Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Moderátor: cables
Online
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Valami, amit én lényegesnek tartok. Az audió rendszereink hangját egyre inkább a nagyfrekvenciás (NF) zaj jelenléte határozza meg. Ráadásul ez a zaj a technika állandó fejlődésével egyre magasabb frekvenciájú, a mikrohullámú sávba került. Mi ebben a probléma: az, hogy az elektronikai alkatrészek (kondenzátor, tekercs, ellenállás) másképp kezdenek ezeken a frekvenciákon viselkedni. Ez a helyzet másfajta gondolkodást kíván a fejlesztőktől.
Vörös posztó volt sokak szemében, amikor bemutattam a diplomámat, és elmondtam, hogy én a mikrohullámú ágazaton végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ennek a ténynek eddig is volt jelentősége, de most döntő fontosságú lett például a tápkábelek és zajszűrés területén. Nem diszrét alkatrészekkel kell szűrni a nagyfrekvenciás zajt, hanem elosztott paraméterű hálózatokat kell kialakítani, mert ezek szűrik az NF zajt hatékonyan. A Power-R kábelek és zajszűrő eszközök eszerint készülnek, ezért és az olcsó árukért kapnak annyi dicséretet a felhasználóktól. Ennyit tartok publikusnak, a megvalósítás nem publikus.
A következőben nem fogok válaszolni a profi Offolók okoskodásaira, mert azok csak arra jók, hogy elvegyék a vásárlóim kedvét attól, hogy megosszák saját tapasztalataikat. Természetesen, mint eddig is minden érdeklődésre válaszolok annak, aki ír nekem a cables@freemai.hu címemre.

Különben vitatkozni jó dolog, ha az értelmes, formailag és tartalmilag is rendben van, de nem ebbe a topicba való.
Itt neked kell a válaszolnod a feltett kérdésekre és a felhasználóknak lehet leírni a véleményüket pro és kontra.
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6320
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7952
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Nem vitatkozom a vevőiddel. Még hozd ide a családom is, a lényeg, hogy én személyeskedek.cables írta: ↑2026.01.10., szomb. 01:33Beírnának azok boldogan és lenne értelmes tapasztalat csere - ha nem lebzselnének itt hozzád és nemtomm-hoz hasonló agresszíven Offoló személyek. A vevőim értelmes emberek, utálnak feleslegesen vitatkozni. Ezért nem írnak ide.
Neked, ha jól tudom vannak gyerekeid, van családod. Fogalmam sincs, hogy a velük való foglalkozás helyett miért itt töltöd a szabadidődet értelmetlen vitákkal.
Különben vitatkozni jó dolog, ha az értelmes, formailag és tartalmilag is rendben van, de nem ebbe a topicba való.
Itt neked kell a válaszolnod a feltett kérdésekre és a felhasználóknak lehet leírni a véleményüket pro és kontra.
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Online
Abban mi a vita indító, ha valaki leirja az őszinte véleményét?'
És az nem lehetséges, hogy azért nem írnak ide, mert te megkéred őket erre...?
- Alex_Aston
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5345
- Csatlakozott: 2020.08.03., hétf. 16:25
- Értékelés: 3845
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Tehát itt senki sem értelmes?
Abban mi a vita indító, ha valaki leirja az őszinte véleményét?'
És az nem lehetséges, hogy azért nem írnak ide, mert te megkéred őket erre...?
Csak a Marantz! :-D
Online
Neked, ha jól tudom vannak gyerekeid, van családod. Fogalmam sincs, hogy a velük való foglalkozás helyett miért itt töltöd a szabadidődet értelmetlen vitákkal.
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Beírnának azok boldogan és lenne értelmes tapasztalat csere - ha nem lebzselnének itt hozzád és nemtomm-hoz hasonló agresszíven Offoló személyek. A vevőim értelmes emberek, utálnak feleslegesen vitatkozni. Ezért nem írnak ide.
Neked, ha jól tudom vannak gyerekeid, van családod. Fogalmam sincs, hogy a velük való foglalkozás helyett miért itt töltöd a szabadidődet értelmetlen vitákkal.
Online
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Te vevőm vagy, holnap felhívlak neked elmondom amit én tudok erről. Ide bármit írnék az további lejárató posztokat generálna.zoli73 írta: ↑2026.01.09., pén. 20:51
"Mivel én szubjektíven meg vagyok győzve a Zajgát hatékonyságáról, és írtam is ide véleményt nyíltan..."
