tottyi írta: ↑2024.09.25., szer. 10:25
Ezt azert irom igy mert azelott szkeptikus voltam a kabel ugyben, IC kabel kozott meg csak-csak tudtam kulonbseget tenni de halozati kabel kozott en nem hallottam kulonbseget.
Én soha nem voltam szkeptikus, hiszen elég csúnya dolog lenne, hogy ha valaki állít valamit, amit hall, azt mondani rá, hogy az kizárt, biztosan csak képzelődik az illető.
" Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél." Ha egy jelenségről suttognak az emberek, az rendszerint úgy is van.
Nem tudom, mitől függ, hogy valaki meghall valamit egyből, vagy csak nehezen, vagy soha.
Nem hinném, hogy 60 fölött, kissé csengő bal füllel, bármennyivel is jobb hallásom lenne, mint az átlagnak, sőt.
Talán, a korból fakadóan régóta hallgatózva megtanulja az ember, hogy mire is figyeljen, nem tudom...
A rendszerem nem különösebben analitikus, vagy szofisztikált - a lemezjátszó kivételével, nem ezen múlik.
Múltkorában, mikor először cseréltem tápkábelt a Quad Esl-ben, az IP tv - vel ! felvett Bruce Sprigsteen koncertet hallgattam. Feleségem, aki kicsit tud angolul, felnézett a tűzhely mellől és azt mondta :
" Eddig is szerettem a nő hangját, de most már legalább értem is, mit énekel. "
/ Bruce feleségéről van szó, akivel duettet énekelnek. /
Tényleg sokkal jobban szólt, de a párom frappánsan összefoglalta a lényeget.
A múlt héten alátéteket próbáltam az erősítő alatt.
A nem túl régen vett, de bevált helyére próbáltam egy másik neves garnitúrát.
Mis Marple ment a tévében.
Nem igazán tetszett a hang, próbáltam valahogy megfogalmazni magamban, mi is a bajom vele. Magasabb tónúsú volt, kevesebb előnnyel, több hátránnyal.
Megint a feleségem volt, aki kiborította a bilt.
" Nem ez a hang szokott a néni szinkron hangja lenni ! " Csak pislogtam.
Tényleg olyan volt, mintha egy fiatalabb nő hangja szólt volna.
Visszatettem a korábbi alátétet, feleségem újra élvezhette az " eredeti "
szinkronhangot én meg újra elkönyvelhettem, hogy bizony mennyire hallatszik és mennyire számít minden.