Kicsit bogarásztam és végülis igazatok van.
Lehet 300 körül jó hangú, hovatovább audiofil erősítőt venni

Igényel némi kutakodást, de van.
Itt is van hirdetve egy Luxman M200. Igaz csak végfok, de a hangja nagyon ott van.
Nem ismerem az eladót!
Nagyjából egyetértek, de!Alex_Aston írta: ↑2024.10.23., szer. 15:46Nekem volt több Malacom is, és nem valami hallomásból alapján tapasztaltam.
Lehet bármit mondani rájuk, de azt biztos nem, hogy ne lennének megbízhatóak, még 20-25 évesen sem.
Hangszín szabályozó pedig majd minden erősítőn van. De erre van egyébként a source direkt kapcsoló. Persze tudom, az is egy kapcsoló pluszban.
Audiofil hangzást pedig ne keress mai új áron 300e Ft-os vasakon. Többszörös áron vannak azok, amire esetleg gondolsz.
Jobban jársz 300e Ft-ért használt eszközzel. Erősítő esetében még mozgó alkatrész sincs, ami korosodna.
Én ezt szimplán úgy definiálom, hogy a jó készülék alap ismertető jegye, hogy a hangerőt legszívesebben minél inkább felfelé és nem lefelé állítanám rajta.GTomi írta: ↑2024.10.23., szer. 18:20Ez inkább már a hifis topikba lenne való, de számomra pl. az audiophile az a szint, ahol a zenehallgatásra alkalmas berendezésben meg van az többlet, amire már úgy érzem, hogy többet ad hangzásban, részletben etc. mint egy sokol rádió és ha meghallok máshol egyrendszert, nem úgy megyek haza, az otthoni rendszert legszívesebben kidobnám a francba![]()
Aki az erősítőn található hangszínszabályzóval próbál meg javítani a gyenge hangon, az nemcsak szimplán dilettáns a hangtechnikához, de a hallásával (sőt, az ízlésével is) komoly baj van.
Ez inkább már a hifis topikba lenne való, de számomra pl. az audiophile az a szint, ahol a zenehallgatásra alkalmas berendezésben meg van az többlet, amire már úgy érzem, hogy többet ad hangzásban, részletben etc. mint egy sokol rádió és ha meghallok máshol egyrendszert, nem úgy megyek haza, az otthoni rendszert legszívesebben kidobnám a francba
Mondjuk audiophil az, ami már több, vagyis jobb hang, mint a hifi.
Melyikre gondolsz ?
Amit tudok, hogy a hfalaim 8 ohmosak, minimum impedancia 6,5 ohm, 86 dB. Azt bőven és simán meghajtja egy 25nm szobában és van benne tartalék.
ez az NE 5532,ha nem tévedek,megtalálható pl. a (Mission) Cyrus 1,Cyrus 2,Musical Fidelity A1-ben is(az ererdetiben)...egy páran befizetnének még ma is ezekre,ha találnának,esztétikailag megkimélt,és nem buherált példányokat.. és romba dönthetnek egy pár mai "audifil" terméketseverance írta: ↑2024.10.23., szer. 14:30Cambridge erősítőm már volt, melegedett, búgott a trafója, és tele volt NE5532-es lecserélhetetlen (beforrasztott, tehát nem foglalatba szerelt) műveleti erősítővel, ami szerintem nem igazán audiofil. (A műveleti erősítő önmagában sem, csak szép lassan lenyomták a torkunkon.) És nem egy kiégett LED-es Cambridge DAC hirdetésbe is botlottam már. Konstrukciósan gyengének tartom, soha többet. Marantz-os kálváriákról meg ismeretségi körben hallottam. Egyébként a hangszínszabályzós erősítő számomra nem audiofil.
A Rega IO tényleg korrekt áron van, de a 2x30W-ot csak valami nagyon érzékeny hangfalhoz tudom elképzelni és kis térben.
Igen ?
Egyet értünk, a belépőszintű daraboknak viszont szüksége van egy kis csalásra.
Nekem volt több Malacom is, és nem valami hallomásból alapján tapasztaltam.
Cambridge erősítőm már volt, melegedett, búgott a trafója, és tele volt NE5532-es lecserélhetetlen (beforrasztott, tehát nem foglalatba szerelt) műveleti erősítővel, ami szerintem nem igazán audiofil. (A műveleti erősítő önmagában sem, csak szép lassan lenyomták a torkunkon.) És nem egy kiégett LED-es Cambridge DAC hirdetésbe is botlottam már. Konstrukciósan gyengének tartom, soha többet. Marantz-os kálváriákról meg ismeretségi körben hallottam. Egyébként a hangszínszabályzós erősítő számomra nem audiofil.
