A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Én pár évvel ezelőtt hallottam a müncheni show-n este 7 után.
Már csak kiállítók maradtak,akik a saját portékájukat hátrahagyva fejvesztve rohantak a terembe, meg néhányunk akiket valamiért nem b....ak ki.
Pázsit Lacival voltam.
Lehet miatta
A lényeg,hogy a jó kínaiak rendesen felöntöttek a garatra és nem kímélték a cájgot.
10 percenként cseréltek erősítőt mert ugyan jól hangzik,hogy 3W-al leordítja a fejed de mikor
Jimmy Page úgy rendesen odaszántott a húroknak akkor a csű nem bírta.
Igaz addig veszett jó volt.
MINDEN olyan zenén megdöbbentően szólt amit
mondjuk a 60-70es években alkottak.
De egy későbbi szinti alapú zenén azért már voltak bajok.
De ettől fuggetlenül valóban katartikus élmény.
Hogy ez az erősítők vagy a hegyomlás tölcsérek miatt van nem tudom.
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Soulnote D2.2 dac, Soulnote A3 erősítő, JBL 4349
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek, Stealth V3 T-selected usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Korábban írtam, de nem ment el, csak mentem küldés előtt erre számítva:
Igen, valami brutál gazdag ázsiai brigád turnézik ezekkel a WE cuccokkal a show-n. Nem néztem utána, de nem hiszem, hogy anyagi érdekből csinálják, ez szerintem hobby nekik, és a pénz nem tényező. Az pedig dícséretes, hogy meg is mutatják.
Én sok éve hallottam, azóta lehet jobb, de ez biztos, hogy valami egészen más megközelítés, mint a mai rendszerek. Szokatlan, de az, hogy valamit nagyon tud, az biztos. Egyik nagyon tapasztalatú, hifis barátom azt mondta, hogy neki utána minden csak megmosolyogtató volt a kiállításon. De tudjátok, mind mást keresünk, máshogy élvezünk, és jól is van ez így. Aki teheti hallgassa meg, lehet meglepi.
Amiket tényként közöltél, hogy gyakorlatilag minden kuka, ami utána készült, és ma sincs olyan törekvés, ami ebbe az irányba indulna, hogy a hangminőség az első, ez már vitatható.
Félreérted - a két út egyike mellett döntött a mainstream, az hogy ez hová vezetett azt mindenki döntse el saját maga.
Én már évtizedekkel ezelőtt döntöttem, és nem ezt az utat követem.
TJ.
Úgy látom arra senki nem gondolt, hogy a példának felhozott DIY 2A3 SE erősítő a felemlített "másik" fejlesztési vonalon halad, ahol a gazdaságosság, az eladhatóság, és a kényelmi szempontok nem játszanak
Itt az első pont valóban a hangzás mindenek felett - erről szólt a korábbi beírásom.
Ami Western Electric stúdió és hangosítás technikai múltbeli ténykedését illeti - az egész világon hajtóvadászatot folytatnak a különböző eredeti alkatrészekért és transzformátorokért. Mivel ezek az eszközök a megadott technikai specifikációt általában túlteljesítik - az anyagok kiválasztásáról és az alkalmazott technológiáról nem is beszélve.
Ennek egyenes folyamánya, hogy a Western Electric még ma is top márka.
TJ.
Szerintem mindenki számára világos volt, hogy ezen a véleményen vagy. És nem is vitatható, hiszen ez egy vélemény.
Amiket tényként közöltél, hogy gyakorlatilag minden kuka, ami utána készült, és ma sincs olyan törekvés, ami ebbe az irányba indulna, hogy a hangminőség az első, ez már vitatható.
Amit off-ba írtál, azért nem értem, mert ha a pénz nem számít, bármit le lehet gyártatni, akár még jobb minőségben, mint 90-100 évvel ezelőtt, mégha akkor nem is egyezik meg az eredetivel. Persze, ha ez a szempont a legfontosabb, akkor viszont nem a hangzás. De ez is egy teljesen elfogadható szempont, mint az OT autók.
Érdekesnek tartom, hogy amit a 30-as években kitaláltak és megvalósítottak az még ma is versenyben van. Sőt sok embernek még ma is a legjobb hangzást tudja nyújtani.Mintha minden ami utána történt , a megannyi "korszak alkotó csoda", mintha csak hókuszpókusz lett volna. Amikor a kígyó a saját farkába harap. Mennyi újdonsággal, etettek és etetnek ma is, közben meg amit majdnem száz éve kitaláltak, kiderül hogy az a legjobb ?
