A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Megnéztem jónéhány Rymden élőt, nekem az jön le Bugge megy Berglund és Öström után, néha utoléri, máskor elveszti őket.
Az E.S.T. annak idején inkább fordítottja volt, Esbjörn ment és vitte magával EGYÜTT a két ritmusost és ők mentek is bőven. És valahogy több volt a spirit.
Bárcsak sikerülne elvonatkoztatni az E.S.T. produkcióktól és úgy figyelni a Rymdenre.
Egy tavalyi koncertjükön már talán picit közelebb voltak egymáshoz:
Plusz az itteni felléptük előtt jelenik meg második albumuk, tehát lesznek frissességek is.
Én mindenesetre ott leszek, ha Covid-19 báró is úgy akarja.
1986 év tavaszán volt egy koncert. A tavaszi fesztivál keretében, március 18-án egy efféle esemény megrendezésére teljességgel alkalmatlan, oszlopokkal szabdalt, fűtetlen bemutató BMV pavilonban John McLaughlin és Jonas Hellborg felballagott a tákolt színpadra két darab gitárral (Hellborgé persze dupla nyakú volt) és leültek egy-egy székre.
Nem ragozom, aki veszi a fáradtságot és elolvassa az akkori recenziók közül az ide citáltakat, annak világossá válik miféle élményben lehetett részünk: https://www.jazzma.hu/regi-musoraim/vil ... cius-18-an
A rádió ugyan felvette a teljes anyagot, de én azóta sem találkoztam - pedig rongyosra gugliztam magam érte - azzal a felvétellel.
Ellenben a Hamburgi 1987 évi koncertjük felvételét sikerült kinyomoznom. Nem hivatalos, nem piaci felvétel, de kiváló minőségű. Ha valaki privátban ír egy email címet, annak elküldöm a google drive linkjét (3GB mellesleg)
A hamburgi kb másfél órás koncertből ennyi van fenn.
Ja még csak annyi, McLaughlin az egyik opusz előtt (címe: Blues for L.W.) megemlékezett a lengyelországi eseményekről és Lech Walesát éltetve neki ajánlotta a dalt. 1986-ot írtunk. Aki legalább félfelnőttként élt már akkor, az tudja miről beszélek mikor azt mondom megfagyott a levegő, majd tapsvihar tört ki. A jelenlévő titkosszolgák idegállapotáról nem tudok beszámolni.
Nem olyan régen jelent meg az első albuma Eik Octrobre-nek, ami szerintem nagyon jól sikerült.
Érdemes végighallgatni elejétől a végéig és nem átsiklani a számok fölött.
Eik Octobre Everything Has It’s Echo 2020.
Sugden Masterclass ANV-50 - Cyrus Stream XA - Philips CD304 - Dynaudio Contour Legacy - Bowers & Wilkins 802 F Special - Black Rhodium
2 X Dénes Péter Tube Mono Power Amplifier PP 8W - Dénes Péter Tube Line Preamplifier - Sugden Masterclass DAC-4 - Harbeth P3ESR XD - Black Rhodium
Azt hiszem ez az egyik kedvenc topikom az AVX-en. Nagyon jó, hogy ennyire sokféle és jó zenéket oszt meg mindenki. Elvégre kell a jó és sokféle "üzemanyag" a hifibe. Rengeteg albumot itt ismertem meg. Köszönet a tippekért.
Igen. Nekem is ez, és még a filmajánlós is. Mostanában persze ezt többet látogatom.
Érdekel az is ilyenkor, ki milyen eszközön hallgatja, mit és miért.
▪︎Projectiondesign/Projecta/Zappiti/Primare/Martin Logan/Behringer/JBL/Synology ▪︎
▪︎Breeze audio/Dragonweed Kolibri▪︎
Bose Soundlink mini
Azt hiszem ez az egyik kedvenc topikom az AVX-en. Nagyon jó, hogy ennyire sokféle és jó zenéket oszt meg mindenki. Elvégre kell a jó és sokféle "üzemanyag" a hifibe. Rengeteg albumot itt ismertem meg. Köszönet a tippekért.
Előkerültek a "keményebb" dallamok most nálam is.
Kis dobozokon is lehet szerintem rock-ot hallgatni. Ebben az esetben Royd-okról. Nekem legalábbis most bejön.
Ezeket biztosan mindenki ismeri. Viszont a klipek is érdemelnek némi figyelmet. Micsoda idők lehettek.
Hangminőség szempontjából persze irány pl. a Tidal.
Sziasztok!
Ha valakinek véletlenül nincs túl jó kedve, ajánlom meghallgatásra a :
Preservation Hall Jazz Band - So It Is című lemezét, dinamikus, fantasztikus,
igazán lendületbe hoz. Az Öregfiúk 2017-ben megjelent lemezéről van szó
fent van a Tidal-on is!
Jó kedvet és jó Zenehallgatást mindenkinek.
Nagyon szerettem volna normálisan beilleszteni, de nem ment..............
Nem baj, meghallgatom a lemezt!
Onkyo NS-6170 > Hydra Next Nano > DestinY Purer 3.8MK High-End Hybrid Amplifier > Hydra Next H.R.C Graphene > KEF R 500 Tápkábelek Hydra Next és Colossus. Biztik szintén Józsitól. Éjszaka : Redmi Note 11 PRO - Bluesound nod 2i -Sennheiser HD 58X-Helot 2x headphone tube amp
E89D6CCF-D0AD-426E-9A69-D909A68C8CD5.jpeg (1.98 MiB) Megtekintve 2559 alkalommal
C5FCEB82-EEC3-48D1-AB60-BD7C1854581E.jpeg (992.66 KiB) Megtekintve 2559 alkalommal
8B38200C-6973-43BB-B59C-AC79479F736A.jpeg (1.89 MiB) Megtekintve 2559 alkalommal
4A3DE56A-B700-4134-98F8-4D53F5EA8DC4.jpeg (1.14 MiB) Megtekintve 2559 alkalommal
EAD UD2000, Lavardin IT, Verity Audio Otello, Lavardin IC, és LS kábel, Furutech, és Acoustic Zen tápkábel, Shunyata R. Hydra elosztó, Finite Elemente Spider állvány