ValhallA világa

[ValhallA]

SW TESB.jpg (53.94 KiB) Megtekintve 2476 alkalommal

[ValhallA]

Chris DeGarmo

[Alex_Aston]

Egyik képen Bud Spencer látható az esküvőjén, 1960-ban.
Vajon melyik kép az...?

[ValhallA]

Az „Invisible Touch” kislemez, pont ma 40 éve jelent meg!

A dal az amerikai Billboard Hot 100 lista 1. helyéig jutott, és ez lett az első az öt Top 5 sláger közül az azonos című albumról.

„Az Invisible Touch a kedvenc Genesis dalom, és többé-kevésbé a semmiből született.” – Phil Collins

„Phil elkezdte a dobgéppel. Tony játszott pár akkordot, én pengettem a gitárt, Phil pedig elkezdett énekelni… És az a kis loop, amivel indult, tulajdonképpen meghatározta az egész hangulatot.” – Mike Rutherford

„Egészen biztosan egy új szintre emelt minket… Körülbelül egy évvel később négy estét játszottunk a Wembley Stadionban. Arra gondoltam: ‘Ennél nagyobb már nem lesz. Ez a csúcs. Van egy albumunk, ami mindenhol listavezető, és négyszer lett teltházas – fantasztikus érzés volt.” – Tony Banks

A dal felvétele az The Old Grey Whistle Test műsorában – 1986

youtu.be/_ybjpDOlljs

[ValhallA]

Happy Birthday to The Who's Pete Townshend, who turns 81 today!

[ValhallA]

Happy 77th Birthday to the prog wizard, Rick Wakeman!

[ValhallA]

Hétfői Freaud – avagy minden rendszer lineáris… egészen az emberig

Érdekes jelenség, ami a high-end audio köré épült iparágon és az oda
csoportosuló, egyre szűkülő rajongói bázison belül zajlik. Kicsit olyan,
mint egy látlelet: egyszerre térkép és kórkép az emberi gondolkodásról
és a személyiségmintázatokról.

Nyilván én magam is képviselek egy igen markáns irányultságot, de ettől
függetlenül nem igazán tud különösebben érdekelni, ha valaki teljesen másképp
gondolkodik erről a hobbiról. Sokaknál a saját rendszer, az ízlés és a
döntések védelme nagyon gyorsan identitáskérdéssé válik. Innentől kezdve
pedig már nem hangról, nem technikáról és nem is visszajátszott zenéről beszélünk,
hanem egy erős és kifejezetten káros törzsi logikáról.

Ebben a destruktív logikában – szinte törvényszerűen – megjelenik az
„ellenfél” képe. A mechanizmus kísértetiesen hasonlít más megosztó
társadalmi mintázatokra: ugyanazok az érzelmi reflexek, ugyanaz a totális
beszűkülés jellemzi. Nem véletlen, hogy ez a dinamika ennyire ismerős az élet más
területeiről. Az ember hajlamos csoportokban gondolkodni, és nagyon
kevés is elég ahhoz, hogy kialakuljon a felvilágosult „mi” és a tudatlan
„ők” kényelmes narratívája. Néha egészen jelentéktelen különbségek
mentén is képesek vagyunk éles határokat húzni, majd ezekhez érzelmi
töltetet és ellenségképeket rendelni. Innentől kezdve pedig már nem az
számít, mi a kiindulópont, vagy valós tartalom, hanem az, hogy ki melyik oldalon áll.

A hifi világában ez elsőre ártalmatlanabb formában jelenik meg – csöves
kontra félvezetős, analóg kontra digitális, réz kontra ezüst anyagú kábelek, különböző hangideálok mentén
–, de a mögötte húzódó pszichológiai mechanizmus ugyanaz. És ha ez
nincs mélyen tudatosítva, nagyon könnyen ugyanazokba a zsákutcákba
vezet, mint sokkal súlyosabb, társadalmi szinten is ismert
megosztottság a mindenkori történelemben.

