A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Cs. Kádár megöregedett, úgy ahogy nem szabad. Régen minden jobb volt, most minden szar, már csak a nosztalgia foglalkoztatja. Ha egyszer én is ilyen leszek, üssetek agyon nyugodtan.
Moldova Györgyhöz tudnám hasonlítani.
Nem igazán számít, hogy ki milyen lett öregségére.
Számomra fontosabb ebben a Cs. Kádár írásban, hogy anno évtizedekkel ezelőtt még lehetett a hangkulturával "államilag", az adónkból finanszírozva, foglalkozni. Ma ez teljesen esélytelen. Én legalábbis semmilyen lehetőséget nem látok manapság arra, hogy ez a közmédiában megtörténhessen, hasonló (vagy bármilyen) módon, mint akkor (nyilvánvalóan figyelembe véve a tehcnikai különbségeket és lehetőségeket).
Miközben a streaming segítségével sokkal több emberhez jut(hat) el a napi zenehallgatás lehetősége, így akár fontos le(het)ne, hogy az igényes zenehallgatásról is beszéljünk.
Félreértettél!
Eszemben sincs bárkinek is a korán viccelődni, ezt az legnagyobb fokú tiszteletlenségnek tartom.
E két ember között azért húztam párhuzamot, mert mindkettőjükről az bizonyosodott be nekem, hogy a rendszerváltást, és minden vele jött változást, összességében csalódásként éltek meg, és elkezdtek nosztalgikusan, megszépítve visszatekinteni az "átkosra", amit valójában szintúgy nem szerettek. Jó példa erre Moldova Kádárról írt könyve.
A mondandód többi részével tökéletesen egyetértek, de a politikai átitatottsága miatt inkább ne menjünk bele.
...Számomra fontosabb ebben a Cs. Kádár írásban, hogy anno évtizedekkel ezelőtt még lehetett a hangkulturával "államilag", az adónkból finanszírozva, foglalkozni. Ma ez teljesen esélytelen. Én legalábbis semmilyen lehetőséget nem látok manapság arra, hogy ez a közmédiában megtörténhessen,...
A mai realista "hangkultúra" helyzetértékelése elfogadva, Magyarországon kevesen foglalkoznak az általános igénytelenség megállításával..
TJ.
Hőskor.
Nagy lelkesedés, igényes megvalósítás.
Emlékszem még arra is, hogy melyik két lánc volt, miféle berendezésekkel, a saját, meg a kölcsönkért, amin a kvadró adást hallgattuk.
Ma két másodpercig nem tudnánk hallgatni...
Technikatörténeti érdekesség.
A planéták odébb forogtak. Egy másik korban vagyunk.
A personal hifi akkorát fejlődött, hogy minősége simán megkérdőjelezheti a fentiek hangminőségét rádión keresztül hallgatva. Az itteni olvasók otthoni rendszereiről nem is beszélve.
Szünetjel?, hááát, pl. a mai Bartók Rádió szünetjelei tízezerszer jobbak és igényesebbek, mint az az ősrégi „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” szünetjele. Legalább valami finom hangszeren játszották volna fel, akármivel, nem tudom.
Generációk ízlését gyötörte és rongálta ez a kellemetlen szintetizált elektromos hang.
Monoszkóp-adás sincs már.
Meg még tízezer dolog.
Bele lehet merülni ebbe a nosztalgiába, de a külső hallgatóságnak, aki akár átélte is, ez a fenti jóval kevesebbet jelent, mint annak, aki benne volt a létrehozásában.
Az itteni olvasók, szerintem, amúgy is minőségi zenehallgatást művelnek otthon, teljesen függetlenül a berendezésektől.
A hozzáférhető / azóta készült lemezek pedig fényévekkel előzik meg az akkori szinte nulla kínálatot.
Furtwängler vezényelte felvételek? Nekem ebből jó párat mutattak.
Maradjunk annyiban, hogy én messziről tisztelem ezt a fajtát, meg azt is, aki hallgatja. De én nem fogom hallgatni csak azért, mert ilyen kalandos a szalagok megmenekülése, vagy hogy 1944-et írtak, meg bombáztak közben...
Cs. Kádár megöregedett, úgy ahogy nem szabad. Régen minden jobb volt, most minden szar, már csak a nosztalgia foglalkoztatja. Ha egyszer én is ilyen leszek, üssetek agyon nyugodtan.
Moldova Györgyhöz tudnám hasonlítani.
Nem igazán számít, hogy ki milyen lett öregségére.
Számomra fontosabb ebben a Cs. Kádár írásban, hogy anno évtizedekkel ezelőtt még lehetett a hangkulturával "államilag", az adónkból finanszírozva, foglalkozni. Ma ez teljesen esélytelen. Én legalábbis semmilyen lehetőséget nem látok manapság arra, hogy ez a közmédiában megtörténhessen, hasonló (vagy bármilyen) módon, mint akkor (nyilvánvalóan figyelembe véve a tehcnikai különbségeket és lehetőségeket).
Miközben a streaming segítségével sokkal több emberhez jut(hat) el a napi zenehallgatás lehetősége, így akár fontos le(het)ne, hogy az igényes zenehallgatásról is beszéljünk.
A hangdoboz helyett a hangsugárzó talán a pontosabb terminológia.
