Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Autós topik autósoknak
- D-O-M-I
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1428
- Csatlakozott: 2004.10.01., pén. 21:33
- Értékelés: 138
- Tartózkodási hely: Budapest
Autós topik autósoknak
3ból 4be, 4-ből 5-be már szépen lehet váltani, de az első 3-nál kicsit ugrik, vagyis nem tudok olyan "komfortosan" váltani mint egy dízelnél...
Ez érdekes. Mert épp a dízeleknél szokás kicsit "darabosabban" váltani, vagyis ott nagyobb a megugrás veszélye. Egyszer jött egy japán barátom hozzám, és kimentel elé Ferihegyre. Mikor jöttünk hazafelé, végig beszéltünk ugye, és mikor a ház előtt parkoltam, akkor látta, hogy előre-hátra-előre ott kapcsolgattam a váltóval. Ekkor rámnézett, és annyit mondott, hogy "I thought it was automatic". Tehát egy olyan országban, ahol az autók jellemzően autzómata váltóval kelnek el (a srác mondta), neki sem tűnt fel a parkolásig, hogy manuálisban ül. (Azzal volt elfoglalva, hogy a jobb-egyben ül, és nem ő vezet ) Tehát valószínű sikerült elég jól 1-től 5-ig váltogatnom.
Tami: így mennyit fogyaszt a kocsid autópályán? Meg mennyivel szoktál ott menni? Mert a Golf az 1.6-ossal 140-nél van 4100-es fordulaton. A 4500-5000 nem sok kicsit? Meg ilyenkor nincs túl erős motorzaj?
21st: a beröffentés utáni gyors felpörgetés az miért jó? Én pont azt hallottam, hogy ilyenkor a legelején még nem az igazi a motor kenése, így inkább egy olyan fél percig csak járassam, és utána induljak. Mondjuk ez főleg téli hidegindításra vonatkozik.
AV: Marantz SR7015 / AQ NRG2; TV: Samsung UE75RU7102 / AQ Chocolate; Front: Focal Chorus 826 V / AQ Rocket33; Center: Focal Chorus CC800 V / AQ Rocket88; Surround: Focal Chorus 806 V; Sub: Dali SUB E-12F / AQ NRG-X3 / AQ Boxer; CD: Denon DCD-635 / AQ Tower; HTPC / AQ Cinnamon
Autós topik autósoknak
ez eléggé megosztja az emberek véleményét ez a kihuzatás... autoszalonban azt mondták nem kell nagyon kihuzatni 2000-nél elég. de legtöbben meg azt mondják, hogy jobban kikell mint egy dízelt, mivel a benzinesnek a fordulatban van az erejeja és a moci, hát igen: egy 1.9 pd tdi motornak én is jobban örültem volna. fogyastásilag meg erejileg. csak hát az a +1 milka azért már huzós... de az elkövetkező autoim már dízelek lesznek az biztos... jobban huz a szívem a dízelhez
Akkor váltasz jól, kíméletesen, ha váltás előtt még nem üvölt a motor, váltás után pedig nem erölködik, nem "remeg", hanem lendületesen gyorsul tovább. Hogy ez a váltási pont hol van, az függ a motor jellegétől (benzines vagy dízel, szívó vagy turbo motor), a teljesítmény és nyomaték görbétől, a váltó áttételezésétől, az útviszonyoktól (lejtő vagy emelekedő). A te autód esetében az ideális váltási pont 3000-3200 körül lehet, ekkor a fordulatszám feltehetően 2000-2500 körüli értékre esik vissza. Persze az áttételezés fokozatonként is változik, ezért az ideális váltási pont is lehet eltérő attól függően, hogy éppen 1-ből 2-be, vagy 2-ből 3-ba stb. kapcsolsz éppen.
És még egy jó tanács, ami elsőre talán kicsit furcsának tűnik, de érdemes élni vele: hideg indítás után mielőtt ténylegesen elindulsz, még üresben érdemes a motort egy párszor alaposan "megbőgetni", azaz felpörgetni a maximális fordulatszám közelébe, ha a környezeted engedi (értsd: nem lincselnek meg a szomszédok). Miután elindultál, azaz ténylegesen mozgásban vagy, már ne pörgesd túlságosan mindaddig, amíg a motor bemelegszik, de a leírt váltási metodikát minden további nélkül alkalmazhatod a még hideg motornál is .
