revox írta: ↑2026.07.29., szer. 12:53
ezt Ati írta: "És én a Mátra óta kevesebbet is edzettem. Szerintem simán tudunk együtt menni."
gondoltam,csábítja ST-t közös mezőnybe... én meg adtam alá egy kis lovat,támogatást. ill annyit, hogy tud esetleg valaki ott maradni egy ilyen csoportban, aki edzeget, de nincs kimaxolva
Nah, mielőtt belemagyaráznánk valami marhaságot....
Amiket írtam, mind személyektől független (mint mindig ha jelenségekről írok), de akkor egyértelműsítem.
Van ez a nyomorult asebestyen, télen nem edz, max gurul egyet-egyet, ha szép az idő, aztán tavasszal elkezd menegetni érzésre, benevez versenyekre és valójában egy teljesítménytúra jelleggel letekeri ezeket. Aztán van ugyanaz a nyomorult asebestyen, de ez tervszerűen, konzisztensen edz, táplálkozik, pihen, stb egész évben, esetleg éveken át kifejezett teljesítmény vagy verseny ambíciókkal, nos az asebestyen1 kb 1 lájtosabb megindulást se tud átvenni asebestyen2-től, akkor se ha erre biztatják, meg mondják hogy de lesznek ott mások is. Ha mégis, akkor asebestyen2 iszonyat marhaságokat csinált.
Mindannyian tudunk együtt menni, ha akarunk, ez a HiFibzk ride. Együtt edzeni már nem tudunk. Versenyen meg...
Én a maximális őszinteségben hiszek, de a sport akkor is megtanít rá, ha nem akarsz hinni benne.
Ez már nem fiktív lesz, ez megtörtént.
Mama halála után, ami egy nagyon hosszú és fájdalmas senyvesztő betegség után úgy állt be, hogy én voltam ott Vele egyedül a családból, teljesen megrogytam, pszichológusi segítséget vettem igénybe a feldolgozásához. Ő javasolta egy ponton, hogy kezdjek el újra sportolni. Lementem egy plakát alapján egy bemutatóra és tetszett amit láttam. Minden edzésen ott voltam, rengeteget gyakoroltam pluszban és egy idő után kezdtem elhinni, amit mondtak a többiek meg a mesterem, hogy hát ez elég jól megy nekem. Aztán a keménymagból páran csináltunk 1 kis termet egy garázsból, oda jártunk gyakorolni, mindenkinek volt kulcsa. Egyik alkalommal a mesterünk egy barátja ott volt már, mikor leértünk és mondta, hogy egy rakás sz.r amit csinálunk, de ugye nekünk azt mondták, hogy márpedig hú de jó, jaj de megy. Kint a garázs előtt finoman lerakott minket a földre az edzőtársammal kb 1 szempillantás alatt, konkrétan fogalmunk nem volt, mi történt, csak azt éreztük, hogy már fekszünk. A Krisztián egoját ez annyira bántotta, hogy köszönés nélkül elment én meg megkértem a Zsoltit, hogy tanítson, ezután 9 évig voltam a magántanítványa (ingyen), amíg elköltözött sajnos. Soha az életben nem símogatta az egomat, de erre nem is volt szükségem. Tudjátok mindig azt mondta, hogy
megtisztel az őszinteségével, mert érdemes vagyok rá. Nekem ikon a "srác" azóta is. A nyomait örökre magamon hordozom, az orromon, a füleimen, repesztette több bordámat, ütött le KO-ra, rúgott le sokszor és én ezért hálás vagyok Neki és ezt értem tette, Ő nem érezte ettől többnek magát. Kérésemre felkészített.
Hát így...
Sajnos én nem érek a nyomába semmilyen szempontból, de ha ma már más területen is, de tényleg igyekszem.
