Ha Te mondod, akkor biztos így van, bár én mást láttam.Shimano írta: ↑2024.04.15., hétf. 22:09Kizárt dolog hogy bármilyen széria benzines autó legyőzze a teslát gyorsulásban.zoli73 írta: ↑2024.04.15., hétf. 20:24Igen, ez egy model Y. Volt szerencsém utazni ilyenben, mint taxi, látván az érdeklődésemet, a sofőr nagyon meg akarta mutatni, mit is tud. A lámpáktól való elindulásokat, a lehető legsportosabbra vette.
Nem mondom, meglepő gyorsulásra képes, pláne a villanymotornak köszönhető, folyamatos nyomaték meggyőző.
Biztosan van sok olyan "V8-as" amit lesprintelne, meg sok olyan is amit nem, de a két célközönség annyira más, hogy az összehasonlításnak túl sok értelme nincs is.
A magánvéleményem, hogy bár tényleg baromi dinamikus a Tesla, de e mellett annyira "sótlan" semmilyen, hogy számomra nem tudna olyan vezetési élményt nyújtani, mint egy nála lomhább V8-as.
Ui.: Mivel a fiammal rendszeres látogatói vagyunk gyorsulási versenyeknek(Tököl, Kiskunlacháza, Kunmadaras), így sokszor tanúi voltunk már Tesla vs. sok más autó párbajának. Elmondhatom, hogy sok autót legyőz a Tesla, de legalább ugyanannyitól ki is kap. Igen, akár még a model S plaid is!
Amúgy a "Teslások" előszeretettel látogatják az ilyen versenyeket, mert tényleg baromi dinamikus, és hírtelen tud reagálni, gyorsulni, és meg is van e miatt mindnél a "nagy mellény", mert ebben tényleg nagyon jó.
Persze aztán mindig van egy nagyobb hal...
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Autós topik autósoknak
Online
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3260
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Autós topik autósoknak
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Autós topik autósoknak
Mondjuk lehet Vinkler nem fér bele,mert egy kicsit beleér a feje. Vagy ez még éppen jó?
Sajnos a magas embereknek sok élményautó kiesik.
Re: Autós topik autósoknak
Majd jön egy másik elektromos és simán le tolja…. De minek ?
"Az igazi barát szemből támad."
Re: Autós topik autósoknak
Kizárt dolog hogy bármilyen széria benzines autó legyőzze a teslát gyorsulásban.zoli73 írta: ↑2024.04.15., hétf. 20:24Igen, ez egy model Y. Volt szerencsém utazni ilyenben, mint taxi, látván az érdeklődésemet, a sofőr nagyon meg akarta mutatni, mit is tud. A lámpáktól való elindulásokat, a lehető legsportosabbra vette.
Nem mondom, meglepő gyorsulásra képes, pláne a villanymotornak köszönhető, folyamatos nyomaték meggyőző.
Biztosan van sok olyan "V8-as" amit lesprintelne, meg sok olyan is amit nem, de a két célközönség annyira más, hogy az összehasonlításnak túl sok értelme nincs is.
A magánvéleményem, hogy bár tényleg baromi dinamikus a Tesla, de e mellett annyira "sótlan" semmilyen, hogy számomra nem tudna olyan vezetési élményt nyújtani, mint egy nála lomhább V8-as.
Ui.: Mivel a fiammal rendszeres látogatói vagyunk gyorsulási versenyeknek(Tököl, Kiskunlacháza, Kunmadaras), így sokszor tanúi voltunk már Tesla vs. sok más autó párbajának. Elmondhatom, hogy sok autót legyőz a Tesla, de legalább ugyanannyitól ki is kap. Igen, akár még a model S plaid is!
Amúgy a "Teslások" előszeretettel látogatják az ilyen versenyeket, mert tényleg baromi dinamikus, és hírtelen tud reagálni, gyorsulni, és meg is van e miatt mindnél a "nagy mellény", mert ebben tényleg nagyon jó.
Persze aztán mindig van egy nagyobb hal...
Online
Városban egy villanyautó szerintem verhetetlen, de ha élvezetes autózás a cél, akkor nagyon szerteágazóak tudnak lenni az igények, vágyak.
Ami neked a Dodge RAM, az nekem a Nissan GT-R
.
Mindig is nagyon tetszettek, de két éve, egy gyorsulási versenyen beülhettem egy GT-R-be a jobb 1-be. Hogy is fogalmazzak, megfordult velem a világ!
32 év autózás után már átéltem egyet s mást, de ott át kellett értékeljem a fogalmakat.