Egyébként a teljes terheléstől állítólag még azután is tartózkodni kell egy darabig, amikor a vízhömérséklet már elérte az ideális szintet, mivel a motor kopása szempontjából sokkal fontosabb olaj hőmérséklet ekkor még jellemzően nincs a "toppon", ahhoz még meg kell tenni egy pár kilométert
"Nem az a baj, ha hülye vagy, hanem az, ha nem tudsz róla"
Autós topik autósoknak
... legtöbben meg azt mondják, hogy jobban kikell mint egy dízelt, mivel a benzinesnek a fordulatban van az ereje
- igy van
- a dieselt nem illik huzatni, neki a az alacsony fordulaton rendelkezesreallo nagy nyomateka a fo ereje
- benzinesnel meg a nyomatek csak nagyobb fordulaton kezd jelentkezni, igy benzines eseteben el tudom kepzelni, hogy 4000 korul van a nyomatekcsucs, es uzemi korulmenyek kozott siman lehet 5000-ig is hajtani.
- en az 1.4 16V-s mocimmal palyas szakaszon beallok 4500-5000 fordulatra es kesz..
T A M I . H U
Kapcsolat: T-VDSL 23008 down/ 5022 up
"... like a bridge ower troubled water ... "
Kapcsolat: T-VDSL 23008 down/ 5022 up
"... like a bridge ower troubled water ... "
Autós topik autósoknak
vadonatuj auto, elég baj lenne, ha már most szar lenne benne valami...
3ból 4be, 4-ből 5-be már szépen lehet váltani, de az első 3-nál kicsit ugrik, vagyis nem tudok olyan "komfortosan" váltani mint egy dízelnél...
ez eléggé megosztja az emberek véleményét ez a kihuzatás... autoszalonban azt mondták nem kell nagyon kihuzatni 2000-nél elég. de legtöbben meg azt mondják, hogy jobban kikell mint egy dízelt, mivel a benzinesnek a fordulatban van az ereje
ja és a moci, hát igen: egy 1.9 pd tdi motornak én is jobban örültem volna. fogyastásilag meg erejileg. csak hát az a +1 milka azért már huzós... de az elkövetkező autoim már dízelek lesznek az biztos... jobban huz a szívem a dízelhez
TV:Pioneer 4280XA; Erősítő:Marantz SR-5200; DVD-lejátszó: Denon DVD-1910; Front: TDL RTL 3; Center: Wharfedale Diamond 8 Center; Surround: Wharfedale Diamond 8.1 Surrond; Sub: Wharfedale Power Cube 12A Konzol: XBOX 360; HD lejátszó: Popcorn Hour NMT-100A
Autós topik autósoknak
van egy vw golf plusunk 1.6 i motorral. kérdésem az lenne, mekkora fordulatszámnál vagy mekkora sebességeknél pakoljam fel nagyobb sebességfokozatba, hogy a fogyasztás ne legyen nagy és hogy váltásnál ne ugorjon az auto.
- szabaly, a fogyasztas a fordulattal no, ha a moci 4000 fordul, akkor egy 2000 fordulathoz kepest 2x annyiszor van benzinbefecskendezes es robbanas..
- tehat minel alacsonyabban tartasd a fordulatszamot, a kerdes csak az, hogy milyen a nyomatekgorbe, de ezt az ember erzi, hogy hol van az a pont amikor felkapcsolva a moci nem horog hanem mar tud huzni es nem erolkodik.
- amugy az a moci sokat eszik, en nem vettem volna meg
- az, hogy megugrik lehet kuplung problema, kiemeloszerkezet(csapagy) gond.
- kihuzatasi kerdes az a sajat lelkedtol fugg, a benzines ugy is letilt a neki kritikus erteknel
T A M I . H U
Kapcsolat: T-VDSL 23008 down/ 5022 up
"... like a bridge ower troubled water ... "
Kapcsolat: T-VDSL 23008 down/ 5022 up
"... like a bridge ower troubled water ... "
- D-O-M-I
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1428
- Csatlakozott: 2004.10.01., pén. 21:33
- Értékelés: 138
- Tartózkodási hely: Budapest
Autós topik autósoknak
- van egy vw golf plusunk 1.6 i motorral. kérdésem az lenne, mekkora fordulatszámnál vagy mekkora sebességeknél pakoljam fel nagyobb sebességfokozatba, hogy a fogyasztás ne legyen nagy és hogy váltásnál ne ugorjon az auto. akármilyen szépen engedem ki a kuplungot 2000 alatti fordulatnál megugrik az autó.- ja és ezeket a benzinmotorokat mennyire szabad kihuzatni? (8000-ig van benne) olyan 3-4 között váltok. jo ez így vagy ne huzassam ki ennyire?