Örültem is neki
Rákeresve a nagyfrekvenciás zajra, két válfaját említik. Az egyik az, amelyik a villamos vezetékhálózatokon terjed pl. kapcsolóüzemű tápokból, led vezérlőkből, stb., a másik a rádiófrekvenciás zajok, és a Wifi sugárzás okozta zaj. Feltételezem, hogy a Zajgát, a használati módjából kifolyólag, csak a vezetékhálózatokon terjedő zajok ellen véd. Jól gondolom? Javíts ki kérlek, ha tévednék. A nagyfrekvenciás zajokról azt találtam, hogy 10KHz-től - GHz-es tartományig tejednek, arra viszont nem találtam választ, hogy a Mi hobbink szempontjából, a fenti tartományból melyik az a sáv, ami érdemben befolyásulni képes a kapott hangot?
Reménykedem benne, ha már erre fejlesztettél egy ezközt, akkor Te mélyebben beleástad magad a témába, és választ tudsz adni a kérdésemre.
Ismétlem, nem a Zajgát hatékonyságát vonom kétségbe, azt nincs miért, hanem pusztán az érdekene, hogy melyik az a nagyfrekvenciás hangsáv, ami káros a hangzásra?
Köszönöm!
Online
Egyébként pazar volt a 180 fokos fordulat Aszpirinnel szemben/mellett.
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6320
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7952
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Akkor írják ide a felhasználók. Ha meg te másolgatod be, akkor ne ferdítsd a valós képet azzal, hogy csak a pozitív visszajelzéseket másolod be, mert a felhasználók korrekt tájékoztatásához, a valós képhez a negatív és a semleges is hozzátartozik.
Egyébként pazar volt a 180 fokos fordulat Aszpirinnel szemben/mellett.
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
cables írta: ↑2026.01.09., pén. 20:21Erről én nem tudtam, de utólag kérlek fogadd el őszinte köszönetemet. Jót beszélgettünk, amikor nálam voltál. Csak egy lehet a közös célunk, hogy az AVX látogatók viták, személyeskedés helyet hasznos információkat szerezzenek például felhasználói vélemények formájában. Nekem az elmúlt év legnagyobb elismerése egy betegágyból mobilon írt hosszú vélemény volt, ami jól összefoglalta azt amit a Power-R kábelekről tudni érdemes:
https://xts.hu/Cables/A_kabeleidrol.pdf
Bocsánat de ki a forrás ? Név felvállalása stb? Erről írtam az előbb
Milyen rendszer és milyen rendszeren hallgatva mert te mindig ezzel jössz?
Ilyen hsz bárki tud szerkeszteni még számítógép ismeret sem kell hozzá nagyon….
"Az igazi barát szemből támad."
Online
Rákeresve a nagyfrekvenciás zajra, két válfaját említik. Az egyik az, amelyik a villamos vezetékhálózatokon terjed pl. kapcsolóüzemű tápokból, led vezérlőkből, stb., a másik a rádiófrekvenciás zajok, és a Wifi sugárzás okozta zaj. Feltételezem, hogy a Zajgát, a használati módjából kifolyólag, csak a vezetékhálózatokon terjedő zajok ellen véd. Jól gondolom? Javíts ki kérlek, ha tévednék. A nagyfrekvenciás zajokról azt találtam, hogy 10KHz-től - GHz-es tartományig tejednek, arra viszont nem találtam választ, hogy a Mi hobbink szempontjából, a fenti tartományból melyik az a sáv, ami érdemben befolyásulni képes a kapott hangot?
Reménykedem benne, ha már erre fejlesztettél egy ezközt, akkor Te mélyebben beleástad magad a témába, és választ tudsz adni a kérdésemre.
Ismétlem, nem a Zajgát hatékonyságát vonom kétségbe, azt nincs miért, hanem pusztán az érdekene, hogy melyik az a nagyfrekvenciás hangsáv, ami káros a hangzásra?
Köszönöm!
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4775
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3355
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Mivel én szubjektíven meg vagyok győzve a Zajgát hatékonyságáról, és írtam is ide véleményt nyíltan, nem a privát levelemet kellett bemásolnod. Viszont én is szeretnék valamit kérdezni, nem konkrétan a Zajgát-ról, de szorosan kapcsolódik a témához.