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3260
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Autós topik autósoknak
Nyilván, kinek, mi a zsánere, meg milyen felhasználási terület a cél.Tctronic írta: ↑2024.04.15., hétf. 21:04Tisztelem, becsülöm amit a Tesla (vagy egyéb elektromos autók tudnak) de valahogy úgy vagyok vele mint a zsiráffal. Szép-szép de haza nem vinném. Becsülöm mint mérnöki teljesítmény, de valahogy nekem nem áll össze a kirakós vele kapcsolatban. (Talán mert olaj nélkül ő sem létezne...) de az is lehet nem vagyok már nyitott az újdonságok iránt? Egyszer vezettem valamelyiket, de csak szolidan, nem padlón, nem rossz, de nagyon steril, bár valakinek meg ez a jó.
Nekem ez valahogy még jobban bejönHa már választanom kellene mire szórom el a Lottó 5-öst
![]()
20240325_1.jpg
20240325_151519.jpg
Városban egy villanyautó szerintem verhetetlen, de ha élvezetes autózás a cél, akkor nagyon szerteágazóak tudnak lenni az igények, vágyak.
Ami neked a Dodge RAM, az nekem a Nissan GT-R
.Mindig is nagyon tetszettek, de két éve, egy gyorsulási versenyen beülhettem egy GT-R-be a jobb 1-be. Hogy is fogalmazzak, megfordult velem a világ!
32 év autózás után már átéltem egyet s mást, de ott át kellett értékeljem a fogalmakat.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
Egyébként utazni is jobban szeretek az elektromossal, nincs olyan hang és ami a legfontosabb nincs vibráció! Sokkal pihentetőbb, igaz 5-600 km-nél többet nem mentem még elektromossal egy seggel. Lehet az nem esne jól, míg a dieselt megtankolom és simán lenyomok 900 km-t 140-160 km/h val.
Egyébként az élvezeti faktor sem annyira rossz. Hang nincs, de brutál direkt gázreakció és dinamika sokat segít, hogy feledtesse azt.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14448
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9572
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Autós topik autósoknak
Itthon van ez is, az is. Mármint úgy értem elektromos és hagyományos is. Mindig nyelek egy nagyot, amikor az egyiket telenyomom 100-as benzinnel, a másikat meg csak lehúzom a garázsban a töltőről, amit napelemmel töltök fel.Tctronic írta: ↑2024.04.15., hétf. 21:04Tisztelem, becsülöm amit a Tesla (vagy egyéb elektromos autók tudnak) de valahogy úgy vagyok vele mint a zsiráffal. Szép-szép de haza nem vinném. Becsülöm mint mérnöki teljesítmény, de valahogy nekem nem áll össze a kirakós vele kapcsolatban. (Talán mert olaj nélkül ő sem létezne...) de az is lehet nem vagyok már nyitott az újdonságok iránt? Egyszer vezettem valamelyiket, de csak szolidan, nem padlón, nem rossz, de nagyon steril, bár valakinek meg ez a jó.
Nekem ez valahogy még jobban bejönHa már választanom kellene mire szórom el a Lottó 5-öst
![]()
Egyébként utazni is jobban szeretek az elektromossal, nincs olyan hang és ami a legfontosabb nincs vibráció! Sokkal pihentetőbb, igaz 5-600 km-nél többet nem mentem még elektromossal egy seggel. Lehet az nem esne jól, míg a dieselt megtankolom és simán lenyomok 900 km-t 140-160 km/h val.
Egyébként az élvezeti faktor sem annyira rossz. Hang nincs, de brutál direkt gázreakció és dinamika sokat segít, hogy feledtesse azt.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos

- Tctronic
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2858
- Csatlakozott: 2014.06.26., csüt. 12:00
- Értékelés: 2801
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Autós topik autósoknak
Tisztelem, becsülöm amit a Tesla (vagy egyéb elektromos autók tudnak) de valahogy úgy vagyok vele mint a zsiráffal. Szép-szép de haza nem vinném. Becsülöm mint mérnöki teljesítmény, de valahogy nekem nem áll össze a kirakós vele kapcsolatban. (Talán mert olaj nélkül ő sem létezne...) de az is lehet nem vagyok már nyitott az újdonságok iránt? Egyszer vezettem valamelyiket, de csak szolidan, nem padlón, nem rossz, de nagyon steril, bár valakinek meg ez a jó.
Nekem ez valahogy még jobban bejön
Ha már választanom kellene mire szórom el a Lottó 5-öst
Nekem ez valahogy még jobban bejön
"A szépség nem maguknak a dolgoknak a tulajdonsága, hanem pusztán az azokat szemlélő elmében keletkezik."
