ValhallA világa

[pali923]

Itt biztosan jól szól a zene! Főleg, ha az üvegek számát csökkentjük

[ValhallA]

"𝗟𝗔 𝗦𝗖𝗔𝗟𝗔", recorded live 31 years ago today on February 13th in 1995


youtu.be/RcpCD16leTU

[ValhallA]

Peter Gabriel
Peter Brian Gabriel (13 February 1950 Chobham, Surrey, England, United Kingdom)

[ValhallA]

[ValhallA]

1959-ben e napon született Omar Hakim.


youtu.be/3rVpHt9G2GQ

[ValhallA]

100 éve született (szerintem) minden idők legjobb fapofájú komikus színésze.

[ValhallA]

Az egyik legjobb popduett valaha Oleta Adams és Roland Orzabal kettőse.
A Tears for Fears The Seeds of Love című albumán, valamint Oleta Adams Rhythm of Life szólólemezén is hallhatjuk őket.


youtu.be/Ugs_dXmADmY

Sajnos bizonyos youtube linkeket sehogy sem tudok (be)linkelni, úgyhogy ezt csendben és elegánsan el is engedem.
Akit érdekel úgyis rákattint.:
https://www.youtube.com/watch?v=O5-c79L ... rt_radio=1
https://www.youtube.com/watch?v=Ibn5DZA ... rt_radio=1

Alapvetően két különböző zenei világ tökéletes egymásra találása – számomra nagyon hasonló Aretha Franklin és George Michael évekkel korábbi zseniális produkciójához, ám a TFF változata kimunkáltabb, zeneileg mélyebb.

https://www.youtube.com/watch?v=fDxzQJa ... rt_radio=1

[Alex_Aston]

100 éve született (szerintem) minden idők legjobb fapofájú komikus színésze.

David Zucker arról, hogyan választották ki az addig csak kisebb-nagyobb drámai szerepekben látható Leslie Nielsent az azóta legendássá vált komédia főszerepére.

„Miután még egy színész nemet mondott, valaki, már nem emlékszem ki volt, azzal jött, hogy mit szólnátok ahhoz a pasashoz, aki A Poszeidón katasztrófában a kapitányt játszotta. Még csak a nevére se emlékeztünk. A casting direktorunk már így is az őrület határán járt, nehezen barátkozott meg a gondolattal, hogy olyan színészeket választottunk egy vígjátékhoz, mint Robert Stack, Peter Graves és Lloyd Bridges. Nem hitt a fülének, amikor ezek után még Leslie Nielsen nevével is előhozakodtunk.
Lövésünk se volt, van-e Leslie Nielsennek humora, mondjuk, olyan nagyon nem is érdekelt minket. És mégis nagy előny volt, hogy volt neki. Mint kiderült, Leslie egy rejtőzködő bohóc."

[ValhallA]

[ValhallA]

1978. február 10-én került a boltok polcaira a Van Halen elementáris erejű bemutatkozó nagylemeze. A minden szempontból mérföldkőnek számító korong alapjaiban változtatta meg a hard rock zene, illetve a rockgitározás addig ismert arculatát, utat mutatva a következő közel másfél évtized zenekarai és gitárosai számára. Így amellett, hogy több mint 10 millió példányban talált gazdára csak az Egyesült Államokban, kétségtelenül ez minden idők egyik legnagyobb hatású rockalbuma, amin olyan klasszikusok kaptak helyet, mint a 𝑹𝒖𝒏𝒏𝒊𝒏❜ 𝒘𝒊𝒕𝒉 𝒕𝒉𝒆 𝑫𝒆𝒗𝒊𝒍, az 𝑨𝒊𝒏❜𝒕 𝑻𝒂𝒍𝒌𝒊𝒏❜ ❜𝒃𝒐𝒖𝒕 𝑳𝒐𝒗𝒆, a 𝑱𝒂𝒎𝒊𝒆❜𝒔 𝑪𝒓𝒚𝒊𝒏❜, az eredetileg a The Kinks által sikerre vitt 𝒀𝒐𝒖 𝑹𝒆𝒂𝒍𝒍𝒚 𝑮𝒐𝒕 𝑴𝒆 vagy Eddie Van Halen legendás improvizációja, a kétkezes tapping technikát új szintre emelő és a rockgitározást megreformáló 𝑬𝒓𝒖𝒑𝒕𝒊𝒐𝒏 című instrumentális tétel.

