet. Így van 2 hifiállvány, 3 pár hangfal. Szigorúan tömörfából, vagy furnérral. A mezzo utópiákra mint művészeti alkotásra, szobrokként tekint, el sem adhatom. Pedig utálja a Franciákat

[pali923]

1991 nyarán 6500Ft-ért vettem, ez biztos. Hogy Te mikor, és mennyiért vetted, az egy másik info.

Én 1981-ben vagy 82-ben kaptam, és én is 6500-ra emlékszem akkor, a PL200 pedig 7500 volt. A deck még ma is megvan, csak szíjat kéne benne cserélni, talán egyszer rászánom magam.

[white-tiger]

Hát igen, teljesen át tudom érezni a helyzetedet, az a csalódás, ami ilyenkor lejátszódik az emberben!
Mikor végre megvan az áhított készülék/rendszer, és megosztanád az örömöd mással, erre ilyen leforrázó megjegyzéseket kapsz, akkor kis túlzással egy világ dől benned össze. Pedig tudod magadról, hogy Te annál inteligensebb vagy, hogy másokkal így tegyél, akkor Te miért érdemled ezt?
Biztosra veszem, hogy sokunknak vannak ilyen történetei, hogy milyen bántásokat kapott a hobbija miatt, amit igazságtalannak érzett.
Én már szinte kezdettől fogva cipelem ezt a keresztet. Mikor elkezdtem dolgozni, és végre megkaptam az első fizetésem, rohantam a Király utcai bizományiba, hogy megvegyem a már jó előre kinézett Pioneer CT-506-os magnódeck-et! Alig vártam, hogy hazaérjek, kipróbálhassam, és eldicsedhessek a szüleimnek az új szerzeményemmel, de nagyon nem úgy sült el, mint ahogy előre elgondoltam. Egyáltalán nem osztoztak az örömömben, édesanyám annyit mondott, hogy "képes voltál ennyi(6500Ft) pénzt kiadni ezért a vacakért? Inkább tennéd el a pénzt!" Édesapám annyít tett hozzá, hogy "ennyire égette a pénz a zsebed?" Annyira sikerült elvenniük a kedvem, hogy az nap már be sem kapcsoltam a magnót, pedig baromira elégedett voltam vele.
Sajnos a részükről mindig is megmaradt az ellenszenv a hobbim irányába, na nem konkrétan a hifi, hanem a hobbi, mint olyan egyáltalán nem volt számukra tolerálható, és csakis az anyagi vonzata miatt. Értelmetlen pénzszórásnak tekintettek rá.

8500 volt. Ez biztos, ugyanis ez volt az első és utolsó deckem, 1 évig spóroltam rá, még a mama pótolta ki, így lett még egyszerre az Aida rádió-erősítő és az Orion Ha 500-as hangfallal együtt. (Meg is fertőztem pár haveromat a "hülyeségemmel". Némelyik sokkal "rosszabb" lett mint én... )

1991 nyarán 6500Ft-ért vettem, ez biztos. Hogy Te mikor, és mennyiért vetted, az egy másik info.

Legyen.
Ezek szerint drágán, és egyáltalán nem is tetszett a front töltésű kinézete. 7000-ért egy fekete Sanyo decket láttam meg egy barátomnál, arra gyűjtöttem, csak azt már nem lehetett kapni, akkorra jött be ez helyette, persze drágábban. Így kezdődött...

[white-tiger]

De hogy a hifihez is kapcsolódjon a kommentem, elmondok egy friss történetet, ami ma játszódott le, és hűen leírja a laikus ember véleményét a hobbinkról.

Hú, hogy én ezt mennyire, de mennyire ismerem! Még egykorúak is vagyunk, így aligha mondok újat azzal a kifejezéssel, hogy "szocialista embertípus", avagy "öntudatos proletár". Pontosan ez az, amit leírtál, csak időközben "fogyasztóvá", a senkiből "úrrá" lépett elő. Sokkal durvább történetem van erről még 1997-98 környékéről, amikor pályakezdő mérnökként éppen hogy kiléptem az Életbe, és mai ésszel eszement spórolások árán meg tudtam venni egy létező legalapabb használt hifit (Aiwa AD-F220 deck, Denon PMA-360 erősítő, Boston HD5 minidobozok). Akkor még anyukámmal együtt laktunk, hozzá jött látogatóba egy kolléganője a családjával. A családfő, túl azon, hogy az állványra tett hangdoboz láttán gúnyosan bokszoló mozdulatokat tett, leplezetlen ellenszenvvel jegyezte meg, miszerint "közel kerültem a húsos fazékhoz". Ma már nem udvariaskodok az ilyenekkel, simán belemondom az arcába, hogy mekkora sudribunkó.

