Én nem tudom miket hallgatsz de ez egyszerűen nem igaz.ELEX írta: ↑2025.01.12., vas. 19:20Már aki ezeket hallgatja. De hogy ezt említed, már egy újabb adalék ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben miért olyan csapnivaló a felvételek nagy része. Bár nem hinném, hogy a kábelezés lenne a fő ludas ebben, hanem az, amit a jelfeldolgozás, keverés, utómunka során a stúdiókban elkövetnek az illetékesek.
Áldásos munkájuk következménye minden élet kiölése a felvételekből. Csendes, torzítás mentes, szép, de halott hangzás.
Kb ahhoz tudnám hasonlítani, mint a manapság kapható gyümölcsök a boltokban. Az eper, őszibarack, szilva.... csoda szép, szemet gyönyörködtet addig, amíg bele nem harapsz. Az íze nyomokban sem hasonlít ahhoz, amit 50 éve a kertben leszedtem a fáról, bokorról.
Kb ezek a felvételek is zenei előadásnak hallatszó termékek, hangok szigorú egymásutánisága, ahogy a polcokon is gyümölcsnek látszó tárgyak sorakoznak katonás rendben szemet gyönyörködtető tálcákon. Nyilvánvalóan, aki nem találkozott még élő (hangosítatlan) előadással, valódi gyümölccsel (sajnos ezzel már sohasem fog), az nem érti, hogy miről is van szó. A mai fiatalok, középkorúak már nem ezen nőttek fel, számukra az a természetes, amit ma kapnak.
(Ps.: jöhet a kórus, hogy bezzeg régen minden jobb volt, mondom én. Nem nem volt jobb, de sok minden viszont igen.)
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kábelezzünk
Online
Re: Kábelezzünk
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Bricasti M1 dac,Core Audio Karuna Ref, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok

- ELEX
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 270
- Csatlakozott: 2017.04.28., pén. 21:05
- Értékelés: 714
- Tartózkodási hely: Budaörs
Re: Kábelezzünk
Már aki ezeket hallgatja. De hogy ezt említed, már egy újabb adalék ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben miért olyan csapnivaló a felvételek nagy része. Bár nem hinném, hogy a kábelezés lenne a fő ludas ebben, hanem az, amit a jelfeldolgozás, keverés, utómunka során a stúdiókban elkövetnek az illetékesek.
Áldásos munkájuk következménye minden élet kiölése a felvételekből. Csendes, torzítás mentes, szép, de halott hangzás.
Kb ahhoz tudnám hasonlítani, mint a manapság kapható gyümölcsök a boltokban. Az eper, őszibarack, szilva.... csoda szép, szemet gyönyörködtet addig, amíg bele nem harapsz. Az íze nyomokban sem hasonlít ahhoz, amit 50 éve a kertben leszedtem a fáról, bokorról.
Kb ezek a felvételek is zenei előadásnak hallatszó termékek, hangok szigorú egymásutánisága, ahogy a polcokon is gyümölcsnek látszó tárgyak sorakoznak katonás rendben szemet gyönyörködtető tálcákon. Nyilvánvalóan, aki nem találkozott még élő (hangosítatlan) előadással, valódi gyümölccsel (sajnos ezzel már sohasem fog), az nem érti, hogy miről is van szó. A mai fiatalok, középkorúak már nem ezen nőttek fel, számukra az a természetes, amit ma kapnak.
(Ps.: jöhet a kórus, hogy bezzeg régen minden jobb volt, mondom én. Nem, nem volt jobb, de sok minden viszont igen.)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ELEX 2025.01.12., vas. 19:33-kor.
Online
- SoundMania
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6107
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1179
Re: Kábelezzünk
Ha egy mondattal többet idéztél volna, talán még te is értenéd miről volt szó.chord_ írta: ↑2025.01.12., vas. 17:55Hát, ha ez a felvétel - akármilyen kiadásban - a kábel / hififejlesztési irány, akkor már sok mindent értünk is...SoundMania írta: ↑2025.01.12., vas. 17:05
Azért elég sok mindent ott rontanak el. Hallgass meg egy Crime of the century lemezt bármilyen nyomásban vs. egy Speakers Corneron! Ha nem hallod a jelentős különbséget, akkor komoly baj van ott a szobában.
Online
Re: Kábelezzünk
Te azt gondolod,hogy bármelyikőnknek komolyabb cucca van otthon mint egy rendes stúdióban???Rock60 írta: ↑2025.01.12., vas. 17:27Ebbe a zsákutcába nem kellene besétálni.
Álltalában elmondható, legalább is többször előfordul - előfordult főleg az analóg érában - hogy a felvételi oldalon gyatrább készülékeket használnak/tak , mint sokan az otthoni lehallgató rendszerükben.
/ Csak képzeljük magunk elé pl. egy keverőpult iradatlan belsejét, a kilométernyi drótokkal és két tucatnyi tolópotival.../
A matek nem úgy jön ki sajnos, hogy akkor otthon is elegendőek a jó hanghoz a középszerű cuccok.
Az, hogy Supravoxnak és Voyagernek bejön a Kanári, az mák, de ezt tekintsük a csillagok szerencsés együttállásának köszönhető üdítő kivételnek. Ebből a példából hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni.
/ Lásd kapásból Kanári XLR, pedig biztosan azt is "komolyan" megtervezték..../
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Bricasti M1 dac,Core Audio Karuna Ref, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Re: Kábelezzünk
Bocsika, de ezt mire alapozzátok ?