Rákeresve a nagyfrekvenciás zajra, két válfaját említik. Az egyik az, amelyik a villamos vezetékhálózatokon terjed pl. kapcsolóüzemű tápokból, led vezérlőkből, stb., a másik a rádiófrekvenciás zajok, és a Wifi sugárzás okozta zaj. Feltételezem, hogy a Zajgát, a használati módjából kifolyólag, csak a vezetékhálózatokon terjedő zajok ellen véd. Jól gondolom? Javíts ki kérlek, ha tévednék. A nagyfrekvenciás zajokról azt találtam, hogy 10KHz-től - GHz-es tartományig tejednek, arra viszont nem találtam választ, hogy a Mi hobbink szempontjából, a fenti tartományból melyik az a sáv, ami érdemben befolyásulni képes a kapott hangot?
Reménykedem benne, ha már erre fejlesztettél egy ezközt, akkor Te mélyebben beleástad magad a témába, és választ tudsz adni a kérdésemre.
Ismétlem, nem a Zajgát hatékonyságát vonom kétségbe, azt nincs miért, hanem pusztán az érdekene, hogy melyik az a nagyfrekvenciás hangsáv, ami káros a hangzásra?
Köszönöm!
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
Ha tényleg nem tudtad, és tényleg érdekel, íme:
(olvasd el figyelmesen, amiket írtam. Azokat is, amiket idézet idézetében ben emeltek ki tőlem.
Ha van kedved még hozzá, olvasd el a rákövetkező hozzászólásokat is. Nem voltam népszerű azzal, hogy tartottam a hátamat Neked, de kitartottam amellett, amit igaznak hiszek. )
íme: viewtopic.php?p=2986751#p2986751
Én MINDIG tudatosan törekedtem korrektül (és pragmatikusan) bánni veled adminként (ha nem így érzed, kérlek jelezd a konkrét esetet, amikor ez nem így volt), és ezzel nem is egy haragost szereztem... még azt is megkockáztatom, hogy a köszöneted mellett egy egyenes választ is megérdemelnék a kérdésedre.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6305
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Szívesen.

- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Online
https://xts.hu/Cables/A_kabeleidrol.pdf
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Erről én nem tudtam, de utólag kérlek fogadd el őszinte köszönetemet. Jót beszélgettünk, amikor nálam voltál. Csak egy lehet a közös célunk, hogy az AVX látogatók viták, személyeskedés helyet hasznos információkat szerezzenek például felhasználói vélemények formájában. Nekem az elmúlt év legnagyobb elismerése egy betegágyból mobilon írt hosszú vélemény volt, ami jól összefoglalta azt amit a Power-R kábelekről tudni érdemes:
https://xts.hu/Cables/A_kabeleidrol.pdf
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Meg adnád nekem ennek az Attilának az elérhetőségét?
Mert ha ilyen műszerérzékeny fülei vannak, akkor adnék neki pár feladatot :)
Komolyra fordítva a szót:
NEM ismétlem NEM gondolnám, ha két ( monnyuk szerényen, kétséges hitelű anonim felhasználó) fülre alkotott véleményét nemigen fogadnám el hiteles mérésnek, pl egy műszeres ellenében.
Főleg anonim kivitelben
Ha már a hitelesség szóba kerül, akkor ha nevesítve vannak a véleményalkotók, kisebb negatív felhangja lenne pl számomra is.
De ettől ez még nem egy egzakt mérés helyettesítője.
kis off - nálunk a biztonságtechnikában nemigen lehet referenciákkal dobálózni.. gondolom mindenki érti, miért. De !! Ha az ügyfél beleegyezését adja, akkor ki lehet szerkeszteni pl egy honlapra, vagy akár nyomtatott kiadványba, mint "büszkeség"
Neked is áll a zászló, ha a felhasználók vevők megkérdezése és beleegyezése után nevesítve teszed ki ide a véleményüket, kisebb lesz az anomália.
És még egy nálam állandó visszatérő dilemma:
ha cserél valaki egy eszközt - mindegy mi de legyen most kábel ( a hely szelleme érdekében
A változást, ha nem a szubjektív részt vesszük, akkor ki lehet mutatni mérésekkel is. És így szépen vissza is értünk az elejére :)
Online
Mi a furcsa abban, hogy kíváncsi vagyok? Főleg, amióta fényképen láttam az egyik zajszűrőd belsejét. Elég érdekes, és tényleg egyszeren kíváncsi vagyok, mekkora szűrést produkál.
Én pedig úgy emlékszem, hogy az LP demag-od érdekelt, és voltam is nálad. Nem emlékszem, hogy én kerestelek-e meg ezzel (valóban kicsi az esélye), de a megkeresésedre pozitívan reagáltam.
