24. Házimozi & Hifi Show

[revox]

Na, egyébként ez a millió euróhoz közelítő rendszer szerintem eléggé mindenevő volt- kevés helyen hallottam ilyet. Többen is leszólták, de azért kiváncsi lennék rá, hogy milyen hangfalas rendszer (mekkora értékű) adna jobb hangot mindenféle műfajon?

Az Avantgarde töredékáron megoldaná, egységesebb és doboztalanabb, természetesebb hangképpel.

[revox]

.... hogy milyen erővel hat ránk az a hangminőségtől is függ.

Nagyon nem.
Ez az állítás azt jelentené, hogy csak minőségi hangrendszeren lehet zenét hallgatni és élvezni?
Ugyan már.

Nem ezt írta. A -valósan- jobb minőség bensőségesebben tudja a mondanivalót átadni.

[revox]

Én nem hiszem, hogy a zenét érteni kell. A zene a lelkünkre hat. Viszont, hogy milyen erővel hat ránk az a hangminőségtől is függ.

Legalább valaki érti, amit TJ beírt
egyébként,bár megfogadtam,nem osztok díjakat, Zsolt rendszere is jó volt, folyosóról is. TJ-nél a felbontás gazdagabb volt, amiből jön többek között a "müvészet" is, de nem fair összevetni a költségek miatt. Mindkettő a maga nemében OBJEKTÍVE jó volt, 2 másodperces* hang és képes a zene velejét kózvetíteni. (*elég 2 taktus, 2 másodperc, hogy betedd a jó kalapba)
...
Akik ezt értik, azok fél szavakból, vagy szavak nélkül is értik egymást. Akik nem, éveket töltenek el azzal, hogy megfejtsék a szent grál titkát, sikertekenül.

[tonee73]

[kaef2]

.... hogy milyen erővel hat ránk az a hangminőségtől is függ.

Nagyon nem.
Ez az állítás azt jelentené, hogy csak minőségi hangrendszeren lehet zenét hallgatni és élvezni?
Ugyan már.

[ANDS]

…

Szokott elhangzani, hogy mindenkinek más a hallása. Persze, nem teljesen egyformán hallunk. De nagyon hasonlóan. …

(Elnézést kérek az adminoktól, erre még válaszolok. Aztán hagyom a kiállításozást. )

A beszédértés erősen támaszkodik nyelvi mintákra, kontextusra, jósolható struktúrákra – emiatt sokszor akkor is értünk mondatokat (például az említett telefon), amikor a jel fizikailag részben hiányos vagy torz. Teljesen más, mint a zenehallgatás, nem érdemes idekeverni. Habár ugyanaz az emberi „front-end” (hallás) szolgálja ki a beszédet és a zenét is, de a fölötte futó „szoftver” (nyelvfeldolgozás vs. zenei-perceptuális feldolgozás) nagyon eltérő agyi folyamatokat jelent. Beszédnél az agy kódot fejt és jelentést keres; (flow-szerű) zenehallgatáskor viszont a figyelem a hangzó jelenre, a ritmusra, tonalitásra és az érzelmi ívre koncentrál (Csíkszentmihályi Mihály pszichológus kutatása alapján).

Idézném alább az egyik legismertebb amerikai kutató Daniel J Levitin idén januárban megjelent Music as Medicine című könyvének egy részletét a témában, amből kiderül, hogy milyen összetett folyamat a zenehallgatás és ugye a hangzás analízise nem lehetséges érdemben zene hallgatás és a zenei struktúrák értelmezése nélkül.

[OFF - katt ide ha látni akarod]

"A zene sokkal több, mint csupán egy hallási élmény. A zenélés aktiválja a vizuális kérget, miközben kottát olvasunk, és figyeljük a többi zenészt, valamint a saját ujjainkat és kezünket. A zenehallgatás aktiválja a nyakszirti lebeny vizuális képalkotással kapcsolatos áramköreit – a legtöbb hallgató önéletrajzi emlékek mentális képeiről, vagy a zene által előhívott különféle vizuális képzetekről számol be: tájakról, tevékenységekről, kék egekről, vagy absztrakt formákról és színekről. Valahányszor hallok egy xilofont staccato ereszkedő dúr skálát játszani, Tapsi Hapsi (Bugs Bunny) jelenik meg lelki szemeim előtt, amint lábujjhegyen lopakodik lefelé egy lépcsőn, köszönhetően Carl Stalling hangulatfestő zenéinek. A zenész Sting önként vállalkozott arra, hogy megvizsgálják az agyát zenehallgatás közben. Meglepődve tapasztaltam, hogy a vizuális kérge rendkívül aktív volt. Beszámolója szerint, miközben James Brownt hallgatott, csukott szemei előtt elárasztották a táncoló James Brownról szóló képek; miközben pedig egy új dalt komponált a szkennerben, agya egy hatalmas épület szobáinak, oszlopainak és támpilléreinek képeivel telt meg. „A zenét szerkezetként látom” – magyarázta, ahol a dal elemei úgy támasztják alá egymást, mint az építészet elemei.

A zenehallgatás aktiválja a hosszú távú memóriát, amikor egy jól ismert dalhoz kapcsolódó eseményeket idézünk fel, és egy rejtettebb szinten akkor is, amikor memóriaközpontjaink átkutatják tartalmukat, hogy hasonló zenét találjanak. Ez az oka annak, hogy felismersz egy ismert dallamot egy olyan verzióban is, amit még sosem hallottál. Ezért lepődhetsz meg valamin egy dalban, mert az agyad összehasonlítja az éppen hallott dal folyamatos alakulását az összes többi, korábban hallott dallal, rögzítve a hasonlóságokat és a különbségeket. A zene aktiválja a rövid távú memória, a mozgás, az érzelmek, az előrejelzés (predikció), a jutalmazás és sok más terület központjait is. A zene képes relaxált állapotba ringatni minket, és előhívni a képzelet álmodozó üzemmódját. Aktiválhat privát, boldog emlékeket, amelyek javítják a hangulatunkat, vagy régi, traumatikus emlékeket, lehetőséget kínálva azok átértelmezésére.

Amikor hangszeren játszunk (beleértve az éneklést is), több mentális képességet vonunk be, mint szinte bármely más tevékenység során: a motoros rendszereket, a motoros tervezést, a képzeletet, a szenzoros visszacsatolást, a koordinációt, az érzelmeket, a hallási feldolgozást, és – ha ihletett állapotban vagyunk – a kreativitást, a spiritualitást, a proszociális érzéseket, és esetleg egyfajta fokozott éberséggel párosuló nyugalmat, amit flow-állapotnak (áramlat-élménynek) neveznek, ezt a kifejezést Csíkszentmihályi Mihály pszichológus alkotta meg. (A tapasztalati fúzió a flow-állapot egy sajátos típusa.) Mindezen információk szintetizálása külön agyi áramköröket igényel az integráláshoz és az összekapcsoláshoz. A zenei élmény gazdagon multimodális (több érzékszervre ható) jellege segít megérteni, miért rendelkezik ilyen erőteljes terápiás hatással.