Igen, nem is tudom, miért a hangdobozt írtam én is többnyire a hangsugárzó kifejezést szoktam használni ebben a roppant szigorú, roppant szakmai környezetben.
De ennek, immáron vége. Marad a " hangfal ".
/ Ahogy kaef2 is írta a belinkelt hangsugárzó/hangfal bemutatójában./
Egyébként a hangsugárzó a lehető legpongyolább, legkényelmesebb kifejezés, amolyan Jolly Joker, mert semmilyen módon nem utal a konstrukció jellegére.
A hangdoboz kifejezés már legalább tükrözi, hogy nem valamelyik sík megvalósításra gondolunk.
Ha hosszabb mondandónk van egy témával kapcsolatban és többször előfordul egy tárgy megnevezése, hasznos, ha az állandó szóismétlések helyett tudunk használni több kifejezést egy adott dologgal kapcsolatban.
Úgy hogy nem árt életben tartani mindet - szerintem.
Esetleg használható a legáltalánosabb kifejezés az "izé" is.
A 80' években én hanglemez boltba jártam, haverom lemez boltba- de ő lakatos volt.
Mi gyomorba töltöttük a disznósajtot, egyesek gömböcbe, mások pucorba.
Mi malacnak hívtuk a malacot, Bácsban hökkencsnek.
Masok a kutyát éjjeli bátornak, macskát lesbetegnek, a kakast égbekiáltónak hívták.
A volt Jugoszláviából érkezők kalácsot ettek, mi süteményt, a kaját éthordóban hoztuk, ők " plasztik ' dobozban. Mi kazettát másoltunk, ők felvételeztek.
Vonyítva röhögtünk egymáson.
Ezért is volt jó kollégiumban élni.
De ettől szép ez a kevesek által beszélt nyelv.
De nemcsak hanglemezcsemegék forogtak, hanem magnófelvételek is. Például Beethoven két műve, amelyet Wilhelm Furtwängler vezényelt 1944 végén, a berlini rádióban, miközben már bombázták a német fővárost. A sztereó (!) felvételek mindössze három mikrofonnal készültek, nem használtak semmilyen hangherélőt – nem is léteztek még akkoriban elektronikus effekteszközök. A remekművek némi magashang-hiánytól eltekintve ma is úgy szólnak… hű, de jól szólnak…
Így keletkeznek a mítoszok. Valójában nem maradt ránk Furtwängler vezényelte sztereó felvétel a második világháború idejéről. A közelmúltban a Berlini Filharmónikusok által SACD-n megjelentetett összkiadás a háborús rádióközvetítésekről, melyeket a Telefunken magnóival rögzítettek, is csak monó felvételeket tartalmaz. (https://www.musicweb-international.com/ ... 180181.htm)
Amire gondolhatott, az Walter Gieseking híres sztereó Beethoven 5. "Emperor" zongoraverseny felvétele, Arthur Rother vezényletével, amelyen a távolban még a légvédelmi lövegek is hallatszanak:
A másik híres sztereó felvétel a korszakból Karajan vezényelte torzó (értsd az 1. tétel elveszett) Bruckner 8. szimfóniájának 4. tétele, ami egészen lenyűgöző minőségű, még a mai füllel is, sok évvel ezelőtt a Koch International adta ki CD-n.
Régen minden jobb volt, most minden szar, már csak a nosztalgia foglalkoztatja.
Ha egyszer én is ilyen leszek, üssetek agyon nyugodtan.
Nem volt minden jobb régen, és most sem szar minden, de ami szar, az szar, ne szépítsük.
Az a naív elképzelése volt sokunknak, hogy a technika fejlődésével MINDEN jobb lesz.
Ez szabad szemmel jól láthatóan túl optimista elvárás volt. Ennyi.
Ne mondjál ilyet meggondolatlanul. Agyonütés lehet belőle...
...Egyébként is sok volt a szándékos csönd. Mert a különleges lemezjátszó lassan indult, s mert minden zeneszámot elejétől a végéig, rádumálás nélkül játszottunk le, és még szünetet is tartottunk minden zenemű előtt és után.
Milyen lemezjátszó lehetett ? A Mechlabor stúdiógépe, vagy valami más ?
A könnyűzenei műsorokban - jellemzően a Petőfin - is meg volt a zeneszámok közötti megfelelő szünet.
Öt órai tea, B.Tóth László és mások kívánságműsorai és zenei blokkjai úgy kerültek sugárzásra, hogy a számok közötti kis szünetben - más zenei források hiányában - a magnósoknak legyen lehetőségük a felvételek jól időzített indítására és leállítására.
Mikor múltkor szóba került a többünknél elfekvő kazik halmaza, átbogarásztam kicsit a műemlékeimet és bele is akadtam három " Öt órai tea " feliratú 60 percesbe, és bele is hallgattam.
Felért egy gyomrossal. Na, nem a zenék és a hangminőség miatt...
Hőskor.
Nagy lelkesedés, igényes megvalósítás.
Emlékszem még arra is, hogy melyik két lánc volt, miféle berendezésekkel, a saját, meg a kölcsönkért, amin a kvadró adást hallgattuk.
Ma két másodpercig nem tudnánk hallgatni...
Technikatörténeti érdekesség.
A planéták odébb forogtak. Egy másik korban vagyunk.
A personal hifi akkorát fejlődött, hogy minősége simán megkérdőjelezheti a fentiek hangminőségét rádión keresztül hallgatva. Az itteni olvasók otthoni rendszereiről nem is beszélve.