Online
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14448
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9572
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Autós topik autósoknak
Én például városban imádok e-UP al járkálni. Ha valami, az egyáltalán nem egy erő, vagy gyorsuló gép, mégis akkorát lehet autózni vele, hogy vigyorogsz végig. 
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Online
(azért azt a mutatvány csinálja utána egy V8, hogy autópályán 120-ról 170-re kevesebb kb egy másodperc alatt… széria autókról beszélek, of course).
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7026
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6219
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Autós topik autósoknak
Én vezettem egy ilyen duplamotoros long range model3-at, és brutális. V8-ast többet vezettem már, azok kb vizet sem hordhattak neki szerintem. De azt a véleményedet osztom, hogy amúgy “sótlan semmilyen”.zoli73 írta: ↑2024.04.15., hétf. 20:24Biztosan van sok olyan "V8-as" amit lesprintelne, meg sok olyan is amit nem, de a két célközönség annyira más, hogy az összehasonlításnak túl sok értelme nincs is.
A magánvéleményem, hogy bár tényleg baromi dinamikus a Tesla, de e mellett annyira "sótlan" semmilyen, hogy számomra nem tudna olyan vezetési élményt nyújtani, mint egy nála lomhább V8-as.
(azért azt a mutatvány csinálja utána egy V8, hogy autópályán 120-ról 170-re kevesebb kb egy másodperc alatt… széria autókról beszélek, of course).
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Online
Nem mondom, meglepő gyorsulásra képes, pláne a villanymotornak köszönhető, folyamatos nyomaték meggyőző.
Biztosan van sok olyan "V8-as" amit lesprintelne, meg sok olyan is amit nem, de a két célközönség annyira más, hogy az összehasonlításnak túl sok értelme nincs is.
A magánvéleményem, hogy bár tényleg baromi dinamikus a Tesla, de e mellett annyira "sótlan" semmilyen, hogy számomra nem tudna olyan vezetési élményt nyújtani, mint egy nála lomhább V8-as.
Ui.: Mivel a fiammal rendszeres látogatói vagyunk gyorsulási versenyeknek(Tököl, Kiskunlacháza, Kunmadaras), így sokszor tanúi voltunk már Tesla vs. sok más autó párbajának. Elmondhatom, hogy sok autót legyőz a Tesla, de legalább ugyanannyitól ki is kap. Igen, akár még a model S plaid is!
Amúgy a "Teslások" előszeretettel látogatják az ilyen versenyeket, mert tényleg baromi dinamikus, és hírtelen tud reagálni, gyorsulni, és meg is van e miatt mindnél a "nagy mellény", mert ebben tényleg nagyon jó.
Persze aztán mindig van egy nagyobb hal...
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3260
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Autós topik autósoknak
Igen, ez egy model Y. Volt szerencsém utazni ilyenben, mint taxi, látván az érdeklődésemet, a sofőr nagyon meg akarta mutatni, mit is tud. A lámpáktól való elindulásokat, a lehető legsportosabbra vette.
Nem mondom, meglepő gyorsulásra képes, pláne a villanymotornak köszönhető, folyamatos nyomaték meggyőző.
Biztosan van sok olyan "V8-as" amit lesprintelne, meg sok olyan is amit nem, de a két célközönség annyira más, hogy az összehasonlításnak túl sok értelme nincs is.
A magánvéleményem, hogy bár tényleg baromi dinamikus a Tesla, de e mellett annyira "sótlan" semmilyen, hogy számomra nem tudna olyan vezetési élményt nyújtani, mint egy nála lomhább V8-as.
Ui.: Mivel a fiammal rendszeres látogatói vagyunk gyorsulási versenyeknek(Tököl, Kiskunlacháza, Kunmadaras), így sokszor tanúi voltunk már Tesla vs. sok más autó párbajának. Elmondhatom, hogy sok autót legyőz a Tesla, de legalább ugyanannyitól ki is kap. Igen, akár még a model S plaid is!
Amúgy a "Teslások" előszeretettel látogatják az ilyen versenyeket, mert tényleg baromi dinamikus, és hírtelen tud reagálni, gyorsulni, és meg is van e miatt mindnél a "nagy mellény", mert ebben tényleg nagyon jó.
Persze aztán mindig van egy nagyobb hal...
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14448
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9572
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Autós topik autósoknak
Nem nagyon van menetdinamikai különbség a 2 modell között szerintem.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Online
(bar ez nekem egy Y-nak tűnik)
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7026
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6219
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Autós topik autósoknak
Ha mar vezetted a legerősebb széria 3-ast, akkkor tudod, hogy egyáltalán nem túlzás a pimaszsága
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
- Tctronic
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2858
- Csatlakozott: 2014.06.26., csüt. 12:00
- Értékelés: 2801
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Autós topik autósoknak
Eh a kis pimasz...
"A szépség nem maguknak a dolgoknak a tulajdonsága, hanem pusztán az azokat szemlélő elmében keletkezik."
- fererencz
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1537
- Csatlakozott: 2017.07.10., hétf. 10:30
- Értékelés: 912
- Tartózkodási hely: Kápolna
Re: Autós topik autósoknak
Mondjuk, most ránéztem, katalógus szerint 6,6-7,2l/100km a kombinált átlagfogyasztás. Az mondjuk nem tudom, hogyan viszonyul az én utazásomhoz.
Összesített átlag 6,2l (még bejáratós...), de ebben volt minden: sok rövid táv, dugó, hegyvidék,... Meg hát csak egy benzines.
Nem szotkam hibázni.
Online
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14448
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9572
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Autós topik autósoknak
Vasárnapi.
.
.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Online
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3260
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Autós topik autósoknak
Jobban megnézve a képedet a Carman-ról, a háttérben én is ott vagyok.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
Skoda Octavia 4 Combi 2.0 CRD 150LE, 4 felnőtt + full-full csomagtartó, plafonig pakolva /mert pl. kerekesszéket is kellett vinnünk) de tetőcsomagtartó nélkül, mindenütt a megengedett sebességgel (de útközben két pisilős és egy ebédelős pihenővel, amikett beleszámolt a menetidőbe a Skoda Connect app): Szerintem ez sem rossz, bár ennek ellenére senkinek nem ajánlanám jó szívvel az új Skoda Octaviát.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7026
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6219
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Autós topik autósoknak
Akkor én is mutatok egy érdekeset. Tavalyi olaszországi nyaralásunk odaútja: Szár -> (M1 -> M86 ->) Szombathely -> (Graz) -> (Klagenfurt) -> (Villach) -> (Udine) -> Caorle Lido Altanea. Nem ez a legrövidebb út, Szlovénián át rövidebb lett volna, de ez sokkal látványosabb az Alpok és a Wörthersee miatt...fererencz írta: ↑2024.04.14., vas. 17:09Teszek én is egy képet, mint nem rég volt. Hatvanból haza, közúton, 2 felnőtt 2 gyerek. Útközben játszótérhez, bevásárlóközponthoz kitérő. Haladtam a forgalommal, nem a benzinnel akartam spórolni. Kínai törpe SUV, szívó benzin, semmi hibrid megoldás.
IMG_20240414_150530.jpg
Skoda Octavia 4 Combi 2.0 CRD 150LE, 4 felnőtt + full-full csomagtartó, plafonig pakolva /mert pl. kerekesszéket is kellett vinnünk) de tetőcsomagtartó nélkül, mindenütt a megengedett sebességgel (de útközben két pisilős és egy ebédelős pihenővel, amikett beleszámolt a menetidőbe a Skoda Connect app): Szerintem ez sem rossz, bár ennek ellenére senkinek nem ajánlanám jó szívvel az új Skoda Octaviát.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: Autós topik autósoknak
Igen, motorral voltam...
AVM - osztrák Tesla - svájci lemezvakaró - HT Pro 9+ - háelté 3.....zene és bona.
Re: Autós topik autósoknak
Tavaly teljesen véletlenül bele botlottunk egy Ferrari találkozó kellős közepébe Toscanában szeptemberben…néhány fotó róla….a fotó nem adja át igazán a hangulatot… 
"Az igazi barát szemből támad."
Online
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3260
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Autós topik autósoknak
Akkor jól láttam, hogy téged láttalak! Motoros szerkóban voltál, ugye?
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Autós topik autósoknak
AVM - osztrák Tesla - svájci lemezvakaró - HT Pro 9+ - háelté 3.....zene és bona.
- fererencz
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1537
- Csatlakozott: 2017.07.10., hétf. 10:30
- Értékelés: 912
- Tartózkodási hely: Kápolna
Re: Autós topik autósoknak
Teszek én is egy képet, mint nem rég volt. Hatvanból haza, közúton, 2 felnőtt 2 gyerek. Útközben játszótérhez, bevásárlóközponthoz kitérő. Haladtam a forgalommal, nem a benzinnel akartam spórolni. Kínai törpe SUV, szívó benzin, semmi hibrid megoldás.
Nem szotkam hibázni.
Online
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3260
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Autós topik autósoknak
Jaguar.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Autós topik autósoknak
Ez az (Mármint ilyen)
Re: Autós topik autósoknak
Én meg ilyet láttam ma az egyik parkolóban: