Nézd a jó oldalát, itt a lehetőség hogy egy jó sztori kitermelje a jövő húzóneveit. Ha egy ismeretlen színész tud az ismerős Dezső seriff lenni a szomszéd utcából vagy a szembe szomszéd hitelesen szentségelő neje, hát arra máris kijelenthetjük, hogy tud valamit. Szomorú elem, hogy egy későbbi, igazi sikerkarrierhez ez nem mindig elég.
A családtagok újbóli találkozása tényleg üres klisé volt, de ha egyszer ez működik. Ilyenkor mindig féltem a színészeket, hogy a testek túltolt és kölcsönös becsapódásaikor le ne törjön a foguk. De ha mondjuk ölelkezés közben harapna a szörny, rögtön kettőből kanyarinthatna ki 1 áráért, ezt a ziccert kihagyták.
Amit viszont nem hagytak ki az a hajtűkanyarral való, némi mértékű válaszadás a végtelenített díszletre és útvonalra. Ez tetszett, mert nem csak importált kliséként tették be, egész kört leíró gondolatot adtak a nézőnek.
Ami illogikus, hogy miért lyukasztottak gumit ha semmilyen eszközből nincs több, máshogy is be lehet csatornázni az újakat a rendszerbe, pazarlás nélkül, ugyanúgy meghagyva a saját felismerés pazar élményét. Alapjáraton is hibádzik, hogy hogy van bármiből is bármennyi, erre gondolom nem is lesz válasz. Az engedjetek be esetét meg meg lehetett volna kelteni más módon is. Imádják az ajtókat, kiváló és elcsépelt gyújtópontja a dramaturgiának a kintet és bentet elválasztó és az ember elemi szándékának hathatós torlaszt biztosító tömörfa. Itt legalább volt súlya is.
A ruháknak is rongyosnak, de minimum nem új kinézetűeknek kellene lenniük. Jó, a seriff kicsit poros volt, de azt inkább a klasszikus, kötelező ábrázolás vezérelte: kell a kontraszt a jelvény csillogásával és vadnyugati feeling sem jön rosszul a rendfenntartókarakter aurájaként. Ez csak erősbíti az átlag amerikaiban a termelésbe való beleszületettségét: minden van és lesz is mindig, akkor is ha nincs már honnan.
Az erőszakos, tanító célzatú jelenet a felelőtlen ex-családapa felé nem tetszett, de többek az volt hivatott illusztrálni az ottani mindenkori feszültséget.
Tetszett hát, igyekszem nem túl sokat várni tőle. Aladár kalandjai a legfinomabb magyar sci-fik közé tartoznak szvsz.
Swank és Weaver a tipikusan vágyott selfmade amazon megtestesítői: ha kitör a pociból egy alien nem a 911-et tárcsázzák, hanem macsétével diszkvalifikálják az élők versenyéből és kisütik vacsorára. Öntöttvas serpenyőben, mert az amerikai kultúrában az szervesen jelen van.
