A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Drága Laci !
Utoljára mikor beszéltünk azt mondtad meg kell operálni, de senkinek ne mondjam el. Nem mondtam el, de Te sem mondtad, hogy sikerült-e a műtét.Nem baj majd elmondod, ha találkozunk...........
"80 éve, 1944. január 9-én született Jimmy Page, a Yardbirds, majd a Led Zeppelin tagja, a világ egyik legjobb gitárosa, akiről aszteroidát is elneveztek."
A megátkozott gitáros című filmből Radics Bélát ismertem fel. Valószínű, hogy játék közben készült a fotó, mert a fejét jobbra billenti, a bajsza elhanyagolt.
Meg tudja valaki magyarázni, hogy ennek mi értelme van?
A front atmos hangja jóval hosszabb utat tesz meg a hallgató pozícióig, mint az előre álló hangszóró hangja, tehát már itt fáziskésés léphet fel.
A hátsó atmos pedig a plafonon visszaverődve kioltja az első atmos frekvenciáit, ráadásul nem a hallgató irányába szól.
Ez az egész olyan, mintha a felső szomszéd idegesítésére találták volna ki...
.
Klipsch-Reference-Cinema-System-Dolby-Atmos-hangfalszett-6_big.jpg
Processzor szobakorrekciójánál ezek a távolságok be vannak kalkulálva. Természetesen nem ugyanolyan, mint egy mennyezetbe befaragott sugárzó, de a semminél jobb.
Alapvetően engem már 1-2 gyártó 5.1 - 7.1 soundbarja is megdöbbentett, hogy mit hogyan képes csinálni. Úgy ahogy van tokkal-vonóval eladtam a komplett házimozimat emiatt. Nem érte meg egyszerűen a sok dobozt kerülgetni, erősítőket és kábeleket stb. Illúzió, de a jobbik fajtából. Persze egy dedikált szobának nyomába sem ér, de ha nincs, akkor ez egy marha jó dolog.
A cím ellenére ez nem egy ma divatos foglalkozásról szóló írás, hanem zeneajánló. Fiamnak – és közvetve, egy általa figyelt magyar Youtubernek – köszönhetem a Kaleo együttes megismerését. Nagyjából három éve lehetett, hogy a gyerkőcnek megtetszett az a nóta, amit a Suri (lehet, hogy nem pontosan így írja) nevű videós, egyik anyagában hallott. Nem volt rest utánanézni, és megmutatta nekem: - Apa, figyu. Ezt ismered? – És elindította a telefonján a bluetooth zajkeltőjére kihangosítva a Way Down We Go című dalt. Mit mondhatnék, az „igazi hájgend” megszólalás ellenére átütött az őserő, ami ezekben az izlandi (!) srácokban lakozik.
A Kaleo egy nem túl régi banda, alig több mint tíz éves múltra tekinthetnek vissza. Ez idő alatt kettő egész stúdióalbumot jelentettek meg, ami gondolom, részben köszönhető a kapkodó északi vérmérsékletnek, illetve egyéb elfoglaltságaiknak (tényleg, mit csinálhat az ember Izlandon?). Az első az A/B című lemez, ami 2016-ban jelent meg, majd rögtön ezután a második a Surface Sounds (2021, egyes források szerint 2020). Van még egy koncertlemez 2019-ből és nagyjából ennyi. A Roon szerint indie rock, folk rock sílusba sorolható, jelentsen ez bármit is. Magam tapasztalatai alapján azt mondanám, hogy blues rock/country/hard rock/gospel elegye, a legjobb fajtából. Amennyiben harminc évvel korábban jött volna ez létre, és szárnyai alá veszi őket is mondjuk, egy olyan figura, mint David Geffen a GNR-t, simán konkurálhattak volna a mára klasszikusnak számító hard rock bandával.