Szünetjel?, hááát, pl. a mai Bartók Rádió szünetjelei tízezerszer jobbak és igényesebbek, mint az az ősrégi „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” szünetjele. Legalább valami finom hangszeren játszották volna fel, akármivel, nem tudom.
Generációk ízlését gyötörte és rongálta ez a kellemetlen szintetizált elektromos hang.
Monoszkóp-adás sincs már.
Meg még tízezer dolog.
Bele lehet merülni ebbe a nosztalgiába, de a külső hallgatóságnak, aki akár átélte is, ez a fenti jóval kevesebbet jelent, mint annak, aki benne volt a létrehozásában.
Az itteni olvasók, szerintem, amúgy is minőségi zenehallgatást művelnek otthon, teljesen függetlenül a berendezésektől.
A hozzáférhető / azóta készült lemezek pedig fényévekkel előzik meg az akkori szinte nulla kínálatot.
Furtwängler vezényelte felvételek? Nekem ebből jó párat mutattak.
Maradjunk annyiban, hogy én messziről tisztelem ezt a fajtát, meg azt is, aki hallgatja. De én nem fogom hallgatni csak azért, mert ilyen kalandos a szalagok megmenekülése, vagy hogy 1944-et írtak, meg bombáztak közben...
Cs. Kádár megöregedett, úgy ahogy nem szabad. Régen minden jobb volt, most minden szar, már csak a nosztalgia foglalkoztatja. Ha egyszer én is ilyen leszek, üssetek agyon nyugodtan.
Hőskor.
Nagy lelkesedés, igényes megvalósítás.
Emlékszem még arra is, hogy melyik két lánc volt, miféle berendezésekkel, a saját, meg a kölcsönkért, amin a kvadró adást hallgattuk.
Ma két másodpercig nem tudnánk hallgatni...
Technikatörténeti érdekesség.
A planéták odébb forogtak. Egy másik korban vagyunk.
A personal hifi akkorát fejlődött, hogy minősége simán megkérdőjelezheti a fentiek hangminőségét rádión keresztül hallgatva. Az itteni olvasók otthoni rendszereiről nem is beszélve.
Szünetjel?, hááát, pl. a mai Bartók Rádió szünetjelei tízezerszer jobbak és igényesebbek, mint az az ősrégi „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” szünetjele. Legalább valami finom hangszeren játszották volna fel, akármivel, nem tudom.
Generációk ízlését gyötörte és rongálta ez a kellemetlen szintetizált elektromos hang.
Monoszkóp-adás sincs már.
Meg még tízezer dolog.
Bele lehet merülni ebbe a nosztalgiába, de a külső hallgatóságnak, aki akár átélte is, ez a fenti jóval kevesebbet jelent, mint annak, aki benne volt a létrehozásában.
Az itteni olvasók, szerintem, amúgy is minőségi zenehallgatást művelnek otthon, teljesen függetlenül a berendezésektől.
A hozzáférhető / azóta készült lemezek pedig fényévekkel előzik meg az akkori szinte nulla kínálatot.
Furtwängler vezényelte felvételek? Nekem ebből jó párat mutattak.
Maradjunk annyiban, hogy én messziről tisztelem ezt a fajtát, meg azt is, aki hallgatja. De én nem fogom hallgatni csak azért, mert ilyen kalandos a szalagok megmenekülése, vagy hogy 1944-et írtak, meg bombáztak közben...
Cs. Kádár megöregedett, úgy ahogy nem szabad. Régen minden jobb volt, most minden szar, már csak a nosztalgia foglalkoztatja. Ha egyszer én is ilyen leszek, üssetek agyon nyugodtan.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Hőskor.
Nagy lelkesedés, igényes megvalósítás.
Emlékszem még arra is, hogy melyik két lánc volt, miféle berendezésekkel, a saját, meg a kölcsönkért, amin a kvadró adást hallgattuk.
Ma két másodpercig nem tudnánk hallgatni...
Technikatörténeti érdekesség.
A planéták odébb forogtak. Egy másik korban vagyunk.
A personal hifi akkorát fejlődött, hogy minősége simán megkérdőjelezheti a fentiek hangminőségét rádión keresztül hallgatva. Az itteni olvasók otthoni rendszereiről nem is beszélve.
Szünetjel?, hááát, pl. a mai Bartók Rádió szünetjelei tízezerszer jobbak és igényesebbek, mint az az ősrégi „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” szünetjele. Legalább valami finom hangszeren játszották volna fel, akármivel, nem tudom.
Generációk ízlését gyötörte és rongálta ez a kellemetlen szintetizált elektromos hang.
Monoszkóp-adás sincs már.
Meg még tízezer dolog.
Bele lehet merülni ebbe a nosztalgiába, de a külső hallgatóságnak, aki akár átélte is, ez a fenti jóval kevesebbet jelent, mint annak, aki benne volt a létrehozásában.
Az itteni olvasók, szerintem, amúgy is minőségi zenehallgatást művelnek otthon, teljesen függetlenül a berendezésektől.
A hozzáférhető / azóta készült lemezek pedig fényévekkel előzik meg az akkori szinte nulla kínálatot.
Furtwängler vezényelte felvételek? Nekem ebből jó párat mutattak.
