Így így. Ugyanaz az anyaghasználat, ugyanaz a felépítés, csak éhes végfokokhoz vagy a tápelosztókhoz vastagabb vezetőkkel szerelve, kisebb áremfelvételű komponensekhez kicsivel vékonyabbal. És ezeknél a kábeleknél tapasztalat szerint nem jelent kopromisszumot, hanem jobban is működik a vékonyabb verzió a megfelelő helyen (DAC pl), mint a vastagabb. Legalábbis annál a kábelcsaládnál, amit én próbáltam ez a helyzet. Biztosan nem univerzális igazság, de van ilyen.
Ha már a napokban erről szó volt - meglepetésemre hosszú idő után először, én ezt már aféle köztudatban élő evidenciaként kezeltem - az egységes kábelezés szerintem is nagyon fontos. Nyilván ez megoldható több gyártó kábelének felhasználásával is, ha valakinek nagyon jó füle van és rengeteg rendszert installált, esetleg nagyon nagy szerencséje van és beletrafál. De mindenképpen érdemes lehet hallgatni olyan gyártókra, akik hangsúlyozzák, hogy adott családba tartozó kábeleik egy családot alktonak, mert egyszerűen úgy alakították ki őket. Elfogadva, hogy nem csak mohó kaptilaisták, akik rá akarnak venni, hogy a teljes kábelezést tőlük vegyed, mert nyilván ez az elemi érdekük, de a ez nem zárja ki, hogy igazuk is van. Így az egész, végtelen kábel mix-match játék is kikerülhető.