Nekem sima GOlf IV.-es van, 1.6i 16 szelepes motorral. Hogy hol váltok, az attól függ, mire van szükségem. Ha városban poroszkálok, nem siketek semerre, a forgalom sem hajt, és ráérős kedvem van, akkor akár 200-nél is váltok, és 50-nél 5-ösben gurulok. Ha sietés van, vagy a forgalom ritmusa gyorsabb, vagy tökmindegy miért, de sietek, akkor 4500 körül váltok. Megugrást sosem tapasztaltam, pláne nem alacsony fordulatnál. Ha felhúzom 6000-ig a fordulatot, és ott váltok egy gyorsat (ugye váltásnál akkor nagyobb gáz, és aránylag hirtelen kuplungról való "leugrás"), akkor kicsit ránthat, de arra is inkább azt mondanám, hogy meghúzza a kocsit.
Kihuzatni meg lehet szerintem őket, feltéve ha nem minden váltásnál 6000 felé váltaszt. Amúgy nagyon pörgetni nem szoktam. Egyszer megnéztem, kettesben 96-al megy kb. De inkább 3000-3500 körül van az átlag.
Ja, fogyasztás meg átlag 8l-re jön ki, de 90% város. Ráadásul sok dugóval.
AV: Marantz SR7015 / AQ NRG2; TV: Samsung UE75RU7102 / AQ Chocolate; Front: Focal Chorus 826 V / AQ Rocket33; Center: Focal Chorus CC800 V / AQ Rocket88; Surround: Focal Chorus 806 V; Sub: Dali SUB E-12F / AQ NRG-X3 / AQ Boxer; CD: Denon DCD-635 / AQ Tower; HTPC / AQ Cinnamon
Autós topik autósoknak
...
ha 1.6 16 szelepes van, akkor 4000 körül kezd el "élni"...
ha 8 szelepes, akkor korábban...
nekem az előbbi volt, igaz, síma golf-ban, de semmi ugrást nem tapasztaltam, inkább "noszogatni" kelett, hogy menyjen...
kis fogyasztás: alacsony sebesség, gyors felkapcsolás(csak kicsit húzatva...) 5.6-al megjártuk Makó-Dubrovnikot...2 fő, tele csomagtartó (hegyek plusz állandó radar kontroll)
...
Autós topik autósoknak
helosztok
tanácsot szeretnék kérni, lehet hogy hogy hülyének néztek hogy ilyet kérdezek:
van egy vw golf plusunk 1.6 i motorral. kérdésem az lenne, mekkora fordulatszámnál vagy mekkora sebességeknél pakoljam fel nagyobb sebességfokozatba, hogy a fogyasztás ne legyen nagy és hogy váltásnál ne ugorjon az auto. akármilyen szépen engedem ki a kuplungot 2000 alatti fordulatnál megugrik az autó. ja és ezeket a benzinmotorokat mennyire szabad kihuzatni? (8000-ig van benne) olyan 3-4 között váltok. jo ez így vagy ne huzassam ki ennyire?
TV:Pioneer 4280XA; Erősítő:Marantz SR-5200; DVD-lejátszó: Denon DVD-1910; Front: TDL RTL 3; Center: Wharfedale Diamond 8 Center; Surround: Wharfedale Diamond 8.1 Surrond; Sub: Wharfedale Power Cube 12A Konzol: XBOX 360; HD lejátszó: Popcorn Hour NMT-100A
Autós topik autósoknak
Swift-re visszatérve én nem cserélnék semmit. Szerintem ezeket a "kommersz" autókat épp úgy nem érdemes tunningolni, mint ahogy pl. az európai sportkocsikat sem. Nem tesz jót neki, és amit ráköltesz, kvázi kidobott pénz, ha el akarod adni. Én ha használtautót vennék, és meghallanám, hogy bármi cserélve lett vmi sportnyavajára, azzonnal hagynám ott az autót.
