Rock60 írta: ↑2024.12.08., vas. 20:14
a csapnivaló hangzás kedvéért
Van itt egy pár súlyos félreértés.
1) Egy tisztességesebb hangszedővel (mondjuk AT3600) felszerelt, BT-s lemezjátszó egyáltalán nem szól csapnivalóan. A múltkor hazahoztam egy listaáron 100 ezer forintos Audio-Technica LP70X BT nevű készüléket, és bekötöttem az itthoni rendszerbe. Fix tűnyomóerő, fix antiskating, full automata működés. Annyi, hogy a gyári AT VM95C hangszedőbe beletoltam egy VM95E upgrade cseretűt.
Tudjátok hogy szólt?
Tök jól :-)
Nyilván nem úgy, mint az a hatszoros árú Project X2 lemezjátszó, amit szintén éppen próbálgattam, de nem nyávogott (!!!), nem torzított kétségbeejtően a belső barázdákon, voltak mélyek, voltak magasak, volt valamiféle dinamika. És egy kedves, barátságos, hallgatható hang szólt, inkább mindenből egy kicsit kevés, semmiképpen sem túl sok.
2) A BT jelátvitelről sincs rossz véleményem. Értem én, hogy ADC átalakítás, meg DAC átalakítás, meg veszteségek - nade mihez képest? Az olcsó lemezjátszók fröccsentett műanyag dugói, tyúkbél kábelei szerintem többet vesznek el a zenéből, mint egy 5.0 Bluetooth csatlakozás.
3) Hangzás és a kezdő lemezhallgatók. Kereskedőként nagyon gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a fiatal vásárlók, akik miatt az egész vinil dolog újjá tudott születni, NEM a hangminőséget keresik a hanglemezekben. Mindenféle tanulmányok íródtak a témában, a gyárak maguk is finanszíroznak komoly felméréseket, és hát abban nagy az egyetértés, hogy a fontosabb szempontok között nem szerepel, hogy a lemezek jól szólnának. (Néha vannak megjegyzések a természetesebb, melegebb hangzásról, de nem ezek dominálnak.)
Ennek oka leginkább az, hogy az alap hangminőség ugrásszerűen megjavult mondjuk a nyolcvanas évek közepe óta, amikor én "hifizni" kezdtem a BRG MK29 magnómmal. Tudjuk, az gyalázat volt. Gimnáziumban a nyári munkákból meg szülinapi pénzekből már össze tudtam annyit szedni, hogy vehettem egy Aiwa F220-as magnót, amivel a szülők (magnó nélküli) Videoton hifi tornyának tunerjéből vehettem fel a szombat délutáni Lemezbörze helyett műsorból a zenéket a menő Sony CHF (később HF) kazettákra, amiket aztán célszerűen egy szintén Aiwa walkman-on keresztül hallgattam, azokkal a narancssárga szivacsos fülhallgatókkal, amíg mentem Piri nénihez matek korrepetálásra.
Valószínűleg borzasztónak találnám mai füllel. Akkor viszont elegendően jó volt.
Ha ma a 20 éves fiam iPhone-jára rácsatlakozom egy 50 ezer forintos BT-s fülessel, és a Tidal-on megkeresek egy számot, hát ezerszer jobban fog szólni, mint az, amit egykor "elegendően jónak" hallottam.
És az az igazság, hogy egy ilyen mobiltelefon + ügyesebb alsó-közép kategóriás fülessel teljesen jól lehet zenét hallgatni.
Ha az ifjú zenerajongónál a lemez csak úgy szól, ahogy a telefonján a stream, már teljesen elégedett lesz. Hiszen annó a mi haverjaink 90-99 százaléka is teljesen kiegyezett a walkman hangjával, kevesen lettek közülük hifisták.