Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Ezt csak azért írom le, mert már kicsit túlzásba esett valaki, a mások fikázásában a tudást, illetve műszerezettségével kapcsolatban. A fórumokon és egyéb felületeket, de a legdurvább az, amikor egy adott ember vagy cég ügyfeleinél is privát beszélgetés formájában, ami már felháborító, hogy valaki így akarja magát ráerőszakolni másra.
Ma beszéltem egy "kollégával" aki nálam is régebb óta foglalkozik projektorokkal és kalibrálásával, aki egy évtizedek óta a szakmában lévő idősebb úrral (projektor.hu) tesztelték és mérték össze a "mezei" Xrite eye 1pro-t és a klein műszert lézer projektornál.
Természetes a klein műszert pontossága megkérdőjelezhetetlen, de a két műszer közötti Delta E eltérés 0.x tizedekben volt mérhető, ami egyiküknek sem indokolta az ilyen értékű műszerre a befektetést és indokolta volna az Xrite leváltását.
Sem én sem, akivel beszéltem nem kalibrálásból él és nem is akarunk ebből megélni, csak a saját ügyfeleink és tőlük vásárolt projektorokat kalibráljuk be, ha felkérnek rá, mert egyáltalán nem is kötelező minket megkérni.
Tehát, mi nem akarjuk magunkat "rátukmálni" senkire, de ami már itt és a háttérben folyik az már felháborító!
Lehet linkelgetni, meg nyomulni ezerrel, de ezek kész tények nincs mit magyarázni rajta. Sőt, én vagy ők, akik tapasztaltaltabbak nálam, sőt ide sorolhatnám még pár ismert fórumosr, akik szintén "használhatatlan" műszerrel kalibrálják a saját, illetve a hozzájuk érkező, mondjuk javításra projektorokat (lézereket is) nem tapasztaltunk félre kalibrált képet. Pedig, ha tényleg annyira félre lenne kalibrálva, mint ahogyan ez elő van adva, akkor azt szemmel is lehetne látni. De ilyenről nem számolt be senki és nem is tapasztalatunk ilyet.
Részemről ezt lezártam. Ismétlen én nem ebből élek, sőt nem is megyek messzire, még saját ügyfélnek sem kalibrálni, azért küldnik el hozzám a gépet, aki nagyon akarja, hogy én csináljam meg neki, az újra kalibrálálast, ha kell.
Nem kardozok senkivel, de legyen ez is megörökítve itt, mint tapasztalat, ne csak az ön fényezés egyesek részéről. Aztán mindenki eldönti mit hisz el és mit nem.

JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Még jó, hogy van ez az Ekkiszepi0808 írta: ↑2024.11.12., kedd 11:51Újabb megerősítés Ekkitől 2év és most 2.5év után a kontraszt stabilitásra az XW modelleknél.
Neue Erkenntnisse! Sony XW7000 - Kontraststabilität, Drift und Tuning-Ergebnisse!
https://youtu.be/4x319V8tEX4?si=FcZ8KMUQwmmzzmSB

Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Újabb megerősítés Ekkitől 2év és most 2.5év után a kontraszt stabilitásra az XW modelleknél.
Neue Erkenntnisse! Sony XW7000 - Kontraststabilität, Drift und Tuning-Ergebnisse!
https://youtu.be/4x319V8tEX4?si=FcZ8KMUQwmmzzmSB
Neue Erkenntnisse! Sony XW7000 - Kontraststabilität, Drift und Tuning-Ergebnisse!
https://youtu.be/4x319V8tEX4?si=FcZ8KMUQwmmzzmSB
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
- Cseneles
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 792
- Csatlakozott: 2013.12.18., szer. 14:38
- Értékelés: 613
- Tartózkodási hely: Zalaegerszeg
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Ezt a képet PH-ra készítettem egy felhasználónak ezzel a géppel geometria korrekció nélkül, h látható legyen egy gyors anamorfikus nyújtás ISCO IIIL lencsével mennyi hordós(tűpárna) efektust visz bele a képbe. képméret vízszintes szélessége 292cm a képarány 21:9, vetítési távolság 405cm. Természetesen ez jóval finomabra állítható, geometria korrekcióval amit a profi gépek tudnak 0-ra csökkenthető.
- Zozi
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1847
- Csatlakozott: 2012.01.28., szomb. 00:29
- Értékelés: 974
- Tartózkodási hely: Sopronkövesd
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Szerintem a jelenlegi DLP csúcs... a barco nerthus
balra a nerthus és jobbra a nem éppen kicsinek nevezhető freya + látható..
A nerthus közel 180 kg...

* JVC DLA Z1 * gerriets opera white microperf CS 135" * Trinnov Altitude16 * topping e50 *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
- Zozi
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1847
- Csatlakozott: 2012.01.28., szomb. 00:29
- Értékelés: 974
- Tartózkodási hely: Sopronkövesd
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
2-3 évvel ezelőtt ez a projektor volt az álmom. 2021-ben nagy izgalommal olvastam a hkv fórumon egy német fórumos beszámolóit, hogy hova is lehet eljutni egy ilyen készülékkel. Hasonló eredményeket ért el natív kontrasztban, mint Krisztián. Ő egy kicsit agresszívabban használja a dinamikus lézervezérlést és 20.000:1 kontrasztnál állt meg. (ami akár közel 40.000:1-re is feltornázható a szoftverben. Igen, ez egy nagyon okos készülék. Professzionális felhasználásra lett tervezve és minden jóval fel van vértezve nem csak hardveresen, hanem szoftveresen is...) Egy színszűrőt beépítve a fény útjába 97% DCI P3 lefedettséget ért el. 4,5 méter széles vásznon, még mindig számunkra bődületes fényerővel, amit el sem tudunk nagyon képzelni... történetesen ez a srác a nálam levő JVC Z1-et cserélte le erre a készülékre... Egy madvr-rel, vagy ahogy ő használja, egy madvr ENVY-vel a projektor minden tudása kiaknázható.
A fix elhelyezéshez komolyan át kellett volna alakítanom a jelenlegi megoldásomat, ami persze megvalósítható lenne, de csak akkor szánnám rá magam, ha hosszú távra terveznék egy ilyen készülékkel. Emiatt sajnos csak egy hétvégés (1 napos) tesztet tudtam felajánlani Krisztiánnak. Kicsit attól is féltem, hogy a teszt után megindulna a bogár és megint előtörne a "nekem kell egy ilyen" érzés...
Viccet félretéve, ez a DLP tényleg nagyon ott van a "szeren". Krisztián írta, hogy meg lehet nézni, hol tart most a DLP csúcsa. Az a durva, hogy ez egy 2015-ben debütált technológia... közel sem a mai csúcs, hasonló, mint egy barco njord (hogy maradjunk a 3 chipnél és dupla lézernél), de nem egy freya, nem egy nerthus, ami a jelenlegi csúcs... nem ideszámolva az eclipse-t, mert az a 6 chip-pel egy külön állatfaj...
Viszont ez a gép már egyszerű halandók számára is elérhető. 8-10.000€-ért megvásárolható objektívvel együtt, ami már bődületesen jó ár érte szerintem.
Amikor nekem számításba jött/jöhetett volna, akkor még 15-20.000€ között mérték az árát...

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zozi 2024.11.10., vas. 08:02-kor.
* JVC DLA Z1 * gerriets opera white microperf CS 135" * Trinnov Altitude16 * topping e50 *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
- Cseneles
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 792
- Csatlakozott: 2013.12.18., szer. 14:38
- Értékelés: 613
- Tartózkodási hely: Zalaegerszeg
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Sziasztok!
Visszakerült mozitermembe egy munkám mivel Zozi csak egy napra tudta volna fogadni a tesztelésre a készüléket. Panasonic RQ13K 5K 3chip DLP projektor. 2560x1600 nativ felbontás, Quadpixelshift 5K duál lézer projektor 10000lumen. A készülék álltalam feljavított kontrasztal lesz látható az érdeklődők számára Egyenlőre 4096x2160 felbontáson ISCO IIIL anamorfikus prizma beiktatásával(nélküle 4096x1608) madVR ToneMappinggal karöltve 235nit(69fl) fénysűrűség biztosítja a maximális HDR élményt. Természetesen 500nit-es(146fl) kalibrált profil is gombnyomásra behívható. 2256:1 ON/OFF, 9700:1 Dynamikus lézer/irisz/gamma vezérelt kontrasaztal lesz látható láthatatlan működéssel 292cm széles 21:9 képarányú vászonfelületemen.
- -
November 16.-tól HTPC DP-HDMI direkt meghajtással 5K 5120x3200 felbontáson 16.384.000 pixel lesz látható QuadShift tecológia előállításával. 4K esetén ami 4096x2160 8.847360 képpontot jelen.
- -
Ha valaki megszeretné nézni, hogy hol is tart most a DLP technológia felső háza ám-bár még nem natív hanem Quadshiftelt technológia, azt szívesen látom egy pár órás demóra és válaszolok az esetleges kérdésekre.

Aki jó minőségü ALR vásznat keres, annak itt vannak akciós áron!
https://vetitovaszon-projektor.hu/hu/te ... itovaszon/
https://vetitovaszon-projektor.hu/hu/te ... itovaszon/
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Szerencsére marad, mert ár érték arányban szerintem verhetetlen.-KP- írta: ↑2024.09.30., hétf. 17:57Az XW5000 marad, vagy ahelyett is lesz új modell?szepi0808 írta: ↑2024.09.30., hétf. 08:16Az új Sony XR processzorról pár szó Ekkitől, hogy HDR-ben mit hoz a konyhára.
https://youtu.be/wBD9Vab82Ls?si=WuymTDOQ27jQBr-y
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
- -KP-
- V.I.P.
- Hozzászólások: 5903
- Csatlakozott: 2003.06.02., hétf. 23:53
- Értékelés: 1678
- Tartózkodási hely: Bonyhád
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Az XW5000 marad, vagy ahelyett is lesz új modell?szepi0808 írta: ↑2024.09.30., hétf. 08:16Az új Sony XR processzorról pár szó Ekkitől, hogy HDR-ben mit hoz a konyhára.
https://youtu.be/wBD9Vab82Ls?si=WuymTDOQ27jQBr-y
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
-
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Az új Sony XR processzorról pár szó Ekkitől, hogy HDR-ben mit hoz a konyhára.
https://youtu.be/wBD9Vab82Ls?si=WuymTDOQ27jQBr-y
https://youtu.be/wBD9Vab82Ls?si=WuymTDOQ27jQBr-y
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára szepi0808 2024.09.30., hétf. 08:18-kor.
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
- tonee73
- Kiemelt Moderátor
- Hozzászólások: 13113
- Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
- Értékelés: 6166
- Tartózkodási hely: SO15 0SB
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
A felesleg ment az off-ba.
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.