Én is ilyen voltam. Ma már csak mosolygok rajta.
Mindenkivel csak a saját nyelvén lehet beszélni, és csakis a befogadó képessége mértékéig.
És akkor sem biztos, hogy érdemes...

[zoli73]

Hú, hogy én ezt mennyire, de mennyire ismerem! Még egykorúak is vagyunk, így aligha mondok újat azzal a kifejezéssel, hogy "szocialista embertípus", avagy "öntudatos proletár". Pontosan ez az, amit leírtál, csak időközben "fogyasztóvá", a senkiből "úrrá" lépett elő. Sokkal durvább történetem van erről még 1997-98 környékéről, amikor pályakezdő mérnökként éppen hogy kiléptem az Életbe, és mai ésszel eszement spórolások árán meg tudtam venni egy létező legalapabb használt hifit (Aiwa AD-F220 deck, Denon PMA-360 erősítő, Boston HD5 minidobozok). Akkor még anyukámmal együtt laktunk, hozzá jött látogatóba egy kolléganője a családjával. A családfő, túl azon, hogy az állványra tett hangdoboz láttán gúnyosan bokszoló mozdulatokat tett, leplezetlen ellenszenvvel jegyezte meg, miszerint "közel kerültem a húsos fazékhoz". Ma már nem udvariaskodok az ilyenekkel, simán belemondom az arcába, hogy mekkora sudribunkó.

Hát igen, teljesen át tudom érezni a helyzetedet, az a csalódás, ami ilyenkor lejátszódik az emberben!
Mikor végre megvan az áhított készülék/rendszer, és megosztanád az örömöd mással, erre ilyen leforrázó megjegyzéseket kapsz, akkor kis túlzással egy világ dől benned össze. Pedig tudod magadról, hogy Te annál inteligensebb vagy, hogy másokkal így tegyél, akkor Te miért érdemled ezt?
Biztosra veszem, hogy sokunknak vannak ilyen történetei, hogy milyen bántásokat kapott a hobbija miatt, amit igazságtalannak érzett.
Én már szinte kezdettől fogva cipelem ezt a keresztet. Mikor elkezdtem dolgozni, és végre megkaptam az első fizetésem, rohantam a Király utcai bizományiba, hogy megvegyem a már jó előre kinézett Pioneer CT-506-os magnódeck-et! Alig vártam, hogy hazaérjek, kipróbálhassam, és eldicsedhessek a szüleimnek az új szerzeményemmel, de nagyon nem úgy sült el, mint ahogy előre elgondoltam. Egyáltalán nem osztoztak az örömömben, édesanyám annyit mondott, hogy "képes voltál ennyi(6500Ft) pénzt kiadni ezért a vacakért? Inkább tennéd el a pénzt!" Édesapám annyít tett hozzá, hogy "ennyire égette a pénz a zsebed?" Annyira sikerült elvenniük a kedvem, hogy az nap már be sem kapcsoltam a magnót, pedig baromira elégedett voltam vele.
Sajnos a részükről mindig is megmaradt az ellenszenv a hobbim irányába, na nem konkrétan a hifi, hanem a hobbi, mint olyan egyáltalán nem volt számukra tolerálható, és csakis az anyagi vonzata miatt. Értelmetlen pénzszórásnak tekintettek rá.

8500 volt. Ez biztos, ugyanis ez volt az első és utolsó deckem, 1 évig spóroltam rá, még a mama pótolta ki, így lett még egyszerre az Aida rádió-erősítő és az Orion Ha 500-as hangfallal együtt. (Meg is fertőztem pár haveromat a "hülyeségemmel". Némelyik sokkal "rosszabb" lett mint én... )

1991 nyarán 6500Ft-ért vettem, ez biztos. Hogy Te mikor, és mennyiért vetted, az egy másik info.

