A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Ha már szubjektív értékítélet (és értelemszerűen szakmaiatlan komoly hangszeres tudás hiányában), szorgalmasan hallgatgatom az utóbbi hetekben ide felkerült ajánlásokat, melyek zömében prebarokk és korai barokk zenék, jellemzően historikus előadásmódban. Vessetek a mókusok elé, de kimondom amit eddig is nagyjából sejtettem, de most már egyre bizonyosabban tudom, hogy ez nagyon nem az én világom. Nálam Bach-al kezdődik a zene, ami előtte volt, azt nemigazán tudom értékelni. Értem ugyan a korhű előadásmódot mint koncepciót, de nem szeretem. Nem szeretem, főleg a számomra idegen, kellemetlen tonalítással rendelkező korhű hangszerek miatt. Ki lehet kergetni a világból az ilyen lantos, theorbás prüntyögésekkel, a viola da gamba karcosabb tónusához és vibrato szegény előadásmódjához képest hozzám fényévekkel közelebb áll a modern cselló finomabb hangzása, és a zongorát is sokkal inkább preferálom mint a csemballó különböző variációit.
Az már haladás, ha alakul valami preferencia.
Olyannak sose higgy, aki 'mindenféle zenét szeret, merthogy van jó zene, meg nemjó zene, és az a lényeg'.
Ha már szubjektív értékítélet (és értelemszerűen szakmaiatlan komoly hangszeres tudás hiányában), szorgalmasan hallgatgatom az utóbbi hetekben ide felkerült ajánlásokat, melyek zömében prebarokk és korai barokk zenék, jellemzően historikus előadásmódban. Vessetek a mókusok elé, de kimondom amit eddig is nagyjából sejtettem, de most már egyre bizonyosabban tudom, hogy ez nagyon nem az én világom. Nálam Bach-al kezdődik a zene, ami előtte volt, azt nemigazán tudom értékelni. Értem ugyan a korhű előadásmódot mint koncepciót, de nem szeretem. Nem szeretem, főleg a számomra idegen, kellemetlen tonalítással rendelkező korhű hangszerek miatt. Ki lehet kergetni a világból az ilyen lantos, theorbás prüntyögésekkel, a viola da gamba karcosabb tónusához és vibrato szegény előadásmódjához képest hozzám fényévekkel közelebb áll a modern cselló finomabb hangzása, és a zongorát is sokkal inkább preferálom mint a csemballó különböző variációit.
Sokunknál viszont nem J.S Bachhal kezdődik a komolyzene, hanem jóval korábban, és a csembalót is szeretjük, ahogyan a theorbát és a viola da gambát is. Apropó viola da gamba és lant! Már hivatalosan, intézményesített formában is tanulható hazánkban ez a két hangszer.
Ha már szubjektív értékítélet (és értelemszerűen szakmaiatlan komoly hangszeres tudás hiányában), szorgalmasan hallgatgatom az utóbbi hetekben ide felkerült ajánlásokat, melyek zömében prebarokk és korai barokk zenék, jellemzően historikus előadásmódban. Vessetek a mókusok elé, de kimondom amit eddig is nagyjából sejtettem, de most már egyre bizonyosabban tudom, hogy ez nagyon nem az én világom. Nálam Bach-al kezdődik a zene, ami előtte volt, azt nemigazán tudom értékelni. Értem ugyan a korhű előadásmódot mint koncepciót, de nem szeretem. Nem szeretem, főleg a számomra idegen, kellemetlen tonalítással rendelkező korhű hangszerek miatt. Ki lehet kergetni a világból az ilyen lantos, theorbás prüntyögésekkel, a viola da gamba karcosabb tónusához és vibrato szegény előadásmódjához képest hozzám fényévekkel közelebb áll a modern cselló finomabb hangzása, és a zongorát is sokkal inkább preferálom mint a csemballó különböző variációit.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
...és zsupp, egy másik birodalomban találjuk magunkat.
Bologna, 1639-es kiadás, a keletkezési dátum valahol a század fordulóján lehet.
Valami szabadság-feeling?, meglehet, mert 'a párhuzamos kvintek szándékosan megtörik az ellenpont szerkesztés szabályait', így a szakma, mi az mondjuk, hogy egy finom extravagancia mutat egy szokatlan finomságot, amely mégis nagyfokú harmóniaérzetet ad. Egyszerűen jó hallgatni. Akár napok után is eszünkbe juthat az a néhány akkordváltás, amire felfigyelünk ebben a rövid másfél percben.
'In the selected theatres only', nyilván, akkor sem ette az ilyenfajtát mindenki szó nélkül, a konvencionálisabb zenésztársak eleget b@szogatták őt is, meg Kapsbergert is, aki szintén elkövetett hasonlót, de végül is mindketten bekerültek ebbe a Modenai kéziratba.
Az előadó amúgy hölgy, Francesca Torelli.
Úgy tűnik, nagyon kedvelte a soktornyú város szülöttét.
Attól tartok, hiányos az a megközelítés, amely a formai nyelvezet tekintetében ugyanazt várja el a felvilágosodás eszmeáramlatában élő és a drámaian átalakulóban levő világnézete által befolyásolva alkotó művésztől, mint a reneszánsz emberétől.
.
Természetesen személy szerint mindenki alkothat szubjektív véleményt, preferenciát korszakok, műfajok, szerzők tekintetében, de az értékítéletet megfelelő kontextusba helyezve érdemes megfogalmazni.
Teljesen jogos, hozzátéve, hogy itt arról megy a diskurzus, hogy kinek mi tetszik, ki mit ajánl, nem pedig a Wikipédia vagyunk.
Vagyis, az egyetlen és legfontosabb kontextus, amely mentén mozgunk, az a szubjektív értékítélet, hogy mi történik azután, amikor betesszük a lemezt a CD játszóba.
Minden, amit itt írunk, az az 'énszerintem' előtaggal értendő....
Ez mondjuk igaz. Aki szakmailag (is) megalapozott ajánlókra vágyik, nem itt fogja keresni.
Attól tartok, hiányos az a megközelítés, amely a formai nyelvezet tekintetében ugyanazt várja el a felvilágosodás eszmeáramlatában élő és a drámaian átalakulóban levő világnézete által befolyásolva alkotó művésztől, mint a reneszánsz emberétől.
.
Természetesen személy szerint mindenki alkothat szubjektív véleményt, preferenciát korszakok, műfajok, szerzők tekintetében, de az értékítéletet megfelelő kontextusba helyezve érdemes megfogalmazni.
Teljesen jogos, hozzátéve, hogy itt arról megy a diskurzus, hogy kinek mi tetszik, ki mit ajánl, nem pedig a Wikipédia vagyunk.
Vagyis, az egyetlen és legfontosabb kontextus, amely mentén mozgunk, az a szubjektív értékítélet, hogy mi történik azután, amikor betesszük a lemezt a CD játszóba.
Minden, amit itt írunk, az az 'énszerintem' előtaggal értendő.
Aztán, ez a Attól tartok, hiányos az a megközelítés, amely a formai nyelvezet tekintetében ugyanazt várja el a felvilágosodás eszmeáramlatában élő és a drámaian átalakulóban levő világnézete által befolyásolva alkotó művésztől, mint a reneszánsz emberétől., ez is igaz lehet, de,
fordítsuk meg a dolgot: a XXI.sz. embere, van úgy, hogy mégis azt várja el a művésztől (értsd: az tetszik neki), amit a Reneszánsz embere?, vagyis, itt teljesen más a helyzet; mármint ma, amikor nem csak kortárs zenét hallgatunk, ellentétben a régi korokkal, amikor ők alapvetően kortárs zenét hallgattak. Olyannyira, hogy 40-50 év alatt szerzők totálisan kimentek a divatból, és jöttek az újak. Szoros volt a zene/kor(szellem) összekötődés. Ma is sok összekötődés van, de a helyzet sokkal komplikáltabb, a mátrix bonyolultabb.
Telemann esetében: Vivaldival teljesen kortársak voltak, a kor/szellem / korszak adott, a két zene milyensége mégis teljesen más; annyira, hogy nem meglepő, hogy erős véleménykülönbségre ösztönöz. Minket, akik atomenergiával főzzük a tojást...
Részemről, örülök annak a fuvolás linknek, énnálam, az 1/3000, az máris nem nulla.:)
Hogy ki volt Telemann, akihez képest J.S.Bach méltán"mester volt! Akkor elmondanám.
...
Valóban, Telemann akkoriban nagyon népszerű volt, és volt annyi esze, hogy a felajánlott bizonytalan lipcsei felajánlás helyett maradt a zsíros, jól fizető Hamburgban, a biztonságban, így a lipcsei állást meg odaadták 'az aránylag ismeretlen és közepes tálentumú J. S. Bach-nak'.
Az igazi ok valószínűleg az volt, hogy bár Telemann hihetetlenül sekélyes zenékkel árasztotta el a kései Barokkot, meg fél Európát, de azt tisztán levette, már akkor, hogy Bach egy másik kategória.
Telemann nagy ötlete volt a Collegium Musicum létrehozása, meg a hetenkénti koncertezés a Caffé Zimmermann-ban, itt sok dolog volt, nyilván, Telemann, aztán Bach művek mentek ezerrel, aztán maga Bach igazgatta ezt a projektet vagy 10 évig.
Ja, nők pl. nem mehettek be...
Ez a protestáns farizeusság jelenik meg a zenéjükben is, pontosan.
Zeneileg, amit manapság egy átlag koncerten előszednek Telemanntól, az bizony, maga Telemann...
Aki szereti, annak sok sikert kívánok a magánéletében is, de én messziről kerülöm, ha lehet.
A kivételek kevesek, ld. feljebb.
A hamburgi állását Telemann nem csak a zsírossága miatt nem hagyta ott, hanem mert még csak pár év telt el a kinevezése óta, és úgy érezte, nem volna illő ennyi idő után hirtelenjében máshová elmenni és cserben hagyni azt, aki bizalmat szavazott neki. Ez olyan lelkiismereti kérdés volt nála, amely napjainkban jóformán teljesen ismeretlen magatartásforma. Ráadásul Telemann azt is tudta, hogy a Tamás iskolába alapvetően közismereti tanárt kerestek elsősorban és nem egy magasan képzett zenészt, hogy a helyi zenei életet alakítsa és az egekbe emelje. Telemannak nem volt deal a matek és a latin nyelv oktatásra való átállás és csak úgy mellesleg zenét szerezni mellette. Ezt már leírtam párszor, csak nem olvastad el, ahogyan általában nem olvasod el mások bejegyzéseit sem.
És Bach kinevezése sem volt olyan egyértelmű, ti. egy kantátát rendeltek tőle a próbajátékra, amit olyan parádésan oldott meg, hogy Telemann azonnal lebeszélte őt annak bemutatásáról, mondván, azok a bunkók ott, Lipcsében, egyszerűen nem fogják érteni sem a tartalmát, sem pedig a hangszeres virtuozitását, ugyanis az a kantáta olyan oboakíséretes áriával indít, amely messze túlmutatott bonyolultságával az akkori protestáns befogadhatóságon. Khm. Szóval Bach megfogadva a tanácsot írt egy másik, egy jóval egyszerűbb kantátát, és még ezek után is erősen vacillált a tanács a tanári kinevezésén. A próbajátékra szerzett első kantátáját csak a kinevezését követő évben tűzte műsorra.
Ez a hihetetlenül sekélyes megjegyzésed szintén nem állja meg a helyét. A német barokkot semmi értelme a többi barokkal összevetni, arról nem beszélve, hogy a zenészek hálásak a versenyműveikért és szívesen játsszák is azokat. De centizgesd csak tovább a zeneszerzőket, hordjál magadnál colostokot vagy tolómérőt, és méricskéld őket kedvedre! Ami pedig a nők iránti hirtelen szolidaritásodat illeti, emlékszem jól, amikor Antonia Bembo kapcsán megjegyeztem, hogy férje elnyomása és ütlegei elől elmenekült otthonról a gyerekeivel Párizsba, szerencsét próbálni XIV. Lajos udvarába, azt reagáltad, hogy hagyjam ezt történelmi adalékot, nincsen erre semmi szükség. Szóval értékelném, ha kicsit önazonosabban írkálnád le a gondolataidat.
Attól tartok, hiányos az a megközelítés, amely a formai nyelvezet tekintetében ugyanazt várja el a felvilágosodás eszmeáramlatában élő és a drámaian átalakulóban levő világnézete által befolyásolva alkotó művésztől, mint a reneszánsz emberétől. A XVII-XVIII. sz. emberét már egy alapjaiban átalakuló világ veszi körül, amely egyre érthetőbbnek tűnik a pontosabb megfigyelések, az azokból levezetett fizikai, logikai törvények, matematikai modellek által, egyre inkább egy "szerkezet" jellegét ölti magára, a környezet, beleértve a zeneit is, saját elképzelései szerint egyre inkább átformálhatóvá, struktúrálhatóvá válik. Ezek a hatások egyrészt új, idővel majd túlzottba forduló önbizalommal ruházzák fel, vagy épp belefeledkezve a Teremtő által megalkotott bonyolult szépségbe exaltált vallási áhitattal töltik el. A világ kitágul, mint játszótér, de paradox módon a közlekedés felgyorsulásával össze is zsugorodik, a mesteremberek, köztük a művészek, zenészek kilépnek szűk lokális kultúrájukból, országokat, sőt kontinenseket járnak be, magukba és művészetükbe szintetizálva az őket érő számtalan hatást.
Telemann, vagy épp Händel tipikus képviselői ezeknek az áramlatoknak, karrierjük során számos országban töltöttek el hosszabb-rövidebb időt. Telemann többek között pont arról volt híres, hogy egyfajta proto-Bartókként tudatosan gyűjtötte a kelet-európai népzenei hagyományokat és építette bele művészetébe. Szóval ez a dehonesztáló "kezdésből is rossz dallam" igen gyakran egy-egy népcsoport zenei hagyományainak lenézése. Amely nyilván nagymértékben tér el a mediterrán reneszánsz hasonló forrásainak dallamvilágától, talán kevébé közvetlenül "szórakoztató", de értéktelennek nem tekinthető.
A fentiekhez igazodva a formai építkezés is elfordul a korábbi "ösztönös", gyakran fantáziáló jellegtől, jól leírható, reprodukálható szerkezetekben kezdenek a szerzők gondolkodni, tartós, sokszor alapjaikban a napjainkig élő formák öltenek alakot, és ha jól értem, Bach nagysága leginkább pont ezeknek az alapoknak a lefektetésében érhető tetten és nem abban, hogy a legszebb dallamokat a legnagyobb fantáziával írta volna. Ha úgy tetszik a nyugati zene az elmúlt 3 évszázadban az ő vállain állva ért el szinte mindent.
Természetesen személy szerint mindenki alkothat szubjektív véleményt, preferenciát korszakok, műfajok, szerzők tekintetében, de az értékítéletet megfelelő kontextusba helyezve érdemes megfogalmazni.
A kísérőfüzet szerint a fantáziák nagyon népszerűek voltak Telemann korában. Én ezt nem tudom. Meglehet. Mondjuk bármit is akarnak eladni a kiadók, mindig azt írják vele kapcsolatban, hogy mennyire népszerű volt és hogy valósággal falták a népek, legyen az hangszer, zeneszerző vagy zenei műfaj. Fantáziák...Mit tudnak vele kezdeni a hangszeren nem tudók? Mit vesznek le belőle? Mi jön át nekik? Passz! Nekem már nem megy az ő fejükkel való gondolkodás.
Igen, látjuk, hogy nem megy.
A hangszeren nem tudók itt talán jobban leveszik a lényeget.
A fantáziák?, hogy mit kezdünk vele?, épp' csak annyit, hogy Telemanntól ezeket mondjuk érdemes meghallgatni, nem pedig a kukába dobni, mint a többi párezer művét. Hogy lejön az, hogy a dallamtalan, ketrecbe zárt, meddő erőlködés helyett, ami pl. a tegnapi triószonátákban volt, itt valami van, valami szabadulás a középszerűségtől, valami, ami szó szerint a fantáziát jelenti. Elképzelni valamit, ami addig nem volt. Nem továbbragozni a mérhetetlenül silány és üres kibontásait a kezdésből is rossz dallamnak, hanem csinálni valamit, ami szimplán jó. Nem hozzáragadni a szerkezethez; ha nem tudunk olyan manővereket, mint Bach, akkor engedjük el a kényszeres konstruálást, és legyen, igen, egy 'fantázia'.
Mint amit ez fuvolista csinál, amit belinkeltél.
A Reneszánsz fantáziáknál dettó ez a helyzet, csak akkor ez még erősen divatban volt.
És, még egyszer, a közönség, a nép, az istenadta nép, ezt tudja ám, anélkül, hogy megadatott volna neki, hogy végigjátsszon egy f@sza Telemann szonátát, hiba nélkül, és megtörölje a homlokát, hogy 'igen, sikerült, de mennyire jó, hogy tudok kottát olvasni, és meg tudom szólaltatni...'
Hogy ki volt Telemann, akihez képest J.S.Bach méltán"mester volt! Akkor elmondanám.
...
Valóban, Telemann akkoriban nagyon népszerű volt, és volt annyi esze, hogy a felajánlott bizonytalan lipcsei felajánlás helyett maradt a zsíros, jól fizető Hamburgban, a biztonságban, így a lipcsei állást meg odaadták 'az aránylag ismeretlen és közepes tálentumú J. S. Bach-nak'.
Az igazi ok valószínűleg az volt, hogy bár Telemann hihetetlenül sekélyes zenékkel árasztotta el a kései Barokkot, meg fél Európát, de azt tisztán levette, már akkor, hogy Bach egy másik kategória.
Telemann nagy ötlete volt a Collegium Musicum létrehozása, meg a hetenkénti koncertezés a Caffé Zimmermann-ban, itt sok dolog volt, nyilván, Telemann, aztán Bach művek mentek ezerrel, aztán maga Bach igazgatta ezt a projektet vagy 10 évig.
Ja, nők pl. nem mehettek be...
Ez a protestáns farizeusság jelenik meg a zenéjükben is, pontosan.
Zeneileg, amit manapság egy átlag koncerten előszednek Telemanntól, az bizony, maga Telemann...
Aki szereti, annak sok sikert kívánok a magánéletében is, de én messziről kerülöm, ha lehet.
Lazarevitch lemeze nekem is a kedvencek köré tartozik. Én laikusként hallgatom, engen ellazít, elvarázsol. Mondjuk múltkor olvastam egy tanulmányt, amiből az jött le, hogy a "klasszikus" zene és a szórakoztató "könnyű" zene között az a különbség, hogy előbbit hozzáértő, értő közönség hallgatja. Ezek szerint én akár Kis Grófót is hallgathatnék, kár belém...
Telemann: lokálpatriótaként a Capella Savaria úttörő felvételeit melegen tudom ajánlani, a Der Geduldige Socrates - McGegan, és a Brockes passió szintén McGegan vezényletével.
Hogy ki volt Telemann, akihez képest J.S.Bach méltán"mester volt! Akkor elmondanám.
Georg Philipp Telemann már jócskán benne járt a negyvenes éveiben, amikor ezt a sorozatot megírta. Érett alkotói korszakának reprezentáns művéről van tehát szó. Szegény Telemann jócskán kapott hideget és meleget is az utókortól. Most ott tart vele kapcsolatban a közvélekedés, hogy bár rengeteg szerzeménnyel bír, többel, mint J.S Bach és Handel együtt véve, sajna ennek a zeneszerzői hagyatéknak csak egy kis része kiemelkedően magas színvonalú, a többi, a nagyobbik rész inkább csak közepes, a még futottak kategória. Érdekes mód a saját kora sokkal megértőbb volt a művészetével kapcsolatban, olyannyira, hogy a legnészerűbb és legkeresettebb német barokk zeneszerzőnek számított.
Napjainkban J.S. Bach kultusz van. Aki ezt nem látja, nem hallja, az hülye. A csapból is J S. Bach zenéje folyik. A BBC odáig ment, hogy 2019-ben megkeresett 174 zeneszerzőt, hogy szerintük eredetiség, hatás, mesterségbeli tudás és élvezhetőség alapján ki volt minden idők legnagyobb zeneszerzője. Többségük J.S Bachra voksolt. Most már ezt is tudjuk. És? Olcsóbb lett ettől egy kilo kenyér?
Nem akarom elvitatni a lipcsei mester jelentőségét, sok művét ismerem és fújom fejből, de hogy ő volna minden idők legnagyobb zeneszerzője...Jócskán voltak rajta kívül mások is, akik mind mesterségbeli tudásban, mind dallamszerkesztésben, behatásban és élvezhetőségben rendre megelőzték őt. J.S Bach és Telemann amúgy jóbarátok voltak. Olyannyira, hogy Carl Philipp Emanuel Bachnak Telemann volt a keresztapja. De barátja volt neki Handel is, és nagyjából mindenki, aki akkoriban egy kicsit is számított a zene világában.
Telemannt halála után gyorsan elfelejtették, újbóli felfedezése napjainkban is tart. A vele fellelhető felvételek, előadások vegyes képet mutatnak. Sajnos sok közöttük a gagyi. Meggyőződésem, hogy egy histórikus formában tálalt retrospektív sorozat sokat lendítene a reputációján. Lazarevitch kiadványa most nagyon kapóra jön nekünk!
A kéziratot Hamburgban adták ki, és egy eredeti példány ma is megtalálható a brüsszeli királyi konzervatórium könyvtárában. A fedlap alapján a fantázia sorozat hegedűre lett szánva, de a cím egyértelműen elírás. Elég csak belenézni a kottába, és ordít róla, hogy nem hegedűre, hanem fuvolára íródott. Anno sokat lapozgattam az urtext kiadást. Hangszer nélkül, csupán belső hallásra támaszkodva is el remekül el lehet vele bíbelődni, a kottakép egyszerű, könnyen olvasható és világosan értelmezhető. Oboisták is előszeretettel játsszák, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy nem mindegyik fantázia fekszik a modern építésű duplanádasoknak. A háromvonalas hangokon történő kukorékolás inkább a cirkuszba való, mint a koncerttermekbe, de ezt hiába is mondanám Alex Kleinnak vagy Matthias Arternek.
François Lazarevitch ortodox régizenész. Elolvasott minden fellelhető korabeli fuvolaiskolát, végigpróbálta az összes fogástáblázatot és díszítési lehetőséget, majd kidolgozott egy olyan elképzelést a fantáziákra, amely a legautentikusabban közelít a korstílushoz és a hangszerhez. A barokk fuvolán nincs billentyűzet, emiatt a különféle villafogások tömegét kínálja. Egy hang megszólaltatására több lehetőség is nyílik, és mindegyik fogás más-más hangszínnel bír. Lazarevich mindig az adott hangnemnek legmegfelelőbb fogásokkal operál, és egy tételen belül váltogatva használja a őket attól függően, hogy lágy, érzelmes, vagy kemény, férfias hatásról van szó. A díszítések ízlésesen adagoltak és abszolút hitelesek. Ha már szóba hoztam a díszítést, feltétlen meg kell jegyeznem, hogy a fantáziák alig igénylik őket, hiába a korszakot jellemző rengeteg ismétlés. Ti. Telemann egy olyan szerkesztési elvet alkalmazott, amely már önmagában virtuóznak hat, és azt telerakni díszítésekkel nemcsak felesleges lett volna, de egyenesen szembement volna a tételek koncepciójával. A fantáziákban rengeteg a virtuóz hangi ugrás, amely rendre olyan élményt kelt a hallgatóban, mintha egyszerre két fuvola játszana. A felvételi helyszín kellemes visszhangossága pont ezt a hatást erősíti fel. Ennek a sorazatnak ilyen körülmények között kellene minden esetben felcsendülnie! Így hat igazán. A struktúra már önmagában annyira virtuóz, hogy teljesen felesleges tovább cifrázni. Lazarevich erre fantasztikusan jól ráérzett, és végig a dallamra és a kétszólamuság illúziójának megteremtésére koncentrál. Nálam betalált vele.
A kísérőfüzet szerint a fantáziák nagyon népszerűek voltak Telemann korában. Én ezt nem tudom. Meglehet. Mondjuk bármit is akarnak eladni a kiadók, mindig azt írják vele kapcsolatban, hogy mennyire népszerű volt és hogy valósággal falták a népek, legyen az hangszer, zeneszerző vagy zenei műfaj. Fantáziák...Mit tudnak vele kezdeni a hangszeren nem tudók? Mit vesznek le belőle? Mi jön át nekik? Passz! Nekem már nem megy az ő fejükkel való gondolkodás. Én szeretem ezt a 12 darabot. Sokukat játszottam is saját szórakoztatás céljából. Igen, játszani nagyon jó őket. Valódi élmény. De hallgatni...? Erre mindenkinek magának kell a választ megadnia. Részemről hatalmas elismerés az előadónak a zenei igényességéért, az eredeti hangzásra és díszítésre való törekvéséért.
Ez a Passacaglie, ez a Fekete-Afrikából indult, a néger rabszolgákkal meg a konkvisztádorokkal a fedélzeten, egy kanyar az Újvilágban, majd vissza, Madrid, Operaház, onnan befertőzte gyakorlatilag egész Európát.
A (-z amúgy nagyon jó táncos Napkirály) XIV. Lajos egyik kedvence.
D'Anglebert nyomán került Lully operájába, (Armide), innen vette 'vissza' Marais, és bő 300 év után landolt tegnap Veszprémben, ma meg nálatok...
Bach, Telemann, Marin Marais, Leclair.
Marais toronymagasan kilógott a kínálatból - Telemann továbbra sem lett kedvenc...
Bach?, hát, Telemann után méltán 'mester', ez tény.
Volt egy Marais Passacaglia, hogy az mekkora jó zene...
Megérkezett végre a 'Loa'
Merthogy eddig csak egy szép könyv-lemez volt, korong nélkül, csak egy qr kóddal.
Most itt van a CD verzió, valami gyönyörű artwork, a zene különleges, az előadás finom.