Agyunkat nemcsak a genetika formálja, hanem a környezet és a kultúra is, amelyben élünk, valamint milliónyi véletlenszerű esemény. Ezek robusztus egyéni különbségeket eredményeznek: nincs egyetlen olyan dal sem, amit mindenki szeret, és nincs olyan, amit mindenki utál. Ráadásul, még ha van is kedvenc dalunk, vannak olyan napszakok és helyzetek, amikor igazán nincs hozzá kedvünk. Az, hogy az egyéni különbségek a legfontosabbak, nem szabadna, hogy meglepő legyen. "

@cables: lehet, hogy hasonlóan hallunk, de az ízlések nagyon különböznek.
@kaef2: egyetértek, jól leírtad a beszédértést. Aki jól tud egy nyelven, az megérti, mi hangzik el, akkor is, ha egy laptop beépített hangszóróján keresztül hallja, aki meg nem, annak hiába lenne ott a 326.000.000.- forintos hangfal, azon sem értené meg.

Na, egyébként ez a millió euróhoz közelítő rendszer szerintem eléggé mindenevő volt- kevés helyen hallottam ilyet. Többen is leszólták, de azért kiváncsi lennék rá, hogy milyen hangfalas rendszer (mekkora értékű) adna jobb hangot mindenféle műfajon?

[cables]

Én nem hiszem, hogy a zenét érteni kell. A zene a lelkünkre hat. Viszont, hogy milyen erővel hat ránk az a hangminőségtől is függ.

[ANDS]

…
Legyen olyan hozzászólás is ami a topik témájához tud illeszkedni

A HiFi Show folyosóin sétáló emberek sokszor meghallják a szobák éppen kinyíló ajtaján a kihallatszó zenéket, énekhangokat - a tapasztaltabb fülek gazdái már ilyen távolságból is el tudják dönteni, hogy érdemes-e betérni egy kis élvezkedésre

Hány év, vagy mennyi zenehallgatási tapasztalat kell ahhoz, hogy felismerjék néhány taktusból, vagy énekhang részletből, hogy ezt most érdemes lesz megfülelni?
Mire figyelhetnek fel, mi az a komplex művészi teljesítmény ami a jó rendszereken átmegy, és azt csalhatatlanul beazonositják? Vagy éppen nem megy át és annak mi lehet az oka?

Mert, hogy elöször mindig a művészet veszik el a visszajátszott zenéből, a mélyek, a magasak, a dinamika és térhatás még megvan, de lényeg az már nincs ott...

...és ezt a fel(meg)ismerést lehet valamiképpen megtanulni, sok-sok zenehallgatással, hamár mi oly sokan nem születtünk abszolút hallású zseninek.
TJ.

A folyosókon sétáló emberek egy ilyen kiállításon szerintem leginkább a hangzást figyelik, jól szól a berendezés, vagy sem. Illetve, tetszik nekik a hang, amit hallanak, vagy sem. Ezt vannak, akik a folyosón sétálva eldöntik, mások benyitnak, aztán kifordulnak, ha nem tetszik. Esetleg a zene nem tetszik, vagy éppen tetszik, ezért mennek vagy maradnak.

Én kétlem, hogy a demo során játszott zenékkel a művészi teljesítményt akarnák a kiállítók bemutatni, sokkal inkább a berendezések tudását, ami közelebb viszi őket a kiállítás céljához, a későbbi eladásokhoz, hogy a kiállításba befektetett nem kevés pénzük és munkájuk megtérüljön. Ez teljesen rendben is van.

Miért veszne el a művészet a visszajátszott zenéből? Azért, mert sok hifista nem érti meg?
Attól még a művészet ott van abban a zenében, akkor is, ha egy Sokol rádión szól Yehudi Menuhin vagy Szvjatoszlav Richter, nem lesznek kisebb művészek, nem lesz kisebb a művészi teljesítményük.
Mint ahogy attól sem lesz valaki nagy művész, ha drága, sokmilliós berendezésen hallgatjuk vissza a játékát.
És még attól sem lesz valaki kiváló zenész, ha a kezébe adnak egy Sradivarit, ahogy hiába vesz valaki egy drága írógépet, attól még nem lesz Nobel- díjas író.

A zene alapvetően kommunikáció, aki a zenét szerzi, az a gondolatait közli, osztja meg másokkal.
Akik előadnak egy zeneművet, ők is a közönségüknek játszanak, velük kommunikálnak (legalábbis ez lenne a cél).
Egy zeneművet többféleképpen is előadnak kiváló előadóművészek, attól függően, hogy mit akarnak kihangsúlyozni, tolmácsolni a zeneműből. A művészet nem vész el attól egy zeneműből, hogy az, aki a zenét hallgatja, nem érti…

Ahogy egy tudományos előadás/kutatás értékét sem csökkenti az, hogy aki hallgatja/olvassa, az nem érti, miről szól… például azért, mert az előadó angolul beszél, és a hallgató meg nem tud elég jól angolul.

[kaef2]

igen. a hifiben elterjedt "szubjektivizmu"s csak kifogás. tapasztalatom szerint egy objektíve jó hangú rendszert, árkategóriától függetlenül, mindenki jónak él meg...

Szokott elhangzani, hogy mindenkinek más a hallása. Persze, nem teljesen egyformán hallunk. De nagyon hasonlóan. Ha nem így lenne, akkor nem ismernénk meg személyeket a hangjuk alapján, ami a beszédjük felharmonikusaiból származó információ. Vagy nem egyformán érzékelnénk a telefonon beszélő személy érzelmi állapotát, ami ugyancsak a beszéd finom részleteiből hallható.

(Elnézést kérek az adminoktól, erre még válaszolok. Aztán hagyom a kiállításozást. )

A beszédértés erősen támaszkodik nyelvi mintákra, kontextusra, jósolható struktúrákra – emiatt sokszor akkor is értünk mondatokat (például az említett telefon), amikor a jel fizikailag részben hiányos vagy torz. Teljesen más, mint a zenehallgatás, nem érdemes idekeverni. Habár ugyanaz az emberi „front-end” (hallás) szolgálja ki a beszédet és a zenét is, de a fölötte futó „szoftver” (nyelvfeldolgozás vs. zenei-perceptuális feldolgozás) nagyon eltérő agyi folyamatokat jelent. Beszédnél az agy kódot fejt és jelentést keres; (flow-szerű) zenehallgatáskor viszont a figyelem a hangzó jelenre, a ritmusra, tonalitásra és az érzelmi ívre koncentrál (Csíkszentmihályi Mihály pszichológus kutatása alapján).

Idézném alább az egyik legismertebb amerikai kutató Daniel J Levitin idén januárban megjelent Music as Medicine című könyvének egy részletét a témában, amből kiderül, hogy milyen összetett folyamat a zenehallgatás és ugye a hangzás analízise nem lehetséges érdemben zene hallgatás és a zenei struktúrák értelmezése nélkül.

[OFF - katt ide ha látni akarod]

"A zene sokkal több, mint csupán egy hallási élmény. A zenélés aktiválja a vizuális kérget, miközben kottát olvasunk, és figyeljük a többi zenészt, valamint a saját ujjainkat és kezünket. A zenehallgatás aktiválja a nyakszirti lebeny vizuális képalkotással kapcsolatos áramköreit – a legtöbb hallgató önéletrajzi emlékek mentális képeiről, vagy a zene által előhívott különféle vizuális képzetekről számol be: tájakról, tevékenységekről, kék egekről, vagy absztrakt formákról és színekről. Valahányszor hallok egy xilofont staccato ereszkedő dúr skálát játszani, Tapsi Hapsi (Bugs Bunny) jelenik meg lelki szemeim előtt, amint lábujjhegyen lopakodik lefelé egy lépcsőn, köszönhetően Carl Stalling hangulatfestő zenéinek. A zenész Sting önként vállalkozott arra, hogy megvizsgálják az agyát zenehallgatás közben. Meglepődve tapasztaltam, hogy a vizuális kérge rendkívül aktív volt. Beszámolója szerint, miközben James Brownt hallgatott, csukott szemei előtt elárasztották a táncoló James Brownról szóló képek; miközben pedig egy új dalt komponált a szkennerben, agya egy hatalmas épület szobáinak, oszlopainak és támpilléreinek képeivel telt meg. „A zenét szerkezetként látom” – magyarázta, ahol a dal elemei úgy támasztják alá egymást, mint az építészet elemei.

A zenehallgatás aktiválja a hosszú távú memóriát, amikor egy jól ismert dalhoz kapcsolódó eseményeket idézünk fel, és egy rejtettebb szinten akkor is, amikor memóriaközpontjaink átkutatják tartalmukat, hogy hasonló zenét találjanak. Ez az oka annak, hogy felismersz egy ismert dallamot egy olyan verzióban is, amit még sosem hallottál. Ezért lepődhetsz meg valamin egy dalban, mert az agyad összehasonlítja az éppen hallott dal folyamatos alakulását az összes többi, korábban hallott dallal, rögzítve a hasonlóságokat és a különbségeket. A zene aktiválja a rövid távú memória, a mozgás, az érzelmek, az előrejelzés (predikció), a jutalmazás és sok más terület központjait is. A zene képes relaxált állapotba ringatni minket, és előhívni a képzelet álmodozó üzemmódját. Aktiválhat privát, boldog emlékeket, amelyek javítják a hangulatunkat, vagy régi, traumatikus emlékeket, lehetőséget kínálva azok átértelmezésére.

Amikor hangszeren játszunk (beleértve az éneklést is), több mentális képességet vonunk be, mint szinte bármely más tevékenység során: a motoros rendszereket, a motoros tervezést, a képzeletet, a szenzoros visszacsatolást, a koordinációt, az érzelmeket, a hallási feldolgozást, és – ha ihletett állapotban vagyunk – a kreativitást, a spiritualitást, a proszociális érzéseket, és esetleg egyfajta fokozott éberséggel párosuló nyugalmat, amit flow-állapotnak (áramlat-élménynek) neveznek, ezt a kifejezést Csíkszentmihályi Mihály pszichológus alkotta meg. (A tapasztalati fúzió a flow-állapot egy sajátos típusa.) Mindezen információk szintetizálása külön agyi áramköröket igényel az integráláshoz és az összekapcsoláshoz. A zenei élmény gazdagon multimodális (több érzékszervre ható) jellege segít megérteni, miért rendelkezik ilyen erőteljes terápiás hatással.

Agyunkat nemcsak a genetika formálja, hanem a környezet és a kultúra is, amelyben élünk, valamint milliónyi véletlenszerű esemény. Ezek robusztus egyéni különbségeket eredményeznek: nincs egyetlen olyan dal sem, amit mindenki szeret, és nincs olyan, amit mindenki utál. Ráadásul, még ha van is kedvenc dalunk, vannak olyan napszakok és helyzetek, amikor igazán nincs hozzá kedvünk. Az, hogy az egyéni különbségek a legfontosabbak, nem szabadna, hogy meglepő legyen. "

[revox]

Mert, hogy elöször mindig a művészet veszik el a visszajátszott zenéből,


...és ezt a fel(meg)ismerést lehet valamiképpen megtanulni, sok-sok zenehallgatással, hamár mi oly sokan nem születtünk abszolút hallású zseninek.
TJ.

tanulni sose 'art

[tunerman]

...mondjuk az autó CD-je meg tud szólaltatni, 10.000 különböző hangszínt a 20Hz-20kHz tartományban (jó a hangszín? lehet,passz. nem feltétlenül csak hangszínben jelentkezik), a kondo meg 100ezret. de ne kérdezd, a számokat honnan vettem,mert nem tudom,csak hasaraütöttem. hogy mérjem le? lövésem sincs, szerintem nem lehet...

Legyen olyan hozzászólás is ami a topik témájához tud illeszkedni

A HiFi Show folyosóin sétáló emberek sokszor meghallják a szobák éppen kinyíló ajtaján a kihallatszó zenéket, énekhangokat - a tapasztaltabb fülek gazdái már ilyen távolságból is el tudják dönteni, hogy érdemes-e betérni egy kis élvezkedésre

Hány év, vagy mennyi zenehallgatási tapasztalat kell ahhoz, hogy felismerjék néhány taktusból, vagy énekhang részletből, hogy ezt most érdemes lesz megfülelni?
Mire figyelhetnek fel, mi az a komplex művészi teljesítmény ami a jó rendszereken átmegy, és azt csalhatatlanul beazonositják? Vagy éppen nem megy át és annak mi lehet az oka?

Mert, hogy elöször mindig a művészet veszik el a visszajátszott zenéből, a mélyek, a magasak, a dinamika és térhatás még megvan, de lényeg az már nincs ott...

...és ezt a fel(meg)ismerést lehet valamiképpen megtanulni, sok-sok zenehallgatással, hamár mi oly sokan nem születtünk abszolút hallású zseninek.
TJ.