Én special arra használom, hogy a jel valahogy eljusson az erősítőből a Quad-ba, nem terveztem vele "hangszínt szabályozni".
Megvettem ezt a Gekko - t, amivel összeállt egy olyan hang, amilyen.
Szerintem jó.
Ki az, aki megmondja hogy
1. A hsz.kábelem színezi-e a hangot, az erősítőm színezi-e a hangot, a dacom, az IC kábelem, vagy a Quad színezi-e a hangot?
/ A végeredmény a lényeg, amit nem hallok színezettnek./
2. Ha a Gekko helyére betenném a Kanárit, a Mogamit, stb. akkor a kapott hang mitől lenne már természetesebb, kevésbé színezett ?
Mert pl. PVC kabátban van, nem pamutban ?
/ Több más eltérést most nem sorolnék./
Nyilván nem, nem lenne.
Lehetne esetleg a csere után a hang fakóbb, tompább, laposabb ?
Persze. De az nem a természetesség szinonímája.

Re: Kábelezzünk
A hangzás fontos a hangosításban és a stúdióban is, de ennek a kábelek csak nagyon, nagyon sokadlagos szereplői, biztosan nincsenek az első 10-ben a fontossági sorrendben. Főképpen, hogy mindkét környezetben egyre több az IP-alapú összeköttetés, mint amilyen a digitális és IP-alapú Ravenna vagy a Dante. Ahol ugye Cat5e, Cat7 kábelek a legelterjedtebbek és egy Cat7 kábelen egyidejűleg akár több tucatnyi hangcsatorna is kényelmesen elközlekedik. Arról meggyőzni egy gyakorlott hangmérnököt, hogy egy 50m-es Cat7 kábelt a stage box és a digitális hangkeverő között cseréljen ki valami audiofilebb, nagy tisztaságú rézből készült Cat7-re nagyon nehéz feladat, azért, hogy jobban szóljon a koncert, mondjuk inkább lehetetlennek.Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 18:40Elfogadom, hogy vannak más szempontok is amit figyelembe kell venni, de mégis csupa olyan dologról írtál, ami a hangzással kapcsolatos. Ez nem véletlen, hiszen nem lehet mellékes a hangosítás szakmában sem a kiváló jelátvitel.kaef2 írta: ↑2025.01.12., vas. 16:51A pro audióban a kábelek hangra gyakorolt hatásának megitélése eleve más elvárások mentén megy, mint a hifiben,Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 14:59
Szerintem a professzionális kábelek, mint a Sommer Cable, Mogami vagy Canare, valóban nem elsősorban a "hifis hangzás" esztétikai céljaira készülnek, hanem a precíz, megbízható és torzításmentes jelátvitelre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének alkalmasak kimagasló hangminőség elérésére is, hiszen az átláthatóság és a jel integritása a jó hangzás alapja.
A professzionális iparban a hangmérnökök és stúdiók olyan kábeleket használnak, amelyek minimalizálják a veszteségeket, a zajt és a jel torzulását. Ezek a szempontok ugyanazok, amelyekre a hifisták is vágynak, csak utóbbiak gyakran különleges karaktert vagy "színezetet" keresnek a kábeleikben.
Szóval nem értek egyet azzal az állítással, hogy a professzionális kábelek gyártása során a hangminőség másodlagos. Épp ellenkezőleg: ezek a kábelek gyakran a legobjektívebb alapot biztosítják a jó hangminőséghez.
A pro audio ipar hangosító részében a strapabíróság a legfontosabb, a könnyű kezelhetőség és zajvédettség mellett, ráadásul ma már a szinpad és a keverőpult között kommunikáció is digitális, sőt IP-alapú (Dante például), amikor is réz vagy optikai gigabites az összeköttetés...
A hangfelvételi, a televíziós (streaming) iparban, a pro AV installációk esetében ugyanígy fontos a strapabíróság, hasonlóképpen a hangosításhoz előretörtek az IP-alap összeköttetések. Analóg esetben fontos a kezelhetőség, és a kiszámíthatóság. Könnyen beépítenek egy-egy installációkor több tíz kilométert is, a különböző bundokon lévő kábelek nem térhetnek el egymástól jellemzőiket tekintve. Az ár és a jó forraszthatóság is fontos a nagy mennyiségek miatt.
A hangfelvételi iparban mások a minőségi kritériumok megint csak, mint a hifiben.
Amikor ezt vizsgálják egy hangfelvételi stúdióban, hogy milyen a kábel "hangminősége", általában élő hanggal, énekkel, hangszerhanggal teszik. Mivel az utómunka sokkal fontosabb ma már a kommersz hangfelvételek esetében, mint a felvétel, és az utómunka meg leginkább számítógépek memóriájában történik, ezért a kábelek jelentősége némi túlzással annyira minimalizálódott, hogy lehetőség szerint ne hozzanak be zajt. A felvételek túlnyomó többségét izolálva, szólamonként veszik fel, ahol eszükbe nem jutna a kábel un térleképzését vizsgálgatni, hiszen az ilyen felvételeknek nincs "tere". Azt majd az utómunkában a zengetéssel kapja meg.
Vagyis a pro audióban a kábelek teljesen más körülmények közé és elvásárok szerint készülnek illetve vásárolják meg őket.