Maradjunk annyiban, hogy én messziről tisztelem ezt a fajtát, meg azt is, aki hallgatja. De én nem fogom hallgatni csak azért, mert ilyen kalandos a szalagok megmenekülése, vagy hogy 1944-et írtak, meg bombáztak közben...
"Találtam megint valami érdekeset a számítógépemen. 2014-ben írtam, s most, amikor naponta értesülünk arról, hogy hol tart a hazánk, a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületeinek lerombolása, időszerűnek tartom újból megosztani veletek.
25 évvel ezelőtt, 1989. június 17-én, hajnalok hajnalán a Bartók Rádió Hi-Fi-buzi hallgatói nem a megszokott szünetjelet hallották, hanem „A hangzáskultúra napja” egyedi, különleges szünetjelét.
Egy önálló, rövid kis zeneművet.
És akkor már most álljunk meg egy pillanatra! Az ifjabbak kedvéért elmondom, mi az a szünetjel. A szünetjel egy-egy rádióállomás azonosítója, amit két műsor között, illetve az adás megkezdése előtt sugároz. Kettős funkciója van: Az egyik, hogy segítségével könnyen azonosítható legyen, melyik rádióállomást is hallgatja a hallgató – ebből a szempontból hasonlít a tévéállomások logójához, azzal a nem csekély eltéréssel, hogy nem rondít bele a műsorba. A másik, hogy két, egymást követő műsor elváljon egymástól. Egykor valószínűleg fontos volt, hogy ne üssék agyon egymást a különböző műsorok, legyen idő érzelmileg átváltani az egyikből a másikba. S emiatt a két műsor közé nem valami tangli zenét, hanem a szünetjelet tették.
Megjegyzem, a szünetjel gép, tehát az az automata, amelyik egyetlen gombnyomásra folyamatosan játszani kezdte a szünetjelet, magyar találmány volt a két világháború között. S azt is megjegyzem, hogy 2007-ben Such György, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közös rádióelnök-kedvence törölte el a Magyar Rádió szünetjeleit, köztük az „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” Kossuth Rádió szünetjelet, mint a kommunizmus bűnét.
Szóval, 1989. június 17-én hajnalban elkezdődött egy olyan nap, amelynek során megpróbáltuk megmutatni… Nem. Amelynek során megmutattuk, mennyi tartalmi és technikai lehetőség van a rádiózásban, ha valóban minőségi rádiózást szeretnénk.
Három hónapon át készültünk erre a napra. Micsoda? Egyetlen napra negyed éven keresztül? Hát bizony! Egy egész napos, élő lebonyolítású adáshoz kell is ennyi, ha nagyon sokféle, mégis egységes műsort szeretnénk. Megalkuvás nélkül, a lehető legjobb minőségben és változatos, igényesen szórakoztató tartalommal.
Először is, ki kellett találni a műsornap technikáját. Például azt, hogy hogyan lehet kvadró (négy hangcsatornájú) műsort úgy sugározni, hogy azt legalább a leglelkesebb hallgatók valóban kvadróban legyenek képesek hallgatni akkor, amikor még nem volt hozzá digitális technika. Hát úgy, hogy az első két csatornát a Bartók, a hátsó kettőt a Petőfi Rádió URH-hálózata sugározta. A nagyérdeműnek tehát át kellett mennie a szomszédhoz, elkérnie a szomszéd sztereó rádióját, s átcibálni magát a szomszédot is, hogy halljon csodát: mintha a csillaghegyi Boldog Özséb templom közepén ülve hallgatná a koncertet, majd aztán körülvennék őt a Kirepülés című hangjáték szereplői.
És itt álljunk meg ismét egy pillanatra! A hangjáték olyan, mint a film, csak nincs hozzá kép. A művészi mondandó a színészek által elmondott beszédből, a zenéből, a zörejekből, a csendből és a térből áll össze. Úgy hívjuk ezt, hogy hangkép. Hallgatás közben a fejünkben és a lelkünkben keletkezik a látvány, tehát mégis inkább olyan, mintha könyvet olvasnánk. De mégsem. A hangjáték nem film és nem is könyv. Miként az elnevezése is mutatja: játék. Játék a hangokkal. A rádiós műfajok legnemesebbike. A kvadró hangjáték a hangtérben játszik a hangokkal.
A két kvadró műsor főidőben hangzott el, este. Nem mellékesen, a Kirepülés című költői hangjáték elnyerte a rádiókritikusok technikai különdíját.
Rádiókritikusok? Az már megint mi? Nos, fiatalok, amikor a rádiók még műsorokat sugároztak, s nem egyszerű zene- vagy beszédgépek voltak, minden napilapnak volt olyan munkatársa, aki elemezte az előző nap vagy hét műsorait.
De menjünk vissza a nap elejére! A hajnali szünetjelet egy szokatlanul hosszú, fél órás mérőadás követte. E sípolások arra voltak jók, hogy a hallgatók végre pontosan be tudják állítani a vevőkészüléküket, s ha még műszereik is voltak, a rádiókészülékük minőségét is meg tudták ítélni.
Mi pedig azt, hogy a műsorlánc összes szakaszán betartották-e a technológiai utasításainkat. Hogy kiknek a mijét? A Magyar Rádiónak, a műsortovábbító hálózatoknak és az adóállomásoknak nem volt technológiai rendje?