[ValhallA]

Remembering Cliff Burton, who was born on this day in 1962.

[ValhallA]

Queen's last concert with Freddie Mercury August 9, 1986 at Knebworth.

https://www.youtube.com/watch?v=TxsF8RJ ... rt_radio=1

[ValhallA]

Marcus Miller, 17 years old, New York, 1976

[KisMarci]

Ha már hülye divatról van szó:

Jlab Blue XL 02.jpg (85.42 KiB) Megtekintve 909 alkalommal

https://www.instagram.com/reel/DUT-R3uEjRv/

https://ipon.hu/magazin/cikk/jlab-blue- ... -mediahack

[ValhallA]

Olyan a modern High End Audio számomra, mintha beleragadt volna egy végtelenített, egykor abszurdnak számító, ám mára nagyon is valós Monty Python jelenetbe. Dinsdale... Dinsdale... Dinsdale...

MPFC-logo.jpg (55.04 KiB) Megtekintve 957 alkalommal

Visszacsatolnék a legutóbbi agymenéshez.:



youtu.be/tkD_YTlboGc


youtu.be/P7sfcUQHVlA


youtu.be/1DosfSawXe0


youtu.be/CylXk5roLcg


youtu.be/n6LXV78voO8


youtu.be/44SwnA4W-co


youtu.be/fIRPq1o-3yU


youtu.be/OSzpNSSlHdk

[ValhallA]

[ValhallA]

Harmincöt évvel ezelőtt, 1991. február 4-én jelent meg a Queen 𝑰𝒏𝒏𝒖𝒆𝒏𝒅𝒐 című nagylemeze. A korongon olyan slágerek kaptak helyet, mint az 𝑰❜𝒎 𝑮𝒐𝒊𝒏𝒈 𝑺𝒍𝒊𝒈𝒉𝒕𝒍𝒚 𝑴𝒂𝒅, a 𝑯𝒆𝒂𝒅𝒍𝒐𝒏𝒈, a 𝑻𝒉𝒆𝒔𝒆 𝑨𝒓𝒆 𝒕𝒉𝒆 𝑫𝒂𝒚𝒔 𝒐𝒇 𝑶𝒖𝒓 𝑳𝒊𝒗𝒆𝒔, a 𝑻𝒉𝒆 𝑺𝒉𝒐𝒘 𝑴𝒖𝒔𝒕 𝑮𝒐 𝑶𝒏, és természetesen az ikonikus címadó tétel. Az anyag hét országban került az eladási lista élére, és végül a zenekar utolsó, még Freddie Mercury életében kiadott stúdióalbuma lett.

[ValhallA]

Száz éve született a »Fekete párduc«, az Aranycsapat klasszisa, Grosics Gyula

[ValhallA]

1986-ban Peter Gabriel úgy döntött, hogy a „Sledgehammer” című dalához készült videóklipnek olyannak kell lennie, amilyet addig még senki sem látott. Ennek érdekében leszerződtette az Aardman Animations stúdiót, és alávetette magát egyfajta kreatív tortúrának. Tizenhat napon át mozdulatlanul kellett feküdnie egy üveglap alatt, miközben az animátorok milliméterről milliméterre mozgatták az arcán és körülötte elhelyezett tárgyakat, hogy létrehozzák a stop-motion és a pixiláció hatását.

Az eredmény egy vizuális örvény lett, amelyben gyümölcsök, vonatok és bútorok keltek életre az arca körül. Gabriel órákon át képtelen volt pislogni vagy enni, nehogy elrontsa a felvételt. Az erőfeszítés végül meghozta "gyümölcsét": a „Sledgehammer” az MTV Video Music Awards történetének legtöbb díjat nyert videója lett — ezt a rekordot a mai napig tartja.