Mindenesetre nagyon sokan így gondolják. Pl a japán G.I.P. Laboratory gyárt a Western electric hangsugárzó driverekhez nagyon hasonló (ránézésre szinte már megegyező) drivereket újra.
....A "természethű hangközlés" útirányát a piac már rég eldöntötte. ......
A piac azt se tudja, milyen az íze az epernek, őszibaracknak, paradicsomnak. A HiFi semmiben sem különbözik. Hulladék tömegszemetet fogyasztatnak velünk. Ami meg nem az, azzal az emberek 1 ezreléke sem találkozik, mert nem tud róla vagy nem tudja megfizetni.
A piac azt értékeli, amit ráerőltetnek és nem találkozott azon kívüli termékekkel, nincs vele semmiféle tapasztalata, nem is tud másról, csak amit éppen fogyasztatni akarnak vele.
Rettenetesen naiv az, aki azt hiszi, ő dönti el, hogy mit fogyaszt.
Úgy látom arra senki nem gondolt, hogy a példának felhozott DIY 2A3 SE erősítő a felemlített "másik" fejlesztési vonalon halad, ahol a gazdaságosság, az eladhatóság, és a kényelmi szempontok nem játszanak
Itt az első pont valóban a hangzás mindenek felett - erről szólt a korábbi beírásom.
Ami Western Electric stúdió és hangosítás technikai múltbeli ténykedését illeti - az egész világon hajtóvadászatot folytatnak a különböző eredeti alkatrészekért és transzformátorokért. Mivel ezek az eszközök a megadott technikai specifikációt általában túlteljesítik - az anyagok kiválasztásáról és az alkalmazott technológiáról nem is beszélve.
Ennek egyenes folyamánya, hogy a Western Electric még ma is top márka.
....A "természethű hangközlés" útirányát a piac már rég eldöntötte. ......
A piac azt se tudja, milyen az íze az epernek, őszibaracknak, paradicsomnak. A HiFi semmiben sem különbözik. Hulladék tömegszemetet fogyasztatnak velünk. Ami meg nem az, azzal az emberek 1 ezreléke sem találkozik, mert nem tud róla vagy nem tudja megfizetni.
A piac azt értékeli, amit ráerőltetnek és nem találkozott azon kívüli termékekkel, nincs vele semmiféle tapasztalata, nem is tud másról, csak amit éppen fogyasztatni akarnak vele.
Rettenetesen naiv az, aki azt hiszi, ő dönti el, hogy mit fogyaszt.
Én ehhez csak két megjegyzést fűznék :
1. : Van olyan lemezem (több is, reprodukció) ami a 30-as években lett felvéve. (A zene 110% ... - Robert Johnson, Jean-Baptiste (Django) Reinhardt ... pl. ). A hangminősége ... hát ... (cső, kb 100-2000 Hz ... ) nem azért hallgatom.
Nekem is vannak ilyen felvételeim, de azoknál a szűk keresztmetszet azért nem a közvetítő lánc volt hanem a gramofonlemez.
Az 1930-as évek Western Electric audio berendezései az elektroncsöves és tölcséres hangrendszerek abszolút aranykorát képviselik, amelyeket eredetileg a korai hangosfilmes mozik számára fejlesztettek ki. Bár a modern értelemben vett otthoni "hi-fi" kifejezés ekkor még nem létezett, a Western Electric mérnöki csodái (a Bell Labs-szal közösen) olyan elképesztő hanghűséget és hatásfokot értek el, amely a mai napig az audiofilek és gyűjtők legdrágább, szent grálként tisztelt vágya.A korszak legmeghatározóbb komponensei és rendszerei technológiai kategóriák szerint csoportosítva:Legendás mozi- és hangrendszerekEzek a monumentális rendszerek a vásznak mögött bújtak meg, hogy megtöltsék a hatalmas mozitermeket élethű hanggal.Western Electric Mirrophonic sound system 1930 Western Electric ...InstagramWestern Electric 11a , 25a system with Electro Voice in Munich High ...YouTubeThe Museum's Western Electric 555W Compression Driver used ...FacebookEarly 1930s Cinema loudspeaker Western Electric Company ...AlamyWestern Electric Mirrophonic: Az 1930-as évek közepén bevezetett, komplett, széles sávú (wide-range) hangrendszer, amely új mércét állított fel a filmszínházak hangosításában.WE 11A / 25A rendszerek: Komplex, többutas felépítésű korai stúdió- és mozirendszerek, amelyeknél külön egység kezelte a mély- és a magas frekvenciákat.Ikonikus tölcséres hangsugárzók (Horns)Mivel az akkori erősítők mindössze néhány wattos teljesítményre voltak képesek, hatalmas hatásfokú tölcsérekre volt szükség a tiszta, hangos megszólaláshoz.Western Electric horn speaker for use with 'talking-pictures', 1931.FacebookWE 15A Horn circa 1920 It is regarded as the "Mother of All Horns ...FacebookWORLD'S FIRST SOLID WOOD WESTERN ELECTRIC 16A ...Mono & StereoWestern Electric 16A Hornwe16ahorn.blogspot.comWE 16A és 15A tölcsérek: Gigantikus méretű, gyakran fémből vagy speciális préselt anyagokból készült exponenciális tölcsérek, amelyek a híres WE 555W kompressziós meghajtóval üzemeltek.WE 13A Horn: Az egyik legkorábbi, kanyargós struktúrájú tölcsér, amelyet kifejezetten a "beszélő filmek" (talking pictures) hajnalán használtak.Elektroncsövek és erősítőkA Western Electric ekkor fejlesztette ki azokat az erősítő-topológiákat és triódákat, amelyek a mai high-end csöves erősítők alapjait képezik.NOS Western Electric Engraved Base 300B, Black Plate, Late ...$19,995.00 · Out of stockTubeDepot.comWestern Electric 43A Homage Amplifier – Preservation SoundPreservation SoundThe ones who started it all….1930's Western Electric 22D Tube ...InstagramWestern Electric - Rosetta Stone for TriodesNutshell HiFiWestern Electric 300B elektroncső: Az 1938-ban bemutatott háromrácsos elektroncső (trióda), amelyet a mai napig a "hangzatos tisztaság királyának" tartanak az audiofil világban.WE 43A és 91A erősítők: Eredetileg mozi célokra tervezett monoblokk erősítők, amelyek a 300B csöveknek köszönhetően páratlanul meleg, részletgazdag, zenei hangzást nyújtottak.WE 22D Tube Mixer: Hordozható stúdió- és közvetítőkeverő az 1930-as évekből, amely az egyik legszebb hangú előerősítőként ismert.Mivel ezekből a berendezésekből rendkívül kevés maradt fenn épségben, a megmaradt darabokért a nemzetközi aukciókon (főként ázsiai gyűjtők körében) csillagászati összegeket fizetnek. Az AI ezeket dobta fel.
Arzachel IC kábel
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28
Bútorokba épített lemezjátszó (gramofon), rádió lehetett az otthonokban.
Húúú! Örülnék mint majom a farkának ha egy ilyen bútorba épített lemezjátszó-rádióm lenne. Már ami szépen és jól működik, és csillog rajta a politúr mint a tücsök s...ge ...
Az hogy jelenleg nem férne el, és nem tudnám hova tenni részletkérdés ...

Akkor még a világ élvonalában volt a magyar ipar. Luxus zeneszekrényt is gyártott vezetékes távirányítóval és programozható rádióállomásokkal. Akkori HiFi kő-gazdagoknak és politikusoknak intarziás fabútorban. http://www.radiohistoria.sk/Oldradio/ma ... id/0000350
Bútorokba épített lemezjátszó (gramofon), rádió lehetett az otthonokban.
Húúú! Örülnék mint majom a farkának ha egy ilyen bútorba épített lemezjátszó-rádióm lenne. Már ami szépen és jól működik, és csillog rajta a politúr mint a tücsök s...ge ...
Az hogy jelenleg nem férne el, és nem tudnám hova tenni részletkérdés ...
Igen, nemhogy sztereó nem volt, de még mikrobarázdás lemez sem. Sellak volt és acéltű, az is csak a gazdagok játékszere volt. Maximum 7 perces műsoridő oldalanként. Magnó sem létezett.
A TJ által korhű módon felújított erősítőket leginkább színházakban, vagy politikai rendezvényeken használhatták hangosításra óriási tölcséres hangsugárzókkal, ami látszik is az egyik fotóján.
A PA rendszerek kérdése egész más szerintem. Ott ma vannak olyan elképesztő rendszerek hogy ihaj !
Lásd : Metallica Budapest a középre bepattintott brutál cumó ...
Nem gondolnám, hogy a 30-as években még csak hasonlók is lettek volna.
