A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Össze-vissza vásárolgatok mindent, amin megakad a szemem antikváriumokban, így akadt a kezembe az alábbi Santiago de Murcia lemez pár hete. De csak most realizálódott bennem, hogy ez jelentős mértékben ugyanaz az anyag, csak két évvel korábban rögzítve, mint amelyet Rolf Lislevand legendás vörös lemezén is játszott. Hangzásában, stílusában nem is lehetne különbözőbb a két felfogás, míg Lislevand ebből koncertélményt kreál, s mint ilyen tágabb teret ad az audiofil hangzásnak is, O'Dette előadása számomra talán közelebb áll az utcai zenészek városszerte járkálva (jácaras) előadott muzsikálásához.
Lislevand "kódexet" lát benne, annak talán picit fennkölt jellegével, O'Dette inkább "jácarast", amivel a várost körbejárva szórakoztatni lehet az embereket. Hozzá nem értő, szubjektív érzésem alapján természetesen.
Korábbi "Call to prayer" ajánlód után kalandozva, találtam egy jó zenét :
Hogy mennyire komolyzene... Jazz vagy népzenei-jazz ? nem tudom, de fülbemászó és meditativ :
Philipp Heinrich Erlebach (1657-1714), 28 évvel volt fiatalabb Bach-nál. Munkásságának nagy része - kb. 1000 kompozíció - egy tűzvészben megsemmisült, életművének 7 %-a maradt fenn.
Két kiváló album: https://tidal.com/browse/album/187176061?u
Erlebach_Stylus Phantasticus.jpg (22.92 KiB) Megtekintve 1393 alkalommal
Én a 2019-es Zeneakadémia kistermében tartott koncerten voltam. Az első akusztikus rész után jött az elektronikus (többek között az idézett Reich darabbal). A fájdalomküszöb határáig történő hangosítás sokkolta a közönséget, többen elhagyták a termet. Én bírom a srácot.
Fiatalabb koromban a komolyzene nekem elsősorban a szimfónikus zenét jelentette, ifjonti hévvel légvezényelve a vehemensebb finálékat, ki másnak, mint Toscanininek képzelve magamat. Ahogy öregszem, úgy tolódik el az ízlésem, érdeklődésem a kamarazenék irányába, így kerültek képbe a vonósnégyesek és társaik.
Az egykori szenvedélyes gyűjtők Kodály Antikváriumban landoló hagyatékaiban turkálva figyeltem fel olyan a 80-as, 90-es években lemezeket készítő histórikus kamara formációkra, amelyekben gyakran neves szólisták, zenekari szólamvezetők zenéltek együtt, mint például a londoni Hausmusik, vagy épp a L'Archibudelli. Ez utóbbi csapat Beethoven lemezét vettem legutóbb fillérekért, hadd ajánljam az alábbi darabot figyelmetekbe!
Bár a Roon által idézett ajánló szerint a Grieg vonósnégyes itt "all-too-cool", nekem valahogy épp az tetszett a legjobban.
Nagyon szeretem Grieg Vonósnégyeseit, hivatalosan másfelet írt, de a torzó Másodikat komplettírozták. Korábban már ajánlottam a kedvenc tételemet a Másodikból:
Igen, az utóbbi lemezén elektromos gitáron is játszik, ami hagyományosan ki szokta verni a biztosítékot a komolyzene kedvelők többségénél.
Nekem erről a lemezéről a nagy kedvencem Julia Wolfe LAD for 9 bag pipes szerzeménye. Kell hozzá némi nyitottság, de csontig hatoló zene. Sajnos Sean Shibe elektromos gitáron előadott verziója nincs fenn a Youtube-on, de a Tidalon meg lehet hallgatni. Itt van viszont az eredeti skót dudákon előadott darab:
Véget ért mára a munka egy reggeltől idáig tartó egésznapos, háromfős, intenzív architecture-workshop után, agyszellőztetésként épp most hallgattam meg ezt az albumot, és elejétől végéig élveztem.
Bár a Roon által idézett ajánló szerint a Grieg vonósnégyes itt "all-too-cool", nekem valahogy épp az tetszett a legjobban. Ízlések és.... stb :) A hangzás, DG-hez méltóan amúgy tökéletes!
Erik Satie Gymnopedie No. 1 Sean Shibe saját gitár átiratában. Nem a kedvenc hangszerem a gitár a komolyzenében (a lant meg még kevésbé), de ezt szeretem.