- Luxor Audio
- Otthon vagyok
- Hozzászólások: 15683
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 10970
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Fotósként biztosíthatlak róla, hogy egy sötét helyiségben vászonra vetített képet referenciaként lefotózni komoly szakmai feladat. Ha fényképezőgéppel csináltad, nagyon nem mindegy, milyen üzemmódot, beállításokat választottál, milyen automatikákat engedélyeztél. Mobiltelefonnál még rosszabb a helyzet, ott szinte mindent az automatika dönt el és folyamatosan tekergeti a paramétereket (fényesség, kontraszt, expozíciós idő, rekeszérték, mélységélesség, fókusz, jelerősítés, ISO érzékenység, zajszűrés, színtelítettség, fehéregyensúly, stb.), ezért telefonnal szinte lehetetlen két egyforma képet készíteni.
A RAW/JPEG/PNG konverzió is módosít a tartalmon a gép beállításaitól és a kép elkészítésekor a nyers adatokba ültetett vezérlő kódoktól függően (ezért is nem létezik utómunka nélküli digitális kép). Aztán mikor a kész képet feltöltöd valamilyen adatmegosztó tárhelyre, általában szintén történik némi korrekció, tömörítés. És a végén ott van a néző által használt kijelző, ami (főleg ha nincs kalibrálva) végképp megkavarja a történetet és amit ő lát, annak nem sok köze lesz a szobádban látható valósághoz. Nagyjából semmi értelme egy ilyen kép alapján véleményt mondani, ahogy a HiFi rendszerek telefonnal felvett hangját elemezni is felesleges időtöltés.
Az általad emlegetett műszeres mérések közös jellemzője, hogy a valós adatokat mutatják, nem csalnak, nem módosítanak azokon, viszont a kapott adatok értelmezéséhez némi szaktudás szükséges.
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Csak, hogy ne sértődj meg.Makelele írta: ↑2024.09.13., pén. 10:08Pofonosládát személyesen szokás nyitogatni, nem fórumon.
Ott van tétje.
Sokkal inkább érdekes, hogy még a kutyaszar is méricskelik itt, de egy egyszerűnek tűnő kérdésre sem igazán hajlandóak/tudnak válaszolni/értelmezni.
Azt azért egy hülye is meg tudja állapítani ebből, hogy egy 480p kínai vagy egy 19K high end rosszul beállítva, stb stb.
Terelés, minden mással való foglalkozás... persze, ha már benne vagy a beltenyészet bűvös körében, akkor már más.
Akkor lehet egymásra licitálni, aláírásban hirdetni, hogy mekkora király vagyok /de élvezni már nem tudom, mert az egyik görbe nem elég egyenes/ és egymást szopkodva körbejárni a másik "moziját" majd véleményezni.
Hát ezért ilyen kihalt minden fórum itt és maximum csak a hirdetéseket érdemes nézni.
Ezt tudtam előre, de hogy egymásra licitalva megy a terelés és a mulatozás, na meg pofonláda emlegetés az csak még szánalmasabbá tette az egészet![]()
A betett két kép alapján nem annyira egyszerű azért véleményezni.
Az látszik - vagyis gondolom - a vetítő egy belépő kategóriás DLP vetítő lehet. Nem 4K-s, 1080P-s. Mondjuk egy BenQ tippre.
Kontrasztja gyenge - az látszik a képen. A fényerő rendben van.
Ennek alapján újabb DLP-s lehet, nem vmi ősrégi modell.
A vászont csak tippelni tudom - max 250cm széles normál vászon. Lehet egy számmal kisebb.
A színeket így nehéz megítélni - a zöld az rendben van.

Ez a felállás teljesen élvezhető, főleg, ha Netflix-es sorozatokat, vagy TV adást nézel, illetve nem túl "nehéz" filmeket.
Mondjuk ilyen természetfilmet, vagy animációs filmet.
A sötétebb jelenetekkel teli filmekkel nehezebben birkózik meg a rendszered.
Akkor kérdezz még valamit!

Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Kezdem a fikát. 
"A kép nem mutatja a valóságot"
Akkor most mit is szeretnél? Virtuális vállveregetést? Mindenki a saját ilyen olyan kijelzőjén nézi, mit mondjunk?
A véleményem amúgy, hogy szuperzöld.

Szerintem!
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Sziasztok!
Itt aztán majd kapom a fikát, de oda se neki.
A kép nem mutatja a valóságot, mert az jobb azért, de megkérdezném a szakavatott társaságot, hogy ez hellyel közzel elfogadható látvány-e, avagy sem.
Nem volt teljesen sötét, eco üzemmód...
https://kepkuldes.com/images/231e0c8e94 ... e19569.jpg
https://kepkuldes.com/images/49a8e1a66b ... 648614.jpg
Persze lehet tippelni is, hogy ez milyen kivetítő, milyen vászon, mennyire színhű, hány órát lett állítgatva, mennyire idős a lámpa, stb kinek kinek kedve szerint.
Aztán kérdezek még valamit
Itt aztán majd kapom a fikát, de oda se neki.
A kép nem mutatja a valóságot, mert az jobb azért, de megkérdezném a szakavatott társaságot, hogy ez hellyel közzel elfogadható látvány-e, avagy sem.
Nem volt teljesen sötét, eco üzemmód...
https://kepkuldes.com/images/231e0c8e94 ... e19569.jpg
https://kepkuldes.com/images/49a8e1a66b ... 648614.jpg
Persze lehet tippelni is, hogy ez milyen kivetítő, milyen vászon, mennyire színhű, hány órát lett állítgatva, mennyire idős a lámpa, stb kinek kinek kedve szerint.
Aztán kérdezek még valamit
- Zozi
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1847
- Csatlakozott: 2012.01.28., szomb. 00:29
- Értékelés: 974
- Tartózkodási hely: Sopronkövesd
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Nem volt szándékom vitát generálni..
Magyarország nem hiszem, hogy akár egy sonynak, akár egy jvc-nek fontos piac lenne... irrelelváns itt az arány.
Egy német reprezentatívabb. Ott minden 10. JVC-re jut talán egy Sony.
A HKV fórumon (igaz, az egy hardcore fórum) volt erre szavazásos felmérés.
Egyébként a leginkább keresett modell Németországban az Epson volt. most nincs időm megkeresni a forrást, lehet a Grobi oldalán olvastam.
Magyarország nem hiszem, hogy akár egy sonynak, akár egy jvc-nek fontos piac lenne... irrelelváns itt az arány.
Egy német reprezentatívabb. Ott minden 10. JVC-re jut talán egy Sony.
A HKV fórumon (igaz, az egy hardcore fórum) volt erre szavazásos felmérés.
Egyébként a leginkább keresett modell Németországban az Epson volt. most nincs időm megkeresni a forrást, lehet a Grobi oldalán olvastam.
* JVC DLA Z1 * gerriets opera white microperf CS 135" * Trinnov Altitude16 * topping e50 *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
- Cseneles
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 792
- Csatlakozott: 2013.12.18., szer. 14:38
- Értékelés: 613
- Tartózkodási hely: Zalaegerszeg
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
A garanciális dolgokra reagálva a Sony sem jeleskedik a 4 hónapos support ügyintézéssel! Másik dolog meg ,hogy en meg nem mértem es nem is láttam olyan Sony gépet amelyik 400 vetített üzemóra után az újkori tudása közelben volna. A kék, lila feketeszintet meg hagyjuk is. Talán a jelenlegi xw5-7000 gépek ezeket a kezdeti bár 10 éve tartó botladozásokat majd megugorjak.szepi0808 írta: ↑2024.09.06., pén. 12:21Én ezt egy kicsit erős kifejezésnek érzem. Kíváncsi lennék az utóbbi évek adataira, hogy Mo.-on mondjuk mennyi Sony és mennyi JVC készülék került értékesítésre. A garanciális problémákról ne is beszéljük. A legutóbbi N7 5 hónapig volt szervízben, aztán kicserélték, mert nem tudták megcsinálni. Akkor besokaltam (mert persze mindig az eladón csattan az ostor) azt mondtam, hogy inkább én nem szeretnék eladni JVC-t.
Visszatérve a Sony-ra, az áruk is nagyon sok lett. Még mindig azt mondom, hogy akinek elég a valós 2000lumen fényerő lézerből, annak még mindig best buy az XW5000. Én is örömmel nézem még mindig a mai napig (hiába ott a 7000 is :)
20220107_182830.jpg
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Én ezt egy kicsit erős kifejezésnek érzem. Kíváncsi lennék az utóbbi évek adataira, hogy Mo.-on mondjuk mennyi Sony és mennyi JVC készülék került értékesítésre. A garanciális problémákról ne is beszéljük. A legutóbbi N7 5 hónapig volt szervízben, aztán kicserélték, mert nem tudták megcsinálni. Akkor besokaltam (mert persze mindig az eladón csattan az ostor) azt mondtam, hogy inkább én nem szeretnék eladni JVC-t.
Visszatérve a Sony-ra, az áruk is nagyon sok lett. Még mindig azt mondom, hogy akinek elég a valós 2000lumen fényerő lézerből, annak még mindig best buy az XW5000. Én is örömmel nézem még mindig a mai napig (hiába ott a 7000 is :)
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
- Zozi
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1847
- Csatlakozott: 2012.01.28., szomb. 00:29
- Értékelés: 974
- Tartózkodási hely: Sopronkövesd
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Egy francia teszt az új sony gépekről.
Tetszetős lett mindkét készülék. Örülök neki, hogy végre van ellenfél a JVC mellett és nem csak egyeduralom van.
Kár, hogy ez nem azt eredményezte, hogy a JVC árakat lejjebb kell tolni, hanem egész egyszerűen a sony is a JVC köré árazott...
https://www.homecinema-fr.com/test-hcfr ... n-primeur/
Tetszetős lett mindkét készülék. Örülök neki, hogy végre van ellenfél a JVC mellett és nem csak egyeduralom van.
Kár, hogy ez nem azt eredményezte, hogy a JVC árakat lejjebb kell tolni, hanem egész egyszerűen a sony is a JVC köré árazott...
https://www.homecinema-fr.com/test-hcfr ... n-primeur/
* JVC DLA Z1 * gerriets opera white microperf CS 135" * Trinnov Altitude16 * topping e50 *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
* FusionAmp PlateAmp * Apollon Audio NCMP 8350 * Apollon Audio NCMP 6350 * Pronomic XA1400 *
* MadVR PC * HKV Bold Series * BMS 18n862 * WaveForming * Harmony Elite * iPad mini * Sonoff *
- Vhiktor
- Nincs visszaút
- Hozzászólások: 165
- Csatlakozott: 2019.08.12., hétf. 09:24
- Értékelés: 174
- Kapcsolat:
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Illetve amiben fejlődtek, az a csatlakozási lehetőségek, input lag (játékosoknak fontos), kb ennyi.
Van egy két olcsóbb valódi 3 lézeres, tehát RGB lézeres projektor, amik legalább lefedik 100%ban a BT2020 színteret (ezek általában ust projektorok, mint pl a samsung lsp9).