ezt én is így gondolom. én is max addig mennék el,hogy ha van rá lehetőség, egy jobb minőségű gyertya még nem tuning,inkább a gyári lehetőségek jobb kiaknázása. szal valahogy így értettem. ahogy pl egy ténylegsen nívós gumi használata se bűn és inkább előny,mint hátrány, még eladáskor is (bár a fen akarja eladni)
vagy nem konkrétan direktszűrő, de vannak sportbetétek(van értelme?). szal inkább ilyenre céloztam. vagy ha valakinek van nagyon tuti tippje olajra,stb...
madzsarul ha valaki azt írja,hogy ezt és ezt léptem meg,mert ezzel úgy érzem jobb a verda, abból még lehet szemezgetni a kókánytuningtól én is voszolygok és a motortérben sem tervezek átalakítást (se futóműnél, se... szal sehol. gyári állapot kiaknázása a cél)
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
Hát azért túl értéktartónak nem nevezném az M5-öst, lévén jóval 20 milla feletti autók voltak, amikért most alig 4-5 körül már hozzájutni. Viszont pl. az 530d, ami majd fele annyiba fájt, mint az M5; no abból egy jobban felszerelt, alacsony futásteljesítményű darab max 1 millával olcsóbb..
Swift-re visszatérve én nem cserélnék semmit. Szerintem ezeket a "kommersz" autókat épp úgy nem érdemes tunningolni, mint ahogy pl. az európai sportkocsikat sem. Nem tesz jót neki, és amit ráköltesz, kvázi kidobott pénz, ha el akarod adni. Én ha használtautót vennék, és meghallanám, hogy bármi cserélve lett vmi sportnyavajára, azzonnal hagynám ott az autót.
Magánvélemény; de szerintem csak azokat a japán verdákat érdemes tunningolni, amikhez már kismillió cég nyúlt hozzá, és vannak biztos jó megoldások. Amúgy is sok autó 280 lóra van korlátozva, így ilyen esetben sok kihasználatlan ló pihenhet még bennük . Ha valaki nem tudná mikre gondolok, Toyota Supra, Nissan Skyline stb..
Autós topik autósoknak
no,akkor kérdés... elég a soselesz autók nézegetéséből.
adott az én kis sárkányom. teljesen gyári 1.6-os sport swityó. mit érdemes rajta meglépni (a cseréld ki használt M5-re mellett ). garanciát nem akarok veszíteni. sportszűrő? ezzel veszít a motor élettartamából,vagy az csak kamu. gyertyák? bár nemtom gyárilag mi van benne. kábelek? motorolaj asszem shell helix, talán 10/40 . kerék rendben van. kipuff gondolom garanciát érint,így az marad.
ötletek?
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
Amúgy az előző generációs M5 már elég olcsón elcsíphető Németországban, vannak már eladók 15000 euró körül (4 milla), aztán onnan egészen olyan 25000ig.
értéktartó egy valami akkor bmw-be nem fektetem a nemlétező pénzem de gondolom ez márkafüggetlen jelenség. minden esetre akkor a buzukám árából lehet venni M5-ös bömbölőt is
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
Hát az Ariel Atom kimondottan olcsó . Angliában 10 milla körül van a csúcsmodell (300 ló = Civic Type R motor kompresszorral).
aszittem, ez valami nagyon egyedi rendelésre,nagyon egyedi áron
mondju kez se kéne. mi van ha esik
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
és ez hány M3 ára?
de nem ennyire szélsőségesre gondoltam mittomén, nekem az előző generációs honda civic typeR minden értelmben egy kellemes alternatívának tünik és tényleg nem a népszerűségi listát vezeti. szal ha most engem megkérdeznek, hogy abból egy vadi nyú ingyér(asszem 6misi volt),vagy a kifutóban lévő M3(12misi,ha jól értettem) percig nem kétséges, hogy a honda. persze a szokásos "nem adhatod el" megkötéssel hogy az M3 jobb? nem kétlem, de az én gyér igényeimnek a honda is bőven elég, így a választást már nagyban az befolyásolja, amit a szubjektív benyomásomra gyakorlonak a népszerűségi mutatók illetve a megjelenés.
ezek se hülyék...
Hát az Ariel Atom kimondottan olcsó . Angliában 10 milla körül van a csúcsmodell (300 ló = Civic Type R motor kompresszorral).
BMWből az új 135i a 12 misi, a régi M3 nem tudom mennyi volt, de jó sok.. Már egy ideje nem kapható asszem, de viszonyításnak ugyanazzal a motorral a Z4 M Coupe 17.5 milla. Az új M3 valahol 20 felett lesz szerintem.