[cables]

igen. a hifiben elterjedt "szubjektivizmu"s csak kifogás. tapasztalatom szerint egy objektíve jó hangú rendszert, árkategóriától függetlenül, mindenki jónak él meg...

Szokott elhangzani, hogy mindenkinek más a hallása. Persze, nem teljesen egyformán hallunk. De nagyon hasonlóan. Ha nem így lenne, akkor nem ismernénk meg személyeket a hangjuk alapján, ami a beszédjük felharmonikusaiból származó információ. Vagy nem egyformán érzékelnénk a telefonon beszélő személy érzelmi állapotát, ami ugyancsak a beszéd finom részleteiből hallható.

[revox]

A felbontásnak, mint rendszer jellemzőnek akkor lenne bármiféle értelme, ha (referenciaként) legalább azt tudnánk mi a felvétel "felbontása". Bármit is jelentsen a felbontás, mint jellemző. Így aztán pontosan ugyanolyan szubjektív (objektív alapokat nélkülöző) fogalom marad, mint oly sok minden, ami meghonosodott a hifis köznyelvben az elmúlt 30-40 évben.

hagyjuk a felvételt, ez az irány teljesen zsákutca a felbontás megértéshez. Nem egyről beszélünk.

nem tudom Neked megmérni, az autóban a CD felbontsást és nem tudom megmérni a kondo+FAL felbontásást,de ha meghallgatjuk, azért érti mindenki, ha azt mondom, hogy a kondo--é jobb. Már-ha jobb, lehet nem

enged el, másról beszélünk, nem akarlak megggyőzni

megpróbáljam?

mondjuk az autó CD-je meg tud szólaltatni, 10.000 különböző hangszínt a 20Hz-20kHz tartományban (jó a hangszín? lehet,passz. nem feltétlenül csak hangszínben jelentkezik), a kondo meg 100ezret. de ne kérdezd, a számokat honnan vettem,mert nem tudom,csak hasaraütöttem. hogy mérjem le? lövésem sincs, szerintem nem lehet (ismét nem ugyanaz, mint a digitális formátumok felbontása). De a képzett fül képes érzékelni. A kevésbé képzett is ekkora eltérés esetén. A képzettebb érzékel kisebb eltérést is. referenciaérték a való életben hallható hangok felbontása, ami a 100% (most hagyjuk,ki meddig hall,mindenkinek a saját referenciája 100%)

na,mindegy, jöttek értem... nem a zubbonnyxal, csak az asszony

[revox]

Márpedig egy berendezés, ami nem tudja közvetíteni a zene ezen alapjait, az bizony objektíve sem jó, ráadásul hallgatni tényleg csak effekteket lehet vele.

az előzőt csak lájkoltam,de itt már megérett egy refelxió. igen. a hifiben elterjedt "szubjektivizmu"s csak kifogás. tapasztalatom szerint egy objektíve jó hangú rendszert, árkategóriától függetlenül, mindenki jónak él meg (kivéve,ha valami nagyon eltorzult képe van a zenreprodukcióról, de még az se jellemző. Bááár,amikor egyik emberünk a Zorán koncert x-edik számának a kitartott -leglább 5 másodpercig) torokhangját kereste és tekerte vissza 10szer egy hangfal meghallgatásánál, feltettem magamnak a kérdést, ilyen tényleg létezik? ja).

ismérveket felsoroltad. az ááltalam említett felbontás nem szükségs hozzá,az max a végpontot tologatja kintebb. nekem a 22 ezres mikor DVD (nem véletlenül írtam azt) is szórakoztató,mert az alapvető ismérvek nem csorbulnak. nincs nagy felbontása? Az holtbiztos, de az összkép élményt ad, ahogy az autóba gyárilag beszerelt, ótvaros CD USB bemenete is, penDrive-ról.

[kaef2]

Igen, pontosan erről van szó!
Egyébként a zenei attribútumok sorában (a Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén is látható és olvasható - ritmus, harmónia, dinamika, tempo, hangszín, hangmagasság) valahogy ez a "térábrázolás", meg "sztereó kép" sehol sincs jelen. Mert nem, hogy nem tartozik a zenéhez, de kifejezetten értelmetlen is lenne. A zenei tér a valóságban teljesen mást jelent.
Megvilágítanám egy példával.
Volt szerencsém Kocsis Zoltán utolsó koncertjén ott lenni a Müpa Bartók termében, Bartók "Csodálatos mandarin" és "A Kékszakállú herceg vára" előadáson. Kocsis a zenekart teljes "összevisszaságban" ültette le, egyik szólam sem az ortodox helyen ül, a prím vonósokat beültette a brácsák közé, stb. És tette ezt azért, hogy az egész koncertteremben egy olyan egységes hangzás/hangkép keletkezzen, ami az első sortól az emeleti hátsó sorokig egy tökéletesen élvezhető, az előadásra jellemző összképet adjon.
Az természetesen nagyon fontos, hogy egy reprodukció során, a lakószobánkban sem csak két oldalról, a dobozokból/panelekből jöjjön a hang. Ki kell alakulnia egy előttünk és körülöttünk létező hangtérnek, ami viszont semmi esetben sem pontszerű. Éppen akkor valóságos, ha körülvesz és nem képernyőszerűen, "pingpong" effektusként van jelen.

És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.

Így van.

A "tér" (és a "felbontás", a "részletgazdagság") nem létező zenei attribútum(ok), ahogy írod is, hacsak a szerző kifejezetten beke nem írt valamiféle speciális zenekari vagy hangszer elrendezést a műbe. Főképpen nehéz egy koncertteremben úg yteret érzékelni, hogy ezt otthon elvárják, mivel igen ritkán sikerülhet leülni 5 méternél közelebb a zenészekhez. Távolabbról a zenének tömege lesz inkább, kiterjedése, meg energiája, nem valamiféle pontszerűnek mondható tere. Odahaza ezt a fajta koncertélményt igen nehéz reprodukálni, már csak azért is mert a leginkább használt sok mikrofonos, sok sávos felvételi technikák, utómunkában zengetett felvételek nem is igazán törekszenek a megőrzésre, inkább csak valamiféle szimulációra.

a felbontás létező fogalom ,de nem a zenében, a rendszereket lehet vele jellemezni. de ez a felbontás, nem az a felbontás,amit sokan annak hisznek (recseg a szék lába,hallom). tudnám úgy mondani, mint a képeknél a színmélység. Az belátható, hogy nem azonos mélységben bont egy mikro DVD 22ezerért, mint egy kihhegyezett rendszer. Talán a Zsolt által emlegetett mikrodinamikához van a legtöbb köze, de alapvetően önnálló kifejezés, a rendszer felbontása. mérni nem tudom,hogy lehet, füllel (nem keverendő pl a digitális formátumnok felbontásával sem és a dinamikatartománnyal sem). minek leheten még nevezni? információgazdagságnak? az se teljesen igaz. felbontás

A felbontásnak, mint rendszer jellemzőnek akkor lenne bármiféle értelme, ha (referenciaként) legalább azt tudnánk mi a felvétel "felbontása". Bármit is jelentsen a felbontás, mint jellemző. Így aztán pontosan ugyanolyan szubjektív (objektív alapokat nélkülöző) fogalom marad, mint oly sok minden, ami meghonosodott a hifis köznyelvben az elmúlt 30-40 évben.

[revox]

[OFF - katt ide ha látni akarod]

Egyébkén ehhez van egy sztorim:
Kajálok a tengerparti kantinában. A helyi erök miután bekajáltak, elökaptak két dobozgitárt és egy buzukit. Beindult a mediterrán bazseva. Ott bambultam, 3 méterröl (majd 2, majd1) nem tudtam megmondani, melyik hangszer, honnan szól. A buzukinak más a hangja, de még azt se, úgy egybeolvadt, összerezgett a produkció. De ez csak zárójeles megjegyzés. Be is teszem OFF-ba inkább

Igen, pontosan erről van szó!
Egyébként a zenei attribútumok sorában (a Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén is látható és olvasható - ritmus, harmónia, dinamika, tempo, hangszín, hangmagasság) valahogy ez a "térábrázolás", meg "sztereó kép" sehol sincs jelen. Mert nem, hogy nem tartozik a zenéhez, de kifejezetten értelmetlen is lenne. A zenei tér a valóságban teljesen mást jelent.
Megvilágítanám egy példával.
Volt szerencsém Kocsis Zoltán utolsó koncertjén ott lenni a Müpa Bartók termében, Bartók "Csodálatos mandarin" és "A Kékszakállú herceg vára" előadáson. Kocsis a zenekart teljes "összevisszaságban" ültette le, egyik szólam sem az ortodox helyen ül, a prím vonósokat beültette a brácsák közé, stb. És tette ezt azért, hogy az egész koncertteremben egy olyan egységes hangzás/hangkép keletkezzen, ami az első sortól az emeleti hátsó sorokig egy tökéletesen élvezhető, az előadásra jellemző összképet adjon.
Az természetesen nagyon fontos, hogy egy reprodukció során, a lakószobánkban sem csak két oldalról, a dobozokból/panelekből jöjjön a hang. Ki kell alakulnia egy előttünk és körülöttünk létező hangtérnek, ami viszont semmi esetben sem pontszerű. Éppen akkor valóságos, ha körülvesz és nem képernyőszerűen, "pingpong" effektusként van jelen.

És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.

Így van.

A "tér" (és a "felbontás", a "részletgazdagság") nem létező zenei attribútum(ok), ahogy írod is, hacsak a szerző kifejezetten beke nem írt valamiféle speciális zenekari vagy hangszer elrendezést a műbe. Főképpen nehéz egy koncertteremben úg yteret érzékelni, hogy ezt otthon elvárják, mivel igen ritkán sikerülhet leülni 5 méternél közelebb a zenészekhez. Távolabbról a zenének tömege lesz inkább, kiterjedése, meg energiája, nem valamiféle pontszerűnek mondható tere. Odahaza ezt a fajta koncertélményt igen nehéz reprodukálni, már csak azért is mert a leginkább használt sok mikrofonos, sok sávos felvételi technikák, utómunkában zengetett felvételek nem is igazán törekszenek a megőrzésre, inkább csak valamiféle szimulációra.

a felbontás létező fogalom ,de nem a zenében, a rendszereket lehet vele jellemezni. de ez a felbontás, nem az a felbontás,amit sokan annak hisznek (recseg a szék lába,hallom). tudnám úgy mondani, mint a képeknél a színmélység. Az belátható, hogy nem azonos mélységben bont egy mikro DVD 22ezerért, mint egy kihhegyezett rendszer. Talán a Zsolt által emlegetett mikrodinamikához van a legtöbb köze, de alapvetően önnálló kifejezés, a rendszer felbontása. mérni nem tudom,hogy lehet, füllel (nem keverendő pl a digitális formátumnok felbontásával sem és a dinamikatartománnyal sem). minek leheten még nevezni? információgazdagságnak? az se teljesen igaz. felbontás

[tonee73]

Köszönet a tartalmas hsz-ekért (tényleg), de ha visszakanyarodna a topik a címben említett témához az jó lenne.

[huszti-zsolt]

Egyébként a zenei attribútumok sorában (a Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén is látható és olvasható - ritmus, harmónia, dinamika, tempo, hangszín, hangmagasság) valahogy ez a "térábrázolás", meg "sztereó kép" sehol sincs jelen. Mert nem, hogy nem tartozik a zenéhez, de kifejezetten értelmetlen is lenne. A zenei tér a valóságban teljesen mást jelent.

Ha a komolyzenében nem is, de könnyűzenében a térbeliség is lehet kreatív eszköz, több alkotó is (pl. Brian Eno, Mike Oldfield, Roger Waters) aktívan használja a produkciók színesítésére. Ha pedig a zeneszerző nem rendelkezik erről, akkor még a hangmérnök eljátszhat vele, persze kellő jogosultság és ízlés birtokában.

Technikai kitérő:

A 70-es években jelent meg a hangstúdiókban egy akkoriban nagyon misztikus, azóta legendássá vált eszköz, az Aphex Aural Exciter, amivel akkor még teljesen újszerű módon lehetett manipulálni a sztereó térhatást. Annyira forradalmi volt, hogy eleinte nem is lehetett megvásárolni, csak bérelni. Aztán jöttek a többiek: Hughes SRS, QSound, Roland SDD-320, Eventide H9000 processzorok. Én magam is használtam némelyiket, néha bizony túl is toltuk őket, annyira meglepően direkt hatásuk volt. Egyszerű volt dolgozni velük, ahogy tekerted a gombokat, úgy növelted a hangtér méretét, kiterjedését, akár 3 dimenzióban is. Azóta persze mint minden sikeres vasnak, ezeknek is megjelent a szoftveres digitális plug-in verziójuk, néhány hangpultba is bekerültek közvetlen hozzáféréssel.





A felvételnél használt mikrofonok pozíciójával és irányszögével is egészen szélsőséges mértékben lehet befolyásolni a hangfelvétel térhatását. Talán ezt sem árt tudni, mikor otthon a színpadot próbáljuk végtelenre növelni. Jöhet a kérdés, hogy melyik lesz a JÓ, az igazi, a "Természetes". Azon sem tilos elgondolkodni, hogy az alkotók miért nem építenek virtuális zengő katedrálist minden hangszer köré.

