Azért az sem mindegy, hogy melyik phono volt ez, mert Feri 3 változatban készítette. Ezek közül az egyik kimondottan magas kimenetű MC-hez idealizát, mint pl. a DL-110. Ez a változat MM-ekkel nem a legtutibb, arra ott a másik két változat.Voyager írta: ↑2025.01.26., vas. 13:57Nálam hosszú ideig vendégeskedett Palotás Feri fonója, amit ezúton is köszönök neki.zoli73 írta: ↑2025.01.26., vas. 11:41A Palotás phono+AT MM hangszedő nem a legszerencsésebb párositása nem feltételezés, én ugyan nem, de mások próbálták már, viszont mások tapasztalatára én nem szeretnék hivatkozi. Ennek ellenére van aki ilyen kombót használ. Sőt, egy Hiraga léptetőelektronikával kiegészítve, sokan MC-vel is használják.
Feri(a készitő) tapasztalatai szerint, ilyen felállásban, Audio Technika MC-vel kifejezetten jó.
Azt nem tudhatjuk, hogy a kérdező mennyiért tud hozzájutni az MP-150-hez, arról nem volt szó, hogy csak új hangszedőkben gondolkodik.![]()
Ekkoriban egy tuningolt RP3-at "nyúztam" (kétkaros felállásban), amelyhez három különböző MM hangszedőt próbáltam. DENON DL-110-et, az AT VM740ML-t és a Sumiko Pearl-t. A Pearl gazdag, muzikális hangzást adott, de a már alapból dús basszusú rendszeremben egy kicsit elnyomottnak tűnt. A DL-110 viszont igazán jól működött, szinte életre keltette a fonót és a rendszert, mintha egymásra találtak volna.
A VM740ML egy másik kávéház. Teljesen más típusú hangzást hozott, friss, szellős, fiatalos és lendületesen szólt, de igazán akkor mutatta meg a legjobb formáját, amikor a NAD C165 előerősítő fonóját használtam. Később az is kiderült, hogy az 740ML nem igazán Rega karba való.![]()
Képkivágás.PNG
IMG_0273.JPG
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Lemezjátszó
Online
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4712
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3244
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Lemezjátszó
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- PgSpa
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 911
- Csatlakozott: 2017.07.02., vas. 18:21
- Értékelés: 435
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Lemezjátszó
Látva Voyager plusz kar csatolását az RP3-hoz, eszembe jutott újra egy kérdés, ami már régóta motoszkál bennem:
Függesztett vázas lemezjátszónál a felfüggesztéstől szeperáltan el lehet helyezni kart, vagy ez túl veszélyes, hiszen
a tű alól kimozdulhat a tányér?

- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4921
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2112
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
Nálam hosszú ideig vendégeskedett Palotás Feri fonója, amit ezúton is köszönök neki.zoli73 írta: ↑2025.01.26., vas. 11:41A Palotás phono+AT MM hangszedő nem a legszerencsésebb párositása nem feltételezés, én ugyan nem, de mások próbálták már, viszont mások tapasztalatára én nem szeretnék hivatkozi. Ennek ellenére van aki ilyen kombót használ. Sőt, egy Hiraga léptetőelektronikával kiegészítve, sokan MC-vel is használják.
Feri(a készitő) tapasztalatai szerint, ilyen felállásban, Audio Technika MC-vel kifejezetten jó.
Azt nem tudhatjuk, hogy a kérdező mennyiért tud hozzájutni az MP-150-hez, arról nem volt szó, hogy csak új hangszedőkben gondolkodik.

Ekkoriban egy tuningolt RP3-at "nyúztam" (kétkaros felállásban), amelyhez három különböző MM hangszedőt próbáltam. DENON DL-110-et, az AT VM740ML-t és a Sumiko Pearl-t. A Pearl gazdag, muzikális hangzást adott, de a már alapból dús basszusú rendszeremben egy kicsit elnyomottnak tűnt. A DL-110 viszont igazán jól működött, szinte életre keltette a fonót és a rendszert, mintha egymásra találtak volna.
A VM740ML egy másik kávéház. Teljesen más típusú hangzást hozott, friss, szellős, fiatalos és lendületesen szólt, de igazán akkor mutatta meg a legjobb formáját, amikor a NAD C165 előerősítő fonóját használtam. Később az is kiderült, hogy az 740ML nem igazán Rega karba való.

„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”

- dondusfi
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 654
- Csatlakozott: 2012.04.17., kedd 19:51
- Értékelés: 305
- Tartózkodási hely: Tatabánya
Re: Lemezjátszó
Köszönöm szépen mindenkinek!
Nagyjából kezd körvonalazódni az irány.
Mégegyszer köszönöm!