A hifiben a többség a kábeleket kimondva, kimondatlanul egyfajta hangszínszabályzóként, tonális beavatkozó eszközként próbálja használni, amivel semmi baj nincsen. Egyfajta mankóként jó figyelembe venni az pro audióban fennálló igényeket, és az ott népszerű kábeleket, de nem többnek.
A többség, még ha elégedett is egy pro kábellel, előbb vagy utóbb csak le fogja cserélni valami hifisebbre.
Tisztelet a kivételeknek természetesen.
Az utolsó gondolat – miszerint a többség végül lecseréli a pro kábeleket hifisebbre – inkább pszichológiai, mint technikai kérdés. Sok hifi-rajongó folyamatosan keresi a tökéletest, és hajlamos arra, hogy idővel újabb és drágább eszközöket próbáljon ki, még ha a különbségek marginálisak is.

A hangfalkábel eleve nagyon ritka állatfajta, az esetek többségében aktívak a hangsugárzók.
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4916
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2103
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Kábelezzünk
Elfogadom, hogy vannak más szempontok is amit figyelembe kell venni, de mégis csupa olyan dologról írtál, ami a hangzással kapcsolatos. Ez nem véletlen, hiszen nem lehet mellékes a hangosítás szakmában sem a kiváló jelátvitel.kaef2 írta: ↑2025.01.12., vas. 16:51A pro audióban a kábelek hangra gyakorolt hatásának megitélése eleve más elvárások mentén megy, mint a hifiben,Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 14:59Szerintem a professzionális kábelek, mint a Sommer Cable, Mogami vagy Canare, valóban nem elsősorban a "hifis hangzás" esztétikai céljaira készülnek, hanem a precíz, megbízható és torzításmentes jelátvitelre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének alkalmasak kimagasló hangminőség elérésére is, hiszen az átláthatóság és a jel integritása a jó hangzás alapja.
A professzionális iparban a hangmérnökök és stúdiók olyan kábeleket használnak, amelyek minimalizálják a veszteségeket, a zajt és a jel torzulását. Ezek a szempontok ugyanazok, amelyekre a hifisták is vágynak, csak utóbbiak gyakran különleges karaktert vagy "színezetet" keresnek a kábeleikben.
Szóval nem értek egyet azzal az állítással, hogy a professzionális kábelek gyártása során a hangminőség másodlagos. Épp ellenkezőleg: ezek a kábelek gyakran a legobjektívebb alapot biztosítják a jó hangminőséghez.
A pro audio ipar hangosító részében a strapabíróság a legfontosabb, a könnyű kezelhetőség és zajvédettség mellett, ráadásul ma már a szinpad és a keverőpult között kommunikáció is digitális, sőt IP-alapú (Dante például), amikor is réz vagy optikai gigabites az összeköttetés...
A hangfelvételi, a televíziós (streaming) iparban, a pro AV installációk esetében ugyanígy fontos a strapabíróság, hasonlóképpen a hangosításhoz előretörtek az IP-alap összeköttetések. Analóg esetben fontos a kezelhetőség, és a kiszámíthatóság. Könnyen beépítenek egy-egy installációkor több tíz kilométert is, a különböző bundokon lévő kábelek nem térhetnek el egymástól jellemzőiket tekintve. Az ár és a jó forraszthatóság is fontos a nagy mennyiségek miatt.
A hangfelvételi iparban mások a minőségi kritériumok megint csak, mint a hifiben.
Amikor ezt vizsgálják egy hangfelvételi stúdióban, hogy milyen a kábel "hangminősége", általában élő hanggal, énekkel, hangszerhanggal teszik. Mivel az utómunka sokkal fontosabb ma már a kommersz hangfelvételek esetében, mint a felvétel, és az utómunka meg leginkább számítógépek memóriájában történik, ezért a kábelek jelentősége némi túlzással annyira minimalizálódott, hogy lehetőség szerint ne hozzanak be zajt. A felvételek túlnyomó többségét izolálva, szólamonként veszik fel, ahol eszükbe nem jutna a kábel un térleképzését vizsgálgatni, hiszen az ilyen felvételeknek nincs "tere". Azt majd az utómunkában a zengetéssel kapja meg.
Vagyis a pro audióban a kábelek teljesen más körülmények közé és elvásárok szerint készülnek illetve vásárolják meg őket.
A hifiben a többség a kábeleket kimondva, kimondatlanul egyfajta hangszínszabályzóként, tonális beavatkozó eszközként próbálja használni, amivel semmi baj nincsen. Egyfajta mankóként jó figyelembe venni az pro audióban fennálló igényeket, és az ott népszerű kábeleket, de nem többnek.
A többség, még ha elégedett is egy pro kábellel, előbb vagy utóbb csak le fogja cserélni valami hifisebbre.
Tisztelet a kivételeknek természetesen.
Az utolsó gondolat – miszerint a többség végül lecseréli a pro kábeleket hifisebbre – inkább pszichológiai, mint technikai kérdés. Sok hifi-rajongó folyamatosan keresi a tökéletest, és hajlamos arra, hogy idővel újabb és drágább eszközöket próbáljon ki, még ha a különbségek marginálisak is.
„A világban a csodák a legapróbb rezdülésekben rejtik maguk táncát.”