Érdekességképp M6 cabrio 33.6 misi, az M5 kombi meg 27.5 .
Amúgy az előző generációs M5 már elég olcsón elcsíphető Németországban, vannak már eladók 15000 euró körül (4 milla), aztán onnan egészen olyan 25000ig.
- kaltenpeti
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 805
- Csatlakozott: 2005.11.23., szer. 22:58
- Értékelés: 22
Autós topik autósoknak
Gyerekek! Én beérném egy RX-8al is .
Autós topik autósoknak
Elfogadnám ezt is.
és ez hány M3 ára?
de nem ennyire szélsőségesre gondoltam mittomén, nekem az előző generációs honda civic typeR minden értelmben egy kellemes alternatívának tünik és tényleg nem a népszerűségi listát vezeti. szal ha most engem megkérdeznek, hogy abból egy vadi nyú ingyér(asszem 6misi volt),vagy a kifutóban lévő M3(12misi,ha jól értettem) percig nem kétséges, hogy a honda. persze a szokásos "nem adhatod el" megkötéssel hogy az M3 jobb? nem kétlem, de az én gyér igényeimnek a honda is bőven elég, így a választást már nagyban az befolyásolja, amit a szubjektív benyomásomra gyakorlonak a népszerűségi mutatók illetve a megjelenés.
ezek se hülyék...
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
és egyaránt rajong érte a világ 98%-a én az olyan autót részesítem előnyben, amiben van valami apró karakter,amitől kilóg a sorból. a bmw M széria az a fajta autó,amit a fejőnőtől a csillagászig mindneki ismer és sztárol. nyilván jó autó, csak túl "hétköznapi". szeretem az autók apró báját,ami megérint és csak nekem szól.
Hát azért ez az egyaránt rajongás szerintem nem teljesen igaz. Max autóbuzik nagy többsége szereti, de ott is vannak az elvakult Audisok meg Mercisek, stb.. De pl. egy előző generációs típusjelölés nélküli M5-öt az átlagember nem ismer fel. Nekem pont ezért tetszik, nem annyira "kivagyi" autó.
De megértem a te álláspontodat is, nem rosszak az ilyen karakteres dolgok sem. Mondjuk pl. Ariel Atom
. Elfogadnám ezt is.
Autós topik autósoknak
Hátezaz! Látni kell, szinte minden gyár új modelljei szarabbak, megbízhatatlanabbak a régebbieknél.
valami van benne a globalizációs nyavaja végett(gondolom), de a japók azért még megbízhatóak(eddig)
ami viszoint veszélyes,az a sok új tdcdi,meg pdtdi(meg pdtctdci),stb... elég sokan ráugranak. mi is néztünk seat ibiza cupra-t az 1.9pdtdi motorral. jól is megy, nincs vele gond. hála égnek fölmnet az ára,így elvetettük, de veszélyes móka lehet. lentebb olvastuk, hogy az is. De én is azt figyeltem, hogy ez a relatíve nagy motorteljesítményt adó megoldás néhány már kb fél, egy éves motor esetén olyan kerregeést okoz,mint egy 15-20éves dízel hangja. amikor még nem voksoltunk a sport szuszka mellett, több ilyen kis gépet is nézegettünk(skoda fábiaRS, fiat Grande punto PDTI?), hogy hátha. igaz,nem sport,de akkor másképp fogjuk fel(mondjuk, hogy takarékos,de azért nyomatékos és megy). De egy, a parkolónkba forgolódó ilyen csoda hallatán azonnal letettünk róla. persze azóta teljesen más az élet,mert a sportbuzukit megismerve,ráébredtünk,hogy nem kell temetni a valamikori R5 turbó feelinget, így asszem sose lesz más,csak sportosabb autóm,kizárólag benzines, de ebbe a pdtdi csapdába bárki beleszaladhat még.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
-ha lenne három kívánságod?
-béke a jóistenben, szeretet a családban és egy bömbi
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
a bömbik egyik legnagyobb problémája
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
Azért ez is végigtrombitálná az utcát.