Ez volt az a pillanat, amikor a technológia és az emberi áldozatvállalás találkozott, bebizonyítva, hogy egy videóklip is lehet összetett, filmes igényű műalkotás, és ezzel jelentősen magasabbra helyezte a mércét egy akkor még éppen csak járni tanuló iparág számára.

https://www.youtube.com/watch?v=OJWJE0x ... rt_radio=1

[ValhallA]

TONE 125

https://www.tonepublications.com/MAGPDF/TA_125.pdf

[Alex_Aston]

....Szinte minden kiállításon elektronikus effektekkel és „zenékkel” demóznak, lehetőség szerint csutka hangerőn...

Pár éve, amikor új hangfal vásárlás előtt álltam, elmentem az Aymarahoz is, mert kíváncsi voltam, milyen a B&W 702S2 hangja, az ára a zsebemben volt, ha jó, mondom megveszem.
Vittem saját lemezeket a jól ismert kedvenc dalaimmal, nézett is az eladó, de azért berakta. Amikor az első számból lement kb. 1 perc, már kérdezte, hogy cserélheti e a következőre. Mondtam, meghallgatnám, és a következőt is.
Talán 3 szám után mondta, hogy ilyen zenékkel nem lehet tesztelni, erre elkezdett berakni mindenféle effekt zenéket, meg fényes hangú lányokat, szigorúan fél percenként váltogatva.
Szépen megköszöntem a lehetőséget, és tovább álltam (a hozzáállas sem tetszett, meg mondjuk a hang sem).
De hasonlót láttam máshol is. Röhejes...

[Bécó]

Agymenés: ON

Nemrégiben egy fórumtárs meglátogatott, és teljesen ismeretlenül, vélhetően elfogulatlanul formált véleményt több láncomról.
A kisebbik és a referencia láncomra azt mondta, hogy ilyen „teljes” hangokat szinte sehol nem hallani. Azt hiszem, jól fogalmazott, mert a piacon található gyártmányok zöme – ide sorolva a bicskanyitogatóan drágákat is – szenved a „teljesség” hiányától.

Egyébiránt szerintem akár egy egyszerűbb lánc is lehet teljes hangú, akár komolyzenén is, annak ellenére, hogy dinamikában és a hangzás volumenét tekintve nem képes felülírni az alkalmazott fizikát. Emiatt nem is nagyon demonstrálnak komolyzenével, big banddel vagy egyéb, nagy felbontást, folyékonyságot és kínosan helyes tonalitást igénylő, komplex felvételekkel.

Szinte minden kiállításon elektronikus effektekkel és „zenékkel” demóznak, lehetőség szerint csutka hangerőn. Széldzseki cipzárjának ritmikus húzogatásával, vagy lavór alá szorult, bagzó darazsak kánonba szellentésének hangjával akarják demonstrálni egy többmillió eurós lánc zeneiségét, szimpla létjogosultságát..? Van, aki még a légiesen tiszta, elektrosztatikus hangsugárzókat is suttyó elektronikus pumpálással kívánja bemutatni. Nooormálissss?

youtu.be/4xMNU2tTKFg

Vagy véglegesen (de)generációváltás történt a high-end audióban, és a zeneileg kimunkálatlan, agyatlan boyracer-ek lettek mára a fizetőképes vásárlók?

A másik, amitől high-endileg hülyét kapok, hogy akik nem elektronikus zenével demonstrálnak, azok a Big Bad John egy modern coververziójával kínozzák az embereket. Fogalmazhatnék sokkal szebben is, de nekem ettől baromira viszket a seggem. Vagy én vagyok totál fogalmatlan erről az egész hobbiról, vagy a „szakma”…

youtu.be/xfhADy45y0U

Vizsgáljuk meg a nagyon is létező ízlésficam, vagyis az alibiként szolgáló "teccikség" oldaláról.
Nem minden rendszer azért nem működik mindenkinek, mert rossz.
Van, amelyik azért, mert túl teljes.

A legtöbben pontforrásokon szocializálódtak. Két hangsugárzó, házi mozinál nyilván több + egy center, egy-két szub – éles kontúrok, kényszerű, azonnali hatást váró, visszacsatolás iránti igény. Az agy erőltetésére a fül ehhez előbb-utóbb idomul, és referenciaként kezdi értelmezni a gazda igényeit, főleg ha való világból nincsenek élményei a purista megszólalásról.