Érdekes módon ez nem kizárólagosan a ma még fiatal, véleményét dinamikusan változtató,
igen impulzív társadalmi rétegre jellemző. Meglepően sokszor látni, hogy meglett, sokat tapasztalt, idős emberek
is képesek egészen éles, személyeskedő konfliktusokba belecsúszni. Olyan
helyzetekbe, ahol a vita már rég nem a hangról szól...

Ebben persze benne van az is, hogy ez a hobbi különösen kevés objektív
kapaszkodót kínál. Nincs egyértelmű, mindenki által elfogadott referencia
sem technikai, sem prezentációs értelemben. Így könnyen kialakul az a
helyzet, hogy mindenki a saját igazságát abszolutizálja. És mivel nincs
közös nevező, amire időnként vissza lehetne térni egységes, egyféle józan bázisként, a viták
könnyen parttalanná válnak.

Voltak próbálkozások a kezdetekben – szabványok, alap elvárásrendszerek,
mérési megközelítések –, de ezek sosem tudtak igazán dominánssá válni
az iparágban. Részben azért, mert a valóság túl komplex, illetve az
emocionális tényező koponyánként változó, ezért szinte mérhetetlen, így
az emberi tényező felülír bármilyen módszeres megközelítést,
vagy kialakított rendszert. Az ízlés, az ego és az önigazolás igénye
sokkal erősebbek, mint bármilyen szabvány.

Ide kapcsolódik egy kevésbé komfortos gondolat is: talán nem is az a
probléma, hogy nincs látszólagos konszenzus a témában, hanem az, hogy
jelen állapotokat a legtöbben túlságosan élvezik. Sokkal egyszerűbb a
többség által preferált irány, vagy egy pillanatnyilag népszerű
ideologizátor mögé felsorakozni – legtöbbször félinformációk által
fűtött véleményekre alapozva –, és azt „igazként” kezelni, mint
magunkat monitorozva, kérdéseket feltenni, és ennek
hatására önerőből, saját tapasztalat mentén felelős döntéseket hozni.

Ezzel együtt én sem vagyok totálisan kívülálló. Bennem is megjelenik rosszabb
napokon a szkepszis, és megfogalmazódik, kevésbé szalonképes, erősebb kritika azokkal szemben,
akik nagy magabiztossággal, de nagyon szűk perspektívából,
jól megalapozott tudás hiányában, csuklóból ítélkeznek mások felett. Ez valószínűleg
elkerülhetetlen. A különbség talán csak annyi, hogy ezt igyekszem – erőn felül is – kerülni.
Ezért máshová nem is írok fórumokon, kizárólag itt „szennyezem” az internetet.

Végső soron ez az egész jelenség túlmutat a hifin és az egyes személyeken.
Nem a kábelekről, nem az elektronikákról és nem is a hangról szól igazán, hanem arról, hogy az ember hogyan viszonyul a közösségekhez, a különbözőségekhez és a saját meggyőződéseihez – és mennyire képes ezeken keresztül mások véleményét elfogadni, vagy ha mást nem, legalább tolerálni.

A high-end valójában nem más, mint egy különösen érzékeny tükör – és
hogy mit látunk benne, az legalább annyira szól rólunk, mint magáról a
rendszerről.

[ValhallA]

Happy 80th birthday to Robert Fripp!

[ValhallA]

TONEAudio NO.126

https://www.tonepublications.com/MAGPDF/TA_126.pdf

[ValhallA]

[ValhallA]

[ValhallA]

Agymenés:

Phil Collins után szabadon: Susustudio

Többen kifogásolják, vagy egyszerűen nem értik, miért térek vissza időről időre a színezetlenség kérdésére, ezért megpróbálom most egyben, valamivel konkrétabban körbejárni.

...