Re: Kábelezzünk
A pro kábelek között eleve sokkal kisebb a hangzásbéli különbség és eleve sokkal szűkebb árkategóriában szórnak az áraik.Shimano írta: ↑2025.01.12., vas. 18:17De ha az a hifisebb kábel,kábelek amiért még hajladó lenne az ember pézt adni,nem jobb,sőt rosszabb mint a pro kábel amit használ,akkor merre legyen az arra,és ez nem is kérdés,csupán gondolat.A pro kábel ha bevált,onnét nincs hová feljebb menni ezen a vonalon,szóval nyugi van,ellentétben a hifi célú drótoknál,ahol kb az van hogy gyártóként a típusok eleje,közepe még csak a belépőszint kompromisszumokkal,és ezzel a feljebb lépés késztetésével is,majd ezután jönnek a valamire valók horror áron.Köszi,de én itt mondom azt hogy ez már az irracionalitás felsőfokon,mert basszus milyen világ az,ahol egy kisebb vagyont kell kicsengetni kábelekre egy valamire való hangért.Elcseszett,de nagyon,és akkor már inkább a pro kábel,főleg akkor,ha azt jónak is érezzük.![]()
Más a pro audióban a marketing értéke is a kábeleknek, mondhatjuk, hogy nincs nekik: senki nem fog csak azért egy stúdióba menni felvételt készíteni mert Klotz helyett Mogamival van kábelezve.... Ráadásul a stúdiók többségében sokféle gyártó kábeleit is használják egyidőben, különösebb lelki fájdalom nélkül.
A 2023-as Hifi kiállításon készült My Reel Club felvételek szalagról történő digitalizálását kb 30 millió forint értékű Siltech és Crystal Cable segítségével végeztük, amit használatra kaptam (ingyen) a két gyártótól. Nyilvánvaló, hogy ezt kommersz hangfelvétel készítés során használni a hangminőséggel indokolhatatlan plusz költség lenne, nincs a földön hangfelvételkészítő, aki bármilyen gazdasági ésszerűség okán ennyit adna pár 10m XLR, pár 10m táp és pár darab Ethernet kábelért. Aki megvette a nativdsd.com oldalról az ott fellelhető két Djabe DSD256 albumot, az jó, ha tudja, hogy azok szalagról történő digitalizálásakor is ezt a drága ezüst/arany kábelezést használtuk. Vagyis a hangfelvételkészítésnél a drága audiofil kábelek használata, inkább csak marketing eszköznek mondható, talán azt a kevés esetet kivéve, ha a felvételek úgy készülnek, hogy nincs utómunkájuk. Ott inkább lehet jelentősége.
Online
Re: Kábelezzünk
OFF, de ha már szóba hoztátok:
https://dr.loudness-war.info/album/list ... lbum=Crime

Gyula
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4916
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2103
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Kábelezzünk
Korábban írtam, hogy általában nem szerelek csatlakozókat a méterre vásárolt kábelekre, mert nem vagyok meggyőződve arról, hogy jobb úgy. A gyári szerelésű kábeleimről viszont eszem ágában sincs leszerelni, leginkább az eredeti állapot megóvása okán.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 16:23Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed, mindenképp érdekes. Azt hiszem nem csak számomra. Elvárásaim nincsenek mások tapasztalataival szemben. Csupán arról van szó, hogy nem átlagos, amikor ehhez hasonlót lehet olvasni, hallani.Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 16:01Az, hogy kinek mit érdemes lecserélnie, és milyen erősítő-hangsugárzó kombinációban, sajnos nem tudom. Nem szeretném ismételgetni, de szerintem teljesen normális, hogy mindenkinél más lehet az ideális megoldás, és hogy ami az egyik helyen működik, máshol kevésbé válik be.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 15:49Akkor véleményed és személyes tapasztalataid szerint ez az olcsónak mondható canare kábel elég jó ahhoz, hogy a nála jóval drágább kábelekre (10× - 20x többe kerülő), nem érdemes lecserélni, mert azok nem tudnak annyival többet nyújtani?
Én csak a saját tapasztalataimat osztottam meg, mert kérdezted. Sajnálom, ha a válaszom nem egyezik az elvárásaiddal, de hidd el, nekem sem volt öröm rádöbbenni, hogy az egyik rendszerembe több százezer forintot költöttem hangsugárzó kábelekre az elmúlt pár évben, és végül egy olcsóbb megoldás vált be a legjobban.
Még egy(két) kérdés (elnézést, ha már írtál erről is): feldugózva, vagy csupasz végekkel használod a kábelt? Illetve akkor a 4s11g változatáról beszéltél végig, ugye?
A 4S11-ről alakult ki nagyon pozitív véleményem, de nem akarok senkit rábeszélni semmire.
„A világban a csodák a legapróbb rezdülésekben rejtik maguk táncát.”
Online
Re: Kábelezzünk
De ha az a hifisebb kábel,kábelek amiért még hajladó lenne az ember pézt adni,nem jobb,sőt rosszabb mint a pro kábel amit használ,akkor merre legyen az arra,és ez nem is kérdés,csupán gondolat.A pro kábel ha bevált,onnét nincs hová feljebb menni ezen a vonalon,szóval nyugi van,ellentétben a hifi célú drótoknál,ahol kb az van hogy gyártóként a típusok eleje,közepe még csak a belépőszint kompromisszumokkal,és ezzel a feljebb lépés késztetésével is,majd ezután jönnek a valamire valók horror áron.Köszi,de én itt mondom azt hogy ez már az irracionalitás felsőfokon,mert basszus milyen világ az,ahol egy kisebb vagyont kell kicsengetni kábelekre egy valamire való hangért.Elcseszett,de nagyon,és akkor már inkább a pro kábel,főleg akkor,ha azt jónak is érezzük.