Ez a hang már önmagában karaktert ad egy autónak
és egyaránt rajong érte a világ 98%-a én az olyan autót részesítem előnyben, amiben van valami apró karakter,amitől kilóg a sorból. a bmw M széria az a fajta autó,amit a fejőnőtől a csillagászig mindneki ismer és sztárol. nyilván jó autó, csak túl "hétköznapi". szeretem az autók apró báját,ami megérint és csak nekem szól. olyan ez,mint amikor minden bolond ugyanolyan frizurát csináltat, aztán van akinek jó,van akinek nem(lásd barátok közt )
mondjuk ez elég szépen muzsikál a videón aki ebbe "zenét" építene,letörném a kezét legszivesebben
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Autós topik autósoknak
Ha jól emlékszem Saca vett audi TT-t használtan, sokat segítenének a tapasztalatai, az egyik barátom akar egyet venni, a keretéből a 2000 körüli gyártmányokra futná, érdemes belevágnia egy ilyenbe?Ahogy néztük olyan 3-4 milla között árulják őket, vajon mennyi lehetr egy 2000-2001-es jó állapotú gép reális ára?
Még meg is van a kicsike, csak ritkán használom. A reális ára attól függ, hogy rendesen volt-e szervízelve, leinformálható a múltja, vagy nem (biztosítási szempontból), illetve egy jó festékmérő sem árt... Amit fontos még tudni, hogy a legtöbb golf alkatrész jó hozzá.
Cuccaim
Házimoziszoba: Arcam P1000 power amplifier, Arcam AVP700 pre-amp processor, Arcam DV137 DVD, Blu-Ray: Pioneer BDP-LX70, Konzol: PS3, Hangfalak: Klipsch RF-35, RC-35, RS-35, RW-12, Projektor/vászon: Samsung SP-H800BE, Projecta VariVision electrol 240cm, Kábelek: IsoTek Elite és Nordost Shiva Power, Nordost CinemaFlex BassLine, Nordost Red Dawn Interconnect, Nordost Whitelight Glass Fiber Optic, Nordost Wyrewizard HDMI, Monitor Silver Slim Line Speaker.
Nappali: Samsung PS-63P5H plazma tv, Samsung HT-P1200 kompakt cucc
Hálószoba: Panasonic TH-50PZ700E plazma tv
Autós topik autósoknak
Ez a hang már önmagában karaktert ad egy autónak
Hát igen hasonlít a régi M5 hangjára, ezzel nálam igazán befutó. No nem mintha, a 6 hengeressel lenne bajom. Amúgy lesz CSL vagy, hogy írják verzió is. Meg idővel automata váltó is, méghozzá duplakuplungos, persze a manuális az igazi élmény.
Apropó, egy másik topikban felmerült, hogy páran mért az M5 pártján állunk, mondjuk egy E63 Amg ellen. Hát ezért: http://www.youtube.com/watch?v=HCvWa0T6 ... ed&search= . Amúgy az új C63 Amg állítólag elég jó lett, és pályán is élvezetes. Azért még mindig egy 100 kilóval több, pedig a 6.3-as V8-as (457ló) elvileg ugyanolyan könnyű, mint az M3 4.0 V8-a.
Autós topik autósoknak
Azért ez is végigtrombitálná az utcát.
Ez a hang már önmagában karaktert ad egy autónak
"Nem az a baj, ha hülye vagy, hanem az, ha nem tudsz róla"
Autós topik autósoknak
Hátezaz! Látni kell, szinte minden gyár új modelljei szarabbak, megbízhatatlanabbak a régebbieknél.
ez a jelmondat van tűzve, a használt autót vásárlók zászlajára
Cáfolat? Egyébként az új autó is csak pár hétig, hónapig új, aztán már használtnak számít.
az itt folyó gondolatmenetet követtem-vagyis reagáltam rá, miszerint nem érdemes új autót venni, mert a régi jól bevált milyen jó,stb ... pedig ez egyfajta önigazolás, a használt autót vásárlóknak
cáfolat:
nincs, mert tele van a sajtó, hogy "állítólag" mennyire rövid idő van, egy-egy új modell kifejlesztésére, ezért tele vannak (kezdetben) hibával, ezért érdemes jól kiforott, kifutó, vagy használt kocsit menni, mert a kifutó modellnek már megoldották a gyerekbetegségeit, a használtból meg addigra már úgy is kihulott a férgese
vagyis érdemes új autót venni, de csak a kifutó modelleket, olcsóbban és több extrával, mint egy 3-4-5 évest, de csak azoknak, akiknek jobban megéri a garancia adta biztonság, mint a korból fakadó olcsóság... sztem
...