Akkor, a színezetlen hang eléréséhez nyilván nagyon hasznos a rövid jelút, a homogén szerkezetű kábelek, a lehető legkisebb anyagmennyiséggel, a színező hatású szigetelőanyagok minimalizálása vagy egyenesen elhagyása, ráközelíteni az elméleti 'nulla kábel'-hez.
A te kábeleid nem ezen az úton járnak.
Egy aránylag bonyolult kábel-struktúra hogyan eredményezheti a színezetlenebb hangot?

Ellentmondás van.

Értem, mire fut ki a felvetés, ugyanakkor az alapja egy túlegyszerűsített – és emiatt félrevezető – feltételezés: hogy a „kevesebb anyag = kevesebb színezés = jobb hang”. Ez elméletben jól hangzik, a gyakorlatban azonban ennél jóval összetettebb problémával állunk szemben.

Valóban létezik egy ilyen irányzat, amely a rövid jelutat és a minimális anyaghasználatot tekinti ideálisnak. A probléma az, hogy ez a megközelítés lényegében egyetlen változót próbál optimalizálni, miközben figyelmen kívül hagy számos más, legalább ennyire kritikus tényezőt. Egy kábel nem attól válik transzparenssé, hogy kevés anyag van benne, hanem attól, hogy a teljes működési tartományban kontrolláltan viselkedik.

A jel soha nem ideális közegben halad. A valóságban minden vezető és minden szigetelőanyag elektromos és mechanikai kölcsönhatásokkal terhelt. Kapacitás és induktivitás keletkezik, energia tárolódik és késleltetve szabadul fel, zajok csatolódnak be, és az egész rendszer időtartományban sem viselkedik tökéletesen. Ha ezt egyszerűen „lecsupaszítjuk”, ezek a jelenségek nem tűnnek el – csupán kontrollálatlanná válnak.

És itt van a lényeg: a komplexebb kábelstruktúra célja nem a bonyolítás önmagáért, hanem ezeknek a nemkívánatos hatásoknak a kezelése és kordában tartása.

Egy jól megtervezett, összetettebb felépítés képes csökkenteni a külső zajok bejutását, optimalizálni az elektromos paramétereket, kontroll alatt tartani a szigetelőanyagokból eredő energia-visszaadást, stabilabb impedanciaviszonyokat létrehozni, és időtartományban is rendezettebb viselkedést biztosítani. Vagyis nem arról van szó, hogy több anyag szükségszerűen több színezést jelent, hanem arról, hogy mennyire van kézben tartva az adott struktúra viselkedése.

A „nulla kábel” idealizált, filozófiai szinten érthető, de fizikailag nem megvalósítható. Amint két eszköz között kapcsolat jön létre, már létezik vezető közeg, és vele együtt az összes kapcsolódó jelenség. Innentől nem az a kérdés, hogy van-e hatás, hanem az, hogy ezek a hatások mennyire kontrolláltak.

Nem véletlen az sem, hogy a nemzetközileg elismert, csúcskategóriás készülékek és kábelek gyakran kifejezetten összetett felépítésűek. Nem azért, mert ne lehetne őket egyszerűbben megépíteni, hanem mert a magas szintű reprodukció éppen ezeknek a finom, sokszor egymással kölcsönhatásban álló jelenségeknek a kontrollján és kezelésén múlik. Egy komoly elektronika belső struktúrája sem minimalista elv mentén épül fel, hanem precízen megtervezett, komplex rendszerként működik.

Érdemes ide behozni egy további szempontot is: a jelillesztés és az impedanciaviszonyok kérdését. Egy rosszul kontrollált struktúrában visszaverődések, fázistolások és időbeli torzulások jelenhetnek meg, amelyek sokkal inkább befolyásolják a hangzást, mint az, hogy mennyi anyag van jelen fizikailag. Ezek kezelése viszont gyakran összetettebb geometriát és anyaghasználatot igényel.