A hangszínpad méreteit firtató hifista beszélgetések olvasva néha elkuncogok magamban, hogy mi lenne, ha egy Excitert illesztenénk a lejátszó rendszerekbe és csutkáig lehetne tekerni a gombokat. Emiatt (is) tartom otthoni zenehallgatás / HiFi műfajban vadhajtásnak, elkeserítő félreértésnek, hogy a hangszínpad mérete mostanság az egyik legdivatosabb paraméterré vált tesztbeszámolókban, beszélgetésekben és úgy általában a véleményalkotásban. Pár éve a dinamika tartomány jutott ilyen csúf sorsra, még kétes értékű ranglisták is születtek, amik itt az AVX fórumon is közkézen pörögtek.

Persze értem, hogy odafigyelés és egyéb agymunka helyett egyszerűen mérhető számokkal, azaz mennyiségekkel próbáljuk azonosítani a minőséget, de ezek jellemzően nem szoktak sikerülni.

Volt szerencsém Kocsis Zoltán utolsó koncertjén ott lenni a Müpa Bartók termében, Bartók "Csodálatos mandarin" és "A Kékszakállú herceg vára" előadáson. Kocsis a zenekart teljes "összevisszaságban" ültette le, egyik szólam sem az ortodox helyen ül, a prím vonósokat beültette a brácsák közé, stb.

A szimfonikus zenekarnak valójában sokféle ülésrendje létezik történelmileg (is), erről előfordulnak rendelkezések a partitúrákban. Csak mivel manapság praktikus okokból ritkán variálják, ezért a közönség nagy része azt hiszi, hogy kőbe van vésve (hegedűk balra, csellisták jobbra, brácsák középre, stb.). Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok rugalmasan kezelték a témát, szerencsére másoknál is előfordul újszerű élményt okozva.

És ez is!

[huszti-zsolt]

....És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.

Ha már szóba hoztad a "zenei társadalmat" és a "hifis" társadalmat, hát nem túl nagy a közös halmazuk.
A zenei társadalomnak a hifis világ csupán egy szükséges eszköz, hogy otthon is hallhassák kedvenc zenéiket. Különösebben nem érdekli őket a hifis világ technikai háttere, eszközeik minősége. Jól el tudnak vonatkoztatni a hifis rendszerek hiányosságaitól.
A hifis társadalom számára a zene csupán egy eszköz technikai hobbijuk kiéléséhez. Olyan általuk zeneinek vélt paramétereket hajkurásznak, amik a zenei világban nem léteznek vagy egyáltalán nem fontosak.
A zenei társadalom tökéletesen elvan mindenféle technikai háttértudás nélkül és sajnálatosan a hifis társadalom is jól elvan mindenféle zenei háttértudás nélkül. Ők nem zenét hallgatnak, hanem hangokat, frekvencia tartományt, torzításokat, pontszerű effekteket, teret ..... Zömmel a különbségek detektálásával telik az idejük. Elektronikákat, kábeleket, hangsugárzókat, uram bocsá', szoftvereket csereberélnek, tesztelnek naphosszat és végtelen a boldogság, ha tetten érhetők a különbségek. Szó sincs itt zenehallgatásról. A zene csak egy szükséges eszköz. Ennyi erővel gőzmozdonyok elhaladását is hallgathatnál a felvételeken, ahogy léteznek is ilyen rögzített anyagok. Tevékenységükhöz néhány általuk nagyon sokszor hallott és jól ismert hangsort használnak, mert könnyebben tetten érik így az eltérő hangzásokat.
Természetesen nem kell elítélni ezt a tevékenységet, mint ahogy számos más szabadidő tevékenységet sem, aminek az ég egy világon semmi értelme, de örömet okoz művelőjének.

Szó szerint és pontosan!
Viszont ha már kiemelted pont azt a részt, újra felhívnám a figyelmet rá. Ugyanis a hifi (high end) berendezések között nagyon nagy eltérés van a ZENEI attribútumok tekintetében IS! És ezzel ma nagyon keveset foglalkozik a szakma. Márpedig egy berendezés, ami nem tudja közvetíteni a zene ezen alapjait, az bizony objektíve sem jó, ráadásul hallgatni tényleg csak effekteket lehet vele.
És én még mindig olyan naív vagyok, hogy keresem éppen azt a kicsi átfedést, a zenét hallgató és az auditív képességekre is érzékeny közönséget. (Valóban minimális, nem vitatom. )

[Luxor Audio]

Egyébként a zenei attribútumok sorában (a Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén is látható és olvasható - ritmus, harmónia, dinamika, tempo, hangszín, hangmagasság) valahogy ez a "térábrázolás", meg "sztereó kép" sehol sincs jelen. Mert nem, hogy nem tartozik a zenéhez, de kifejezetten értelmetlen is lenne. A zenei tér a valóságban teljesen mást jelent.

Ha a komolyzenében nem is, de könnyűzenében a térbeliség is lehet kreatív eszköz, több alkotó is (pl. Brian Eno, Mike Oldfield, Roger Waters) aktívan használja a produkciók színesítésére. Ha pedig a zeneszerző nem rendelkezik erről, akkor még a hangmérnök eljátszhat vele, persze kellő jogosultság és ízlés birtokában.

Technikai kitérő:

A 70-es években jelent meg a hangstúdiókban egy akkoriban nagyon misztikus, azóta legendássá vált eszköz, az Aphex Aural Exciter, amivel akkor még teljesen újszerű módon lehetett manipulálni a sztereó térhatást. Annyira forradalmi volt, hogy eleinte nem is lehetett megvásárolni, csak bérelni. Aztán jöttek a többiek: Hughes SRS, QSound, Roland SDD-320, Eventide H9000 processzorok. Én magam is használtam némelyiket, néha bizony túl is toltuk őket, annyira meglepően direkt hatásuk volt. Egyszerű volt dolgozni velük, ahogy tekerted a gombokat, úgy növelted a hangtér méretét, kiterjedését, akár 3 dimenzióban is. Azóta persze mint minden sikeres vasnak, ezeknek is megjelent a szoftveres digitális plug-in verziójuk, néhány hangpultba is bekerültek közvetlen hozzáféréssel.





A felvételnél használt mikrofonok pozíciójával és irányszögével is egészen szélsőséges mértékben lehet befolyásolni a hangfelvétel térhatását. Talán ezt sem árt tudni, mikor otthon a színpadot próbáljuk végtelenre növelni. Jöhet a kérdés, hogy melyik lesz a JÓ, az igazi, a "Természetes". Azon sem tilos elgondolkodni, hogy az alkotók miért nem építenek virtuális zengő katedrálist minden hangszer köré.

