pärt írta: ↑2023.09.14., csüt. 17:44
Ja, de a "jó" fogalma azért elég széles skálán mozog, meg a szempontok is igen eltérőek. A pár nappal ezelőtti "jajszomszédasszonyhátmilyendrágalettminden! szenvelgésünket folytatva dobtam be ezt a tizenpár éves gépet. Mint írtam, a pörgő trendek hatására oldschool státuszba köszvényesedett egykori csúcsgépek abszolút lőtávolságba kerültek szinte mindenki számára, akik képesek elfogadni a "technikai lemaradásukat". A példálózós mai 14.000 dollár körüli csúcsvasakhoz képest ezzel kb. 700-ért haza lehet tekerni, és azért hobbiszinten nem lesz annyival pocsékabb az élmény.
Nehogy félremenjen: nem folytatnám ott, ahol elvágtuk.

Én csak a (túl)pörgő trendek, marketing hájpok által gerjesztett elavulás kellemes mellékhatására utaltam, fenntartva, hogy azért továbbra is nagyra tartok egy csomó újítást.
Igen, lőtávolságba, csak a javuk le van rúgva, de úgy rendesen, ha nem látod rajta, meg a 300m-es próbakörön nem is jön elő, akkor is. Ez úgy szokott kiderülni, hogy mész egy veretős próbakört, megnyomsz néhány sprintet 1000W felett, meg párat emelkedőre, kiállva kis fordulaton, aztán jól elkezd nyekegni és nem tudsz vele mit csinálni, mert olyan. Aztán a mértéke változik a környezeti hőmérséklettel és az adott napi nyúzás mértékével.
Ráadásul az élmény az egy borzasztó szubjektív dolog. Most megint a Cannondale-lel gurulgatok és élvezem a hirtelenségét, hogy úgy érzem, hogy nem nyeli el a Wattokat csak úgy, hanem mindből gyorsul, de aztán a számok azt mutatják, hogy nagy csoda nem történik, csak úgy érzem.
Aztán a fentebb említett nyekegés pl el tudja venni az amúgy jó tekerési élmény örömét. Pláne míg nem bizonyosodsz meg róla, hogy egyszerűen az olyan és nincs mit tenni.
Sajnos mi még mindig itt tartunk kerékpár kérdésben is, hogy a külföldön lerúgott egykori csúcsgépeket hozzák be számolatlanul, hogy leessen az állunk és nem tudunk bemenni a helyi kerékpárboltba és az aktuális modellből a tesztkerékpárt kivéve a hétvégére meggyőződjünk róla, hogy ez a nekünk megfelelő és hétfőn már csak a színt kiválasztva megrendeljük azt, vagy ne adj isten raktárról elhozzuk némi ingyenes ránk szabás után. Addig tódozunk-fódozunk, beragasztunk, szentségelünk, jah, meg elfogadjuk hogy ennyiért ez van.

Alces 6 | Mac Mini M1 | Audio-gd Reference 10.32 | Genelec 1031APM aktív monitorok | DIY Oyaide kábelezés