Több, sokat próbált sorstársam is meglehetősen kritikus, kevésbé szalonképes véleménnyel tért haza a 2026-os bécsi High End kiállításról, különösen a sokmillió eurós rendszerek jelentős részét illetően. Ezen őszintén szólva nem lepődtem meg. Hosszú évek óta nem igazán járok kiállításokra, de nem azért, mert ne érdekelne az audio világa, hanem mert már megtaláltam azt a hangzásideált, amit keresek. Nem vonzanak különösebben a különböző karakterű, eltérő filozófiával megalkotott bemutatók és az éppen aktuális trendi hangzások. Számomra már nem az a kérdés, hogy milyen lehetőségek léteznek, hanem az, hogyan lehet a saját elképzelésemet még közelebb vinni a felvételek zenei valóságához.
Sokan úgy gondolják, hogy az abszolút csúcskategória kizárólag a legdrágább, újonnan megvásárolható álomrendszereket jelenti. Én egyre inkább az ellenkezőjét tapasztalom. Meggyőződésem, hogy megfelelő szakmai ismeretekkel, kísérletezéssel és tudatos rendszerépítéssel akár használt, sokszor méltatlanul alulértékelt komponensekből is felépíthető olyan lánc, amely bizonyos paraméterekben felveszi a versenyt, sőt egyes területeken akár túl is szárnyalhat olyan rendszereket, amelyeknek az ára már a több millió eurós, szinte teret görbítő tartományba esik.
Ennek szerintem nagyon egyszerű oka van. A legtöbb gyártó nem kizárólag a maximális hangminőségre optimalizál. Figyelembe kell vennie a gyárthatóságot, a megbízhatóságot, a szállíthatóságot, a költségeket, az eltérő akusztikai környezeteket, valamint azt is, hogy a termék a lehető legtöbb vásárló ízlésének megfeleljen. Ezek teljesen érthető és szükségszerű kompromisszumok.
Egy egyedi rendszert építő audiofil viszont egészen más helyzetben van. Neki nem kell univerzális terméket létrehoznia, kizárólag egyetlen hallgatóra, egyetlen szobára és egyetlen hangzásideálra optimalizálhat. Ez óriási szabadságot jelent.
Talán éppen ez az egyik legnagyobb előny. Nem keresem a hangomat, mert régóta tudom, mit szeretnék hallani. Számomra mindig ugyanazok a tulajdonságok voltak meghatározók: a lehető legnagyobb felbontás, a kiváló tranziensátvitel, a természetesség, a nagy léptékű megszólalás és az alacsony torzítás. Ha valamilyen fejlesztés ezeket az értékeket erősíti, akkor annak helye van a rendszeremben. Ha nem, akkor teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül, vagy éppen mennyire divatos.
Éppen ezért én nem különálló készülékekben gondolkodom, hanem kizárólag rendszerben. Egy lánc nem egyszerűen DAC-ból, streamerből, erősítő(k)ből és hangsugárzókból áll. Ugyanolyan fontos a tápellátás, a földelési rendszer, a kábelezés, a mechanikai csillapítás, a rezgéskezelés, az órajel, a szoba akusztikája és az is, hogy ezek a részegységek milyen szinergiában működnek együtt. Gyakran nem egyetlen drágább, elméletben jobb komponens emeli magasabb szintre a megszólalást, hanem sok apró, tudatosan felépített fejlesztés összeadódó hatása.
Éppen ezért számomra egy rendszer fejlesztése sem készülékcserék sorozata, hanem egy hosszú optimalizálási folyamat. Minden egyes változtatásnak csak a teljes lánc összefüggésében van valódi értelme, hiszen a végeredményt nem az egyes komponensek önálló teljesítménye, hanem az egymásra gyakorolt hatásuk és a közöttük kialakuló szinergia határozza meg.
Talán ezért fordulhat elő, hogy egy kívülről nézve viszonylag szerényebb értékű, ráadásul nagyrészt használt, több évtizedes komponensekből felépített rendszer olyan zenei élményt nyújt, amely sokakat meglep. Nem azért, mert önmagukban ezek lennének a világ legjobb készülékei, hanem mert együtt olyan egészet alkotnak, amelynek a teljesítménye jóval túlmutat az egyes elemek nyers minőségén.
Egy rendszer értékét nem a komponensek – olykor már-már a gyártók és kereskedők által is nehézkesen racionalizálható – listaára, hanem azok egymáshoz való illeszkedése és a mögöttük álló koncepció határozza meg. A zenehallgatás végső soron nem (ár)verseny, hanem élmény. Ha pedig egy rendszer képes közelebb vinni a zenéhez, akkor valójában teljesítette a feladatát, függetlenül attól, hogy mennyibe került és mikor gyártották.
A Big Bad John legyen veletek!
youtu.be/VoPUejMgS2k
Marcus Miller 
A dal felvétele az The Old Grey Whistle Test műsorában – 1986
