A kortárs zene sokféle nagyon különböző zenét jelent, ezek közül az atonális típusú zenék nekem se jönnek be.chord_ írta: ↑2024.10.01., kedd 13:47Az tény, hogy az izoritmia manapság 'ütemtelennek' tűnik a legtöbb hallgatónak, még akkor is, ha ennyire zseniálisan van elővezetve.
Nem egyszerű dolog.
A metronóm és a struktúrák uralmát éljük.
Itt ráadásul az a furcsaság van, hogy ez a 'lázadás' pont egy szerkezet-orrnehéz szerzőnél tűnik fel, ahol a kiszámítottság az valóban zseniális; le is van minden írva és szabályozva; teljesen érthető a reakció.
Hogy ide való-e egy ilyen megközelítés?, hát, erre nehéz válaszolni, mert pont Bach kora volt kb. az utolsó, ahol ezek a ficánkolások még ritkán fel-feltűntek, aztán szinte a kortárs zenéig kellett előrefelé haladni, hogy ez a fajta merészség / szabadság eljöjjön megint.
Csak ott meg minden nagyon más lett; sokszor nemhogy a melodikusság hiányzik, hanem maga a tonalitás is szétgurult, és ez a hallgatóságot első körön eléggé eltávolítja... arra nekem sokszor még gyúrni kell... :)
De amúgy jó a Richter, én is hallom.
Zongorához nagyon illik.
Viszont a minimalista/repetitív zeneszerzőket kedvelem, a kortárs komolyzenével való barátkozást érdemes velük kezdeni, Glass, Riley, Reich.
youtu.be/TLMw7NAnmh4