Te pedig a látogatásom után is megkerestél, pont a zajszűőddel vagy az éppen aktuális drótjaiddal, és úgy emlékszem, hogy nyitott is voltam rá. Sőt, egy ideig próbáltunk kölcsönösen megfelelő időpontot egyeztetni, pl. volt szó arról is, hogy közösen megyünk el Tonyához hallgatózni, de arról is, hogy akár eljönnél hozzám... Akkoriban nehéz volt összehoznunk.
Jelenleg kb 60 km-nire lakom tőled, és 3 éve ápolom súlyosan beteg édesanyámat, ami okán szinte mindig itthon vagyok (heti kétszer megyek be a budapesti irodába, de délután 5-ig haza kell érnem, mert addig tart a háztartási alkalmazottam munkaideje, aki vigyáz helyettem addig anyumra). Időm az kb. nulla elmenni, és ez még belátható időn belül csak egy szomorú esemény bekövetkeztével változhat meg.
Ergo: szívesen látlak az otthonomban, ha meg akarod mutatni a termékeidet, illetve annak is örülök, ha postán elküldöd.
Ezen ne múljon. De akkor is érdekelni fog az, amit kérdeztem.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6305
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Mi a furcsa abban, hogy kíváncsi vagyok? Főleg, amióta fényképen láttam az egyik zajszűrőd belsejét. Elég érdekes, és tényleg egyszeren kíváncsi vagyok, mekkora szűrést produkál.
Én pedig úgy emlékszem, hogy az LP demag-od érdekelt, és voltam is nálad. Nem emlékszem, hogy én kerestelek-e meg ezzel (valóban kicsi az esélye), de a megkeresésedre pozitívan reagáltam.
Te pedig a látogatásom után is megkerestél, pont a zajszűőddel vagy az éppen aktuális drótjaiddal, és úgy emlékszem, hogy nyitott is voltam rá. Sőt, egy ideig próbáltunk kölcsönösen megfelelő időpontot egyeztetni, pl. volt szó arról is, hogy közösen megyünk el Tonyához hallgatózni, de arról is, hogy akár eljönnél hozzám... Akkoriban nehéz volt összehoznunk.
Jelenleg kb 60 km-nire lakom tőled, és 3 éve ápolom súlyosan beteg édesanyámat, ami okán szinte mindig itthon vagyok (heti kétszer megyek be a budapesti irodába, de délután 5-ig haza kell érnem, mert addig tart a háztartási alkalmazottam munkaideje, aki vigyáz helyettem addig anyumra). Időm az kb. nulla elmenni, és ez még belátható időn belül csak egy szomorú esemény bekövetkeztével változhat meg.
Ergo: szívesen látlak az otthonomban, ha meg akarod mutatni a termékeidet, illetve annak is örülök, ha postán elküldöd.
Ezen ne múljon. De akkor is érdekelni fog az, amit kérdeztem.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Online
Kérdeztem, a fejlesztéseddel kapcsolatban. Mégis hol itt az off? Mutasss rá, kérlek.
És még mindig nem válaszoltál. Hanem most engem támadsz.
Mi a bajod a kérdésemmel? Műszaki jellegű állítást közölsz marketingszövegként egy termékedről, amit villamos mérnök létedre nem akarsz műszaki adatokkal alátámasztani? Szerinted nincs oka a gyanúnak?
Az nem volt fura, amikor a pártatlanság nevében tartottam neked a hátamat, a gyűlölethullámmal szemben? Linkeljem ide?
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6305
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
A topik címe: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban

Nem kötözködni akarok de miért nem írnak ide a topikodba meg ha nick névvel is ilyen beírásokat?
Mert ilyen beírást én is tudok irni! Ahogy olvasom nem tökéletes amit kipróbált mert meg mást is ki kell cserélni a rendszerben, hogy ne csilingeljen annyira…
Mert ilyen beírást én is tudok irni! Ahogy olvasom nem tökéletes amit kipróbált mert meg mást is ki kell cserélni a rendszerben, hogy ne csilingeljen annyira…
"Az igazi barát szemből támad."
Online
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Még egy vélemény, ami tegnap este érkezett
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Sajnos nagyon sokszor tettem már fel kérdést a kábeljaival kapcsolatban de soha semmilyen érdemleges választ nem kaptam tőle….csak azt, hogy nagyon jó és sok neves rendszerben is jól teljesít….Aszpirin írta: ↑2026.01.09., pén. 18:29Még egyszer leírom, mert úgy látszik, eddig kétszer nem ment át.