A hangszínpad méreteit firtató hifista beszélgetések olvasva néha elkuncogok magamban, hogy mi lenne, ha egy Excitert illesztenénk a lejátszó rendszerekbe és csutkáig lehetne tekerni a gombokat. Emiatt (is) tartom otthoni zenehallgatás / HiFi műfajban vadhajtásnak, elkeserítő félreértésnek, hogy a hangszínpad mérete mostanság az egyik legdivatosabb paraméterré vált tesztbeszámolókban, beszélgetésekben és úgy általában a véleményalkotásban. Pár éve a dinamika tartomány jutott ilyen csúf sorsra, még kétes értékű ranglisták is születtek, amik itt az AVX fórumon is közkézen pörögtek.

Persze értem, hogy odafigyelés és egyéb agymunka helyett egyszerűen mérhető számokkal, azaz mennyiségekkel próbáljuk azonosítani a minőséget, de ezek jellemzően nem szoktak sikerülni.

Volt szerencsém Kocsis Zoltán utolsó koncertjén ott lenni a Müpa Bartók termében, Bartók "Csodálatos mandarin" és "A Kékszakállú herceg vára" előadáson. Kocsis a zenekart teljes "összevisszaságban" ültette le, egyik szólam sem az ortodox helyen ül, a prím vonósokat beültette a brácsák közé, stb.

A szimfonikus zenekarnak valójában sokféle ülésrendje létezik történelmileg (is), erről előfordulnak rendelkezések a partitúrákban. Csak mivel manapság praktikus okokból ritkán variálják, ezért a közönség nagy része azt hiszi, hogy kőbe van vésve (hegedűk balra, csellisták jobbra, brácsák középre, stb.). Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok rugalmasan kezelték a témát, szerencsére másoknál is előfordul újszerű élményt okozva.

[istvan01]

A "tér" (és a "felbontás", a "részletgazdagság") nem létező zenei attribútum(ok), ahogy írod is, ...

Lényegében mindennel egyetértek amit írtok zenész és hifis attribútumokról.
De a zenekarban, hangszerek, hangok ott vannak a térben, nem kell keresni, pozicionálni. Dinamika, felbontás és részletgazdagság hangzás értelemben is teljes egészében jelen van, nem kell méricskélni.
Azonban ezek egyensúlyát a mű értelmezése, szerző elképzelt szándéka szerint zenei rendező, karmester azért szokta figyelembe venni.

[Snipi]

....És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.

Ha már szóba hoztad a "zenei társadalmat" és a "hifis" társadalmat, hát nem túl nagy a közös halmazuk.
A zenei társadalomnak a hifis világ csupán egy szükséges eszköz, hogy otthon is hallhassák kedvenc zenéiket. Különösebben nem érdekli őket a hifis világ technikai háttere, eszközeik minősége. Jól el tudnak vonatkoztatni a hifis rendszerek hiányosságaitól.
A hifis társadalom számára a zene csupán egy eszköz technikai hobbijuk kiéléséhez. Olyan általuk zeneinek vélt paramétereket hajkurásznak, amik a zenei világban nem léteznek vagy egyáltalán nem fontosak.
A zenei társadalom tökéletesen elvan mindenféle technikai háttértudás nélkül és sajnálatosan a hifis társadalom is jól elvan mindenféle zenei háttértudás nélkül. Ők nem zenét hallgatnak, hanem hangokat, frekvencia tartományt, torzításokat, pontszerű effekteket, teret ..... Zömmel a különbségek detektálásával telik az idejük. Elektronikákat, kábeleket, hangsugárzókat, uram bocsá', szoftvereket csereberélnek, tesztelnek naphosszat és végtelen a boldogság, ha tetten érhetők a különbségek. Szó sincs itt zenehallgatásról. A zene csak egy szükséges eszköz. Ennyi erővel gőzmozdonyok elhaladását is hallgathatnál a felvételeken, ahogy léteznek is ilyen rögzített anyagok. Tevékenységükhöz néhány általuk nagyon sokszor hallott és jól ismert hangsort használnak, mert könnyebben tetten érik így az eltérő hangzásokat.
Természetesen nem kell elítélni ezt a tevékenységet, mint ahogy számos más szabadidő tevékenységet sem, aminek az ég egy világon semmi értelme, de örömet okoz művelőjének.

Ez a beírás nagyon igaz. Ahogy az előtted szóló illetőtől származó örök érvényű mondás tartja "mindenki úgy élvez ... " ... Amit írsz Gábor, az kb. ennek a nagyon korrekt levezetése.
És tényleg a zenészeket nem nagyon érdekli a hifi, és fordítva. De ebben - mint ahogy írod - nincs semmi kivetnivaló.
Annyival egészíteném ki, hogy azért van kivétel. Van olyan hifis, akit inkább a zene, és ismerek olyan zenészt aki hifista is egyben. (Szerintem itt többen is ismerhetik akire most konkrétan gondolok nem nem nevezem meg az illetőt, amúgy is már nyugdíjas ... mint azt a minap megtudtam.)
Én a saját "hifis történelmemben" mindkét szakaszon átestem. Volt amikor én is inkább "hangokat" hallgattam és volt (előtte és utána) amikor inkább a zene volt előtérben.
Pl. a számomra legkedvesebb hifista (apám) is a hangokat hallgatta nem annyira a zenét. (Képes volt pl. egy Mozart szimfónia lemezt a "B" oldallal kezdeni amitől én agyfaszt kaptam ) De ezzel pont azt akarom erősíteni, hogy egyik "megközelítéssel" sincs semmi gond. De pl. aki a cserebere adom-veszem havonta cserélgetem játékban találja meg az örömét azzal sincs semmi gond szerintem.

[ELEX]

....És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.

Ha már szóba hoztad a "zenei társadalmat" és a "hifis" társadalmat, hát nem túl nagy a közös halmazuk.
A zenei társadalomnak a hifis világ csupán egy szükséges eszköz, hogy otthon is hallhassák kedvenc zenéiket. Különösebben nem érdekli őket a hifis világ technikai háttere, eszközeik minősége. Jól el tudnak vonatkoztatni a hifis rendszerek hiányosságaitól.
A hifis társadalom számára a zene csupán egy eszköz technikai hobbijuk kiéléséhez. Olyan általuk zeneinek vélt paramétereket hajkurásznak, amik a zenei világban nem léteznek vagy egyáltalán nem fontosak.
A zenei társadalom tökéletesen elvan mindenféle technikai háttértudás nélkül és sajnálatosan a hifis társadalom is jól elvan mindenféle zenei háttértudás nélkül. Ők nem zenét hallgatnak, hanem hangokat, frekvencia tartományt, torzításokat, pontszerű effekteket, teret ..... Zömmel a különbségek detektálásával telik az idejük. Elektronikákat, kábeleket, hangsugárzókat, uram bocsá', szoftvereket csereberélnek, tesztelnek naphosszat és végtelen a boldogság, ha tetten érhetők a különbségek. Szó sincs itt zenehallgatásról. A zene csak egy szükséges eszköz. Ennyi erővel gőzmozdonyok elhaladását is hallgathatnál a felvételeken, ahogy léteznek is ilyen rögzített anyagok. Tevékenységükhöz néhány általuk nagyon sokszor hallott és jól ismert hangsort használnak, mert könnyebben tetten érik így az eltérő hangzásokat.
Természetesen nem kell elítélni ezt a tevékenységet, mint ahogy számos más szabadidő tevékenységet sem, aminek az ég egy világon semmi értelme, de örömet okoz művelőjének.