De volt. Csakhogy mi azt tapasztaltuk, hogy ez a rend elavult, túlbiztosított, és sokkal többre lennénk képesek, ha gyökeresen megváltoztatnánk. Hát erre a napra meg is változtattuk. Lerövidítettük a láncot, a maradékból egy csomó automatikát kikapcsoltattunk, mert minden ilyen kütyü csak rongálja a hangminőséget. Ám ha nincs automata, akkor hogyan védjük meg a mi Csernobilunkat az esetleges robbanástól? Hát úgy, hogy a legkiválóbb szakemberek közül is a legeslegeslegjobbakkal és legeslegeslegbátrabbakkal dolgoztunk – pontosabban egy részükkel, mert nagyon sok remek rádiós volt ám! Olyanokkal szövetkeztünk, akiknek átlag fölötti volt a hallásuk, a kezük, a szakértelmük és a gyakorlatuk. Mondhatnánk, versenyautót vezettek, amin csak kézifék volt, esetleg.
A széchenyi-hegyi adóállomáson például gyufaszállal volt kitámasztva az adóberendezés automatája, hogy le ne kapcsolja az adót, amikor a szokottnál – szándékosan – sokkal jobban meglökjük a cuccot, hadd szóljon. És szólt is. Olyan hangosan, olyan nagy dinamikával, olyan tisztán, ahogy még soha.
Ma már persze nem lehetne így kalózkodni.
Egyrészt néhány megszállott beosztottat a csak hr-kockákban gondolkodó vezetők hisztérikusan küldenének a francba. Valószínűleg meg se értenék, mit akarunk. Másrészt a hatóság automata mérőkészülékei azonnal jeleznék, hogy valami szabálytalanság történt, és büntiznének rendesen. Nekünk eszünk ágában se volt büntizni, inkább azt az elvet vallottuk, hogy az ember sokkal finomabban tud szabályozni, mint bármilyen tökéletes automata. A rádióműsor készítése nem futószalag-meló, nem betanított munka, hanem érzékeny alkotói tevékenység. Olyan, mint a szex. Hogy klasszikust idézzek: nem azért fizetjük a hangmérnököt, hogy betolja a keverőt, hanem azért, hogy hogyan tolja be. Ezt már akkor sem értették azok, akik költséghatékonyságról papoltak, s úgy gondolták, mindegy, mit irányítanak: rádiót vagy biligyárat. Ám akkor még ők voltak kisebbségben.
Aztán behoztunk néhány különleges szerkezetet is a stúdióba. Például olyan lemezjátszót, ami már akkor félmillió forintba került, manapság meg legalább tízszer annyiba. Nem stúdió-lemezjátszó volt ez, nem olyan, amelyik bírja a diszkózást. Ezzel a mesteri szerkezettel óvatosan, gyöngéd szeretettel kellett bánni. Cserébe csodásan szólt. S hozzá olyan hanglemezeket kértünk kölcsön, amelyeknek a minőségét – a természet szigorú törvényei miatt – soha nem fogja elérni a legtökéletesebb digitális felvétel sem. Egy-egy ilyen fekete lemez ma százezer Ft körül kóstál, ha van olyan barom, aki eladja.
De nemcsak hanglemezcsemegék forogtak, hanem magnófelvételek is. Például Beethoven két műve, amelyet Wilhelm Furtwängler vezényelt 1944 végén, a berlini rádióban, miközben már bombázták a német fővárost. A sztereó (!) felvételek mindössze három mikrofonnal készültek, nem használtak semmilyen hangherélőt – nem is léteztek még akkoriban elektronikus effekteszközök. A remekművek némi magashang-hiánytól eltekintve ma is úgy szólnak… hű, de jól szólnak…
Egyébként a szalagok azért menekültek meg, mert a szovjet katonák olyan csoportja szállta meg a berlini rádiót, amelyik nagy gonddal szállította Moszkvába a tekercseket. Amikor – Gorbacsov révén – visszakapták a németek a felvételeket, a berlini rádió műsorsorozatot készített az alkotásokból. Így szereztem tudomást én is a műkincsekről, és mivel "éppen arra jártam", a kedvemért behívták a nyugat-berlini Sender Freies Berlin stúdiójába a felvételek egykori hangmérnökét, egy nagyon öreg bácsit, hogy interjút készíthessek vele. Én meg természetesen örömmel teljesítettem az SFB azon kérését, hogy a beszélgetést ők is megkaphassák…
És itt ismét tartsunk egy kis pihit! Kiváló kollégám volt a tolmács. Igen, tolmács. Meggyőződésem ugyanis, hogy az ugyan nagyon örvendetes, ha valaki jól beszél egy nyelvet, de profi munka esetén nem árt, ha a feladatok megoszlanak. A riporter nem hangmérnök (saját felvételeimet sosem én kevertem, sőt, a legegyszerűbb riporthoz is kértem hangtechnikust, mert a partenerem szemébe akartam nézni, nem azt lesni, mit mutat a műszer), a riporter nem gépkocsivezető és a riporter nem tolmács. A riporter riporter, a hangmérnök hangmérnök, a gépkocsivezető gépkocsivezető, a tolmács meg tolmács. Az persze előfordulhat, hogy egy másik produkcióban cserélődnek a szerepek, hiszen ez a kollégám sem főállású tolmács volt, hanem a Magyar Rádió berlini tudósítója.