Nagyjából kezd körvonalazódni az irány.
Mégegyszer köszönöm!
Média:
Panasonic TX-55EX600E
Onkyo AVX-380
Dune HD Solo Lite
APPLE TV HD gen4
Pioneer BDP-51FD
Stereo:
Hegel H80
WiiM Ultra
Rega Plannar 2
Pro-Ject Phono box S3 B
Monitor Audio GS20
Egyéb:
B&W P5
Logitech Harmony 300, One
Synology DS212j
Panasonic TX-55EX600E
Onkyo AVX-380
Dune HD Solo Lite
APPLE TV HD gen4
Pioneer BDP-51FD
Stereo:
Hegel H80
WiiM Ultra
Rega Plannar 2
Pro-Ject Phono box S3 B
Monitor Audio GS20
Egyéb:
B&W P5
Logitech Harmony 300, One
Synology DS212j
Online
Feri(a készitő) tapasztalatai szerint, ilyen felállásban, Audio Technika MC-vel kifejezetten jó.
Azt nem tudhatjuk, hogy a kérdező mennyiért tud hozzájutni az MP-150-hez, arról nem volt szó, hogy csak új hangszedőkben gondolkodik.
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4712
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3244
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Lemezjátszó
A Palotás phono+AT MM hangszedő nem a legszerencsésebb párositása nem feltételezés, én ugyan nem, de mások próbálták már, viszont mások tapasztalatára én nem szeretnék hivatkozi. Ennek ellenére van aki ilyen kombót használ. Sőt, egy Hiraga léptetőelektronikával kiegészítve, sokan MC-vel is használják.Rock60 írta: ↑2025.01.26., vas. 11:30A Palotás mindenképpen - ARC gyökerei lévén - a kicsit a dúsabb, zsírosabb oldalon áll, azért lehet, hogy jól muzsikálna a precíz, vékonyabb testű AT - vel...zoli73 írta: ↑2025.01.26., vas. 10:29
A Palotás phono a legtöbb MM hangszedővel kiválóan párosítható, akár Audio Technikákkal is, de ez mivel elég sokak véleménye, amit Te is említesz, hogy az AT MM-ek kicsit vékony hangúak, így én inkább a kérdező listáján szereplő Nagaoka MP-150 mellett tenném le a voksom.![]()
A Nagaoka MP 150 nekem is szimpatikus, de az már 150 ezres...
Feri(a készitő) tapasztalatai szerint, ilyen felállásban, Audio Technika MC-vel kifejezetten jó.
Azt nem tudhatjuk, hogy a kérdező mennyiért tud hozzájutni az MP-150-hez, arról nem volt szó, hogy csak új hangszedőkben gondolkodik.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
A Nagaoka MP 150 nekem is szimpatikus, de az már 150 ezres...
Re: Lemezjátszó
A Palotás mindenképpen - ARC gyökerei lévén - a kicsit a dúsabb, zsírosabb oldalon áll, azért lehet, hogy jól muzsikálna a precíz, vékonyabb testű AT - vel...zoli73 írta: ↑2025.01.26., vas. 10:29
A Palotás phono a legtöbb MM hangszedővel kiválóan párosítható, akár Audio Technikákkal is, de ez mivel elég sokak véleménye, amit Te is említesz, hogy az AT MM-ek kicsit vékony hangúak, így én inkább a kérdező listáján szereplő Nagaoka MP-150 mellett tenném le a voksom.

A Nagaoka MP 150 nekem is szimpatikus, de az már 150 ezres...
Online
A Palotás phono a legtöbb MM hangszedővel kiválóan párosítható, akár Audio Technikákkal is, de ez mivel elég sokak véleménye, amit Te is említesz, hogy az AT MM-ek kicsit vékony hangúak, így én inkább a kérdező listáján szereplő Nagaoka MP-150 mellett tenném le a voksom.
- zoli73
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4712
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3244
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Lemezjátszó
A maguk nemében ezek nem rossz phono-k, de a Palotás-hoz képest csak játékszerek. Creek-et, két féle Pro-Ject-et, Cambridge Audio-t próbáltam ellenében, egy napon sem szabad emlegetni őket. Van olyan fórumtarsunk, akinél Heed Questárt váltott a Palotás phono, és nem kis előrelépést hozott. Ugyanilyen hireket hallottam Clearaudio phonokról is, amik a tudásukhoz képest igencsak túlárazottak.DeProtector írta: ↑2025.01.26., vas. 09:55A kis project fonókat én bátran tudom ajánlani, de hogy őszinte legyek, a clearaudioval itthoni tapasztalatom nincs, csak mástól hallottam. A Palotás féle fonóról dettó, de tény, hogy arról csak jót hallottam én is, szóval biztosan érdemes számításba venni.Rock60 írta: ↑2025.01.26., vas. 06:49
A Pro Ject - et nem ismerem, de a kis Clearaudio phono-k, nekem nagyon nem jönnek be, kb a katasztrófális kategória nálam.
A kicsit "egyszerű" hangú futóműhöz - és egyébként is - jó választás lehet Palotás úr csöves phonója, saját árkategóriáján egyértelműen túlmutató gazdag hanggal.
Újonnan is jó ára van, de használtan is előfordul itt - ott.
Vannak itt többen, akik ezt a phonót használják/ták, az ahhoz passzoló hangszedőről Ők tudnának legtöbbet mondani...
A Palotás phono a legtöbb MM hangszedővel kiválóan párosítható, akár Audio Technikákkal is, de ez mivel elég sokak véleménye, amit Te is említesz, hogy az AT MM-ek kicsit vékony hangúak, így én inkább a kérdező listáján szereplő Nagaoka MP-150 mellett tenném le a voksom.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
Ellenben ár/minőség okán én nem tartanék a használt daraboktól sem, akad itt-ott pár nagyon keveset futott jobb darab.
Gondolom, Te is láttad őket :
Gyakorlatilag új Shelter 201 60-ért,
AT VM740ML 80-ért, AT VM750 SH 100 - ért...
Ahogy DeProtector írta, az AT - nek valóban nem túl testes a hangja, viszont a Palotásnak igen.
Azért is írtam, hogy Palotás-t használók véleményére nagyon kíváncsi lennék hangszedő - ügyben...
...És igen, a Shell-nek kell vízszintesnek lennie, a kar állhat akár függőlegesen is...
Re: Lemezjátszó
Ha újban gondolkozol, az AT-VM 540ML nem rossz, pont belefér a keretedbe.
Ellenben ár/minőség okán én nem tartanék a használt daraboktól sem, akad itt-ott pár nagyon keveset futott jobb darab.
Gondolom, Te is láttad őket :
Gyakorlatilag új Shelter 201 60-ért,
AT VM740ML 80-ért, AT VM750 SH 100 - ért...