- dixie-chicken
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4943
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2634
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Kábelezzünk
..ez az egész,kezd már valóban hasonlitani egy crime of the century-re
...
de:
https://en.wikipedia.org/wiki/Crime_of_ ... ry_(album)
"The album was re-issued by German audiophile label Speaker's Corner in 1999, as a 180 gram vinyl LP.[36] It has none of the dynamic range compression applied to the A&M remastered CD versions.[citation needed]"
https://www.discogs.com/sell/release/2513725

Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Michael Fidler MM Pro,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
Re: Kábelezzünk
Hát, ha ez a felvétel - akármilyen kiadásban - a kábel / hififejlesztési irány, akkor már sok mindent értünk is...SoundMania írta: ↑2025.01.12., vas. 17:05
Azért elég sok mindent ott rontanak el. Hallgass meg egy Crime of the century lemezt bármilyen nyomásban vs. egy Speakers Corneron! Ha nem hallod a jelentős különbséget, akkor komoly baj van ott a szobában.
Blog: Komoly Zenei Ajánló
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek
Re: Kábelezzünk
Mély egyetértésem.
(De aztán ki ne kapjunk...:))
Blog: Komoly Zenei Ajánló
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek
Re: Kábelezzünk
Ebbe a zsákutcába nem kellene besétálni.
Álltalában elmondható, legalább is többször előfordul - előfordult főleg az analóg érában - hogy a felvételi oldalon gyatrább készülékeket használnak/tak , mint sokan az otthoni lehallgató rendszerükben.
/ Csak képzeljük magunk elé pl. egy keverőpult iradatlan belsejét, a kilométernyi drótokkal és két tucatnyi tolópotival.../
A matek nem úgy jön ki sajnos, hogy akkor otthon is elegendőek a jó hanghoz a középszerű cuccok.
Az, hogy Supravoxnak és Voyagernek bejön a Kanári, az mák, de ezt tekintsük a csillagok szerencsés együttállásának köszönhető üdítő kivételnek. Ebből a példából hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni.
/ Lásd kapásból Kanári XLR, pedig biztosan azt is "komolyan" megtervezték..../
Online
- SoundMania
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6107
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1179
Re: Kábelezzünk
Azért elég sok mindent ott rontanak el. Hallgass meg egy Crime of the century lemezt bármilyen nyomásban vs. egy Speakers Corneron! Ha nem hallod a jelentős különbséget, akkor komoly baj van ott a szobában.supravox írta: ↑2025.01.12., vas. 15:59Aha.
És ugyanabban a stúdióban.
Ugyanazon a kábelen készült felvételek meg baromi.jók?
Hagyjuk már ezt a stúdióban rontanak el minden témát.
Online
Fordítva ülsz a lovon.
Re: Kábelezzünk
Diszkóhangszóró?SoundMania írta: ↑2025.01.12., vas. 16:49A WW Platinumokkal pont nem ültél fel a kábelvonatra mi? :) Csak épp nem a legjobbra! De a Canary majd nagyon ott lesz mert jól bejárattad azt reméled? :) Álmaidban.... Vagy nagyon elrontották a hallásod a diszkóhangszóróid mielőtt lecserélted őket...supravox írta: ↑2025.01.12., vas. 13:57Ez a sztenderd kereskedői duma.ELEX írta: ↑2025.01.12., vas. 13:40
Maradjunk annyiban, hogy az ipari, installációs, AV hangosítástechnikai ( Klotz, Canare, Belden, Sommer Cable...) kábelek tervezésének a szempontjai közül huszadrangú a kábelek hangra gyakorolt hatása.
Elsődleges szempontok között a megbízhatóság, tartósság, mechanikai igénybevételekkel szembeni ellenálló képesség, időjárás állóság, nedvességállóság... szerepel.
A hifis társadalom nem piaca ezeknek a kábeleknek. Ezeket nem a hifis társadalomnak gyártják. Az, hogy vannak, akik hirtelen fellángolásból felkapnak egy-egy ilyen terméket és hatalmas lelkesedéssel rajonganak értük semmit nem jelent az eredeti funkciójuk és tervezési szempontjaik és minőségük szempontjából.
Tapasztaltabb fórumozók számtalan ilyen fellángolást átéltek már. Kezdve MIG repülőgép kábeleitől a CAT kábeleken, "tűzálló" kábeleken keresztül a most aktuális csillagig. Majd elmúlik ez a lelkesedés is és a dolgok a helyükre kerülnek. Addig viszont számtalan gyanútlan belesétál a csapdába.
Ezek az ipari kábelek újrahasznosított fémhulladékból készülnek minimális tisztítás után, ami még éppen nem befolyásolja a fizikai paramétereiket. A köpenyük szigetelése zömmel PVC, ami jó ellenálló képességű. Szerencsétlenebb esetben réz bevonató vas vezetőket tartalmaznak. Semmi más nem szerepel a tervezési szempontok között, csak az, hogy az adott funkciójának megfelelő műszaki szintet a lehető legolcsóbban teljesítse.