A hangzáskultúra napján volt vetélkedő is, a Rá-diótörő. Ennek első feladatát azok tudták könnyen megoldani, akiknek volt Commodore-64 számítógépük. A műsornap folyamán ugyanis rövid számítógép programot is sugároztunk az éterbe, amely a vetélkedő megfejtésének első betűjét tartalmazta. A többi betű egy-egy Keravill bolt kirakatába volt kirakva. A vetélkedő első helyezettje egy komplett Hi-Fi tornyot nyert szponzorunktól. (Hozzáteszem, hogy nemcsak Budapestet körberohangálva lehetett kitalálni a megfejtést.)
Attól a Keravilltól kapta hát a derék hallgató a tornyot, aminek az egyik legnagyobb üzlete a Liszt Ferenc téren volt, s úgy terveztük, hogy a téren felállított sátorban lesz a nyilvános külső helyszínünk. Ehhez viszont sátrat kellett telepítenünk, a gyártásvezetőnk tehát ki is rendelte a Magyar Néphadsereg egyik alakulatát – hiszen a sereg tud legjobban sátrat építeni. A derék katonákra aztán mégsem volt szükség, mert a kerületi tanács ostobája nem adta meg a területfoglalási engedélyt. Egyébként ez volt az egyetlen véglegesen nemleges döntés, mindenki más hivatalnokot sikerült meggyőznünk. S aztán beköltöztünk a Keravill áruház emeletére.
E napon próbáltuk ki először élesben a digitális magnót is. Ezen is egy riportomat játszottuk le, de akkor még nem tudtunk digitális felvételt vágni. Egyetlen helyen mégis kellett volna, így csöndet sugároztunk addig, amíg a magnó fürgén áttekert a következő részhez.
Egyébként is sok volt a szándékos csönd. Mert a különleges lemezjátszó lassan indult, s mert minden zeneszámot elejétől a végéig, rádumálás nélkül játszottunk le, és még szünetet is tartottunk minden zenemű előtt és után. Hiszen vagy fontos a mű, vagy ha nem, ha meg nem, akkor minek szól? Végiggondolták-e például az ismét megcélzott ifjú olvasók, hogy mit művelnek a mai rádiók a szerzeményekkel, hogyan roncsolják az alkotást, amikor belepofáznak a nótába? (Vagy a tévéállomások, amikor rávágják a filmek végére a harsogó reklámot, nem is beszélve arról, amikor a filmbe beleüvöltetik.)
Illetve… illetve, volt egy kivétel. A kufárok úgy döntöttek, hogy egy reklámnak mindenképpen el kell hangzania. S ebben rábeszéltek a zenére. Hát jó, értem én, hogy a pénz beszél, a kutya ugat… Ezért az egyik utasításom úgy szólt, hogy a reklám előtt a műsorvezetők mondják el: „A következő reklámtól A hangzáskultúra napja munkatársai elhatárolódnak.” A reklám után pedig ezt: „Az imént elhangzott reklámtól A hangzáskultúra napja munkatársai elhatárolódnak.” Na, ezt képzeljétek el napjainkban…
S ha már az utasításoknál tartunk: A nagyon részletes (egyébként szintén C-64-en írt) forgatókönyv harmadik mondatában az az utasításom szerepelt, hogy az adás megkezdésének pillanatától én senkit nem utasíthatok semmire, az adás lebonyolítása már az adásrendező feladata. Nekem – és szerkesztőbizottsági társaimnak – ugyanis a produkció kitalálása és megszervezése volt a dolgunk. S itt megint a profizmusról van szó. Egy igazi csapatban mindenkinek pontosan meg van határozva a feladata, ám ez csak a szükséges, de nem elégséges feltétel. Az elégséges az, hogy a csapattagok bármelyike legyen képes bármelyik csapattag feladatát ellátni vészhelyzetben. Ehhez nemcsak szakmai tudás kell, hanem az, hogy egy-egy produkció esetében legalább a kulcsfigurák tudjanak mindenről mindent. A Magyar Rádióban ez sokunkra igaz is – volt. A hangzáskultúra napja stábértekezletein szigorúan számon is kérték rajtam a többiek, ha nem mondtam el világosan valamit. Valahogy így: „Nem az ellenségeid vagyunk, Csé, hanem a munka- és alkotótársaid.”
Természetesen teszt is volt A hangzáskultúra napján. A három tenor egyik felvételét hasonlítottuk össze analóg magnókazettáról, orsós hangszalagról, VHS Hi-Fi videókazettáról, fekete lemezről, CD-ről, DAT-kazettáról, digitális kompakt kazettáról (ilyen is volt ám…) és laserdiscről. Hogy ez utóbbi micsoda? Nem, nem a DVD. Ez egy olyan 30 cm átmérőjű videólemez volt, amelyen a kép még analóg, nem jobb, mint a kazettáé, de a hang már digitális. Mivel Európában ez a rendszer nem terjedt el, fél Nyugat-Németországot átkutattam érte, végül a német-osztrák határ benzinkútjánál tudtam venni egyet a BASF magyarországi képviselőjének segítségével – aki egyébként meg a mannheimi BASF gyárlátogatásom során volt a tolmácsom. Mert azt is bemutattuk, hogyan készül a mágneses hangszalag.
