Másképpen kell értelmezni az analóg jelfeldolgozás és a digitális jelfeldolgozás veszteségeit.kammerer írta: ↑2024.06.23., vas. 15:46Ez az a tipikus értetlenkedő mindentmegrelativizálás megint. "Nem akarom érteni, hogy mit mond a másik" típusú "olvasás".
A digitális hangrögzítés mintavételez - utalt rá Jenő. KORLÁTOZOTT számú DISZKRÉT mintát vesz a FOLYAMATOS, ergo belsőleg "végtelen" felbontású fizikai eseményből - utalt rá Jenő. ELEVE, DEFINITÍVE veszteséges rögzítés - utalt rá Jenő. Én is ugye arra utaltam, hogy a nagyfelbontású digitális hangformátumok közelítik az analógot a digitális hibák kiküszöbölése tekintetében.
Az analóg hangrögzítés ugyebár nem mintavételez, hanem az egész folyamatot rögzíti, kvázi "végtelen" felbontásban, a digitális pedig mintavételez, igencsak alacsony felbontásban - utalt rá Jenő. És ehhez semmi köze nincs annak, hogy a világban semmi sem 100%-os hatékonysággal működik - tehát, hogy a világban minden "veszteséges". Persze, az analógnak ÉS A DIGITÁLISNAK IS megvannak a technológiai tökéletlenségből eredő hibái, alias "veszteségei" - de ennek semmi köze nincs ahhoz, amire Jenő utalt, amely ráutalás arról szólt, hogy a digitális hangrögzítés definitíve mintavételezési módszerre alapulása eleve egy visszaesés az analóg hangrögzítés "végtelen", tehát e szempontból elvileg veszteségmentes felbontásához képest.
Hatalmas viszaesés eleve. Definitíve.
Tehát nem, nem minden felvételi technológia veszteséges "az információ rögzítése tekintetében". A digitális hangrögzítési technológia definitíve veszteséges információrögzítő technológia. Veszteséges hangrögzítési TECHNOLÓGIA. Eldobja a rögzítendő folyamatos, tehát "végtelen" belső felbontású hangjelenség szinte teljes egészét, hogy igencsak véges számú diszkrét mintahalmazt állítson elő a jelenségből azon az alapon, hogy abból a mintából majd vissza tudja SZINTETIZÁLNI az eredeti folyamatos jelenséget. De mivel relatíve nagyon nagyon ritkán vesz mintát a jelenségből, ezért nagyon kevéssé tudja visszaállítani az eredeti jelenséget.
A minap itt is mutattam kedvenc példámat arról, hogy hogyan néz ki általában egy valós hangszer valós három térdimenziós hangrezgésének egy periódusa kétdimenziós grafikonon ábrázolva. Hja, "szinuszgörbe", persze (ne hozzátok megint ide, mert nem ide tartozik, hogy ezek éppen hány Hertzen megnyilvánuló eredők, tehát hogy a gyakorlatban egyébként hány minta jut egy periódusra adott felbontásban - ez itt most mindegy).
hangszerhangok periódusai - hifimagazin.jpg
Versus a Nyquist-Shannon-epigonok arról, hogy két egész valahány tized minta elegendő a hangszer rezgésperiódusának tökéletes visszaállításához, mert szinuszgörbe.
És ez csak egy-egy hangszer, nem egy egész zenekar, kórussal.
A digitális hangrögzítés veszteséges elvű TECHNOLÓGIA. Az analóg hangrögzítés veszteségmentes elvű TECHNOLÓGIA. Ez független attól, hogy az adott technológiák adott szintjének tökéletlenségeiből adódóan a gyakorlatban melyiknek milyen gyakorlati veszteségei vannak. Az is fontos téma, de semmi köze Jenő mondásához.
Az analóg jelfeldolgozás (és rögzítés) felbontása sem végtelen, hiszen limitálja a fizikai tárolók (mint a magnószalag, vagy vinil) elektromos, mechanikai és anyagszerkezeti tulajdonságainak összessége illetve a feldolgozást végző alkatrészek, áramkörök saját zajai, veszteségei.
Amikor a valós, gyakorlatban alkalmazott mindennapi hangfelvételi folyamatokat, utómunkástól próbáljuk veszteség szempontjából elemezni, akkor azért hamar belefutunk az analóg technika korlátaiba. Nem véletlen, hogy már a hatvanas évek végétől igen sok pénzt fordítottak a digitális hangrögzítés, kutatására, fejlesztésére az iparág óriásai.
A 2007-es Stereophile interjújában mondta Tim Paravicini ( a (magyar) Pallavicini grófi család tagja mellesleg ) az alábbiakat:
"if we did 384kHz at 24-bit, we'll have a system that will resolve on a par with the best analog. That's the holy grail. And the problem, for the computer people, is having the balls to go that whole hog." - vagyis a 384 kHz/24 bit egyenértékű szerinte a legjobb analóggal (csak ennek a használatát az akkor számítógépes technológiák még nem engedték mindennapossá válni). Tim Paravicini modifikált és épített életében jó pár 1 collos szalagos Studer magnót, sztereó felvételhez és 76cm/s sebességhez.
Ez azért is tanulságos mondás, mert amikor a digitálisról beszélünk, hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy nem a CD mintavételezése jelenti a "digitálist".
Ma már a DXD (352,8 kHz/24 vagy 32 bit) vagy a DSD256 (11,2 Mhz/1 bit) is teljesen megfizethető, mindennapos rögzítési és disztribúciós alternatívát kínálnak akár a szalagos rögzítéssel szemben is. Még az ilyen magas mintavételezésű felvételek disztribúciója is lehetséges adatkezelési értelemben vett veszteségmentes módon.
Ettől még igaz lehet, amit az elméleti felbontásról és annak végtelenségéről irsz, csak érdemes gyakorlati szemmel tovább gondolni egy kicsit