Amikor ezzel szemben egy nagy aktív sugárzófelület, homogén energiamező, időben stabil hang jelenik meg, az első reakció gyakran nem a csodálat, hanem a bizonytalanság: „szép… de hiányzik valami”. Pedig nem hiányzik – csak nincs kiemelve. Nincs rámutatva, "fülbe rágva".

A „teljes hang” nem effektus. Nem demonstrál. Nem akar lenyűgözni az első percben. Idővel hat. Akkor, amikor a figyelem nem a hangra, hanem a zenére vagy a filmre tapad, segédkezve a művészi mondanivaló dekódolásában.

Házimozinál is létezhet a teljesség, nem csak zenénél. Arra gondolok, hogy a csendes részletek – egy pohár lehelyezése az asztalra, egy suttogás – ugyanannyira hitelesek, mint amikor a benarkózott sasember szétrombolja New Yorkot egy CGI-tornádóban. Ez a fajta megszólalás kiállításon gyakran elbukik, mert nem harsány, nem színezett, nem látványos, nem Big Baaaad Johnnnnn. Hosszú távon viszont nehéz elengedni.

Egy ilyen rendszer könyörtelenül érzékeny. Fél decibeleken múlik. Centimétereken. Egy kapcsolóálláson. Egy rosszul megválasztott vágási frekvencián is képes elbukni egy teljes projekt. Nem tolerálja a „jó lesz úgy is”, felületes hozzáállást. Nem segít, ha csak mérünk – érteni is kell, mit akarunk létrehozni. Időtartományt. Energiát. Koherenciát. A mérőműszer önmagában kevés, ha nincs mögötte, jól megalapozott, többrétű tapasztalat. Talán pont ezért nem mindig sikerül, nem audiophile alapállású mérnököknek, igazán jó hangú produktumokkal előállniuk.

És kell hozzá valami más is: bátorság. Szembemenni a kézikönyvvel, a fórumkonszenzussal, a marketinggel. Elhinni a saját fülnek akkor is, amikor a mindentudó hifisek térd-csapkodva kiröhögnek. Elfogadni, hogy ez nem „mindenkinek szól”. Nem elitizmusból – hanem mert más hangideált képvisel.

A „teljes hang” valójában nem a részletek mennyiségéről szól, hanem azok eloszlásáról. Arról, hogy az információ nem egyetlen pontból érkezik, hanem térben, időben és energiában tökéletes egyensúlyban. Ilyenkor a hang nem „történik”, hanem jelen van. Nem követel figyelmet, hanem megtartja azt.

Ez az oka annak, hogy egy ilyen megszólalás elsőre a kezdők számára sokszor alulértékelt. A tapasztalatlan fül keresi a kapaszkodókat, a megszokott, kiemelt tranzienseket, a mesterséges kontrasztokat – és amikor ezek hiányoznak, könnyű összetéveszteni a nyugalmat az unalommal. Pedig ez nem kevesebb, hanem kevesebb torzítás. Nem kevesebb információ, hanem kevesebb kényszer.

Egy ilyen rendszer nem tanít meg arra, mit kell hallani. Nem mutat rá ujjal a részletekre, mert természetes módon ott vannak és a nagy egész szerves részei. Helyette teret ad annak, hogy a hallgató maga fedezze fel őket. És talán ez a legnagyobb különbség: itt a hang nem uralja a figyelmet, hanem szabaddá teszi.

Egy jól megkomponált mű nem attól válik izgalmassá, hogy két órán át feszülten izgalmas zeneileg, hanem attól, hogy képes érzékeltetni az érzelmek gyors, mégis természetes áramlását, átalakulásait. A csendből kibomló finomság és a kitörő erő közötti átmenetek adják a valódi drámát.

Egy lassú, törékeny zongoradarabot nem lehet büntetlenül a Terminator aláfestő zenéjévé alakítani – ugyanis pontosan ezt teszi egy hibás, arányait vesztett lánc. Ami elveszik benne, az nem a hangerő vagy a dinamika, hanem a természetes rétegződés, valamint az alkotók által átadni kívánt jelentés.