Ahogy DeProtector írta, az AT - nek valóban nem túl testes a hangja, viszont a Palotásnak igen.

Azért is írtam, hogy Palotás-t használók véleményére nagyon kíváncsi lennék hangszedő - ügyben...
...És igen, a Shell-nek kell vízszintesnek lennie, a kar állhat akár függőlegesen is...

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Rock60 2025.01.26., vas. 10:29-kor.
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4921
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2112
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
Az én javaslatom, kizárólag REGA P2-höz. (nagyon egyben lesz a hang, nagyon szeretik egymást)dondusfi írta: ↑2025.01.25., szomb. 20:51Sziasztok!
4 év után újra van lemezjátszóm egy Rega Planar 2 személyében. Egyelőre ismerkedünk, szokom újra a fekete lemezeketRégen egy Luxman PD272-es pörgetőm volt. Más tervek miatt váltam meg tőle.
Viszont már most szemezgetek hangszedővel (MM) és előerősítővel.(nem szeretném túltolni)
Ajánlásokat szívesen fogadok. Vannak már kiszemelt áldozatok de bizonytalan vagyok bennük. 100ezer alatt (minél inkább) szeretnék maradni mind két esetben.(használt, új mindegy)
Kaptam ajánlás Nagaoka MP110, MP150, Goldringre E3, E4, 1006. Szimpatikusak: Shelter 201, AT-VM95SH, 540ML, 740ML.
Mi a helyzet a Rega hangszedőkkel? Elys2, Exact, vagy az új ND3?
Olvastam a tűkről. Microlinear Shibata stb. Talán az ML jobb lenne?
Jelen pillanatban a Wiim Ultra a phono erősítő.
Lemezeimnél felfedezhető többek között: Bikini, Republic, Queen, Pink, Metallica, Bonamassa, Beth Hart, Collins, Satriani, Vai….
Tippeket, ajanlásokat, ötleteket előre is köszönöm!![]()
Hangszedő: Goldring 1012GX MM (Gyger II tűprofil)
Phono: Rega MM MK5
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Voyager 2025.01.26., vas. 10:33-kor.
„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Online
Hangszedőt amúgy nehéz javasolni, mindenkinek más tetszik. Jómagam inkább a jobb tűprofil híve vagyok, a microline, line contact stb profilokkal megfelelő beállítás mellett megszűntethető a belső barázda torzítás. Ez alapján pl egy VM540 ML jó lehetne. Aztán hogy ez hangban hogy tetszik, az csak a helyszínen derül ki (az AT hangszedőknek szerintem kicsit vékony a hangjuk, a regáknak dettó, szóval nem tuti a jó házassag. De ezt ugye neked kellene hallani.)
- DeProtector
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 565
- Csatlakozott: 2016.05.27., pén. 15:01
- Értékelés: 242
- Tartózkodási hely: Jánossomorja
Re: Lemezjátszó
Az emelés attól függ, mit teszel bele. Ahogy lentebb linkeltek képet is, kell egy olyan kis sablon és úgy kell igazítani, hogy a kar vízszintbe legyen. (vagy nálad inkább a shell teteje, mivel maga a karcső kúpos)
Hangszedőt amúgy nehéz javasolni, mindenkinek más tetszik. Jómagam inkább a jobb tűprofil híve vagyok, a microline, line contact stb profilokkal megfelelő beállítás mellett megszűntethető a belső barázda torzítás. Ez alapján pl egy VM540 ML jó lehetne. Aztán hogy ez hangban hogy tetszik, az csak a helyszínen derül ki (az AT hangszedőknek szerintem kicsit vékony a hangjuk, a regáknak dettó, szóval nem tuti a jó házassag. De ezt ugye neked kellene hallani.)
LP: Linn Sondek LP12 + GB Tools Zeta + Koetsu Black + Heed Orbit + Quasar III + Q-PSU
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4921
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2112
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
Az RB220 és valószínűleg az összes Rega hangkar esetében ezek a hagyományos ellenőrző eszközök sajnos nem használhatók megbízhatóan, mivel a kar átmérője nem egyenletes.
Íme, ahogyan Roy Gandy a Rega Research Limited alapítója gondolja.
eredeti: magyar:
„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Online
- DeProtector
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 565
- Csatlakozott: 2016.05.27., pén. 15:01
- Értékelés: 242
- Tartózkodási hely: Jánossomorja
Re: Lemezjátszó
A kis project fonókat én bátran tudom ajánlani, de hogy őszinte legyek, a clearaudioval itthoni tapasztalatom nincs, csak mástól hallottam. A Palotás féle fonóról dettó, de tény, hogy arról csak jót hallottam én is, szóval biztosan érdemes számításba venni.Rock60 írta: ↑2025.01.26., vas. 06:49
A Pro Ject - et nem ismerem, de a kis Clearaudio phono-k, nekem nagyon nem jönnek be, kb a katasztrófális kategória nálam.
A kicsit "egyszerű" hangú futóműhöz - és egyébként is - jó választás lehet Palotás úr csöves phonója, saját árkategóriáján egyértelműen túlmutató gazdag hanggal.
Újonnan is jó ára van, de használtan is előfordul itt - ott.
Vannak itt többen, akik ezt a phonót használják/ták, az ahhoz passzoló hangszedőről Ők tudnának legtöbbet mondani...
LP: Linn Sondek LP12 + GB Tools Zeta + Koetsu Black + Heed Orbit + Quasar III + Q-PSU
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
- Big
- V.I.P.
- Hozzászólások: 2159
- Csatlakozott: 2009.09.20., vas. 18:57
- Értékelés: 757
- Tartózkodási hely: Szeged
- Kapcsolat:
Re: Lemezjátszó
Mérni kell, veszel egy sablont és azzaldondusfi írta: ↑2025.01.26., vas. 07:15Szia!DeProtector írta: ↑2025.01.25., szomb. 22:30Szia.
A Clearaudio Nano Phono, vagy valamelyik Pro Ject Phonobox jó választás lehet.
A rega-n pontosan melyik kar van?
Annyit azért nem árt már előzetesen tudni, hogy karmagasság állításhoz alátét(ek) kell(enek) a kar alá, hacsak nem rega hangszedőt veszel.
Mivel a Shibata tűprofil borzasztó kényes a beállításra, azt engedd is el. Ha nincs a karon nagyon precíz antiskating, vta és azimuth állítás akkor ez nem is fog sikerülni (egyik sincs a regákon).
Köszi szépen!
A hangkar a Rega RB220. Igen az oké hogy meg kell emelni, de hogy mindegyiket és hogy mennyivel az nincs meg. Regának van egy 2mm magasítója, az elég lehet vagy vmelyikhez több kell?![]()
Közben olvastam többet a Shibatáról, elengedtem![]()
https://octogonaudio.hu/termekek/octogo ... gI4hvD_BwE
Kb. így:
DK Design VS1 Reference MkII, Revel Performa F30, Ariston Audio RD110SL-SME3009S2 Imp-VdH Frog-Pointe Pure Power Supply-PS Audio GCPH, Dual Audio PC-Linear Power Supply-M2Tech Young-Palmer Power Station, Philips CD930, Denon TU-QS10, Harmonic Technology,Transparent,AudioQuest,ValhallA,HydraSound
- SoundMania
- V.I.P.
- Hozzászólások: 6365
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1258
Re: Lemezjátszó
Rega 2-höz nagyon javasolt kicserélni az ellensúly tengelyét a súlyjal együtt! A Rega MM hangszedői nagyon gyatrák, egyiket sem javasolnám. Sajnos abba a karba amiket érdemes pl betenni egy Denon 103r, vagy méginkább egy Rega Ania. Ha ezeket "túltolásnak" érzed, szerintem szenvedés lesz az LP-zés és hamar abbahagyod majd megint. Előfok így csak MC-s jöhet szóba, de az említett fonódat nem ismerem. Szerintem a legalapabb Heed Questqr mc változata, vagy feljebb egy Heed Quasar egy legolcsóbb táppal sokminden Projekt meg Clearaudio fosnál jobb sokkal. Én ezalatt a szint alatt nem javasolnám elkezdeni a lemezjátszózást!dondusfi írta: ↑2025.01.25., szomb. 20:51Sziasztok!
4 év után újra van lemezjátszóm egy Rega Planar 2 személyében. Egyelőre ismerkedünk, szokom újra a fekete lemezeketRégen egy Luxman PD272-es pörgetőm volt. Más tervek miatt váltam meg tőle.
Viszont már most szemezgetek hangszedővel (MM) és előerősítővel.(nem szeretném túltolni)
Ajánlásokat szívesen fogadok. Vannak már kiszemelt áldozatok de bizonytalan vagyok bennük. 100ezer alatt (minél inkább) szeretnék maradni mind két esetben.(használt, új mindegy)
Kaptam ajánlás Nagaoka MP110, MP150, Goldringre E3, E4, 1006. Szimpatikusak: Shelter 201, AT-VM95SH, 540ML, 740ML.
Mi a helyzet a Rega hangszedőkkel? Elys2, Exact, vagy az új ND3?
Olvastam a tűkről. Microlinear Shibata stb. Talán az ML jobb lenne?
Jelen pillanatban a Wiim Ultra a phono erősítő.
Lemezeimnél felfedezhető többek között: Bikini, Republic, Queen, Pink, Metallica, Bonamassa, Beth Hart, Collins, Satriani, Vai….
Tippeket, ajanlásokat, ötleteket előre is köszönöm!![]()
- dondusfi
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 654
- Csatlakozott: 2012.04.17., kedd 19:51
- Értékelés: 305
- Tartózkodási hely: Tatabánya
Re: Lemezjátszó
Szia!DeProtector írta: ↑2025.01.25., szomb. 22:30Szia.
A Clearaudio Nano Phono, vagy valamelyik Pro Ject Phonobox jó választás lehet.
A rega-n pontosan melyik kar van?
Annyit azért nem árt már előzetesen tudni, hogy karmagasság állításhoz alátét(ek) kell(enek) a kar alá, hacsak nem rega hangszedőt veszel.
Mivel a Shibata tűprofil borzasztó kényes a beállításra, azt engedd is el. Ha nincs a karon nagyon precíz antiskating, vta és azimuth állítás akkor ez nem is fog sikerülni (egyik sincs a regákon).
Köszi szépen!
A hangkar a Rega RB220. Igen az oké hogy meg kell emelni, de hogy mindegyiket és hogy mennyivel az nincs meg. Regának van egy 2mm magasítója, az elég lehet vagy vmelyikhez több kell?

