Gondolom a következőkkel ki fogom borítani a bilit, de hát úgy szép az élet a fórumon, ha zajlik!
A magyar születésű Peter Aczel, aki több évtizeden át szerkesztette az Audio Critic c. folyóiratot és valószínűleg több eszközt vett fülügyre, mint amelyekről mi magazinokban egyáltalán olvasgathattunk, pályafutása végén egy rövid manifesztóban foglalta össze az audiofil társadalmat finoman fogalmazva is megosztó következtetéseit.
https://www.biline.ca/audio_critic/audi ... b1.htm#acl
Ennek a lényege, hogy az audio technológia már jó ideje elérte az érettségének azt a szintjét, ahol a rögzítés, lejátszás és erősítés transzparenciája korrektül kivitelezett eszközök esetén meghaladja a hallgató fiziológiai érzekelőképességének határait, így nem ezek tekintendők az auditív élményt elsősorban meghatározó elemeknek.
Nagyobb súllyal esik latba a felvétel minősége, valamint a lánc végén elhelyezkedő hangsugarzó, amely rendkívül komplex kölcsönhatásban áll a hallgatói környezettel.
Az eszközök hangzásában megfigyelhető vélt vagy valós különbségek legtöbbször kompromisszumok eredményei, az erősítők esetén például a korrektséget definiáló paraméterek, mint a megfelelően alacsony kimenő és magas bemenő impedancia, elegendő sávszélesség, alacsony torzítás és zaj, valamint főleg a hangfalak klippelésmentes meghajtásához elegendő teljesítmény valamelyikében megfigyelhető hiányosságra vezethető vissza. Ezen paraméterek megfelelő kézben tartása és a hangerők gyakorlatilag azonos szintre hozása esetén az erősítők közötti különbségek a hallásküszöb alá esnek, ha úgy tetszik ebben a valós életben többnyire idealizált esetben az erősítőnk praktikusan úgy fog viselkedni számunkra, mint az a bizonyos szimpla erősítéssel bíró vezeték. Vegyétek észre, hogy ezzel a véleményével egyáltalán nincs egyedül, többek között Alan Shaw a Harbeth tulaja és tervezője is ugyanezt vallja!
Hasonlóképp a források esetén, a rögzítéskor használt kódolás optimális dekódolása esetén, legyen szó az LP RIAA re-ekvalizációjáról, vagy a digitális-analóg átalakításról a lejátszóberendezés ideális esetben képes a rögzített hanganyagot a hallási küszöb alá eső hibával reprodukálni az erősítés számára. A valóságban persze hallhatunk különbségeket, de ez legtöbbször a tervezésben és kivitelezésben megkötött kompromisszumokra vagy épp egyfajta saját, egyedi, a tervező egyéni ízlését közvetítő hangzás kialakítására való törekvés eredménye.
Ez azért picit árnyaltabb üzenet, mint amit a kiragadott szemelvények alapján szemmel láthatóan felfogni véltek.