[white-tiger]

De hogy a hifihez is kapcsolódjon a kommentem, elmondok egy friss történetet, ami ma játszódott le, és hűen leírja a laikus ember véleményét a hobbinkról.

Hú, hogy én ezt mennyire, de mennyire ismerem! Még egykorúak is vagyunk, így aligha mondok újat azzal a kifejezéssel, hogy "szocialista embertípus", avagy "öntudatos proletár". Pontosan ez az, amit leírtál, csak időközben "fogyasztóvá", a senkiből "úrrá" lépett elő. Sokkal durvább történetem van erről még 1997-98 környékéről, amikor pályakezdő mérnökként éppen hogy kiléptem az Életbe, és mai ésszel eszement spórolások árán meg tudtam venni egy létező legalapabb használt hifit (Aiwa AD-F220 deck, Denon PMA-360 erősítő, Boston HD5 minidobozok). Akkor még anyukámmal együtt laktunk, hozzá jött látogatóba egy kolléganője a családjával. A családfő, túl azon, hogy az állványra tett hangdoboz láttán gúnyosan bokszoló mozdulatokat tett, leplezetlen ellenszenvvel jegyezte meg, miszerint "közel kerültem a húsos fazékhoz". Ma már nem udvariaskodok az ilyenekkel, simán belemondom az arcába, hogy mekkora sudribunkó.

Hát igen, teljesen át tudom érezni a helyzetedet, az a csalódás, ami ilyenkor lejátszódik az emberben!
Mikor végre megvan az áhított készülék/rendszer, és megosztanád az örömöd mással, erre ilyen leforrázó megjegyzéseket kapsz, akkor kis túlzással egy világ dől benned össze. Pedig tudod magadról, hogy Te annál inteligensebb vagy, hogy másokkal így tegyél, akkor Te miért érdemled ezt?
Biztosra veszem, hogy sokunknak vannak ilyen történetei, hogy milyen bántásokat kapott a hobbija miatt, amit igazságtalannak érzett.
Én már szinte kezdettől fogva cipelem ezt a keresztet. Mikor elkezdtem dolgozni, és végre megkaptam az első fizetésem, rohantam a Király utcai bizományiba, hogy megvegyem a már jó előre kinézett Pioneer CT-506-os magnódeck-et! Alig vártam, hogy hazaérjek, kipróbálhassam, és eldicsedhessek a szüleimnek az új szerzeményemmel, de nagyon nem úgy sült el, mint ahogy előre elgondoltam. Egyáltalán nem osztoztak az örömömben, édesanyám annyit mondott, hogy "képes voltál ennyi(6500Ft) pénzt kiadni ezért a vacakért? Inkább tennéd el a pénzt!" Édesapám annyít tett hozzá, hogy "ennyire égette a pénz a zsebed?" Annyira sikerült elvenniük a kedvem, hogy az nap már be sem kapcsoltam a magnót, pedig baromira elégedett voltam vele.
Sajnos a részükről mindig is megmaradt az ellenszenv a hobbim irányába, na nem konkrétan a hifi, hanem a hobbi, mint olyan egyáltalán nem volt számukra tolerálható, és csakis az anyagi vonzata miatt. Értelmetlen pénzszórásnak tekintettek rá.

8500 volt. Ez biztos, ugyanis ez volt az első és utolsó deckem, 1 évig spóroltam rá, még a mama pótolta ki, így lett még egyszerre az Aida rádió-erősítő és az Orion Ha 500-as hangfallal együtt. (Meg is fertőztem pár haveromat a "hülyeségemmel". Némelyik sokkal "rosszabb" lett mint én... )

[pali923]

Hát ez igen kellemes meglepés lehetett, de lehet, hogy ez arra vezethető vissza, hogy az apukád is hifista volt

Hát nem, apám maximum magyar nótákat hallgatott a kis hordozható rádióján. Inkább csak figyelt a világra, no meg rám.

[zoli73]

Egyáltalán nem osztoztak az örömömben,

Én nagy mázlista vagyok ehhez képest. Egyszer mentem haza az egyetemről, amikor otthon várt egy Pio CT506, Pl200 lemezjátszó és egy Cleopátra a hangfalakkal. Apámtól kaptam, úgy , hogy előtte nem is beszéltünk ilyenről. Anyagbeszerzőként dolgozott (akkoriban még így hívták), és gyanítom, hogy a bolttal voltak mindenféle közös ügyleteik, ebből lett nekem egy ilyen kellemes meglepetés. Aztán még egy állványt is hegesztettek nekem a cég műhelyében.