Közben olvastam többet a Shibatáról, elengedtem
Média:
Panasonic TX-55EX600E
Onkyo AVX-380
Dune HD Solo Lite
APPLE TV HD gen4
Pioneer BDP-51FD
Stereo:
Hegel H80
WiiM Ultra
Rega Plannar 2
Pro-Ject Phono box S3 B
Monitor Audio GS20
Egyéb:
B&W P5
Logitech Harmony 300, One
Synology DS212j
Panasonic TX-55EX600E
Onkyo AVX-380
Dune HD Solo Lite
APPLE TV HD gen4
Pioneer BDP-51FD
Stereo:
Hegel H80
WiiM Ultra
Rega Plannar 2
Pro-Ject Phono box S3 B
Monitor Audio GS20
Egyéb:
B&W P5
Logitech Harmony 300, One
Synology DS212j
Online
A kicsit "egyszerű" hangú futóműhöz - és egyébként is - jó választás lehet Palotás úr csöves phonója, saját árkategóriáján egyértelműen túlmutató gazdag hanggal.
Újonnan is jó ára van, de használtan is előfordul itt - ott.
Vannak itt többen, akik ezt a phonót használják/ták, az ahhoz passzoló hangszedőről Ők tudnának legtöbbet mondani...
Re: Lemezjátszó
A Pro Ject - et nem ismerem, de a kis Clearaudio phono-k, nekem nagyon nem jönnek be, kb a katasztrófális kategória nálam.DeProtector írta: ↑2025.01.25., szomb. 22:30A Clearaudio Nano Phono, vagy valamelyik Pro Ject Phonobox jó választás lehet.dondusfi írta: ↑2025.01.25., szomb. 20:51
4 év után újra van lemezjátszóm egy Rega Planar 2 személyében...
Viszont már most szemezgetek hangszedővel (MM) és előerősítővel.(nem szeretném túltolni)
Ajánlásokat szívesen fogadok. Vannak már kiszemelt áldozatok de bizonytalan vagyok bennük. 100ezer alatt (minél inkább) szeretnék maradni mind két esetben.(használt, új mindegy)
A kicsit "egyszerű" hangú futóműhöz - és egyébként is - jó választás lehet Palotás úr csöves phonója, saját árkategóriáján egyértelműen túlmutató gazdag hanggal.
Újonnan is jó ára van, de használtan is előfordul itt - ott.
Vannak itt többen, akik ezt a phonót használják/ták, az ahhoz passzoló hangszedőről Ők tudnának legtöbbet mondani...
Online
A Clearaudio Nano Phono, vagy valamelyik Pro Ject Phonobox jó választás lehet.
A rega-n pontosan melyik kar van?
Annyit azért nem árt már előzetesen tudni, hogy karmagasság állításhoz alátét(ek) kell(enek) a kar alá, hacsak nem rega hangszedőt veszel.
Mivel a Shibata tűprofil borzasztó kényes a beállításra, azt engedd is el. Ha nincs a karon nagyon precíz antiskating, vta és azimuth állítás akkor ez nem is fog sikerülni (egyik sincs a regákon).
- DeProtector
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 565
- Csatlakozott: 2016.05.27., pén. 15:01
- Értékelés: 242
- Tartózkodási hely: Jánossomorja
Re: Lemezjátszó
Szia.dondusfi írta: ↑2025.01.25., szomb. 20:51Sziasztok!
4 év után újra van lemezjátszóm egy Rega Planar 2 személyében. Egyelőre ismerkedünk, szokom újra a fekete lemezeketRégen egy Luxman PD272-es pörgetőm volt. Más tervek miatt váltam meg tőle.
Viszont már most szemezgetek hangszedővel (MM) és előerősítővel.(nem szeretném túltolni)
Ajánlásokat szívesen fogadok. Vannak már kiszemelt áldozatok de bizonytalan vagyok bennük. 100ezer alatt (minél inkább) szeretnék maradni mind két esetben.(használt, új mindegy)
Kaptam ajánlás Nagaoka MP110, MP150, Goldringre E3, E4, 1006. Szimpatikusak: Shelter 201, AT-VM95SH, 540ML, 740ML.
Mi a helyzet a Rega hangszedőkkel? Elys2, Exact, vagy az új ND3?
Olvastam a tűkről. Microlinear Shibata stb. Talán az ML jobb lenne?
Jelen pillanatban a Wiim Ultra a phono erősítő.
Lemezeimnél felfedezhető többek között: Bikini, Republic, Queen, Pink, Metallica, Bonamassa, Beth Hart, Collins, Satriani, Vai….
Tippeket, ajanlásokat, ötleteket előre is köszönöm!![]()
A Clearaudio Nano Phono, vagy valamelyik Pro Ject Phonobox jó választás lehet.
A rega-n pontosan melyik kar van?
Annyit azért nem árt már előzetesen tudni, hogy karmagasság állításhoz alátét(ek) kell(enek) a kar alá, hacsak nem rega hangszedőt veszel.
Mivel a Shibata tűprofil borzasztó kényes a beállításra, azt engedd is el. Ha nincs a karon nagyon precíz antiskating, vta és azimuth állítás akkor ez nem is fog sikerülni (egyik sincs a regákon).
LP: Linn Sondek LP12 + GB Tools Zeta + Koetsu Black + Heed Orbit + Quasar III + Q-PSU
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
- dondusfi
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 654
- Csatlakozott: 2012.04.17., kedd 19:51
- Értékelés: 305
- Tartózkodási hely: Tatabánya
Re: Lemezjátszó
Sziasztok!
4 év után újra van lemezjátszóm egy Rega Planar 2 személyében. Egyelőre ismerkedünk, szokom újra a fekete lemezeket
Régen egy Luxman PD272-es pörgetőm volt. Más tervek miatt váltam meg tőle.
Viszont már most szemezgetek hangszedővel (MM) és előerősítővel.(nem szeretném túltolni)
Ajánlásokat szívesen fogadok. Vannak már kiszemelt áldozatok de bizonytalan vagyok bennük. 100ezer alatt (minél inkább
) szeretnék maradni mind két esetben.(használt, új mindegy)
Kaptam ajánlás Nagaoka MP110, MP150, Goldringre E3, E4, 1006. Szimpatikusak: Shelter 201, AT-VM95SH, 540ML, 740ML.
Mi a helyzet a Rega hangszedőkkel? Elys2, Exact, vagy az új ND3?
Olvastam a tűkről. Microlinear Shibata stb. Talán az ML jobb lenne?
Jelen pillanatban a Wiim Ultra a phono erősítő.
Lemezeimnél felfedezhető többek között: Bikini, Republic, Queen, Pink, Metallica, Bonamassa, Beth Hart, Collins, Satriani, Vai….
Tippeket, ajanlásokat, ötleteket előre is köszönöm!
4 év után újra van lemezjátszóm egy Rega Planar 2 személyében. Egyelőre ismerkedünk, szokom újra a fekete lemezeket
Viszont már most szemezgetek hangszedővel (MM) és előerősítővel.(nem szeretném túltolni)
Ajánlásokat szívesen fogadok. Vannak már kiszemelt áldozatok de bizonytalan vagyok bennük. 100ezer alatt (minél inkább
Kaptam ajánlás Nagaoka MP110, MP150, Goldringre E3, E4, 1006. Szimpatikusak: Shelter 201, AT-VM95SH, 540ML, 740ML.
Mi a helyzet a Rega hangszedőkkel? Elys2, Exact, vagy az új ND3?
Olvastam a tűkről. Microlinear Shibata stb. Talán az ML jobb lenne?
Jelen pillanatban a Wiim Ultra a phono erősítő.
Lemezeimnél felfedezhető többek között: Bikini, Republic, Queen, Pink, Metallica, Bonamassa, Beth Hart, Collins, Satriani, Vai….
Tippeket, ajanlásokat, ötleteket előre is köszönöm!