Savall, meg a "Minden reggel" után valahogy blaszfémizmusnak tűnik Marais zenéjéhez modern hangszerekkel közelíteni. Itt van két nagyon tehetséges művész a fiatalabb nemzedékből, akik félrehajítják az évtizedes berögződéseket és pont ezt teszik. Az eredmény így, ilyen háttérrel egyszerre furcsán idegen és mégis tetszik. Ti mit gondoltok erről?
Tényleg furcsa.
Mert a zongorát pont úgy üzemeltetik, amire kitalálták. Mármint majd 150 év után.
A romantizálás egy teljesen másik vágányra viszi ezt a zenét; bár a gamba tartja a rendszert, a zongora, az nem. Kicsit elvész a komolyság?, nem tudom.
Ez olyan, mint a hifi. Rászokunk, aztán bele-csontosodunk (mi inkább páran bele-BBC-sedünk), aztán meg értetlenkedünk a másik hangon.
Nekem itt az etalon a Sophie Watillon féle megközelítés, én ebből a koordináta-rendszerből (ketrecből) tudok nyilatkozni.
Főleg a végén, a legvége előtt, amikor beőrülnek a dolgok, ott nagyon-nagyon más a kettő.
Mondjuk, ha valaki ezt a 14.20-tól kezdi meghallgatni, ott már majdnem vegytiszta megbolondulást hallhat.
Amúgy őrült jó zene, szó szerint.
Mai szerzemény (mármint általam, mert Vivaldi ugye pár száz éve már megszerezte ).
De szórakoztató szerző is volt ez az Antonio, az előadás meg nagyon bejön!
Igen, érdekes zongorával és fura eddig nem hallott összhang, nekem nagyon nagyon tetszik. "sznobként" pedig biztosnak érzem , a Harmonia Mundi nem vesz fel repertoárba vacakot. Este meghallgatom.
Köszi
Savall, meg a "Minden reggel" után valahogy blaszfémizmusnak tűnik Marais zenéjéhez modern hangszerekkel közelíteni. Itt van két nagyon tehetséges művész a fiatalabb nemzedékből, akik félrehajítják az évtizedes berögződéseket és pont ezt teszik. Az eredmény így, ilyen háttérrel egyszerre furcsán idegen és mégis tetszik. Ti mit gondoltok erről?
Hááát nálam harmadszor fut, én már annyira elszoktam ettől, pedig becsszóra igyekeztem...
A beharangozás alapján nekem elsőre a Jacques Loussier Trio munkássága ugrott be, engem a jazz feldolgozásaik közelebb visznek Marais zenéjéhez
Igen, érdekes zongorával és fura eddig nem hallott összhang, nekem nagyon nagyon tetszik. "sznobként" pedig biztosnak érzem , a Harmonia Mundi nem vesz fel repertoárba vacakot. Este meghallgatom.
Köszi
Savall, meg a "Minden reggel" után valahogy blaszfémizmusnak tűnik Marais zenéjéhez modern hangszerekkel közelíteni. Itt van két nagyon tehetséges művész a fiatalabb nemzedékből, akik félrehajítják az évtizedes berögződéseket és pont ezt teszik. Az eredmény így, ilyen háttérrel egyszerre furcsán idegen és mégis tetszik. Ti mit gondoltok erről?
Biztos klassz élmény lehetett! Bár a Zeneakadémiával kapcsolatban nekem is fenntartásaim vannak, leginkább már kamarazenére látom/hallom alkalmasnak. Ha jól látom, az előadó az "Egy kiállítás képeinek" saját átiratát játszotta, én lemezről az audiofil körökben demólemezként közismert Jean Guillou átiratot és előadást szeretem:
Zenekari átiratot is többen komponáltak hozzá, nyilván ezekből a legismertebb a Ravel féle verzió, amelyik elvitte egy kissé francia impresszionista irányba művet, ami egyébként szerintem kifejezetten jót tett neki.
De itt van például ez Peter Breiner átirat, ami jobban ragaszkodik a szláv romantikához. Nekem ebben a ütős hangszerek intenzív használata nagyon tetszik:
Biztos klassz élmény lehetett! Bár a Zeneakadémiával kapcsolatban nekem is fenntartásaim vannak, leginkább már kamarazenére látom/hallom alkalmasnak. Ha jól látom, az előadó az "Egy kiállítás képeinek" saját átiratát játszotta, én lemezről az audiofil körökben demólemezként közismert Jean Guillou átiratot és előadást szeretem: