a tápkábelek esetén vigyázni kell az utolsó/első méterrel :) ott már nem ökölszabály és én is sodrottat használok. De van tömör vezetős tápdrótom is, de az vékony. Nem vagyok kábelszakértő/fejlesztő, így csak a mezei tapasztalatra hagyatkozom és valójában nem tudom,hogy a struktúra, vagy anyag, vagy csak egyszerűen a gyártótól függ (ő mennyire ért hozzá), mi a végtermék, de tápdrótnak már rendben van a sodrat. De mindent a próba dönt el.
lehet már meséltem, de egy érdekes sztori:
Az egyik barátom régi álma volt egy Audio Note / Kondo Ongaku erősítő, amit meg is vásárolt. Felhívott,hogy vigyem már át a Kondo ezüstkábeleket, mert igaz,neki van rengeteg nívós kábele, csak jó lenne kipróbálni saját drótokkal és ha úgy adódik, akkor azokat beszerzi. Vittem tápkábelt is. Átkötöttük, egy kis igazítás, izoláció és a srác akkor döbbent le, hogy miről is szól az Ongaku valójában (saját rendszerben mellbevágóbb,mint máshol hallani, de ezt nem fejteném ki, mert addig,míg valaki le nem ül elé hallgatni, de főleg,míg be nem teszi a saját rendszerébe, úgyse érti, mert olyan fokú élményt ad, amit más megközelíteni is nehezen tud -kivéve Avantgarde tölcsérekkel, de ez más téma. nem illeszkednek, de srácnak nagy Altec van).
Megértette a lényegét, csak utána jött a feketeleves, kiszedtem a drótjaimat és elkezdtük keresni, milyen tápdrótja tud valamit megjeleníteni a Kondo ezüstök tudásából (a tápkábelük ezüst sodrat). A végén elővett egy cingár kis fekete valamit, bedugtuk és a hang nem tudta,amit a Kondo tápdrót, de itt jelent meg egyedül valami abból,amitől a Kondo Kondo. Mondom neki, ezt hagyd bent,míg nem veszel Kondot. De csak megkérdeztem mi ez.. Radnai. Ő, mivel Ausztriában dolgozik, keveset van itthon és nem követi a hazai eseményeket, így nem kapott ellenszelet a kábel terén. Nem szedtem szét, de nagy valószínűséggel valami véknyabb egyeres rézdrót lehet. Azóta bevásárolt
good luck

de , ha van favoritod, válaszd azt, ne bolyongj az erdőben éveket

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, TMP Audio, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, hitachiSax
halfnote.hu