Engedjétek meg, hogy itt is írjak néhány sort. Mert nem csak úgy, általában ment el valaki.
Elment Darvas László.
Tudtuk, már egy ideje tudtam, hogy így lesz. Mindannyiunkra ez vár, nincsen benne semmi tragikus. Ezt is tudjuk.
Nagyon közeli barátom sem volt, egyet sem értettünk a legtöbb dologban - főként az audio világát illetően - de ez így volt a kezdetektől.
Mégis tiszteltem, elismertem, mert a magyar audio kultúra nélküle leginkább nem is létezne.
És megtisztelt vele, hogy néhány hónapja meghívott - elköszönni.
0 óra 0 perc... kezdődik a HFM első száma a '70-es évek végén.
Utolsó óra, utolsó perc... fejeződik be a XXI. században, bőven benne járva.
És bár a kezdet a nevéhez köthető, a befejézés nem az ő "érdeme". De összekapcsolható mégis a távozásával.
Jönnek majd mindenféle recenziók, meg emlékezések, meg sztorizások, meg benfentesnek tűnő, "mostmárénmajdelmondhatom" akármik. A lényeg mégsem ez, hanem egy ember útja, aki megteremtette a magyar audio kultúrát. Végül is egy személyben. Mert igen, állt mögötte egy csapat, egy nagyszerű csapat, de... a HFM végül is az ő személyével volt az, ami.

- darvas.jpg (36.72 KiB) Megtekintve 3755 alkalommal
foto: audiolife