ISF minősített Professzionális kalibrálás (projektor, TV, monitor)
A világ legjobb műszereivel! 10 év tapasztalat
tokeleteskep.wixsite.com/kalibralas
youtube.com/@tokeleteskep

- Klein K10A
- Jeti specbos 2501 HiRes 2 nm
- Bit perfect minta generátor(YUV,RGB,10bit)
tokeleteskep.wixsite.com/kalibralas
youtube.com/@tokeleteskep
- Vhiktor
- Nincs visszaút
- Hozzászólások: 165
- Csatlakozott: 2019.08.12., hétf. 09:24
- Értékelés: 174
- Kapcsolat:
Re: Mindent a házimozi projektorokról és vásznakról, A-Z-ig
Őszinte leszek, de lehet sokaknak nem fog tetszeni.
Jelenleg dlp fronton új gépet ebben az ársávban én semmit nem vennék. Az első vállalható az a benq w4000i. A többinek vállalhatatlan a kontraszt aránya és a fekete szintje, illetve a HDR megjelenitese is. Sok tekintetben nem érik el egy sok éves benq w2000 szintjét amit megkapsz mondjuk 150 ezerért. Amiben felül múlják az a fényerő és, hogy nem lámpával vannak szerelve. De ha a képminőség közben pár szempontból rosszabb akkor nem éri meg.
Esetleg van még a formovie projektor és az alpd3-as xiaomi. A többivel én nem foglalkoznék.
Használtan töredék áron sokkal jobb gépeket kapsz.