Tennék egy próbát a Rega IO- val, mint belépő. Azért merem ezt írni, mert vettem egyet ( használtan itt a fórumon), amíg a Hivox-om kap némi átalakítást, hogy addig se maradjak erősítő nélkül.severance írta: ↑2024.10.23., szer. 11:24Az ötlet jó, de 300eFt árkategóriában (ami szerintem nem kevés) nincs új, audiofil kategóriájú gép. Hacsak nem Cambridge Audio, Marantz, meg NAD. Az előbbi kettővel minőségi kétségeim vannak, az utóbbinak meg a hangkaraktere nem az én világom.wasiliy888 írta: ↑2024.10.23., szer. 10:24Szerintem találsz itt szimpatikus, nagy tapasztalattal és árukészlettel bíró kereskedőt a megfelelő topicban. Menj el vakamelyikhez, mondd el neki mennyit tudsz erre rászánni, és több alternatívát is fog mutatni. Meg tudsz bizonyosodni a demo alatt, hogy kell-e az neked, amit hallasz, ha nem jó mutat mást.
Használt azért akad. Nem tudom, Neked mi az igazi.
wasiliy888 írta: ↑2024.10.23., szer. 11:55Érdekes, hogy ezt épp te mondod, akinek van egy eladó Si3 erősítője, ez pont ez a kategória, amit említesz, igaz használt. De én ezt választanám, mint egy bármilyen másik, új integráltat.vazze írta: ↑2024.10.23., szer. 11:42
A 300eFt nem kevés, de tekintve a piacokat, az új és használt készülékek árváltozásait, azt kell mondjam sajnos elenyésző összeg. Ennyi pénzért igazi audiofil termék sajnos már nincs. Sem új sem használt. Fájdalmas ez sokunknak de nincs ingyen ebéd és az óriásölő tuti tippek is eltűnőben vannak.
Érdekes, hogy ezt épp te mondod, akinek van egy eladó Si3 erősítője, ez pont ez a kategória, amit említesz, igaz használt. De én ezt választanám, mint egy bármilyen másik, új integráltat.vazze írta: ↑2024.10.23., szer. 11:42severance írta: ↑2024.10.23., szer. 11:24Az ötlet jó, de 300eFt árkategóriában (ami szerintem nem kevés) nincs új, audiofil kategóriájú gép. Hacsak nem Cambridge Audio, Marantz, meg NAD. Az előbbi kettővel minőségi kétségeim vannak, az utóbbinak meg a hangkaraktere nem az én világom.wasiliy888 írta: ↑2024.10.23., szer. 10:24Szerintem találsz itt szimpatikus, nagy tapasztalattal és árukészlettel bíró kereskedőt a megfelelő topicban. Menj el vakamelyikhez, mondd el neki mennyit tudsz erre rászánni, és több alternatívát is fog mutatni. Meg tudsz bizonyosodni a demo alatt, hogy kell-e az neked, amit hallasz, ha nem jó mutat mást.
A 300eFt nem kevés, de tekintve a piacokat, az új és használt készülékek árváltozásait, azt kell mondjam sajnos elenyésző összeg. Ennyi pénzért igazi audiofil termék sajnos már nincs. Sem új sem használt. Fájdalmas ez sokunknak de nincs ingyen ebéd és az óriásölő tuti tippek is eltűnőben vannak.
severance írta: ↑2024.10.23., szer. 11:24Az ötlet jó, de 300eFt árkategóriában (ami szerintem nem kevés) nincs új, audiofil kategóriájú gép. Hacsak nem Cambridge Audio, Marantz, meg NAD. Az előbbi kettővel minőségi kétségeim vannak, az utóbbinak meg a hangkaraktere nem az én világom.wasiliy888 írta: ↑2024.10.23., szer. 10:24Szerintem találsz itt szimpatikus, nagy tapasztalattal és árukészlettel bíró kereskedőt a megfelelő topicban. Menj el vakamelyikhez, mondd el neki mennyit tudsz erre rászánni, és több alternatívát is fog mutatni. Meg tudsz bizonyosodni a demo alatt, hogy kell-e az neked, amit hallasz, ha nem jó mutat mást.
Az ötlet jó, de 300eFt árkategóriában (ami szerintem nem kevés) nincs új, audiofil kategóriájú gép. Hacsak nem Cambridge Audio, Marantz, meg NAD. Az előbbi kettővel minőségi kétségeim vannak, az utóbbinak meg a hangkaraktere nem az én világom.wasiliy888 írta: ↑2024.10.23., szer. 10:24Szerintem találsz itt szimpatikus, nagy tapasztalattal és árukészlettel bíró kereskedőt a megfelelő topicban. Menj el vakamelyikhez, mondd el neki mennyit tudsz erre rászánni, és több alternatívát is fog mutatni. Meg tudsz bizonyosodni a demo alatt, hogy kell-e az neked, amit hallasz, ha nem jó mutat mást.