Más történet, ha valaki anyagi lehetőségei eddig terjednek. Ők használják tovább is boldogan ezeket a hozzájuk illeszkedő rendszerekben. Viszont ha valaki megteheti, hogy valóban minőségi és audio célra tervezett és gyártott kábelt használjon és mégsem teszi azt, azzal nem lehet mit kezdeni. Akkor csak az nem érthető, hogy miért áldoz nagyságrendekkel többet igényes rendszerének kialakítására. Teljességgel kidobott pénz.
Nyilvánvaló, hogy egy Porsche, Ferrari... is elgurul Barum gumikon - de minek. A-ból B-be el lehet azokon is jutni, csak azért elég lenne egy Wartburg is.
Engem nem zavar ha ebben hiszel.
Ha már állandóan autós példákat hozol fel.
Folyamatosan korszerűsítették az autók /maradjunk a benzineseknél/ üzemanyag ellátását.
A porlasztótól eljutottunk a végtelenül összetett és bonyolult direkt befecskendezésig.
Tudomány tudomány hátán...
Egy szempont volt.
A fogyasztás és az emisszió csökkentése.
De ha IGAZI gázreakciót szeretnénk akkor még mindig az ócska régi lesajnált porlasztó az igazi.
Nyílván ez is mint minden hasonlat sántít.
De ez a kábelmizéria k...a túl van hájpolva.
Az elmebaj elég régen eluralkodott.
Nem kell ecsetelnem miért.
Aki érti annak nem kell magyaráznom.
Én nem ülök fel erre a vonatra mert hányingerem lesz.
Fordítva ülsz a lovon.
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Bricasti M1 dac,Core Audio Karuna Ref, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4632
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3167
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Kábelezzünk
"A kérdésem, arra vonatkozott, hogy érdemes-e lecserélni, nem arra hányszorosan jobb egyik a másiknál. Ezt Voyager egyből megértette. Ezt nem is lehet meghatározni a hifiben értelmetlen"
Én is megértettem, de hogy mit, mire érdemes lecserélni, azt mindenkinek magának kell megtapasztalnia, eldöntenie. Ez sok mindentől függhet, és ebben más szava, tapasztalat csak irányadó lehet.

MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Kábelezzünk
A pro audióban a kábelek hangra gyakorolt hatásának megitélése eleve más elvárások mentén megy, mint a hifiben,Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 14:59Szerintem a professzionális kábelek, mint a Sommer Cable, Mogami vagy Canare, valóban nem elsősorban a "hifis hangzás" esztétikai céljaira készülnek, hanem a precíz, megbízható és torzításmentes jelátvitelre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének alkalmasak kimagasló hangminőség elérésére is, hiszen az átláthatóság és a jel integritása a jó hangzás alapja.
A professzionális iparban a hangmérnökök és stúdiók olyan kábeleket használnak, amelyek minimalizálják a veszteségeket, a zajt és a jel torzulását. Ezek a szempontok ugyanazok, amelyekre a hifisták is vágynak, csak utóbbiak gyakran különleges karaktert vagy "színezetet" keresnek a kábeleikben.
Szóval nem értek egyet azzal az állítással, hogy a professzionális kábelek gyártása során a hangminőség másodlagos. Épp ellenkezőleg: ezek a kábelek gyakran a legobjektívebb alapot biztosítják a jó hangminőséghez.
A pro audio ipar hangosító részében a strapabíróság a legfontosabb, a könnyű kezelhetőség és zajvédettség mellett, ráadásul ma már a szinpad és a keverőpult között kommunikáció is digitális, sőt IP-alapú (Dante például), amikor is réz vagy optikai gigabites az összeköttetés...
A hangfelvételi, a televíziós (streaming) iparban, a pro AV installációk esetében ugyanígy fontos a strapabíróság, hasonlóképpen a hangosításhoz előretörtek az IP-alap összeköttetések. Analóg esetben fontos a kezelhetőség, és a kiszámíthatóság. Könnyen beépítenek egy-egy installációkor több tíz kilométert is, a különböző bundokon lévő kábelek nem térhetnek el egymástól jellemzőiket tekintve. Az ár és a jó forraszthatóság is fontos a nagy mennyiségek miatt.
A hangfelvételi iparban mások a minőségi kritériumok megint csak, mint a hifiben.
Amikor ezt vizsgálják egy hangfelvételi stúdióban, hogy milyen a kábel "hangminősége", általában élő hanggal, énekkel, hangszerhanggal teszik. Mivel az utómunka sokkal fontosabb ma már a kommersz hangfelvételek esetében, mint a felvétel, és az utómunka meg leginkább számítógépek memóriájában történik, ezért a kábelek jelentősége némi túlzással annyira minimalizálódott, hogy lehetőség szerint ne hozzanak be zajt. A felvételek túlnyomó többségét izolálva, szólamonként veszik fel, ahol eszükbe nem jutna a kábel un térleképzését vizsgálgatni, hiszen az ilyen felvételeknek nincs "tere". Azt majd az utómunkában a zengetéssel kapja meg.
Vagyis a pro audióban a kábelek teljesen más körülmények közé és elvásárok szerint készülnek illetve vásárolják meg őket.
A hifiben a többség a kábeleket kimondva, kimondatlanul egyfajta hangszínszabályzóként, tonális beavatkozó eszközként próbálja használni, amivel semmi baj nincsen. Egyfajta mankóként jó figyelembe venni az pro audióban fennálló igényeket, és az ott népszerű kábeleket, de nem többnek.
A többség, még ha elégedett is egy pro kábellel, előbb vagy utóbb csak le fogja cserélni valami hifisebbre.
Tisztelet a kivételeknek természetesen.
Online
- SoundMania
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6107
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1179
Re: Kábelezzünk
A WW Platinumokkal pont nem ültél fel a kábelvonatra mi? :) Csak épp nem a legjobbra! De a Canary majd nagyon ott lesz mert jól bejárattad azt reméled? :) Álmaidban.... Vagy nagyon elrontották a hallásod a diszkóhangszóróid mielőtt lecserélted őket...supravox írta: ↑2025.01.12., vas. 13:57Ez a sztenderd kereskedői duma.ELEX írta: ↑2025.01.12., vas. 13:40Maradjunk annyiban, hogy az ipari, installációs, AV hangosítástechnikai ( Klotz, Canare, Belden, Sommer Cable...) kábelek tervezésének a szempontjai közül huszadrangú a kábelek hangra gyakorolt hatása.
Elsődleges szempontok között a megbízhatóság, tartósság, mechanikai igénybevételekkel szembeni ellenálló képesség, időjárás állóság, nedvességállóság... szerepel.
A hifis társadalom nem piaca ezeknek a kábeleknek. Ezeket nem a hifis társadalomnak gyártják. Az, hogy vannak, akik hirtelen fellángolásból felkapnak egy-egy ilyen terméket és hatalmas lelkesedéssel rajonganak értük semmit nem jelent az eredeti funkciójuk és tervezési szempontjaik és minőségük szempontjából.
Tapasztaltabb fórumozók számtalan ilyen fellángolást átéltek már. Kezdve MIG repülőgép kábeleitől a CAT kábeleken, "tűzálló" kábeleken keresztül a most aktuális csillagig. Majd elmúlik ez a lelkesedés is és a dolgok a helyükre kerülnek. Addig viszont számtalan gyanútlan belesétál a csapdába.
Ezek az ipari kábelek újrahasznosított fémhulladékból készülnek minimális tisztítás után, ami még éppen nem befolyásolja a fizikai paramétereiket. A köpenyük szigetelése zömmel PVC, ami jó ellenálló képességű. Szerencsétlenebb esetben réz bevonató vas vezetőket tartalmaznak. Semmi más nem szerepel a tervezési szempontok között, csak az, hogy az adott funkciójának megfelelő műszaki szintet a lehető legolcsóbban teljesítse.
Más történet, ha valaki anyagi lehetőségei eddig terjednek. Ők használják tovább is boldogan ezeket a hozzájuk illeszkedő rendszerekben. Viszont ha valaki megteheti, hogy valóban minőségi és audio célra tervezett és gyártott kábelt használjon és mégsem teszi azt, azzal nem lehet mit kezdeni. Akkor csak az nem érthető, hogy miért áldoz nagyságrendekkel többet igényes rendszerének kialakítására. Teljességgel kidobott pénz.
Nyilvánvaló, hogy egy Porsche, Ferrari... is elgurul Barum gumikon - de minek. A-ból B-be el lehet azokon is jutni, csak azért elég lenne egy Wartburg is.
Engem nem zavar ha ebben hiszel.
Ha már állandóan autós példákat hozol fel.
Folyamatosan korszerűsítették az autók /maradjunk a benzineseknél/ üzemanyag ellátását.
A porlasztótól eljutottunk a végtelenül összetett és bonyolult direkt befecskendezésig.
Tudomány tudomány hátán...
Egy szempont volt.
A fogyasztás és az emisszió csökkentése.
De ha IGAZI gázreakciót szeretnénk akkor még mindig az ócska régi lesajnált porlasztó az igazi.
Nyílván ez is mint minden hasonlat sántít.
De ez a kábelmizéria k...a túl van hájpolva.
Az elmebaj elég régen eluralkodott.
Nem kell ecsetelnem miért.
Aki érti annak nem kell magyaráznom.
Én nem ülök fel erre a vonatra mert hányingerem lesz.
Online
Az még új.
De Voyager kijavít ha tévedek.
Re: Kábelezzünk
Szerintem nem a g.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 16:23Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed, mindenképp érdekes. Azt hiszem nem csak számomra. Elvárásaim nincsenek mások tapasztalataival szemben. Csupán arról van szó, hogy nem átlagos, amikor ehhez hasonlót lehet olvasni, hallani.Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 16:01Az, hogy kinek mit érdemes lecserélnie, és milyen erősítő-hangsugárzó kombinációban, sajnos nem tudom. Nem szeretném ismételgetni, de szerintem teljesen normális, hogy mindenkinél más lehet az ideális megoldás, és hogy ami az egyik helyen működik, máshol kevésbé válik be.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 15:49Akkor véleményed és személyes tapasztalataid szerint ez az olcsónak mondható canare kábel elég jó ahhoz, hogy a nála jóval drágább kábelekre (10× - 20x többe kerülő), nem érdemes lecserélni, mert azok nem tudnak annyival többet nyújtani?
Én csak a saját tapasztalataimat osztottam meg, mert kérdezted. Sajnálom, ha a válaszom nem egyezik az elvárásaiddal, de hidd el, nekem sem volt öröm rádöbbenni, hogy az egyik rendszerembe több százezer forintot költöttem hangsugárzó kábelekre az elmúlt pár évben, és végül egy olcsóbb megoldás vált be a legjobban.