Ami a változatosságot illeti: a műsornapon a mulatós zene kivételével minden műfaj jelen volt, ismétlem, mind művészi, mind technikai szempontból kiváló felvételekről. Mindenből a leget akartuk, ezért bece/gúnynevet is kaptunk: A nagyzáskultúra napja.
A hangzáskultúra napja valószínűleg egy – sajnos, nem jegyzett - világrekorddal is büszkélkedhet. Törekedtünk arra ugyanis, hogy a műsornap végén mindenkinek elhangozzék a neve, aki bármit is csinált a napon vagy a napért. Így a műsorzáró lekonferálás 19 perc 40 másodperc lett, hosszabb, mint a Gyűrűk ura harmadik részének vége-főcíme, ami csak 17 perc.
Ha a lekonf. nem is, maga a műsornap bekerült a nemzetközi médiatörténelembe.
Miután valóban vége lett (az első) ilyen műsornapnak, aludtam csaknem egy hetet egyfolytában, mert ki kellett heverni az előző 72 órányi folyamatos ébrenlétet. S arra eszméltem, hogy hívat a szabadságáról éppen visszatért műszaki igazgatónk. Rohantam hát be a Rádióba, s jött, amit sejtettem:
- Mit műveltél már megint? Ki kéne rúgnom téged azonnal!
- Nem biztos, hogy szerencsés lenne, azt hiszem, fölterjesztettek elnöki nívódíjra…”
Az elnöki nívódíj volt a Magyar Rádióban a legnagyobb elismerés. S valóban, a szerkesztőbizottság tagjait stábnívódíjra hívta az akkori elnök. Véletlenül – mert a Magyar Rádióban semmi nem lehetett titok - még éppen idejében megtudtam, hogy egyik emberünket nem akarták jutalmazni, aki a már említett gyártásvezetőnk volt. Rögtön telefonáltam hát az elvetemült tettesnek, és befenyítettem, hogy ha az illető nem kap nívódíjat, egyikünk se fogja átvenni a kitüntetést, és akkor hatalmas sajtóbalhé lesz. Így aztán a gyártásunk is kapott, és nagyon meg is érdemelte.
Aztán volt még két ilyen műsornap, 1991-ben és 1995-ben.
Azok közül, akik ezekben a műsorokban dolgoztak, sokan már nem élnek, még többen ki lettek rúgva a Rádióból, a csekélyke maradék pedig naponta szenvedi a fölfuvalkodott ostobák hatalmát. Sajnos, olyan munkatárs is van egykori stábtagjaim között, akivel néhány évvel ezelőtt örök időre(?) összevesztünk, holott sokáig a legjobb barátom volt.
Mindenesetre, én 2007. júliusa óta minden éjjel a Magyar Rádióban dolgozom, és azt álmodom, hogy – miként 25 évvel ezelőtt – ismét valami nagyszerűt készítünk.
Együtt, mindannyian.
Ebben a hencegő visszaemlékezésben egyikük nevét sem írtam le, ám akinek van mondandója, fűzze csak hozzá nyugodtan! Most már nem korlátoz minket a műsoridő.
Ifjú olvasóimnak meg azt kívánom, hogy életükben legalább egyszer – de ha lehet, minden nap – legyen részük ilyen szabad és élvezetes alkotásban."
Az angol szókincs mérete, különösen a szótárakban felsorolt szavak tekintetében, nagyobb
Szerintem ezt soha senki nem fogja bizonyítani. Már csak azért sem, mert (mint a MI is állítja itt lejjebb) a magyar nyelv könnyen alkot új szavakat. Mi számít új, másik szónak?
Még a 80-as években jártam a bölcsészkarra, ott hallottam róla, hogy az MTA vezet egy adatbázist, ami minden addig fellelt magyar szót tartalmaz, olyanokat is, amiket már elfelejtettünk. Valószínű céduláztak, és már akkor milliós nagyságrendnél tartottak - ha nem csal meg az emlékezetem. Azt is tanultuk akkoriban, hogy egy művelt ember szókincse 10.000 körül van, aminek csak a töredékét használja a mindennapokban. Vitathatatlanul a legtöbb magyar szót Arany János használta valaha, akinek a műveiben 25.000 szót találtak, a többlet nyelvjárásokból származott.
Egyébként meg a lényeg, hogy minden nyelv ki tud fejezni mindent, legfeljebb némelyik könnyebben (a németeknek mindenre van saját, és egyetlen szavuk), mások meg színesebben tudják kifejezni azt, amire a másik nyelv nem pazarol ilyen energiát.
"Az angol szókincs mérete, különösen a szótárakban felsorolt szavak tekintetében, nagyobb"
Ezt én csak idéztem és véleményt írtam rá... Pont az ellenkezőjét.
Az angol szókincs mérete, különösen a szótárakban felsorolt szavak tekintetében, nagyobb
Szerintem ezt soha senki nem fogja bizonyítani. Már csak azért sem, mert (mint a MI is állítja itt lejjebb) a magyar nyelv könnyen alkot új szavakat. Mi számít új, másik szónak?
Még a 80-as években jártam a bölcsészkarra, ott hallottam róla, hogy az MTA vezet egy adatbázist, ami minden addig fellelt magyar szót tartalmaz, olyanokat is, amiket már elfelejtettünk. Valószínű céduláztak, és már akkor milliós nagyságrendnél tartottak - ha nem csal meg az emlékezetem. Azt is tanultuk akkoriban, hogy egy művelt ember szókincse 10.000 körül van, aminek csak a töredékét használja a mindennapokban. Vitathatatlanul a legtöbb magyar szót Arany János használta valaha, akinek a műveiben 25.000 szót találtak, a többlet nyelvjárásokból származott.