Ez a szabadság azonban felelősséget is jelent. Aki teljességet keres az otthoni hangzásban, annak le kell mondania a biztos visszaigazolásokról, a gyors ítéletekről, a „jobb–rosszabb” egyszerűségéről, vagyis az erőszakos hifiskedésről. Cserébe viszont kap valamit, amit ritkán említünk specifikációkban: hallgatási békét.

Agymenés: OFF

A tapasztalatlan fül keresi a kapaszkodókat, a megszokott, kiemelt tranzienseket, a mesterséges kontrasztokat – és amikor ezek hiányoznak, könnyű összetéveszteni a nyugalmat az unalommal. Ákos ez mennyire igaz!

[ValhallA]

Agymenés: ON

Nemrégiben egy fórumtárs meglátogatott, és teljesen ismeretlenül, vélhetően elfogulatlanul formált véleményt több láncomról.
A kisebbik és a referencia láncomra azt mondta, hogy ilyen „teljes” hangokat szinte sehol nem hallani. Azt hiszem, jól fogalmazott, mert a piacon található gyártmányok zöme – ide sorolva a bicskanyitogatóan drágákat is – szenved a „teljesség” hiányától.

Egyébiránt szerintem akár egy egyszerűbb lánc is lehet teljes hangú, akár komolyzenén is, annak ellenére, hogy dinamikában és a hangzás volumenét tekintve nem képes felülírni az alkalmazott fizikát. Emiatt nem is nagyon demonstrálnak komolyzenével, big banddel vagy egyéb, nagy felbontást, folyékonyságot és kínosan helyes tonalitást igénylő, komplex felvételekkel.

Szinte minden kiállításon elektronikus effektekkel és „zenékkel” demóznak, lehetőség szerint csutka hangerőn. Széldzseki cipzárjának ritmikus húzogatásával, vagy lavór alá szorult, bagzó darazsak kánonba szellentésének hangjával akarják demonstrálni egy többmillió eurós lánc zeneiségét, szimpla létjogosultságát..? Van, aki még a légiesen tiszta, elektrosztatikus hangsugárzókat is suttyó elektronikus pumpálással kívánja bemutatni. Nooormálissss?

youtu.be/4xMNU2tTKFg

Vagy véglegesen (de)generációváltás történt a high-end audióban, és a zeneileg kimunkálatlan, agyatlan boyracer-ek lettek mára a fizetőképes vásárlók?

A másik, amitől high-endileg hülyét kapok, hogy akik nem elektronikus zenével demonstrálnak, azok a Big Bad John egy modern coververziójával kínozzák az embereket. Fogalmazhatnék sokkal szebben is, de nekem ettől baromira viszket a seggem. Vagy én vagyok totál fogalmatlan erről az egész hobbiról, vagy a „szakma”…

youtu.be/xfhADy45y0U

Vizsgáljuk meg a nagyon is létező ízlésficam, vagyis az alibiként szolgáló "teccikség" oldaláról.
Nem minden rendszer azért nem működik mindenkinek, mert rossz.
Van, amelyik azért, mert túl teljes.

A legtöbben pontforrásokon szocializálódtak. Két hangsugárzó, házi mozinál nyilván több + egy center, egy-két szub – éles kontúrok, kényszerű, azonnali hatást váró, visszacsatolás iránti igény. Az agy erőltetésére a fül ehhez előbb-utóbb idomul, és referenciaként kezdi értelmezni a gazda igényeit, főleg ha való világból nincsenek élményei a purista megszólalásról.

Amikor ezzel szemben egy nagy aktív sugárzófelület, homogén energiamező, időben stabil hang jelenik meg, az első reakció gyakran nem a csodálat, hanem a bizonytalanság: „szép… de hiányzik valami”. Pedig nem hiányzik – csak nincs kiemelve. Nincs rámutatva, "fülbe rágva".

A „teljes hang” nem effektus. Nem demonstrál. Nem akar lenyűgözni az első percben. Idővel hat. Akkor, amikor a figyelem nem a hangra, hanem a zenére vagy a filmre tapad, segédkezve a művészi mondanivaló dekódolásában.