De ez ma már egy más világ, és talán nem is lehet hasonlóan megváltani (megmenteni?) a rockot, mint anno az amerikai srácok. A Kaleo énekese, Júlíusson kivételes tehetség, igazán nagy hangterjedelemmel a baritontól egészen a tenorig, úgy ahogyan kevesek képesek előadni ebben a műfajban, valamint a gitárhoz és a billentyűkhöz is ért. S mellette a banda többi tagja is hozza, amit kell. A második album kicsit populárisabb a debütálónál, de számomra nem von le semmit az értékéből ez. Ahogy hallgatod ezt az együttest eszedbe sem jut, hogy ez nem egy igazi amerikai banda. Annyira autentikus minden tekintetben, az igazi whiskey gőztől karcos blues témák (Skinny, Hey Gringo), a country-s (I Want More), a gospel-szerű nóták (I Walk On Water) és a rock balladák (My Fair Lady, Into My Mother’s Arms) egyaránt tökéletesen hangszereltek, kellően virtuóz szólókkal és jó háttér-vokálokkal előadva, ami igazán magával ragadó. Személy szerint a teljes albumot csak elindítom, és többnyire engedem a végéig szólni. Mint a legtöbb 2010 utáni felvétel, ez sem igen hagy maga után kívánni valót. Rendben van a dinamika, a szeparáltság, a térmélység, élvezetes anyag minden szempontból. Az első lemezről pedig, a bevezetőben már említett, Way Down We Go lett a legismertebb (legsikeresebb), ami egy reklámfilmben és egy sorozatban is szolgált betétdalként.
Némileg megkésett aktualitást az szolgáltat a szösszenetemhez, hogy tavaly októberben nálunk is fellépett a Kaleo a Surface Sounds turnéjuk részeként, és még 2021 karácsonyára fiam ezt kérte ajándékba. A dolog eredetileg 2022 januárjában került volna megrendezésre, de a covid-járvány miatt halasztották. Az év őszén viszont a teljes család képviseltette magát az élő show-n. Ez a Barba Negra Red Stage helyszínen volt, s bár szerintem a basszust kicsit túltolták, ami helyenként rátelepedett az egész hangzásra, mégis nagy élményben lehetett részünk. Júlíusson élőben is tudta hozni azt a rendkívüli hangterjedelmet, ami a stúdiólemezeken hallható, a banda pedig kiegészült egy roaddal, aki az egyik számban kézi dobolt, s egy technikussal, aki viszont végig pörgette a hatásos effekteket és háttérhangzást, alapot. Persze sok más is kellett ahhoz, hogy minden működjön rendben. Érdekességként az tudom még megemlíteni, hogy a basszer kb. játszott mindenen is, amiből hangot lehet előcsalogatni, s ekkor a szólógitáros vette át tőle a basszus szólamok vezetését.
Röviden mindenkinek ajánlom a Kaleot, aki szereti az igényes blues és rock zenét, mert a populárisabb stílusban is lehet olyat találni, aki talán idővel klasszikusnak számít majd.
Záróakkordként még annyi, hogy amikor már kifelé hömpölygött a tömeg a koncertről, fiam kiszúrta a „tűt a szénakazalban”, azaz meglátta Surit, a Youtubert. És boldogabban szelfizett vele, sokkal boldogabban, mint ahogyan a zenéből a leginkább kedvére való részt élvezte.
Szeretnék a Valhallaba lebegni,
Ott egy Leviathant tekergetni.
És bekötni az Aura Referencet,
Hogy jól halljam a Demjén Ferencet.
De milyen lehet egy nagy Sárkány?
Hifi-láncom mindig azzal hallgatnám.
Csak akkor lenne jobb és patinás
Mikor érkezik a kábel, ami platinás.
Dicsekednék vele fűnek-fának,
Járjanak utána ők is a csodának.
Remélem, nem tiltanak ki eme sorokért.
Nem okolhattok rémes gyerekkoromért.
Én is mást szoktam az eltűnt borokért.
Nem lett ez egy fennkölt hőseposz,
Nincs is más hátra, csak az Ethos.