Semmit nem írtam az észlelt hangminsődég és nagyfrekvenciás zajok szűrése közti kapcsolatról. Semmit nem írtam a "Zajgát" észlelt hangminőségéről, ami szubjektív, és nem lehet mérésekkel alátámasztani, azt mindenki saját magának eldöntheti meghallgatással.
Azt Rudolf állította, hogy a kütyüje "hatékonyan szűri a nagyfrekvenciás zajokat".
Nekem az fura, hogy hirdeti a termékét egy ködös szakmai szöveggel, és ezt nem akarja adatokkal alátámasztani, imkább ködös kijelentéseket tesz. Nem kértem sem a működés titkait, semmit, csak ennek az egy állításnak a pontosítását. Az, hogy ezt folyamatosan kerüli, szerintem sok emberben gyanút ébreszt, és a saját érdeke is lenne ezt a gyanút eloszlatni.
Meg, hogy próbáljam ki a kábeljait de nincs sajna két egyforma minőségi tüdőmkábelja ….
Nem vonom kétségbe, hogy egy bizonyos szintig jó a kábelezése (alapnak) de ez a trollkodást amit néha csinál, hogy csakis a saját kábeljai a jók na az néha kiveri a biztosítékot…
"Az igazi barát szemből támad."
Online
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Nekem meg az a fura, irogatsz ide, gyanúról irogatsz, adatokat kéregetsz... de sohasem kerestél meg azzal, hogy érdekelne bármelyik termékem. Volt Adminként kitartóan Off-olod a topikot. Pedig az AVX olvasóknak az az érdeke, hogy valódi véleményeket olvassanak. Mint az alábbi pár napja Messenger-en érkezett vélemény.Aszpirin írta: ↑2026.01.09., pén. 18:29
Nekem az fura, hogy hirdeti a termékét egy ködös szakmai szöveggel, és ezt nem akarja adatokkal alátámasztani, imkább ködös kijelentéseket tesz. Nem kértem sem a működés titkait, semmit, csak ennek az egy állításnak a pontosítását. Az, hogy ezt folyamatosan kerüli, szerintem sok emberben gyanút ébreszt, és a saját érdeke is lenne ezt a gyanút eloszlatni.
Online
Semmit nem írtam az észlelt hangminsődég és nagyfrekvenciás zajok szűrése közti kapcsolatról. Semmit nem írtam a "Zajgát" észlelt hangminőségéről, ami szubjektív, és nem lehet mérésekkel alátámasztani, azt mindenki saját magának eldöntheti meghallgatással.
Azt Rudolf állította, hogy a kütyüje "hatékonyan szűri a nagyfrekvenciás zajokat". Vissza lehet keresni, ott van a Noise Killer fényképén, nagyon jól látszó reklámszövegként. Ő sem állított ezzel a mondattal semmit az észlelt hangminőségről (az mondjuk úgy hangzott volna, hogy "hatékonyan növeli a rendszered által produkált hangminőséget", nyilván szebben megfogalmazva. De ő nem erről tett állítást.). Csak a nagyfrekvenciás zajokról illetve szűrésükről.
Amit én és Ákos kérdeztünk, az az, hogy mit jelent ez a "hatékonyan szűri a nagyfrekvenciás zajokat" műszakilag, milyen frekvencián mennyit szűr. Ennyi. Ez egy szimpla műszaki kérdés, semmi egyebet nem kell belegondolni. Mégegyszer leírom: a nagyfrekvenciás zaj mérhető, illetve ha ebben egy nagyfrekvenciás szűrés történik, és valóban tudatos fejlesztésről van szó, akkor - a működés mikéntjét és a belső paraméterek ismeretében - villamosmérnökként Rudolf maga is ki tudja számolni a szűrés frekvenciafüggő karakterisztikáját, ha nem áll a rendelkezésére megfelelő felszerelés a tényleges méréshez.