Nem. Ezek a pár wattos csöves SE erősítők, a korabeli nagy hatásfokú tölcséresekkel bőven elegendő hangerőt tudtak szolgáltatni. Leginkább rendezvényeken, vagy kultúrális eseményeken használhatták őket. "Home hifi" fogalma nemigen létezett.
Bútorokba épített lemezjátszó (gramofon), rádió lehetett az otthonokban.
A lényeg a minimalizmus, amit ma már sokszor elfejtenek. Az egyszerű felépítés, rövid jelút, kevés alkatrész. De a legfontosabb a triódák alacsony hatásfoka miatt voltak szükségesek az érzékeny tölcséres, könnyen hajtható monstrumok. Ezeket mozi és teremhangosításra használták annak idején. HiFi DIN szabvány nem létezett, ezért ha 15k-ig átvittek (akkor még nem volt cél a több) az már csoda volt. De mivel a hallásunk leginkább a középtartományra (emberi hang) van kihegyezve mégis szépen szóltak, moziban nem is kellett több. Másik spec. felhasználás a repülőgép hordozók fedélzeti hangosítási rendszerei, de ezek már sok mozis rendszerhez hasonlóan Field-Coil hangszórók voltak. Ma jórészt lusta, nehezen hajtható, nagy tehetetlenségű és tömegű membránokat mozgató dobozokat gyártanak. Ahogy fejlődött a technika és nőtt a kivehető teljesítmény, ezeket az érzékeny megszólalású dobozokat lassan elfelejtették, mert már nem volt szükség rá. Olcsóbbá vált az elérhető teljesítmény és a tömeg-gyártható érzéketlen hangszóró. Egy korabeli mozierősítő itt Európában kb. tudott 2-4W-ot. De egy nagyobb terem hangosításához pedig már PP fokozat kellett AD1/Ed csővel ami már 15-20W-ot tudott. Ez volt a tipikus felépítés az Óceánnak ezen a felén Klangfilm és más pl. hazai Lauly József féle mozierősítő. Usában a nagyobb teljesítményigény esetén már használtak 211 vagy 212 triódákat is. Európában 40W-75W-os triódák voltak a nagyobb dögökben. PP-ben ez már elérthette az 50W-ot.
Igen, nemhogy sztereó nem volt, de még mikrobarázdás lemez sem. Sellak volt és acéltű, az is csak a gazdagok játékszere volt. Maximum 7 perces műsoridő oldalanként. Magnó sem létezett.
A TJ által korhű módon felújított erősítőket leginkább színházakban, vagy politikai rendezvényeken használhatták hangosításra óriási tölcséres hangsugárzókkal, ami látszik is az egyik fotóján.
A PA rendszerek kérdése egész más szerintem. Ott ma vannak olyan elképesztő rendszerek hogy ihaj !
Lásd : Metallica Budapest a középre bepattintott brutál cumó ...
Nem gondolnám, hogy a 30-as években még csak hasonlók is lettek volna.
Rágugliztam, mert a pontos évszámra nem emlékeztem ...
A RIAA (bocs, most maradjuk az LP-nél, mert a 30-as években CD, streaming stb ... még viszonylag kevés volt ) is 1952-es alapítású. Tehát a szabvány (és ezzel a mai LP vágási eljárás) is csak azóta létezik.
Én ehhez csak két megjegyzést fűznék :
1. : Van olyan lemezem (több is, reprodukció) ami a 30-as években lett felvéve. (A zene 110% ... - Robert Johnson, Jean-Baptiste (Django) Reinhardt ... pl. ). A hangminősége ... hát ... (cső, kb 100-2000 Hz ... ) nem azért hallgatom.
A másik : valamikor az 50-es években találták ki a sztereó hangvisszaadást tudtommal.
Így a 30-as években monó, sávhatárolt zenék visszaadására legalább is meredeknek érzem annak a brutális cuccnak a hadrendbe állítását, ami a bécsi kiállításon Western Electric címszó alatt ki volt állítva.
Igen, nemhogy sztereó nem volt, de még mikrobarázdás lemez sem. Sellak volt és acéltű, az is csak a gazdagok játékszere volt. Maximum 7 perces műsoridő oldalanként. Magnó sem létezett.
A TJ által korhű módon felújított erősítőket leginkább színházakban, vagy politikai rendezvényeken használhatták hangosításra óriási tölcséres hangsugárzókkal, ami látszik is az egyik fotóján.