Éppen ezért félrevezető az a gondolat, hogy a komplexitás önmagában színezést jelent. A valóság inkább az, hogy egy rosszul kontrollált, „egyszerű” – vagy inkább esetleges – struktúra sokkal nagyobb torzítást vihet a rendszerbe, mint egy tudatosan megtervezett, összetettebb.

A látszólagos ellentmondás tehát valójában nem ellentmondás, hanem két különböző szemlélet ütközése. Az egyik jól hangzó, de leegyszerűsítő elméleti megközelítés, a másik pedig egy gyakorlati, mérnöki alapú szemlélet, amely a valós fizikai jelenségek kezelésére törekszik.

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni: nem az a kérdés, hogy mennyi anyag van egy kábelben, hanem az, hogy az az anyag mit és hogyan csinál.

[chord_]

Agymenés:

Phil Collins után szabadon: Susustudio

Többen kifogásolják, vagy egyszerűen nem értik, miért térek vissza időről időre a színezetlenség kérdésére, ezért megpróbálom most egyben, valamivel konkrétabban körbejárni.

...

Akkor, a színezetlen hang eléréséhez nyilván nagyon hasznos a rövid jelút, a homogén szerkezetű kábelek, a lehető legkisebb anyagmennyiséggel, a színező hatású szigetelőanyagok minimalizálása vagy egyenesen elhagyása, ráközelíteni az elméleti 'nulla kábel'-hez.
A te kábeleid nem ezen az úton járnak.
Egy aránylag bonyolult kábel-struktúra hogyan eredményezheti a színezetlenebb hangot?

Ellentmondás van.

[ValhallA]

Emlékezzünk ma a Death egykori gitárosára, Chuck Schuldinerre, aki 1967-ben ezen a napon született
2001-ben, 34 évesen hunyt el.

[ValhallA]

Agymenés: ON

Phil Collins után szabadon: Susustudio

Többen kifogásolják, vagy egyszerűen nem értik, miért térek vissza időről időre a színezetlenség kérdésére, ezért megpróbálom most egyben, valamivel konkrétabban körbejárni.

A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb hobbista valójában nem reprodukciót keres, hanem interpretációt. Nem azt szeretné hallani, ami a felvételen van, hanem azt, amit a saját ízlése diktál, vagy „jobbnak” érez. Ezzel önmagában nincs baj – csak fontos kimondani, hogy ez már egy másik játék. Amikor egy lánc színez, nem egyszerűen „kicsit melegebb” vagy „kicsit testesebb” hangot ad. Valójában átírja a felvétel "valóságát". Megváltoztatja az időbeli struktúrákat, hangsúlyokat tol el, arányokat módosít, és finoman, de következetesen belenyúl a zenei szándékba. Amit hallasz, az ilyenkor nem az eredeti mű, hanem annak egy újraértelmezett, átírt változata.

És itt jön az a csavar, ahol a legtöbben ezt a jelenséget egyszerűen, legalizált „ízlésként” könyvelik el. Csakhogy az ízlés mögé bújva nagyon könnyű legitimálni bármit, ami megszólal egy rendszerből. A „tetszik” válik az egyetlen mércévé, miközben teljesen elmosódik a határ a "valósághű" és a módosított, átírt megszólalás között.

A színezetlenséggel szembeni ellenérzés gyakran onnan ered, hogy első hallásra nem látványos. Nem akar lenyűgözni, nem tolja előtérbe a részleteket, nem csinál „High End Show-t”. Inkább nyugodt, természetes arányokkal rendelkező, sima és erőlködésmentes. Sokan ezt unalmasnak érzik, pedig valójában ennek az ellenkezője igaz: a színezetlen, nagy felbontású rendszer nem hozzátesz az élményhez, hanem nem vesz el belőle és egyáltalán nem módosít. Hosszabb távon nem fáraszt, nem válik repetitívvé, és nem kényszeríti az agyat folyamatos korrekciókra. Egyszerűen hagyja érvényesülni, árnyalni, áramlani a zenét.

Van ennek egy mélyebb következménye is: a színezett lánc uniformizál, a transzparens lánc differenciál. Egy karakteres rendszer hajlamos „egyformává tenni” a felvételeket – minden hasonló tónusúvá, hangulatúvá válik. Egy valóban átlátszó láncon viszont drámai különbségek jelennek meg. Egyik felvétel zseniálisnak hat, a másik kifejezetten gyengének – és ez sokakat elbizonytalanít, zavarba hoz. Pedig ez nem "romlás", hanem éppen ellenkezőleg: a referencia felbontás és színezetlenség okán a valóság feltárása.

Pont ezért különösen beszédes, amikor egy gyártó, tudatosan azt kommunikálja, hogy a termékével „minden felvétel jól fog szólni”. Ez valójában egy elég egyértelmű kétes jelzés. Ugyanis, ilyen hatást csak úgy lehet elérni, ha a rendszer valamilyen módon elfedi a különbségeket – tipikusan dinamikai kompresszióval vagy tonális színezéssel. Mindkettő információvesztéssel jár. Egy transzparens rendszer nem javítja meg a rossz felvételeket, hanem könyörtelenül bemutatja, hogy azok valóban elhibázott munkák. És ez egyáltalán nem probléma, vagy hiányosság, hanem a hitelesség ára.

Éppen ezért tartom tévútnak, amikor valaki high-end vagy ultra high-end szinten tudatosan hangkaraktert gyárt, vagy vásárol. Az olcsóbb kategóriákban ez részben kényszer – technológiai korlátok, erős kompromisszumok miatt –, de amikor már elvileg minden adott lenne a semleges reprodukcióhoz, ott a színezés, "cégünk hangja" filozófia már nem szükségszerűség, hanem döntés.

A kérdés végső soron nagyon egyszerű, még ha nem is kényelmes: mit tekintünk célnak? Ha a cél egy kellemes, karakteres, „szép”, egyénileg idealizált hangzás, akkor a színezés teljesen legitim választás. Ha viszont az a cél, hogy a felvételek valódi karaktere, tere a hangmérnök kreatív döntései és a zenei szándék csorbulása nélkül jelenjen meg, akkor a színezetlenség az egyetlen következetes irány.

Tehát a kettő nem ugyanaz – és nem is érdemes összemosni tetszés szerint. Ahol mégis összemosódtak, ott a lánc már régen felülírta a felvétel valóságát.

Agymenés: OFF!

[Alex_Aston]

1987 - Yamaha szintetizátor gyártósor.

1997 - Titanic forgatási kép.

1987_yamaha.jpeg (81.93 KiB) Megtekintve 2218 alkalommal

[ValhallA]

Keith Jarrett (8 May 1945)

[Alex_Aston]

És igen!
Megélte a 100-at!

[ValhallA]

EMM Labs x Marten x Jorma

[ValhallA]

Iconic Queen guitarist, Sir Brian May,
recently unboxed and showcased the band’s stunning new ‘Queen II’ 2026
Mix with the help of a pair of Genelec 8381A SAM™ Main Monitors and our
team of experts.

https://www.genelec.com/-/news/queen-s- ... i-2026-mix

[ValhallA]

youtu.be/jia5y_TXY_4

[Alex_Aston]

Magyarországon készült fotók, egyszer a "Tavaszi szél vizet áraszt" koncert előtt, másszor a Vörös Zsaru forgatási alatt.

[wasiliy888]

Még ide kiírom, mert tudom, hogy itt nem szólnak rám érte:

Nyílt napok a CubeAudio (Parabox és Sirius Audio) bemutatótermében május 1-3. hosszúhétvégén, 10-17 óra között.

viewtopic.php?p=3012164#p3012164

[ValhallA]

1994 április 29-én a Commodore hivatalosan nemzetközi csődöt jelentett.

[Alex_Aston]

Ismerősek?