Nekem az fura, hogy hirdeti a termékét egy ködös szakmai szöveggel, és ezt nem akarja adatokkal alátámasztani, imkább ködös kijelentéseket tesz. Nem kértem sem a működés titkait, semmit, csak ennek az egy állításnak a pontosítását. Az, hogy ezt folyamatosan kerüli, szerintem sok emberben gyanút ébreszt, és a saját érdeke is lenne ezt a gyanút eloszlatni.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6305
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Még egyszer leírom, mert úgy látszik, eddig kétszer nem ment át.chord_ írta: ↑2026.01.09., pén. 09:33Én érteni vélem, mit hiányoltok sokan R 'műszaki ismertetőiből', de védelmére csak annyit, hogy nagyon nagy nevű gyártók mindenféle mérnökileg korrekt dolgokat próbálnak az észlelt hangminőséghez társítani, szinte mindig sikertelenül, és ők soha sem vonódnak emiatt a kínpadra, pedig az is halandzsa, ráadásul olyan, amit méregdrága pénzért árulnak.
Semmit nem írtam az észlelt hangminsődég és nagyfrekvenciás zajok szűrése közti kapcsolatról. Semmit nem írtam a "Zajgát" észlelt hangminőségéről, ami szubjektív, és nem lehet mérésekkel alátámasztani, azt mindenki saját magának eldöntheti meghallgatással.
Azt Rudolf állította, hogy a kütyüje "hatékonyan szűri a nagyfrekvenciás zajokat". Vissza lehet keresni, ott van a Noise Killer fényképén, nagyon jól látszó reklámszövegként. Ő sem állított ezzel a mondattal semmit az észlelt hangminőségről (az mondjuk úgy hangzott volna, hogy "hatékonyan növeli a rendszered által produkált hangminőséget", nyilván szebben megfogalmazva. De ő nem erről tett állítást.). Csak a nagyfrekvenciás zajokról illetve szűrésükről.
Amit én és Ákos kérdeztünk, az az, hogy mit jelent ez a "hatékonyan szűri a nagyfrekvenciás zajokat" műszakilag, milyen frekvencián mennyit szűr. Ennyi. Ez egy szimpla műszaki kérdés, semmi egyebet nem kell belegondolni. Mégegyszer leírom: a nagyfrekvenciás zaj mérhető, illetve ha ebben egy nagyfrekvenciás szűrés történik, és valóban tudatos fejlesztésről van szó, akkor - a működés mikéntjét és a belső paraméterek ismeretében - villamosmérnökként Rudolf maga is ki tudja számolni a szűrés frekvenciafüggő karakterisztikáját, ha nem áll a rendelkezésére megfelelő felszerelés a tényleges méréshez.
Nekem az fura, hogy hirdeti a termékét egy ködös szakmai szöveggel, és ezt nem akarja adatokkal alátámasztani, imkább ködös kijelentéseket tesz. Nem kértem sem a működés titkait, semmit, csak ennek az egy állításnak a pontosítását. Az, hogy ezt folyamatosan kerüli, szerintem sok emberben gyanút ébreszt, és a saját érdeke is lenne ezt a gyanút eloszlatni.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
A történet nem bonyolult.chord_ írta: ↑2026.01.09., pén. 11:28Vagyis, éppen csak a nekünk szóló lényeg nem lenne ellenőrzés alá vonva. Ami az 'észlelt hangminőségre gyakorolt hatás'.kaef2 írta: ↑2026.01.09., pén. 10:26
A személyes véleményem, az, hogy tápellátással foglalkozó (audio) eszközöket lehetetlen mérés nélkül és a szabványok maradéktalan betartásának ellenőrzése nélkül készíteni. A mérés nem a szubjektív hatásokról, hanem a működés ellenőrzéséről és a gyártott termék minőség ellenőrzéséről kellene, hogy szóljon.
Hogy az, hogy nem üt át, nem csap agyon, rendelkezik pl. az előírt védőföldeléssel, amikor fürdőszobában használjuk, stb... ez OK,, - meg az is, hogy amit a szalagról leemelek ma délben, meg egy hét múlva este 11--kor, azok legyenek tökéletesen egyformák, stb...
az is OK,
csak az van, hogy itt nem egy hajszárítóról van szó.
A történet sokkal-sokkal bonyolultabb.
A mérhető jellemző javulásáról szóló marketing szöveg (csökken a zaj) igazolása a lényeg, a hangzás mindenkinek a magánügye, arról egy szót sem írtam. Egyfajta reklám etikai kérdés a Russ Andrews ügy. Tovább nem ragoznám, mert itt tényleg off.
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Vagyis, éppen csak a nekünk szóló lényeg nem lenne ellenőrzés alá vonva. Ami az 'észlelt hangminőségre gyakorolt hatás'.kaef2 írta: ↑2026.01.09., pén. 10:26
A személyes véleményem, az, hogy tápellátással foglalkozó (audio) eszközöket lehetetlen mérés nélkül és a szabványok maradéktalan betartásának ellenőrzése nélkül készíteni. A mérés nem a szubjektív hatásokról, hanem a működés ellenőrzéséről és a gyártott termék minőség ellenőrzéséről kellene, hogy szóljon.