Még egy(két) kérdés (elnézést, ha már írtál erről is): feldugózva, vagy csupasz végekkel használod a kábelt? Illetve akkor a 4s11g változatáról beszéltél végig, ugye?
Az még új.
De Voyager kijavít ha tévedek.
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Bricasti M1 dac,Core Audio Karuna Ref, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
- wasiliy888
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 387
- Csatlakozott: 2014.08.06., szer. 22:59
- Értékelés: 111
Re: Kábelezzünk
Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed, mindenképp érdekes. Azt hiszem nem csak számomra. Elvárásaim nincsenek mások tapasztalataival szemben. Csupán arról van szó, hogy nem átlagos, amikor ehhez hasonlót lehet olvasni, hallani.Voyager írta: ↑2025.01.12., vas. 16:01Az, hogy kinek mit érdemes lecserélnie, és milyen erősítő-hangsugárzó kombinációban, sajnos nem tudom. Nem szeretném ismételgetni, de szerintem teljesen normális, hogy mindenkinél más lehet az ideális megoldás, és hogy ami az egyik helyen működik, máshol kevésbé válik be.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 15:49Akkor véleményed és személyes tapasztalataid szerint ez az olcsónak mondható canare kábel elég jó ahhoz, hogy a nála jóval drágább kábelekre (10× - 20x többe kerülő), nem érdemes lecserélni, mert azok nem tudnak annyival többet nyújtani?
Én csak a saját tapasztalataimat osztottam meg, mert kérdezted. Sajnálom, ha a válaszom nem egyezik az elvárásaiddal, de hidd el, nekem sem volt öröm rádöbbenni, hogy az egyik rendszerembe több százezer forintot költöttem hangsugárzó kábelekre az elmúlt pár évben, és végül egy olcsóbb megoldás vált be a legjobban.
Még egy(két) kérdés (elnézést, ha már írtál erről is): feldugózva, vagy csupasz végekkel használod a kábelt? Illetve akkor a 4s11g változatáról beszéltél végig, ugye?
Dynavox X4000
ValhallA Raindrops(SRC/PWR/DAC), CuAg-SS mk8/3(SRC)
2xTPlinkMC200(optika)-HydraSwitch+MStáp-WWstarl.8-Laptop-Core Audio PC 2015 (Win10/FidelizerPro/Tidal/Roon)-ValhallA AgPtRXFv2usb-Audio-GD M11-ValhallA CuAgSS ic-LZ5 Aquincum-Qed Sign. Rev.-DIY 2WVB20Lmk2
ValhallA Raindrops(SRC/PWR/DAC), CuAg-SS mk8/3(SRC)
2xTPlinkMC200(optika)-HydraSwitch+MStáp-WWstarl.8-Laptop-Core Audio PC 2015 (Win10/FidelizerPro/Tidal/Roon)-ValhallA AgPtRXFv2usb-Audio-GD M11-ValhallA CuAgSS ic-LZ5 Aquincum-Qed Sign. Rev.-DIY 2WVB20Lmk2
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4632
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3167
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Kábelezzünk
De igen, szerintem többet tudnak, de semmiképen nem 10x-20x többen, de ez nem csak a kábelekre, minden másra is igaz, a hifiben. Ha valaki abban reménykedik, hogy ha a jelenlegi kábelét egy 10x-20x drágábbra cseréli, akkor a javulás is ilyen mértekű lesz, akkor az igen naív. Bár nem tudom, hogy egy 10x-es javulást hogyan kellene definiálni, de tapasztalatom szerint ahogy haladung feljebb a ranglétrán, egyre többet kell áldozni némi javulásért.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 15:49Akkor véleményed és személyes tapasztalataid szerint ez az olcsónak mondható canare kábel elég jó ahhoz, hogy a nála jóval drágább kábelekre (10× - 20x többe kerülő), nem érdemes lecserélni, mert azok nem tudnak annyival többet nyújtani?
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4916
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2103
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Kábelezzünk
Az, hogy kinek mit érdemes lecserélnie, és milyen erősítő-hangsugárzó kombinációban, sajnos nem tudom. Nem szeretném ismételgetni, de szerintem teljesen normális, hogy mindenkinél más lehet az ideális megoldás, és hogy ami az egyik helyen működik, máshol kevésbé válik be.wasiliy888 írta: ↑2025.01.12., vas. 15:49Akkor véleményed és személyes tapasztalataid szerint ez az olcsónak mondható canare kábel elég jó ahhoz, hogy a nála jóval drágább kábelekre (10× - 20x többe kerülő), nem érdemes lecserélni, mert azok nem tudnak annyival többet nyújtani?
Én csak a saját tapasztalataimat osztottam meg, mert kérdezted. Sajnálom, ha a válaszom nem egyezik az elvárásaiddal, de hidd el, nekem sem volt öröm rádöbbenni, hogy az egyik rendszerembe több százezer forintot költöttem hangsugárzó kábelekre az elmúlt pár évben, és végül egy olcsóbb megoldás vált be a legjobban.
„A világban a csodák a legapróbb rezdülésekben rejtik maguk táncát.”
Online
És ugyanabban a stúdióban.
Ugyanazon a kábelen készült felvételek meg baromi.jók?
Hagyjuk már ezt a stúdióban rontanak el minden témát.
Re: Kábelezzünk
Aha.