Média:
Panasonic TX-55EX600E
Onkyo AVX-380
Dune HD Solo Lite
APPLE TV HD gen4
Pioneer BDP-51FD
Stereo:
Hegel H80
WiiM Ultra
Rega Plannar 2
Pro-Ject Phono box S3 B
Monitor Audio GS20
Egyéb:
B&W P5
Logitech Harmony 300, One
Synology DS212j
Panasonic TX-55EX600E
Onkyo AVX-380
Dune HD Solo Lite
APPLE TV HD gen4
Pioneer BDP-51FD
Stereo:
Hegel H80
WiiM Ultra
Rega Plannar 2
Pro-Ject Phono box S3 B
Monitor Audio GS20
Egyéb:
B&W P5
Logitech Harmony 300, One
Synology DS212j
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4921
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2112
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
Ma délután (is) előkerültek a hanglemezek, és olyan jól szól a rendszer, hogy reflexből keresni kezdtem a lájk gombot, csak hogy "mentsem" a zenét.

„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
- PgSpa
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 911
- Csatlakozott: 2017.07.02., vas. 18:21
- Értékelés: 435
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Lemezjátszó
Teljesen igazad van, kicsit hülye a kérdés, de én érzek egy nagy ellentmondást a lemezjátszóból kimenő földelés és az Orbit bejárata között. Ehhez a Heed ad egy rövid kábeldarabot, aminek a lemezjátszó felőli végén egy földelés nélküli villásdugó lengőaljzat van, a készülék felőli végén meg egy két villás IEC lengődugó. Tehát nincsen semmi értelme, akár kéteres kábelt is használhatnék. Mondjuk azt sem értem, hogy egy fakávás lemezjátszó, ahol nincs hova kötni a földelést, azaz igazából a motorját földeljük, milyen érintésvédelmi kategóriába tartozik?Voyager írta: ↑2025.01.25., szomb. 14:33"Értelme van így a lemezjátszó oldalon bekötni a földelést a kébelbe, hiszen a végét úgyis el kell csípnem, mert nem tudom hova bekötni"PgSpa írta: ↑2025.01.25., szomb. 14:31Egy határterület , de azért ide is beteszem a kérdést:
Lemezjátszó tápkábelt szeretnék cserélni. Belenézve látom, hogy a szokásos fázi/nulla/földelés kábelek mennek ki.
Ami bonyolítja a dolgot, hogy nekem ez a kábel Heed Orbitba megy, ahol a kimeneti oldalon már csak két ér van, azaz a földelés nem megy át.
Értelme van így a lemezjátszó oldalon bekötni a földelést a kébelbe, hiszen a végét úgyis el kell csípnem, mert nem tudom hova bekötni?
Ha nem tudod "hova bekötni", akkor mi értelme a kérdésnek? Sajnos nem érthető a megfogalmazás.
Egyébként, ha a tápegység érintésvédelme nem kettős szigetelésű, akkor a tápkábel földelését mindenképpen be kell kötni.
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4921
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2112
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
"Értelme van így a lemezjátszó oldalon bekötni a földelést a kébelbe, hiszen a végét úgyis el kell csípnem, mert nem tudom hova bekötni"PgSpa írta: ↑2025.01.25., szomb. 14:31Egy határterület , de azért ide is beteszem a kérdést:
Lemezjátszó tápkábelt szeretnék cserélni. Belenézve látom, hogy a szokásos fázi/nulla/földelés kábelek mennek ki.
Ami bonyolítja a dolgot, hogy nekem ez a kábel Heed Orbitba megy, ahol a kimeneti oldalon már csak két ér van, azaz a földelés nem megy át.
Értelme van így a lemezjátszó oldalon bekötni a földelést a kébelbe, hiszen a végét úgyis el kell csípnem, mert nem tudom hova bekötni?
Ha nem tudod "hova bekötni", akkor mi értelme a kérdésnek? Sajnos nem érthető a megfogalmazás.
Egyébként, ha a tápegység érintésvédelme nem kettős szigetelésű, akkor a tápkábel földelését mindenképpen be kell kötni.
„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
- PgSpa
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 911
- Csatlakozott: 2017.07.02., vas. 18:21
- Értékelés: 435
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Lemezjátszó
Egy határterület , de azért ide is beteszem a kérdést:
Lemezjátszó tápkábelt szeretnék cserélni. Belenézve látom, hogy a szokásos fázi/nulla/földelés kábelek mennek ki.
Ami bonyolítja a dolgot, hogy nekem ez a kábel Heed Orbitba megy, ahol a kimeneti oldalon már csak két ér van, azaz a földelés nem megy át.
Értelme van így a lemezjátszó oldalon bekötni a földelést a kébelbe, hiszen a végét úgyis el kell csípnem, mert nem tudom hova bekötni?
Lemezjátszó tápkábelt szeretnék cserélni. Belenézve látom, hogy a szokásos fázi/nulla/földelés kábelek mennek ki.
Ami bonyolítja a dolgot, hogy nekem ez a kábel Heed Orbitba megy, ahol a kimeneti oldalon már csak két ér van, azaz a földelés nem megy át.
Értelme van így a lemezjátszó oldalon bekötni a földelést a kébelbe, hiszen a végét úgyis el kell csípnem, mert nem tudom hova bekötni?
Re: Lemezjátszó
Igen, ez tényleg egy nagyon jó lemezjátszó, a gyártóról tudjuk, hogy nem ma kezdte a lemezjátszó tervezést, gyártást, igaz ma már más néven fut.
A tányércsapágya minőségi megmunkálású, mondom ezt úgy, hogy volt Linn-em is, akiről köztudott, hogy nagyon nagyra tartja a csapágyait. Simán van olyan, mint a Linn csapágya. A csapágyház érdekes rögzitésű, nem a szokásos, a felülről 3 facsavar, hanem teljesen át van engedve a plinten(ami MDF, Acril szendvics), és alul egy nagy, lapos anyával van rögzítve. A subplatter alapból alu, ami pl. a Regákhoz csak mint tuning alkatrész beszerezhető. Igen, a meghajtás elmés, és stabil.
[/quote]
A Rega-nál a Planar 6-tól alap az alu subplatter.
[/quote
---‐----------------------------------------------------------------------------------
Na ne már.
Ez akkora truvájnak számít.hogy büszkének kell rá lenni???

AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Bricasti M1 dac,Core Audio Karuna Ref, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok

- dixie-chicken
- V.I.P.
- Hozzászólások: 5020
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2731
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Lemezjátszó
szigoruan szwsz 3x,Mogami 2497 vs Cardas Iridium: 2 lemezt használtam,Nick Cave "Live at KCRW" és Ben Webster "King of tenors"...a Nick Cave olyan unplugged féle vlmi,koncsertfelvétel,kis teremben,150 fő volt jelen.. a lemezboriton megjegyzések"no rehearsals,no cameras (ez volt mert vlki rögzitette,24 óráig elérhető volt az interneten a video felvétele a koncert után),no overdubs"Voyager írta: ↑2025.01.24., pén. 15:10Én annyira nem kedvelem, ha a témától eltérünk egy adott topikban, viszont amíg itt közvetlenül a lemezjátszó kábelezésével kapcsolatos az eszmecsere, egy-egy rövid kitérő még szerintem belefér.dixie-chicken írta: ↑2025.01.24., pén. 09:55semmi gond,nekem OK lett volna itt is,da átkerült volna a másik topicba ott meg a pro kábelezés,elnézve az utóbbi idő beirásait,atkerült a persona non grata szintre ez a szegmens...hasznos infókat fogsz taláni a Steve Hoffman forumon velük kapcsolatban és van egy jó pár párhuzamosan futó technics téma is
https://en.wikipedia.org/wiki/Live_from_KCRW
B1 oldal:People ain't no good,Into my arms,God is in our house...a Cardasnál szép kerek, lágy hangzás,de rövidek a zongora lecsengései,Warren Ellis hegedűhangja is,sima,olajozott,annak ellenére hogy itt van,hogy amplifikált,nincs meg a "kaparás a hangjában"...alapjáraton szépen elfedi a finom lemezzajokat,a taps nagyon fura,"csőböl érkezik"..a kórus alig észlelhető,ahol van...a pengetett gitárhangnak nincs meg a "pengetése"...
Ben Webster:
https://en.wikipedia.org/wiki/King_of_the_Tenors
A1:a felvétel elején,ban egy erős szallagzaj...ezt a Cardas finoman,gyakorlatilag eltünteti...a sax lágy,kerek hangja megvan,de nem érezni az "F" betűket az alaphangog után,vannak pillanatok amikor a sax "recseg",durva hangja van,ez nincs meg...
A Cardasnál minden egyenes,húztak egy egyenes vonalat vonalzóval,egy sikban mozog minden...3 hetet vársz egy részletre,majd a következőre,ismét 3 hetet kell várni

A Mogami 2497,egyszerű,lényegretörő,nem lágyit,de mindent megmutat,nem durva formában,ami a Cardasnal eltünt,itt megvan...
no hard feelings,just my 2 cents..egy butyuta véleménye,amely volt egy pár Nick Cave koncerten,és nem az utolsó sorbol nézi a koncertet,hanem az első sorokbol

Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Michael Fidler MM Pro,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal/Teac UD-503
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
Online
Re: Lemezjátszó
A Rega-nál a Planar 6-tól alap az alu subplatter.zoli73 írta: ↑2025.01.06., hétf. 17:14Igen, ez tényleg egy nagyon jó lemezjátszó, a gyártóról tudjuk, hogy nem ma kezdte a lemezjátszó tervezést, gyártást, igaz ma már más néven fut.sutemenyx írta: ↑2025.01.06., hétf. 15:52Köszönöm! Nekem ez egy nagyon alapos leírás, pont egy ilyet szerettem volna olvasni. Igen a vector drive az lényegében egy ellentengelyes meghajtás, így nem kényszeríti a motor hajtás a tányért dőlésre. Így nem terheli a csapágyat oldalirányban, így az kicsit sem kényszerül súrlódásba és ezzel mikrorezonanciákba. A most meglévő Lurné J1-emben is ilyesmi megoldás van, csak ott nem 3pontos, hanem csak 2. Rock60 módosított Rock-ja dettó. Ha ez párosul egy amúgy nagyon precizen megmunkált csapágyházzal és golyóval, azaz tányérfelfüggesztéssel, akkor ott a meghajtásban már nincs hiba. Köszönöm, hogy kiemelted a kar extraképességét, ez valóban nagyon praktikus dolog. Szóval ennek jó gépnek kell lennie, na lehet megnézem magamnak komolyabban iszoli73 írta: ↑2025.01.06., hétf. 15:31
Mivel nekem ilyen van, így csak elfogultan tudok róla nyilatkozni.Technikai adatokkal nem untatlak, azokat már biztos megnézted, de azért egy figyelemre méltó megoldást megemlítenék, ez a meghajtása, az úgynevezett Vector Drive. Nem részletezem mi ez, inkább nézz utána. A kiviteli minősége igen tisztességes, precíz működésű, a tányércsapágy is igen pontos illesztésű, nem egy barkácsolt valami.
Három éve van meg, másodkézből vettem, de bontatlan újként, FX5X karral, és a hozzá extraként vásárolható Bo!ng(így írják) lábakkal.
Túl nagy összehasonlitási alapom nincs, más lemezjátszókkal. Előtte Linn Axis volt, Akito karral, majd utána Alphason Solo, szintén a Linn Akito karral, és Heed Orbit 2 táppal. Nos ezekhez képest az LSD nagyon más liga.
Ugyanazzal a Benz-Micro ACE L hangszedővel, egészen más szinten zenél. Az emlitett másik két lemezjátszó hozzá képest egy jó iparos, de nem több. Mindezt teljesen gyári kiépítésben, a mellé kapott telefontöltő szerű, külső táppal. Szerettem az Alphason-t is, de szerettem volna egy számomra elérhető árú, új lemezjátszót, ami ne legyen visszalépés. Már elsőre is nagyon meglepett, hogy mennyire kimunkált, mennyivel kifínomultabb hang, mint amit eddig hallgattam.
Jelenleg a Dixi által is használt MoFi MasterTrackerrel használom, mar vagy két éve nagy elégedettséggel, ami egyértelműen előrelépés volt a Benz-Microhoz képest, hiába MM.
A hangkarnak van egy különlegessége, ami abban áll, hogy a karon van egy előre-hátra csúsztatható gyűrű, amivel változtani lehet a kar effektív tömegét, így kb. bármilyen súlyú, és engedékenységű hangszedővel összelőhető. Mivel a MoFi teljesen máshogy érzi jól magát, mint a Benz, így ez a funkció nagyon hasznos volt, és remekül működik is.
A kar Rega geometriájú, de minden állítható rajta, VTA is, viszont a belső, és külső kábele igen alap kategóriás.
Felárért kérhető Gekko kábelezéssel, de ezt az előző gazdája nem kérte.
Volt is itt téma korábban(nem kérem, hogy keress vissza), hogy átkábeleztem a kart Cardas Clear belső kábellel, és szintén Cardas sarukkal, amit kivezettem két Furutech rca aljzatra. Jelentős javulást hozott, minden fillért megért.
Az LSD gyárilag üvegtányéros, és azon egy Achromat(mi más, ha már Funk Firm). Mivel a korábbi lemezjatszóimon nekem az Achromat nem tetszett, így ezen is próbáltam lecserélni, valami más alátétre, de nem sikerült semmivel sem felülmúlnom, csak ez működik rajta igazán.
Aztán egy hírtelen ötlettől vezérelve, csináltattam rá egy Acril tányért, ami minden alátét próbálkozáson túlmutat, ezen kívül használok rajta egy Orsonic DS-250 lemezleszoritót, ami az első olyan aminek hallom a hatását, a korábbi noname kínai, Pro-jeckt leszorítók csak voltak, és csak megszokásból használtam.
Természetesen a gyári, primitív tápegységét is kiváltottam, először a sokak által jól ismert, Microsoft tápegységre, majd egy TeraDak nevű lineáris tápra, amit megintcsak meghálált.
Ezeket csak azért írtam le, mert szerintem bőven van benne potenciál, még gyárilag is, de az általam elvégzett változtatások eléggé megdobtát a produkcióját.
Tudom, most sokan fintorognak, hogy ez így már egy "Kossuth Lajos bicskája", és ilyen formában, ha oda kerül a sor ez csak nyomott áron eladható. Lehet, de amire hang alapján lecserélném, arra belátható időn belül úgy sem lesz pénzem, igy elégedeten halgatom.
Ami még bakacslistás, amivel még szeretném majd kiegésziteni, az a Houdini, ezzel már kvázi teljes kiépítés lesz.
Ha valami kimaradt, kérdezz, ha tudok szívesen válaszolok!
Köszönöm a figyelmet!
Ui.: Az "LSD" láttán senkinek ne legyenek bűnös gondolatai, ez egy rövidítés Little Super Deck akar lenni.
Viszont megnyugtatlak, a gyártó egészen biztosan nem véletlenül tette rá azt a bazinagy LSD feliratotÉs nálam ez pluszpont.