Hogy az, hogy nem üt át, nem csap agyon, rendelkezik pl. az előírt védőföldeléssel, amikor fürdőszobában használjuk, stb... ez OK,, - meg az is, hogy amit a szalagról leemelek ma délben, meg egy hét múlva este 11--kor, azok legyenek tökéletesen egyformák, stb...
az is OK,
csak az van, hogy itt nem egy hajszárítóról van szó.
A történet sokkal-sokkal bonyolultabb.
Blog: Komoly Zenei Ajánló
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek

kaef2 véleménye nyilván általános érvényű javaslom a poszt áthelyezését a Kábelezzünk rovatba.
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Az AVX-en sokan készítenek és árulnak "tápellátással foglalkozó (audio) eszközöket".kaef2 írta: ↑2026.01.09., pén. 10:26
---
A személyes véleményem, az, hogy tápellátással foglalkozó (audio) eszközöket lehetetlen mérés nélkül és a szabványok maradéktalan betartásának ellenőrzése nélkül készíteni. A mérés nem a szubjektív hatásokról, hanem a működés ellenérzéséről és a gyártott termék minőség ellenőrzéséről kellene, hogy szóljon.
kaef2 véleménye nyilván általános érvényű javaslom a poszt áthelyezését a Kábelezzünk rovatba.
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Némileg off.chord_ írta: ↑2026.01.09., pén. 09:33Én érteni vélem, mit hiányoltok sokan R 'műszaki ismertetőiből', de védelmére csak annyit, hogy nagyon nagy nevű gyártók mindenféle mérnökileg korrekt dolgokat próbálnak az észlelt hangminőséghez társítani, szinte mindig sikertelenül, és ők soha sem vonódnak emiatt a kínpadra, pedig az is halandzsa, ráadásul olyan, amit méregdrága pénzért árulnak.
Érdemes felidézni a híres Russ Andrews pereskedés történetét.
A Russ Andrews Accessories Ltd. (a Kimber Kable brit forgalmazója) ellen eljárás folyt az angol reklámfelügyeleti hatóság (ASA - Advertising Standards Authority) előtt a cég által tett, tápkábelekkel kapcsolatos állítások miatt. Ez egy többlépcsős folyamat volt, amelynek során a cégnek tudományos bizonyítékokkal kellett alátámasztania a marketingben használt kijelentéseit, amiben azt állították, hogy a kábeleik geometriája csökkenti hálózati tápellátásban lévő nagyfrekvenciás zajt (RFI).
Az ASA kezdetben több ízben helyt adott a panaszoknak, amelyek azt kifogásolták, hogy a cég nem tudja bizonyítani a Kimber PowerKord kábelek hangzásra gyakorolt pozitív hatását.
A vád:
A panaszosok szerint megtévesztő volt az az állítás, miszerint a kábelek szövött geometriája jelentősen csökkenti a rádiófrekvenciás interferenciát (RFI), és ezáltal hallhatóan javítja a hangminőséget.
Az ASA akkori álláspontja:
A hatóság 2008-ban és 2011-ben úgy ítélte meg, hogy a Russ Andrews által benyújtott szubjektív vásárlói vélemények és újságírói tesztek nem minősülnek elegendő tudományos bizonyítéknak. Megállapították, hogy az RFI elnyomása nem bizonyítottan érzékelhető mértékű, és eltiltották a céget a hasonló állítások használatától.
Ezzel szemben 2014-ben egy új eljárás során a cég független laboratóriumi méréseket nyújtott be, amelyek igazolták, hogy a Kimber Kable speciális szövési technológiája valóban hatékonyan működik „passzív szűrőként”, és ténylegesen csökkenti a hálózati tápellátásban lévő nagyfrekvenciás zajt (RFI).
A döntés alapja: Az ASA elfogadta, hogy a zajcsökkentés fizikai tény, és bár a hangminőség javulása szubjektív maradhat, a marketingben szereplő technikai állítások (miszerint a kábel szűri a zajt) megállják a helyüket.
Akit érdekel a benyújtott mérések összefoglalóját itt el tudja olvasni.
https://www.russandrews.com/images/pdf/ ... rdTest.pdf
------------------
A tanulság erre az esetre - szerintem:
a műszaki hivatkozásokat (csökken a zaj) lehet és kell is igazolni, akár mérésekkel is. A szubjektív hangminőség érzetre meg nem kell bizonyíték, arról mindenki azt mond és azt gondol, amit akar.
A személyes véleményem, az, hogy tápellátással foglalkozó (audio) eszközöket lehetetlen mérés nélkül és a szabványok maradéktalan betartásának ellenőrzése nélkül készíteni. A mérés nem a szubjektív hatásokról, hanem a működés ellenérzéséről és a gyártott termék minőség ellenőrzéséről kellene, hogy szóljon.
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Én érteni vélem, mit hiányoltok sokan R 'műszaki ismertetőiből', de védelmére csak annyit, hogy nagyon nagy nevű gyártók mindenféle mérnökileg korrekt dolgokat próbálnak az észlelt hangminőséghez társítani, szinte mindig sikertelenül, és ők soha sem vonódnak emiatt a kínpadra, pedig az is halandzsa, ráadásul olyan, amit méregdrága pénzért árulnak.
Blog: Komoly Zenei Ajánló
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek
Pro-Ject RS2-T - Gustard A26 - Heed Nexus - Spendor SP1 - Radnai kábelek
Online
Ha nagyon akarod, leírom azt is, amit eddig szándékosan nem tettem, de inkább ne akard szerintem - amint látod, már nem vagyok a "csapat" tagja, és semmi sem tart vissza az "élni és élni hagyni" elven kívül, még az sem zavarna, ha kiraknának miatta.
Ebben a topikban, a nevével ellentétben, nincs helye kérdésnek, és voltam eleget a másik oldalon, tudom, hogy erre a hozzászólásomra is megy majd a jelentés, hogy személyeskedés, meg rágalmazás, meg sétabot :) Moint ahogy azt is tudom, hogy - pénz beszél, kutya ugat alapon - ez a hozzászólásom is megy majd az Off-levesbe.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6305
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Nem belédálltam, hanem én is megfogalmaztam kérdést, amire megint értelmetlen halandzsával válaszolsz, vagyis nem válaszolsz. Sehol sem mentem bele abba, hogy az NF zaj hogyan hat az audió rendszerek világában, és apont azt is leírtam, hogy a titkodat is megtarthatod, sőt még azt sem kérdőjeleztem meg (egyszer sem!!!) hogy a vevőid hallják a "hatását" mindössze annak az állításnak az alátámasztását sugalltam, hogy a kütyüd az NF zajt "hatékonyan" szűri. Ha valóban ezt teszi, az tökéletesen mérhető és pontosan kimutatható, vagy ha nincs megfelelő műszerezettséged, legalábbis elméletben kiszámolható, és én csak ennyit kértem tőled, mint mérnökembertől. A folyamatos halandzsa a félreértett hatásrokról, meg a vevő füle a legjobb módszer-ről, stb. a kérdés megkerülése, és igen kerülgeted-jetülgeted, mint macska a forró kását.cables írta: ↑2026.01.08., csüt. 20:44Aszpirin jól belém álltál, de nem baj, megpróbálok sorban röviden válaszolni.
....
"A nagyfrekvenciás zajban semmi vudu nincs, mérhető, mint ahogyan mérhető a csökkentő hatás is."
Ezt csak te gondolod és rosszul. Az, hogy a NF zaj hogy hat a rendszerek hangjára az audió világban totál félreértett dolog, ezt legjobban az mutatja, amiről írtál a PS Audio Noise Harvester szépen leírt, elmagyarázott eszköz, csak éppen nem hallani a hatását. Te se hallottad. Az én zajcsökkentőim teljesen más elven működnek, ezt azonban nem tenném közzé. A hatásuk hallható és ez a lényeg.
Ha nagyon akarod, leírom azt is, amit eddig szándékosan nem tettem, de inkább ne akard szerintem - amint látod, már nem vagyok a "csapat" tagja, és semmi sem tart vissza az "élni és élni hagyni" elven kívül, még az sem zavarna, ha kiraknának miatta.
Ebben a topikban, a nevével ellentétben, nincs helye kérdésnek, és voltam eleget a másik oldalon, tudom, hogy erre a hozzászólásomra is megy majd a jelentés, hogy személyeskedés, meg rágalmazás, meg sétabot :) Moint ahogy azt is tudom, hogy - pénz beszél, kutya ugat alapon - ez a hozzászólásom is megy majd az Off-levesbe.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Online
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14534
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9718
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos