Régen írtam ide bármit is, úh most megosztanám az utóbbi időszak bringás történéseit. Még 2015-ben vettem egy új Wilier GTR-t, amit kb.1,5 hónappal ezelőttig megelégedéssel használtam. Ezalatt a 10 év alatt kis túlzással mindent kicseréltem a bringán, szettet, kereket, nyeregcsövet. Először Ultegra 6850, aztán Dura-Ace 9000. Meg kell mondjam a Dura-Ace 9000 teljesen levett a lábamról, számomra - jobb híján, di2, újabb Dra-Ace stb... - mai napig etalon. A megjelenése, a kidolgozottsága, a működése, szóval minden úgy egyben, számomra zseniális volt. Szoboszlói lévén párszor tekertünk együtt Revoxszal, dumálgattunk és volt 1-2 mondata, ami "beakadt". Pl. van itt egy odafelé lejtő, visszafelé - 1,2km hosszú kb 2%-os - emelkedő, amire aszongya nekem, hogy se a Meridával, se a Pinarelloval nem igazán veszi észre, hogy felfelé teker. Furcsállottam a dolgot, de úgy voltam vele, ő tudja, ő érzi. Persze tudtam, hogy az én bringám egy alapvetően kényelemre hangolt, pocakos apukáknak kitalált komfort országúti, ami elsősorban nem a sebességről szól, de azt nehezen tudtam elképzelni, hogy hogy nem lehet észre venni egy emelkedőt...? Modjuk lehet, h a 104 kilóm sem segít ebben...

Mind1is, elkezdtem nézelődni és viszonylag hamar szembejött egy használt, Canyon app szerint 2021-es Aeroad CF SL 7. 105-ös szettel, Bontrager kerekekkel szerelve. Elég hamar ráizgultam, másnap itthon is volt a bringa. Olyan állapotban, hogy nekem nem fért volna az arcomra így átadni, de mind1, mostanra már nagyjából rendben van. Mivel eléggé olyan bringás vagyok, h minden apróságot észreveszek a bringán, ezért az R7000-es 105-ös szett és a Wilieren maradt Dura-Ace közötti különbséget - nevezzetek nyugodtan sznobnak -, nem tudtam se megemészteni, se elfogadni. Jött a gondolat, DA át a Canyonra, 105 fel a Wilierre, mindenki boldog. Sajnos a a Canyon csak direct mount-os fékeket fogad, nem akartam keverni a szetteket, így maradt a Wilieren a DA... Innen indult az óriás guglizás, vajon a 8000-es Ultegra hogy viszonyul a 9000-es DA-hoz....? Volt olyan teszt, ahol némileg leegyszerűsítve azt írták, h tulképp a 8000-es Ultegra egy 9100-as DA szettnek felel meg, csak 260 grammal nehezebb. De működés, gyorsaság tekintetében ha van is különbség, az elhanyagolható. Viszonylag rövid idő alatt össeszedtem egy R8000-es szettet, amit kb. 2 hete használok. Hogy milyen az R8000 a korábbi 9000-es DA-hoz képest? Váltás gyorsaság tekintetében hajszállal gyengébb az R8000, tulképp tényleg elhanyagolható a különbség. Ahol viszont nem, a 9000-es DA javára, az a hajtás simasága, könnyedsége. Ott nekem az R8000 nagyon nem hozza azt, amit, a 9000 adott, de nem sírok, hibahatáron belül marad a dolog, pláne, ha az árakat nézem. A másik nagy felismerésem az 50-34 vs 52-36 témában volt. A DA 50-34 volt, az R8000 52-36, mindkettő 175-ös hajtókar hossz a 188 centimhez. Mindig volt a DA simasága ellenére egy olyan érzésem, hogy egyszerűen nem találom az áttételt, hogy nem jó, nem kénylemes, nem természetes a lábamnak. Hogy, hogy nem, az 52-36-tal nincs ilyen. Sokkal kevesebbet variálok vele, sokkal kevesebbet váltok, nincs az a természetellenes hajtás-láb érzés. nem tudom ezt jobban elmondani, ha valaki érzékeny erre, biztos érti, mire gondolok. A chat gpt-vel "áttárgyalva" a dologot...

, szóval szerinte az 52-36 jobban illeszkedik a természetes pedálritmusmhoz, és a pedálfordulat + a nyomaték jobban kiegyensúlyozódik. Nekem meg fogalmam sincs, csak azt érzem, hogy nekem jobban bejön az 52-36. Most, hogy mentem már kb 400 kilit a Canyonnal, (a 105-ös szettel is mentem) egyértelműen azt érzem, minőségi csere volt. Ha nagyon összeszedtem magam és mindenben kijött a lépés, ettől azért könnyebben (97 kiló környékén) a Wilierrel max 31-es átlagot tudtam hajtani 60 kilin, úgy, hogy akkoriban heti 200-220 kilit mentem. Most heti 100, jó esetben 150-et megyek és így toltam a minap 104 kilósan egy 32,6-os átlagot. Szóval 7 kilóval dagadtabban, kevesebb kilométerrel a lábban, 4 évvel idősebben, ennyivel gyorsabb a Canyon. Nálam ez az orvosi papír ide kérem nem kell kategória. És persze láss csodát, sokkal kevésbé érzem a nagyhegyesi emelkedőt is. Eskü.

Persze amilyen hülye vagyok, elkezdtem nézegetni a Canyon oldalát, hogy hogy is kéne kikerekíteni egy új Aeroad-ot...

Hypsos Ferrum --> Lumin U1 Mini --> Audiomat Maestro 3 --> Audio Research LS28 --> Balanced Audio Technology VK600SE --> Sonus Faber Stradivari Kábelezés: MDA