Én például nem mondanék le a streaming nyújtotta rugalmasságról semmi kedvéét, hiába múlja fölül hangzásában azt, ha folyton oda kell menni hozzá, és nem lehet órákon keresztül elmélyülten hallgatni.
Nem vagyunk egyformák...
Arzachel IC kábel
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28
Én ehhez csak két megjegyzést fűznék :
1. : Van olyan lemezem (több is, reprodukció) ami a 30-as években lett felvéve. (A zene 110% ... - Robert Johnson, Jean-Baptiste (Django) Reinhardt ... pl. ). A hangminősége ... hát ... (cső, kb 100-2000 Hz ... ) nem azért hallgatom.
A másik : valamikor az 50-es években találták ki a sztereó hangvisszaadást tudtommal.
Így a 30-as években monó, sávhatárolt zenék visszaadására legalább is meredeknek érzem annak a brutális cuccnak a hadrendbe állítását, ami a bécsi kiállításon Western Electric címszó alatt ki volt állítva.
Arra céloznék, hogy a '30-as évek második felében már volt olyan hangtechnikai tudás, amit megfelelően továbbfejlesztve, az első pontban mindig a hang a legfontosabb céllal követtek volna.
Helyette egy másik út tart 90 éve, ami gazdaságosság, az eladhatóság és a kényelmi szolgáltatások minél szélesebb körű felhasználását követi a tömeggyártásban...a hangzás minősége (innen úgy látom) soha sem szerepelt első pontként.
A 90 éve tartó út jelenlegi szakaszában mindenki eldöntheti, hogy hová jutott az elvileg "természethű hangközlés" eme kijelőlt/követett útíránya.
(Talán egyszer kiderül az ilyen "időutazások" alkalmával, hogy volt-e, lehetett-e realitása a nem használt másik fejlesztési útvonalnak.)
TJ.
Pontosan annyi hangtechnikai tudás állt redelkezésre a 30-as években mint az ipar 2.0 bármely más területén.
Mai szemmel kevés.
Azóta is fej fej mellett halad a szektorok fejlődése. A félvezetők kifejlesztése nem olcsósítást, vagy visszalépést jelentett az audio ipar számára, hanem kinyitotta a kaput egy jóval magasabb szintű reprodukciós minőség felé.
A "természethű hangközlés" útirányát a piac már rég eldöntötte. 90 év alatt számtalanszor kiderült volna ha fordítva haladnak az autópályán.
Egy felújított retro erősítő blogszerű reklámozásához méltatlanul hat eltagadni 90 év technologiai robbanás minőségi előnyeit.
Ugyan még nem jöttek meg az ellenállások + elektrolit kondenzátorok, de akkora vollt az érdeklődés a hangja után, hogy bekötöttem az "USA old school" 2A3 SE erősítőt - így ahogy van.
Minden igaz.
TJ.
Akkor megvan a kulcs az audio nirvánához?
Ott van a Szent Grál végre?
Nem, nincs meg...
Mint korábban leírtam ez egy próbálkozás annak kiderítésére, hogy mennyi a valóságalapja a '30-as évek (Western Electric) világának az újra hájpolásának - amennyire ez még lehetséges, vagy valamennyire megközelíthető.
A megvásárolt csövek nélküli - amerikai anyagokat használó - 2A3-as SE erősítőt ennek célnak megfelelően próbálom "visszavadítani", ami a korabeli csövek + anyagok minél hitelesebb kiválasztását jelentheti.
A bejáratás után ez a 2A3 SE egyfajta viszonyítási pontot jelenthet, amit fel tudnék használni, mint valami " természetes őshangzás" forrást. Már találtam is egy hozzátartozó gondolatmenetet:
Arra céloznék, hogy a '30-as évek második felében már volt olyan hangtechnikai tudás, amit megfelelően továbbfejlesztve, az első pontban mindig a hang a legfontosabb céllal követtek volna.
Helyette egy másik út tart 90 éve, ami gazdaságosság, az eladhatóság és a kényelmi szolgáltatások minél szélesebb körű felhasználását követi a tömeggyártásban...a hangzás minősége (innen úgy látom) soha sem szerepelt első pontként.
A 90 éve tartó út jelenlegi szakaszában mindenki eldöntheti, hogy hová jutott az elvileg "természethű hangközlés" eme kijelőlt/követett útíránya.
(Talán egyszer kiderül az ilyen "időutazások" alkalmával, hogy volt-e, lehetett-e realitása a nem használt másik fejlesztési útvonalnak.)
TJ.
Ez így azért nem teljesen igaz az elmúlt 90 évre. Egyrészről az említett Western Electric vonalat (kis teljesítményű csöves Single Ended erősítő, minimalista kivitel, kevés alkatrész, bevált, nem túlbonyolított áramköri felépítés, lábtól lábig forrasztás) viszik tovább a mai gyártók is akár 2A3-al, akár 300B-vel akár 845-ös csövekkel.
Másrészről ma is vannak gyártók különböző technológiai megoldásokat használva, melyek esetén a hangzásminőség deklaráltan és de facto is az első számú szempont.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Ugyan még nem jöttek meg az ellenállások + elektrolit kondenzátorok, de akkora vollt az érdeklődés a hangja után, hogy bekötöttem az "USA old school" 2A3 SE erősítőt - így ahogy van.
Minden igaz.
TJ.
Akkor megvan a kulcs az audio nirvánához?
Ott van a Szent Grál végre?
Nem, nincs meg...
Mint korábban leírtam ez egy próbálkozás annak kiderítésére, hogy mennyi a valóságalapja a '30-as évek (Western Electric) világának az újra hájpolásának - amennyire ez még lehetséges, vagy valamennyire megközelíthető.
A megvásárolt csövek nélküli - amerikai anyagokat használó - 2A3-as SE erősítőt ennek célnak megfelelően próbálom "visszavadítani", ami a korabeli csövek + anyagok minél hitelesebb kiválasztását jelentheti.
A bejáratás után ez a 2A3 SE egyfajta viszonyítási pontot jelenthet, amit fel tudnék használni, mint valami " természetes őshangzás" forrást. Már találtam is egy hozzátartozó gondolatmenetet:
Arra céloznék, hogy a '30-as évek második felében már volt olyan hangtechnikai tudás, amit megfelelően továbbfejlesztve, az első pontban mindig a hang a legfontosabb céllal követtek volna.
Helyette egy másik út tart 90 éve, ami gazdaságosság, az eladhatóság és a kényelmi szolgáltatások minél szélesebb körű felhasználását követi a tömeggyártásban...a hangzás minősége (innen úgy látom) soha sem szerepelt első pontként.
A 90 éve tartó út jelenlegi szakaszában mindenki eldöntheti, hogy hová jutott az elvileg "természethű hangközlés" eme kijelőlt/követett útíránya.
(Talán egyszer kiderül az ilyen "időutazások" alkalmával, hogy volt-e, lehetett-e realitása a nem használt másik fejlesztési útvonalnak.)
TJ.
Értem a romantikus nosztalgiát egy ilyen "ősi" ritkaság kapcsán, aminek a korhű felújítása önmagában kihívás, és érdekesség.
Viszont az ehhez társított többi elgondolást nem értem. A 30-as évek amerikájában (és máshol sem) lehetett elterjedt otthoni eszköz egy ilyen, vagy hasonló erősítő. Leginkább rádiót hallgattak az emberek, mert az volt számukra megfizethető. Azt most hagyjuk is, hogy milyen zenék voltak divatosak akkoriban.
Részemről semmi kivetni valót nem látok abban, hogy a gyártók a jól eladható, gazdaságosan előállítható készülékek irányába mentek. A kényelmi funkciókat meg mi, a fogyasztók követeltük ki. Én például nem mondanék le a streaming nyújtotta rugalmasságról semmi kedvéét, hiába múlja fölül hangzásában azt, ha folyton oda kell menni hozzá, és nem lehet órákon keresztül elmélyülten hallgatni.
Nem hinném, hogy kukázni kellene az elmúlt 90 évet. Rengeteg újdonságot találtak ki azóta. Más kérdés, hogy a csöves erősítők kapcsolásai terén viszonylag kevesebbet.
Az imádott autós hasonlatokkal élve, aki nagyszerű OT kocsikat készít saját keze munkájával, sohasem akarna meggyőzni, hogy a legjobb az a régi kocsi, mert tudja, hogy a mai modernek, kevesebbet fogyasztanak, jobban gyorsulnak, biztondágosabbak. Igaz, nem olyan szépek, műanyag a belsejük, stb.
...Magamban eldöntöttem, hogy utánanézek ennek a hájpolt storynak...
...Szóval - szeretném kihallani a szerkezetből a '30-as évek legendásan természetes, felbontásában utolérhetelen hangzását...ha lehet.