Házimozinál is létezhet a teljesség, nem csak zenénél. Arra gondolok, hogy a csendes részletek – egy pohár lehelyezése az asztalra, egy suttogás – ugyanannyira hitelesek, mint amikor a benarkózott sasember szétrombolja New Yorkot egy CGI-tornádóban. Ez a fajta megszólalás kiállításon gyakran elbukik, mert nem harsány, nem színezett, nem látványos, nem Big Baaaad Johnnnnn. Hosszú távon viszont nehéz elengedni.

Egy ilyen rendszer könyörtelenül érzékeny. Fél decibeleken múlik. Centimétereken. Egy kapcsolóálláson. Egy rosszul megválasztott vágási frekvencián is képes elbukni egy teljes projekt. Nem tolerálja a „jó lesz úgy is”, felületes hozzáállást. Nem segít, ha csak mérünk – érteni is kell, mit akarunk létrehozni. Időtartományt. Energiát. Koherenciát. A mérőműszer önmagában kevés, ha nincs mögötte, jól megalapozott, többrétű tapasztalat. Talán pont ezért nem mindig sikerül, nem audiophile alapállású mérnököknek, igazán jó hangú produktumokkal előállniuk.

És kell hozzá valami más is: bátorság. Szembemenni a kézikönyvvel, a fórumkonszenzussal, a marketinggel. Elhinni a saját fülnek akkor is, amikor a mindentudó hifisek térd-csapkodva kiröhögnek. Elfogadni, hogy ez nem „mindenkinek szól”. Nem elitizmusból – hanem mert más hangideált képvisel.

A „teljes hang” valójában nem a részletek mennyiségéről szól, hanem azok eloszlásáról. Arról, hogy az információ nem egyetlen pontból érkezik, hanem térben, időben és energiában tökéletes egyensúlyban. Ilyenkor a hang nem „történik”, hanem jelen van. Nem követel figyelmet, hanem megtartja azt.

Ez az oka annak, hogy egy ilyen megszólalás elsőre a kezdők számára sokszor alulértékelt. A tapasztalatlan fül keresi a kapaszkodókat, a megszokott, kiemelt tranzienseket, a mesterséges kontrasztokat – és amikor ezek hiányoznak, könnyű összetéveszteni a nyugalmat az unalommal. Pedig ez nem kevesebb, hanem kevesebb torzítás. Nem kevesebb információ, hanem kevesebb kényszer.

Egy ilyen rendszer nem tanít meg arra, mit kell hallani. Nem mutat rá ujjal a részletekre, mert természetes módon ott vannak és a nagy egész szerves részei. Helyette teret ad annak, hogy a hallgató maga fedezze fel őket. És talán ez a legnagyobb különbség: itt a hang nem uralja a figyelmet, hanem szabaddá teszi.

Egy jól megkomponált mű nem attól válik izgalmassá, hogy két órán át feszülten izgalmas zeneileg, hanem attól, hogy képes érzékeltetni az érzelmek gyors, mégis természetes áramlását, átalakulásait. A csendből kibomló finomság és a kitörő erő közötti átmenetek adják a valódi drámát.

Egy lassú, törékeny zongoradarabot nem lehet büntetlenül a Terminator aláfestő zenéjévé alakítani – ugyanis pontosan ezt teszi egy hibás, arányait vesztett lánc. Ami elveszik benne, az nem a hangerő vagy a dinamika, hanem a természetes rétegződés, valamint az alkotók által átadni kívánt jelentés.

Ez a szabadság azonban felelősséget is jelent. Aki teljességet keres az otthoni hangzásban, annak le kell mondania a biztos visszaigazolásokról, a gyors ítéletekről, a „jobb–rosszabb” egyszerűségéről, vagyis az erőszakos hifiskedésről. Cserébe viszont kap valamit, amit ritkán említünk specifikációkban: hallgatási békét.

Agymenés: OFF

[Bécó]

R.I.P Kőszegi Imre

[Alex_Aston]

Frank Sinatra 1965-ben, annyira nevetett, hogy leborult a székével