[kaef2]

A kommentben meg lett mondva a tuti!

[OFF - katt ide ha látni akarod]

Egyébkén ehhez van egy sztorim:
Kajálok a tengerparti kantinában. A helyi erök miután bekajáltak, elökaptak két dobozgitárt és egy buzukit. Beindult a mediterrán bazseva. Ott bambultam, 3 méterröl (majd 2, majd1) nem tudtam megmondani, melyik hangszer, honnan szól. A buzukinak más a hangja, de még azt se, úgy egybeolvadt, összerezgett a produkció. De ez csak zárójeles megjegyzés. Be is teszem OFF-ba inkább

Igen, pontosan erről van szó!
Egyébként a zenei attribútumok sorában (a Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén is látható és olvasható - ritmus, harmónia, dinamika, tempo, hangszín, hangmagasság) valahogy ez a "térábrázolás", meg "sztereó kép" sehol sincs jelen. Mert nem, hogy nem tartozik a zenéhez, de kifejezetten értelmetlen is lenne. A zenei tér a valóságban teljesen mást jelent.
Megvilágítanám egy példával.
Volt szerencsém Kocsis Zoltán utolsó koncertjén ott lenni a Müpa Bartók termében, Bartók "Csodálatos mandarin" és "A Kékszakállú herceg vára" előadáson. Kocsis a zenekart teljes "összevisszaságban" ültette le, egyik szólam sem az ortodox helyen ül, a prím vonósokat beültette a brácsák közé, stb. És tette ezt azért, hogy az egész koncertteremben egy olyan egységes hangzás/hangkép keletkezzen, ami az első sortól az emeleti hátsó sorokig egy tökéletesen élvezhető, az előadásra jellemző összképet adjon.
Az természetesen nagyon fontos, hogy egy reprodukció során, a lakószobánkban sem csak két oldalról, a dobozokból/panelekből jöjjön a hang. Ki kell alakulnia egy előttünk és körülöttünk létező hangtérnek, ami viszont semmi esetben sem pontszerű. Éppen akkor valóságos, ha körülvesz és nem képernyőszerűen, "pingpong" effektusként van jelen.

És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.

Így van.

A "tér" (és a "felbontás", a "részletgazdagság") nem létező zenei attribútum(ok), ahogy írod is, hacsak a szerző kifejezetten beke nem írt valamiféle speciális zenekari vagy hangszer elrendezést a műbe. Főképpen nehéz egy koncertteremben úg yteret érzékelni, hogy ezt otthon elvárják, mivel igen ritkán sikerülhet leülni 5 méternél közelebb a zenészekhez. Távolabbról a zenének tömege lesz inkább, kiterjedése, meg energiája, nem valamiféle pontszerűnek mondható tere. Odahaza ezt a fajta koncertélményt igen nehéz reprodukálni, már csak azért is mert a leginkább használt sok mikrofonos, sok sávos felvételi technikák, utómunkában zengetett felvételek nem is igazán törekszenek a megőrzésre, inkább csak valamiféle szimulációra.

[huszti-zsolt]

sms-ben kaptam meg a linket egy ismerőstől, hogy nézzek ra. Az érdekes utána jött, amit dobott a youtube...

Beteszem kontrasztnak, hova fejlődtünk 30 év alatt: zenei egység, eszköztelenség,muzikalitás témakörben.

A kommentben meg lett mondva a tuti!

[OFF - katt ide ha látni akarod]

Egyébkén ehhez van egy sztorim:
Kajálok a tengerparti kantinában. A helyi erök miután bekajáltak, elökaptak két dobozgitárt és egy buzukit. Beindult a mediterrán bazseva. Ott bambultam, 3 méterröl (majd 2, majd1) nem tudtam megmondani, melyik hangszer, honnan szól. A buzukinak más a hangja, de még azt se, úgy egybeolvadt, összerezgett a produkció. De ez csak zárójeles megjegyzés. Be is teszem OFF-ba inkább

Igen, pontosan erről van szó!
Egyébként a zenei attribútumok sorában (a Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén is látható és olvasható - ritmus, harmónia, dinamika, tempo, hangszín, hangmagasság) valahogy ez a "térábrázolás", meg "sztereó kép" sehol sincs jelen. Mert nem, hogy nem tartozik a zenéhez, de kifejezetten értelmetlen is lenne. A zenei tér a valóságban teljesen mást jelent.
Megvilágítanám egy példával.
Volt szerencsém Kocsis Zoltán utolsó koncertjén ott lenni a Müpa Bartók termében, Bartók "Csodálatos mandarin" és "A Kékszakállú herceg vára" előadáson. Kocsis a zenekart teljes "összevisszaságban" ültette le, egyik szólam sem az ortodox helyen ül, a prím vonósokat beültette a brácsák közé, stb. És tette ezt azért, hogy az egész koncertteremben egy olyan egységes hangzás/hangkép keletkezzen, ami az első sortól az emeleti hátsó sorokig egy tökéletesen élvezhető, az előadásra jellemző összképet adjon.
Az természetesen nagyon fontos, hogy egy reprodukció során, a lakószobánkban sem csak két oldalról, a dobozokból/panelekből jöjjön a hang. Ki kell alakulnia egy előttünk és körülöttünk létező hangtérnek, ami viszont semmi esetben sem pontszerű. Éppen akkor valóságos, ha körülvesz és nem képernyőszerűen, "pingpong" effektusként van jelen.

És ha már a zenei attribútumokat említettem, hadd jegyezzem meg, hogy mára oda korcsosult a "hifi", hogy ezekről soha még csak szó sem esik, ha pedig néha egy egy kifejezés mégis megjelenik, akkor az az eredeti jelentéstartalmától teljesen idegenül jelenik meg audiofíliában. Egészen mást ért a zenei világ a tónus, a dinamika (ne adj isten a mikrodinamika!), vagy éppen a harmónia jelző alatt, mint a hifis társadalom.