Szerencsére a nejem is toleráns, és azt gondolom, ha nem így van, ott a kapcsolatban más bajok is vannak. Ha szeret valamit a párod, neadjisten még az a hobbija is, és ezt nem tudod elfogadni, sőt, támogatni, az nem az igazi. Az anyagiak persze fontosak, erőn felül nem szabad költeni, ez meg a másik feltétel ehhez.
A nappali berendezése is ehhez tartozik. A tárgyak vannak az emberekért, és nem fordítva. Nem a lakberendezési újságokba szeretnénk bekerülni, hanem jól érezni magunkat a lakásban. Persze lehet összerakni olyan hifit is, ami akár oda is beleférne, no de mekkora baj, ha nem sikerül?

Hát ez igen kellemes meglepés lehetett, de lehet, hogy ez arra vezethető vissza, hogy az apukád is hifista volt, esetleg élénken érdeklődött ez a hobbi iránt, vagy szimplán csak nyitott szemmel volt a fia érdeklődési köre iránt.
Ha valahogy így volt, akkor ilyen "hátszéllel" nyert ügyed volt.

[pali923]

Egyáltalán nem osztoztak az örömömben,

Én nagy mázlista vagyok ehhez képest. Egyszer mentem haza az egyetemről, amikor otthon várt egy Pio CT506, Pl200 lemezjátszó és egy Cleopátra a hangfalakkal. Apámtól kaptam, úgy , hogy előtte nem is beszéltünk ilyenről. Anyagbeszerzőként dolgozott (akkoriban még így hívták), és gyanítom, hogy a bolttal voltak mindenféle közös ügyleteik, ebből lett nekem egy ilyen kellemes meglepetés. Aztán még egy állványt is hegesztettek nekem a cég műhelyében.

Szerencsére a nejem is toleráns, és azt gondolom, ha nem így van, ott a kapcsolatban más bajok is vannak. Ha szeret valamit a párod, neadjisten még az a hobbija is, és ezt nem tudod elfogadni, sőt, támogatni, az nem az igazi. Az anyagiak persze fontosak, erőn felül nem szabad költeni, ez meg a másik feltétel ehhez.
A nappali berendezése is ehhez tartozik. A tárgyak vannak az emberekért, és nem fordítva. Nem a lakberendezési újságokba szeretnénk bekerülni, hanem jól érezni magunkat a lakásban. Persze lehet összerakni olyan hifit is, ami akár oda is beleférne, no de mekkora baj, ha nem sikerül?

[Luxor Audio]

A nappalik és egyéb közöségi terek nem a háztartási szórakoztató termékek demonstrálására szolgáló helyiségek.

Ezt az előírást melyik szabvány rögzíti?

Nekem csak feleségem szokta időnként szívni a vérem a hifivel, mint hobbival...

A párválasztás rejtelmei. Sokáig értetlenül olvastam az ilyen beszámolókat, mivel én nem találkoztam olyan nővel, aki cseszegetett volna. Aztán rájöttem, hogy mivel gyerekkorom óta ilyesmivel foglalkozom és a szakmám is ez, akiket zavar, azok eleve nem is álltak szóba velem (meg én sem velük). De idővel bennem is változott az esztétikai elvárás és ma már én sem vagyok hajlandó kábelerdőt és készülékhegyet nézegetni otthon. Egyetlen lejátszó és két aktív hangsugárzó, slussz, passz.

[zoli73]

Társat olyat érdemes választani, akivel képesek vagytok kölcsönösen tolerálni, ad absurdum szeretni egymás dolgait. Az nem társ, aki nem képes elviselni azt, ami neked örömet okoz.

Engem teljesen hidegen hagy az, hogy mások szerint hogy kellene kinéznie egy nappalinak. Nekem kell hogy tessen, én élek benne, az én kényelmemet, örömömet, nyugalmamat szolgálja, pont leszarom, hogy másoknak tetszik-e vagy sem.
Számomra egy nappali, ahol nem lehet zenét hallgatni, filmet nézni, az csak egy funkciótalan, haszontalan tér. Mit csináljak ott, nézegessem a "letisztult teret"?

A hobbim szempontjából(is) nekem szerencsém van a családommal, mert maximálisan tolerálják. Mikor megismerkedtünk a feleségemmel, én már akkor is nyakig benne voltam a hifiben. Mikor először nálam járt, nagyon érdeklődő volt, és az akkori rendszerem produkciója is elnyerte a tetszését. Mivel a zenét Ő is nagyon szereti, így örömmel vette, hogy a kedvenceit sokkal jobb minőségben hallgathatja, mint korábban.
A sokat emlegetett "feleség tűrő faktor" nálunk nem játszik szerepet, a párom számára a hangsugárzó nagy, sőt, minél nagyobb. Egy időben, mikor állványos dobozaim voltak, folyton elégedetlenkedett miattuk, sohasem tudta elfogadni őket. Mikor eladtam, és álló dobozokat vettem, akkor nyugodott meg.
A jelenlegi hangsugárzókra mindig azt mondja, hogy "ha el is adod, ennél kisebbet nem vehetsz!"
1-2 alkalammal elkísért az aktuális hifi show-ra, de leülni zenét hallgatni is csak azokban a szobákban volt hajlandó, ahol méretes hangsugárzók szóltak. Azt mondta, hogy "Ő elfogadja, ha valaki a kicsi hangsugárzókat szereti, hallgatja, de Ő ki nem állhatja őket, olyan bénák."
A párom hobbija a pathwork(foltvarrás), a legkisebb szobánk szinte csak az ehhez kapcsolódó holmikkal van tele. Két varrógép, vágólap, különböző sablonok, mindig készenlétben. Ez az Ő birodalma, én ritkán teszem ide be a lában. Mi tökéletesen elfogadjuk egymás hobbiját.
A maholnap 18 éves fiúnkat sem zavarja egyik sem, teljesen elfogadja, de nem nagyon érdekli, elvan az Ő kis világában.

[zoli73]

Erre jött a következő kérdés, de már a feleségemhez. "Te ezt hagyod, hogy csak ezért ilyesmikkel pakolja tele a nappalitokat?" Én kérdeztem vissza, hogy miért, miket kellene szerintük a rendszerem által elfoglalt helyre pakolni? Erre az volt a válasz, hogy "hát ők nem tudják, de pont ilyesmiket biztos nem."

Nem akarlak érzelmileg megbolygatni, csak elmagyarázom az okát:
A nappalik és egyéb közöségi terek nem a háztartási szórakoztató termékek demonstrálására szolgáló helyiségek. Főleg nem megszállotti mennyiségben. Arra ott vannak a dedikált hifi/házimozi szobák.
A kirívó fém/fa/műanyag dobozok megbontják a teret, harmóniát és elvonják a figyelmet. 50 éve még elment, hogy volt egy bútorzathoz illő fakávás TV és egy lemezjátszó. De manapság a 70+" fekete TV-k és a több egységből álló audiobelevancok igen gázul tudnak kinézni a viszonylag letisztult belterekben. Kényszeres kompenzáció meglétét éreztetik és ezért (is) idegenkednek tőle.
A komolyabb gyártók évtizedek óta próbálják minél láthatatlanabbá tenni ezeket az eszközöket, mert a fogyasztói visszajelzések alapján esztétikailag egyre kevésbé felelnek meg.

(am ez a téma itt 3 évenként ismétlődik és mindig az a konkluzió, hogy a 8Mrd "hozzá nem értő" van fordítva bekötve)

A magyarázatod nagyon általános érvényű, és a Mi nappalinkra egyáltalán nem igaz, így a megfejtésed nem helyes.
Lakberendezésileg nem követjük a mai trendeket, az unalmas, ingerszegény, minimál dizájnt, egy ilyan környezet számomra nem vonzó, nem otthonos. Ezzel én valahogy úgy vagyok, hogy a lakás ne magáért legyen, hanem engem, a kényelmemet szolgálja. Arról meg már nem is beszélve, hogy az ilyen minimál bútorozás, akusztikailag is aggályos. Hogy valamennyire képek kapjál a nappalinkról, ajálom figyelmedbe ezt a topicot: viewtopic.php?f=20&t=4660 Itt karácsonykor osztottam meg képet az aktuális állapotokról.
Teljesen átlagos lakásunk van, a rokonoknak, akik rácsodálkoztak a rendszeremre, nikik is nagyon hasonló.

[alto]

Társat olyat érdemes választani, akivel képesek vagytok kölcsönösen tolerálni, ad absurdum szeretni egymás dolgait. Az nem társ, aki nem képes elviselni azt, ami neked örömet okoz.

Engem teljesen hidegen hagy az, hogy mások szerint hogy kellene kinéznie egy nappalinak. Nekem kell hogy tessen, én élek benne, az én kényelmemet, örömömet, nyugalmamat szolgálja, pont leszarom, hogy másoknak tetszik-e vagy sem.
Számomra egy nappali, ahol nem lehet zenét hallgatni, filmet nézni, az csak egy funkciótalan, haszontalan tér. Mit csináljak ott, nézegessem a "letisztult teret"?

[diagnet]

Erre jött a következő kérdés, de már a feleségemhez. "Te ezt hagyod, hogy csak ezért ilyesmikkel pakolja tele a nappalitokat?" Én kérdeztem vissza, hogy miért, miket kellene szerintük a rendszerem által elfoglalt helyre pakolni? Erre az volt a válasz, hogy "hát ők nem tudják, de pont ilyesmiket biztos nem."

Nem akarlak érzelmileg megbolygatni, csak elmagyarázom az okát:
A nappalik és egyéb közöségi terek nem a háztartási szórakoztató termékek demonstrálására szolgáló helyiségek. Főleg nem megszállotti mennyiségben. Arra ott vannak a dedikált hifi/házimozi szobák.
A kirívó fém/fa/műanyag dobozok megbontják a teret, harmóniát és elvonják a figyelmet. 50 éve még elment, hogy volt egy bútorzathoz illő fakávás TV és egy lemezjátszó. De manapság a 70+" fekete TV-k és a több egységből álló audiobelevancok igen gázul tudnak kinézni a viszonylag letisztult belterekben. Kényszeres kompenzáció meglétét éreztetik és ezért (is) idegenkednek tőle.
A komolyabb gyártók évtizedek óta próbálják minél láthatatlanabbá tenni ezeket az eszközöket, mert a fogyasztói visszajelzések alapján esztétikailag egyre kevésbé felelnek meg.

(am ez a téma itt 3 évenként ismétlődik és mindig az a konkluzió, hogy a 8Mrd "hozzá nem értő" van fordítva bekötve)

[Tctronic]

Hát igen a nagy hangsugárzók elég megosztóak tudnak lenni. Laikusok tényleg csak a nagy hangerőt látják benne, de még a vérbeli hifisták közül is sokan megkérdőjelezik a szükségességét. Laikusok jönnek azzal hogy hú ez mekkorát szólhat? Ha nincs itthon a család biztos feltekered a hangerőt. A vitrinből nem esnek ki az üvegek, meg a porcelánok? Szomszédok biztos örülnek. Házibuliba jó lenne. stb. Amikor felvilágosítom őket hogy az esetek 70-80% -ban beszélgetni lehet mellette mert ez az átlagos hangerő szint, akkor meg nem tudják hova tenni a dolgot. Próbákat nem szoktam tartani, elhárítom azzal hogy ez-vagy az most nincs bekötve ezért nem tudjuk kipróbálni. (méret/db : 60 cm x125 cm x45 cm)
Feleségem nagyon megértő és elfogadó szerencsére.

[andarson]

Nekem csak feleségem szokta időnként szívni a vérem a hifivel, mint hobbival. Számára ez egy pénztemető, valljuk meg, van benne igazság, de nyilván ez bármely hobbira jellemző lehet.
De, hogy picit kapcsolódjak is a beszélgetéshez, amikor hazahoztam a jelenlegi hangsugárzóim, feleségem ránézett és a következőt mondta: "te vettél két hűtőszekrényt a nappaliba?!"... azóta is ha valaki jön vendségbe aki nem látta még a hifit és érdeklődéssel tekint rá, csak úgy hivatkozunk a hangsugárzókra, mint "hűtőszekrény"...

[zoli73]

De hogy a hifihez is kapcsolódjon a kommentem, elmondok egy friss történetet, ami ma játszódott le, és hűen leírja a laikus ember véleményét a hobbinkról.

Hú, hogy én ezt mennyire, de mennyire ismerem! Még egykorúak is vagyunk, így aligha mondok újat azzal a kifejezéssel, hogy "szocialista embertípus", avagy "öntudatos proletár". Pontosan ez az, amit leírtál, csak időközben "fogyasztóvá", a senkiből "úrrá" lépett elő. Sokkal durvább történetem van erről még 1997-98 környékéről, amikor pályakezdő mérnökként éppen hogy kiléptem az Életbe, és mai ésszel eszement spórolások árán meg tudtam venni egy létező legalapabb használt hifit (Aiwa AD-F220 deck, Denon PMA-360 erősítő, Boston HD5 minidobozok). Akkor még anyukámmal együtt laktunk, hozzá jött látogatóba egy kolléganője a családjával. A családfő, túl azon, hogy az állványra tett hangdoboz láttán gúnyosan bokszoló mozdulatokat tett, leplezetlen ellenszenvvel jegyezte meg, miszerint "közel kerültem a húsos fazékhoz". Ma már nem udvariaskodok az ilyenekkel, simán belemondom az arcába, hogy mekkora sudribunkó.

Hát igen, teljesen át tudom érezni a helyzetedet, az a csalódás, ami ilyenkor lejátszódik az emberben!
Mikor végre megvan az áhított készülék/rendszer, és megosztanád az örömöd mással, erre ilyen leforrázó megjegyzéseket kapsz, akkor kis túlzással egy világ dől benned össze. Pedig tudod magadról, hogy Te annál inteligensebb vagy, hogy másokkal így tegyél, akkor Te miért érdemled ezt?
Biztosra veszem, hogy sokunknak vannak ilyen történetei, hogy milyen bántásokat kapott a hobbija miatt, amit igazságtalannak érzett.
Én már szinte kezdettől fogva cipelem ezt a keresztet. Mikor elkezdtem dolgozni, és végre megkaptam az első fizetésem, rohantam a Király utcai bizományiba, hogy megvegyem a már jó előre kinézett Pioneer CT-506-os magnódeck-et! Alig vártam, hogy hazaérjek, kipróbálhassam, és eldicsedhessek a szüleimnek az új szerzeményemmel, de nagyon nem úgy sült el, mint ahogy előre elgondoltam. Egyáltalán nem osztoztak az örömömben, édesanyám annyit mondott, hogy "képes voltál ennyi(6500Ft) pénzt kiadni ezért a vacakért? Inkább tennéd el a pénzt!" Édesapám annyít tett hozzá, hogy "ennyire égette a pénz a zsebed?" Annyira sikerült elvenniük a kedvem, hogy az nap már be sem kapcsoltam a magnót, pedig baromira elégedett voltam vele.
Sajnos a részükről mindig is megmaradt az ellenszenv a hobbim irányába, na nem konkrétan a hifi, hanem a hobbi, mint olyan egyáltalán nem volt számukra tolerálható, és csakis az anyagi vonzata miatt. Értelmetlen pénzszórásnak tekintettek rá.

[severance]

De hogy a hifihez is kapcsolódjon a kommentem, elmondok egy friss történetet, ami ma játszódott le, és hűen leírja a laikus ember véleményét a hobbinkról.

Hú, hogy én ezt mennyire, de mennyire ismerem! Még egykorúak is vagyunk, így aligha mondok újat azzal a kifejezéssel, hogy "szocialista embertípus", avagy "öntudatos proletár". Pontosan ez az, amit leírtál, csak időközben "fogyasztóvá", a senkiből "úrrá" lépett elő. Sokkal durvább történetem van erről még 1997-98 környékéről, amikor pályakezdő mérnökként éppen hogy kiléptem az Életbe, és mai ésszel eszement spórolások árán meg tudtam venni egy létező legalapabb használt hifit (Aiwa AD-F220 deck, Denon PMA-360 erősítő, Boston HD5 minidobozok). Akkor még anyukámmal együtt laktunk, hozzá jött látogatóba egy kolléganője a családjával. A családfő, túl azon, hogy az állványra tett hangdoboz láttán gúnyosan bokszoló mozdulatokat tett, leplezetlen ellenszenvvel jegyezte meg, miszerint "közel kerültem a húsos fazékhoz". Ma már nem udvariaskodok az ilyenekkel, simán belemondom az arcába, hogy mekkora sudribunkó.