Egyébként meg a lényeg, hogy minden nyelv ki tud fejezni mindent, legfeljebb némelyik könnyebben (a németeknek mindenre van saját, és egyetlen szavuk), mások meg színesebben tudják kifejezni azt, amire a másik nyelv nem pazarol ilyen energiát.
"Összehasonlítás a számok alapján
Az angol szókincs mérete, különösen a szótárakban felsorolt szavak tekintetében, nagyobb (a Oxford English Dictionary több mint 600 ezer szót tartalmaz).
A magyar szókincs pontos méretéről nincs ennyire részletes adat, de az MTA Magyar Értelmező Szótárának körülbelül 200 ezer szava van."
Vagyis sokkal több hangzóból sokkal kevesebb szót sikerült alkotni...
Hát ez elég nevetségesen hangzik.. Az Mta-t még inkább hagyjuk...
Megkérdeztem a ChatGPT-t az angol vs. magyar szókincsről:
Összehasonlítás a számok alapján
Az angol szókincs mérete, különösen a szótárakban felsorolt szavak tekintetében, nagyobb (a Oxford English Dictionary több mint 600 ezer szót tartalmaz).
A magyar szókincs pontos méretéről nincs ennyire részletes adat, de az MTA Magyar Értelmező Szótárának körülbelül 200 ezer szava van.
A használt szókincs amúgy 3500-4000 körül ingadozik... Ezerrel már kitűnően lehet lavírozni...
Nálunk, hifiseknél mondjuk van egy +50 többlet.
hangsugárzó-kábel, impedanciamenet, holografikus, rézfólia-induktivitás, szoba-akusztika, Kondo-KSL-SPc-Vz, homokcsillapítás, prat, basszus-emelés, rhódiumos-csatlakozó, ... ilyesmik.:)
Az angolban (épp a szegényesebb szókincs miatt) ugyannak a szónak többféle kontextus függő jelentése van. A driver például jelenthet vezetőt, sofőrt, hajcsárt, vájárt, meghajtót, hajtórudat, meghajtó fokozatot, de még golfütőt is.
A " Change " is rengeteg jelentéssel bír...
Hogy mondaná az angol, hogy
" A sofőr maga mellé ültette a hajcsár csoportvezetőt, a vájárt pedig megkérte, hogy dobja fel a kocsira a golfütőket, majd meghajtotta a járgányt." ?
Elég magyartalan a "dallama" és jobb esetben mire kimondod, venned kell közben egy levegőt. ellenben a hangfalkábel szépen,simulékonyan hangzik és egylevegős, összetett szó...
Chord is ilyesmiről írt, a nyelv organikus jellegére utalva.
A hangsugárzó önmagában is egy elég béna szó, hát ha tetézzük is még egy összetevővel.
Szerintem hangsugárzó kábel a megfejtés.
Viszont a hangfal megnevezést kerülöm, mert alig van olyan hangsugárzó, ami falra emlékeztet.
Talán egy Magneplanar, vagy egy Popori Acoustic nevezhető falnak, de egy kis, állványos hangsugárzóra ez csak nagyon átvitt értelemben húzható rá.
Szerintem.
De, ugyebár megbeszéltük, hogy aki bakelitnak hívja a Vinyl LP - t, az is tudja, hogy nem bakelitből van ?
Egyébként a magneosztatikuson és az elektrosztatikuson kívűl ott vannak a Human-Audio - rendszerű lapra szerelt hangfalak is.
elég magyartalan a "dallama" és jobb esetben mire kimondod, venned kell közben egy levegőt. ellenben a hangfalkábel szépen,simulékonyan hangzik és egylevegős, összetett szó...
de ennyire nem komoly, csak arra hívtam el a figyelmet, hogy ITT (azaz az avx-en,vagy bárhol) akik reklamálják a vinil és a hangsugárzó szavakat, csont nélkül mondanank hangfalkábelt
(nem Neked céloztam, csak Te válaszoltál )
egyébként csak kíváncsiságból beírtam a gugliba,hogy hangfalkábel és elég sok, ismert kereskedést hoz így, igaz, nem mindenki használja összetett formában.
beírtam a "hangsugárzó-kábel"-t is. kötőjelesen semmit nem dob, külön írva az audiophileszalon-t...
...Viszont a hangfal megnevezést kerülöm, mert alig van olyan hangsugárzó, ami falra emlékeztet...
Autóval gázt adunk, ha benzines, ha disesel, vagy ha akár elektromos.
Valaki, ha fapofa, azt sem azért mondjuk, mert ő lenne Pinokkió.
A lakásban még nagyon sok bagós sem cigizni, mégis szinte mindenkinek van dohányzó asztala, és másra használja.
...Viszont a hangfal megnevezést kerülöm, mert alig van olyan hangsugárzó, ami falra emlékeztet...
Autóval gázt adunk, ha benzines, ha disesel, vagy ha akár elektromos.
Valaki, ha fapofa, azt sem azért mondjuk, mert ő lenne Pinokkió.
A lakásban még nagyon sok bagós sem cigizni, mégis szinte mindenkinek van dohányzó asztala, és másra használja.
)