Ha valaki szereti a brit post-punk és indie-rock fuzió művészi kompoziciójába zárt torz gitárokat, finom arpreggio-kkal, Deftones-os (bár az US) lebegő és Radiohead pszichedellikus gitárjátékal, mindezt zongora és vonós-kíséretekkel, az énekelni többnyire nem akaró, inkább kiabáló, unott hangú énekest, mégis eszméletlenül összeáll az album rengeteg érzelemmel/lágysággal, másik percben sok disszonáns elemmel és óriási lendülettel/energiával/egyedi gitárjátékkal.

- Képernyőkép 2024-02-20 001719.jpg (46.72 KiB) Megtekintve 1197 alkalommal
Eszméletelen jó felvétel amúgy.
Atmos-ban is elérhető.
Bár ez a lemez különösen nehezen adta meg (nehezen szeretette meg) magát.
Az új megjelenések és a Tidal szerkesztői ajánlásai között találtam (pénteken jelent meg).
Már először hallottam, hogy jó lesz, de kb. 5.-6. alkalomra jött át igazán.
Igaz a legjobb lemezek ilyenek (szerintem legalábbis).
Két nap alatt lement minimum tízszer (alacsony vagy közepes hangerőn).
Bár 99%-ban csak a sztereó zenehallgatás érdekel, de a napokban kíváncsiságból meghallgatom Atmos 7.2 -ben is. Ha nem lesz itthon a család, akkor végre jó hangosan!
Ami nagyon berántott: Gospel, Grace, Monolith (záró- inkább kivezető dal)... De az egész lemez hihetetlenül jó.
A Pitchfork 67 pontos kritika felejtős, nem adták meg neki az időt vagy nem kaptak elég suskát.. :)
Azért a Guardian: 4/5, Under the Radar: 90/100. Magam természetesen 100!!
