Revi, az hogy valami szürke de legalább egységes, azért hagyna némi kétséget bennem Avantgarde tulajként. Ahogy mondtam/írtam, szerintem ilyen szinteken teljesen kár lebutítani a rendszert azért hogy a néhány preferált paraméteredben legyen jó. Legyen jó mindenben. De ehhez kevés a kábelszinergia spc szintű kábelekből. Olcsó készülékekhez meg megint kevés, mert sosem fogod megtudni mire képes egy telekompromisszummal készülék és hogyan rakd össze ilyennel (illetve mellőzésével) a jó hangú de mégis olcsó rendszert. Hacsak nem próbálod végig az összes variációt. Amit te (is) például még tudtad tenni. Így gyakorlatilag pár jóra sikerült terméket, kábelt tudsz receptre.... Nagyjából ezt teszi más is. Próbálva segíteni a kevesebb tapasztalattal rendelkezőket. És ugyanoda többféle dologgal el lehet jutni. Sőt mindenkinek is lehet igaza, csak amiért a vz-t szoktam ajánlgatni az azért van mert az mindenhol tarolt. Persze nem a te FAL rendszered szintjén, de nem is annak a társaságnak szoktam betolni. És készülékeket is lehet többféleképpen tuningolni. Lehet úgy hogy megtartja az alapkarakterét csak pár/jópár dologban jobb lesz. És lehet úgy is hogy mindenben sokkal jobb lesz de elveszti az eredetileg sem jó alapkarakterét. Nekem például még nem panaszkodott senki hogy nem lett sokkal de sokkal jobb valami. Igaz nem Ongakut tuningoltam... :)revox írta: ↑2026.06.02., kedd 13:25készülék és kábel szinergia. kölön-külön is és együtt, egyben.white-tiger írta: ↑2026.06.02., kedd 12:57Az elmélet lehet katyvasz. Csak nálam a gyakorlat nem ezt igazolta. Ha egy kábel minden szempontból előrelépés tök mindegy milyen márka jelzés van ráírva.revox írta: ↑2026.06.01., hétf. 20:21
Ez a katyvaszelmélet. Egy értelmes rendszerben nem lehet ész nélkül.kábelt cserélgetni.
A kábelszinergia lényege, hogy a kasztok ne keveredjenek. Mindenhova azonos szint kell és több értelme van egy olcsó,,de homogén kábelezésnek, mint a vegyesvágottnak.
Megállok Vágó Úr![]()
Ez esetben inkább SM-val értek egyet, mert nálam is ez vált be.
A rendszer szinergia fontosabb mint a kábel szinergia. Ami nem azt jelenti hogy adott rendszerben nem lehet értelme azonos kábeleknek. Sok ösvény vezethet ugyanannak a hegynek a csúcsára. Bármilyen komponenshez választunk kábelt, tulajdonképpen az egész rendszerhez választjuk.![]()
egyébként majdnem ugyanezt írtad le
és ez nem vagy-vagy kérdés,mint a fikcionált dauma kontra Vz, mert van lehetőség mindkét esetben (készülék és kábel) tartani a szinergiát. Nincs fontossági sorrend és a "mi lenne ha csak egyiket választhatnád" felvetés nem életszerű. mivel minden gond nélkül választhat az ember bármit
![]()
Egyénként én nem tudom, SM mit mond,mert belekavarodtam. De az biztos,azzal nem tudok egyetérteni, hogy a Vz alatt nem létezik kiegyenlített és jó hangú kábelrendszer.
többször elmondta, hogy a ksl spc nem jó semmire. És ha őszinte akarok lenni,ha csak bekötöm valahova,akár hangfaldrótnak, vagy tápdrótnak,urambocsá interkonnektnek (esetleg egy ksl VC-t,ami dedikált interkonnekt,de csak réz), valóban, pont olyan szürke egér, mint a külső szigetelése. De, ha bedugom mindenhova és ez passzol az elektronikákhoz (hogy Trane is értsenálam pl passzol az avantgarde erősítő+AA tölcsér rendszerbe), ott megjelenik valami olyan komplex előadás, amire nem lenne alkalmas,csak itt-ott bedugva. És nálam pont ez a rendszer az,ahol az erősítőből, a phonoból és a szubokból inkább kihíztam az ezüst tápdrótot, mert volt egy pici fedettség így a hangjában és persze,semmi kedvem, pénzem ide bevásárolni ezüst hangfaldrótból (az a második rendszer,elég az elsőbe a rakat ezüst, nem vagyok milliárdos), így bizonyos kábelek, elvileg butábbra cseréjével értem el, hogy a hang ne legyen enyhén műanyagos. Számomra kétséges, hogy be kell mindig tenni a jobbat, mert ha az nem oda való, bizonyos jellemzők jobbak lesznek, de az összkép lehet zavaros
![]()
Szóval a kábelszinergiádra: sok jó kábel van és még több rossz. Én csak olyanokat javaslok, amik az általam hallott összes helyen hozták amit kell. Lehet, hogy ku,.va szerencsés vagyok mert elég jól összerakott rendszereket sikerült eddig hallanom ahol a kábelekkel is érdemes volt foglalkozni, ahol még nem tetszett a hang oda leginkább többet nem hallgatni mentem. Ha megkérdezem segítettem, ha nem akkor majd sok pénz elköltése után kerül erre még sor.... :) de legnagyobb akadály hogy highendre kevesen akarnak annyit költeni amivel már elégedettek lennének. Csak sok idő múltán, sok cserebere után.... Aki viszont hamar rászánja magát ne érti meg a többieket, hogy mit lehet szenvedni ilyen dolgokkal..... Röviden ennyi.... :)



jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj
