Ezt ki tudnad bovebben fejteni?

Ezt ki tudnad bovebben fejteni?
mishow írta: ↑2023.05.19., pén. 10:08Az elmúlt hetekben úgy adódott, hogy egy csomó belépő kategóriás streamer fordult meg nálam. Azt is tudjátok, hogy én magam sokáig Chromecast Audio + Spotify használó voltam, a Tidal jobb minőségét pedig először egy nagy gyári lineáris tápos Auralic Aries Minivel próbáltam kiélvezni.
Közben újra elindult a bogár, így megfordult nálam az utóbbi időben (vagy saját vásárlás, vagy kedves fórumtársi felajánlás okán) Femto clockos Aualic Aries, Lindemann Bridge első széria, Wiim Mini, Wiim Pro, Taga Harmony TWA 10B, Elecrocompaniet Rena 1.
A hallgató lánc mindig ugyanaz volt: Heed Obelisk Si3 + Heed Obelisk DA v2.1 dac kártyával (néha Heed Obelisk Si3 belső v2.3 kártyával) + Heed Enigma5 dobozok. A kábelek a Heed saját kábelei, amiről nem sokat tudni, de annyit talán, hogy az alapjaik stúdió célra szánt pro-audio kábelek, amik részben mérés, részben „fül” alapján kerültek kiválasztásra.
Részben @ottokár kolléga legutóbbi érdekes „gombhoz_a_kabát” bejegyzése, részben a tesztek során bennem egyre inkább kikristályosodó és egyfelé mutató gondolatok arra ösztönöztek, hogy írjak róluk pár sort.
Szerintem téglát fogok dobni az iszapba, de legalább pörög a topic!
![]()
Szóval: a tesztelések során egyre inkább az az érzésem kezd kialakulni, hogy a mai olcsó, de modern lejátszók egyre többet tudnak, talán többet, mint a pár évvel ezelőtti középkategória. Ez teljesen logikus, hiszen a streaming mára első számú műsorforrássá lépett elő, letarolva minden mást. Ettől beindult a fejlesztés és a tömeggyártás, így ami pár éve még luxuscikk volt, az ma már alap elvárás. Gondoljatok bele, Spotify kliens lassan már lesz a vasalóban is, (ami persze túlzás, de nem is annyira vicc).
Az is egyre nyíltabb „titok” – bár nem reklámozzák, de sok cikkben lehet olvasni - hogy a világ nagy hifi gyártói gyakorlatilag mind abból a néhány féle, 30-50 USD-s (kínai) streamer alapkártyából építkezik; hogy végül ezek mégis nagyon másképp szólnak, az a kiszolgáláson múlik: táp, órajel, kábelek, műveleti erősítő, hűtés, meg egy csomó dolog, amihez nem értek.
Mondjuk a Silent Angel konkrétan nem titkolja ezt, tudni lehet, hogy a Munich teljes mértékben egy Raspberry Pi4, de hogy teljesen másképp szól, kategóriát ugrik, az a fejlesztéseknek köszönhető (ennek részleteit persze már nem árulják el, bár néhány infot csepegtetnek, pl az üzemi hőfok optimalizálásáról); lásd Retofuturista kolléga igényes összahasonlító tesztjét a blogjában!
De az általam fél évig használt Taga is egy lengyel fejlesztő csapat terméke, láthatóan az is egyszerű kínai hardware alapú, mégis jó hang, ami táppal, kábellel nálam nagyot tudott lépni felfelé.
Számomra ezek a tapasztalások azt mutatják, hogy talán érdemesebb ma már egy JÓ modern, új fejlesztésű alap(abb) streamert megvenni, és azt fejeszteni a „kiszolgáló” oldalon = táp + kábel + JÓ DAC; ebből lesz ma a jó hang megfizethető áron.
Egy Wiim PRO, Rena S1, Argon SOLO (ezt nem hallottam, de egy közelben lakó hifis kolléga, akinek megbízom a véleményében, jókat mondott róla) meg ami még jön majd a piacra hamarosan (Elipson, Arylic) - mert meggyőződésem, hogy jön még egy sor fejlesztés, egyre több szolgáltatással, egyre jobb hanggal és egyre olcsóbban vezethet el egy hallgatható ÉS megfizethető streamer-világhoz.
A jövő receptje tehát szerintem[/i: MODERN új streamer 150-200€ kategóriáig + tisztességesen megépített lineáris táp + jó kábelek + jó hangú DAC; és igen, nemcsak ésszerű, de kötelező lehet akár a streamer árának többszörösét elkölteni tételenként. Az így kapott végeredmény egy JÓ DAC-kal ki fog szolgálni bármilyen audiofil rendszert.
OKOK, egy felső kategóriás Auralic "G-osztály" , Cambridge "Edge" kategória vagy nagy Lumin jobban szól, de egyrészt azok is ugyanezt játszák, csak egy dobozon belül, másrészt nem tudom, az ár-minőség mutató itt mennyire borul (hisz már 1-2-3mFt körül járunk). Izgalmas lenne egy olyan tesztet csinálni, ahol egy olcsó, de fulltuningos streamert összeengedünk egy "gyári" állapotú felső kategóriással, és meghallgatjuk, mi sül ki belőle? (Nem biztos, hogy minden audiofil forgalmazó örülne a végeredménynek …)
A fenti eszmefuttatást inkább kérdésnek szántam, mint „megmondásnak”, valójában érdekelne, volt-e másnak hasonló tapasztalata mostanában?

Alex_Aston írta: ↑2023.05.19., pén. 11:08mishow írta: ↑2023.05.19., pén. 10:08
A jövő receptje tehát szerintem[/i: MODERN új streamer 150-200€ kategóriáig + tisztességesen megépített lineáris táp + jó kábelek + jó hangú DAC; és igen, nemcsak ésszerű, de kötelező lehet akár a streamer árának többszörösét elkölteni tételenként. Az így kapott végeredmény egy JÓ DAC-kal ki fog szolgálni bármilyen audiofil rendszert.
A fenti eszmefuttatást inkább kérdésnek szántam, mint „megmondásnak”, valójában érdekelne, volt-e másnak hasonló tapasztalata mostanában?
Nálam az a helyzet, hogy a CD17MKIII hangja jobban tetszik, mint a Limetree Network streameré. Ez ugye több okból is lehetséges, de a végeredmény akkor is ugyanaz. Pedig a CD sima PC tápról szól, gyári állapotban, a Limetree pedig TMP külső táppal és egy nem gyári táp kábellel (ezek hallhatóan, bár nem jelentős mértékebn javítottak az egyébként nem rossz hangján).
Gondolkodtam nem olyan régen, hogy a CD lejátszóra kéne csinálni digit bemenetet, mert most jelenleg nincs rajta (csak kimenet), és arra tennék egy Limetree Bridge készüléket. Utána jártam, volt olyan gyári CD17 (igaz, nem az MKIII-ból), amin volt digit bemenet, tehát csak meg lehetne valahogy ezt oldani. Bodor Audioval történő egyeztetés alapján lehet is ilyet "berhelni" 60e Ft-os összeg körül rá. Kérdés, hogy az eredmény az lenne e, amit várok? Na ez ugye csak utána derülne ki...![]()
Szóval elvetettem a dolgot, mert ha nem az lenne az eredmény, amit vártam, akkor elképzelhető, hogy nulla közelire redukálnám a CD értékét.. De mivel ott a tudat, hogy jobban tetszik a CD hangja, ezért nézelődök felfelé.
Egyelőre arra döntésre jutottam, hogy a Musicbook lesz az én emberem. Így akkor XLR-t is tudok használni az erősítőmmel összekötve, meg egy minden szempontból komolyabb vas lesz a Limetree helyett, persze jóval komolyabb áron. Viszont, ha bejön, akkor meg lehet én is eladom a CD-t, aminek az ára azért csökkenti a különbséget. Ha nem, akkor meg hazsnált áron nem bukok semmit, ha eladom a nagyobb Lindemann vasat, bár látatlanban is azt mondom, hogy ez utóbbi nem fog fenyegetni.
Szóval, ha lesz nálam egy ilyen (remélem mielőbb), akkor szívesen rendelkezésre bocsátom egy ilyen összehasonlításra. Én is kíváncsi lennék.
Amúgy amit írsz "kombót", nem biztos, hogy olcsóbb lenne árban, mint egy felsőbb kategóriás komplett streamer. De rugalmasabban módosítható, ez tény.
Érdekes, amit írsz. Valójában azt fogalamazod meg, hogy egy jó dac lenne az igazi!Alex_Aston írta: ↑2023.05.19., pén. 11:08Nálam az a helyzet, hogy a CD17MKIII hangja jobban tetszik, mint a Limetree Network streameré. Ez ugye több okból is lehetséges ...
Gondolkodtam nem olyan régen, hogy a CD lejátszóra kéne csinálni digit bemenetet, mert most jelenleg nincs rajta (csak kimenet), és arra tennék egy Limetree Bridge készüléket.
Amúgy amit írsz "kombót", nem biztos, hogy olcsóbb lenne árban, mint egy felsőbb kategóriás komplett streamer. De rugalmasabban módosítható, ez tény.
mishow írta: ↑2023.05.19., pén. 10:08
A jövő receptje tehát szerintem[/i: MODERN új streamer 150-200€ kategóriáig + tisztességesen megépített lineáris táp + jó kábelek + jó hangú DAC; és igen, nemcsak ésszerű, de kötelező lehet akár a streamer árának többszörösét elkölteni tételenként. Az így kapott végeredmény egy JÓ DAC-kal ki fog szolgálni bármilyen audiofil rendszert.
A fenti eszmefuttatást inkább kérdésnek szántam, mint „megmondásnak”, valójában érdekelne, volt-e másnak hasonló tapasztalata mostanában?
Gombhoz a kabát?
Koszi szepen, talan igy jobb is hogy a Lumin appjan keresztul megy a Tidal.alto írta: ↑2023.05.12., pén. 16:08A Lumin saját appjában van ilyen lehetőség. A digitális hangerőszabályozást egyébként a kitűnő Leedh algoritmussal kezelik, nemigazán lehet érzékelni hangminőség romlást bekapcsolt hangerőszabályozásnál a kikapcsolthoz képest.
A többi Luminnal ellentétben a D2 nem tudja a Tidal Connectet ( a Tidal a Lumin appba integrált módon működik) így a Tidal appjával nem is tudnád használni.
![]()
A Lumin saját appjában van ilyen lehetőség. A digitális hangerőszabályozást egyébként a kitűnő Leedh algoritmussal kezelik, nemigazán lehet érzékelni hangminőség romlást bekapcsolt hangerőszabályozásnál a kikapcsolthoz képest.
Szerintem az igazán jól képzett hifista, ugyanazt más időpillanatban hallgatva is hall különbséget. Valójában csak tendenciák alapján lehet véleményt mondani: ez vagy az általában jobb.asebestyen írta: ↑2023.05.05., pén. 14:57Kicsit a PC-s topicban olvass vissza. Az elmélet szerint az adó és a vevő oldali átalakítók és a wifi kártya is termelik a zajt, illetve optikai és optikai kábel közt is ugyanúgy hallani vél különbséget a jól képzett hifista. Persze ez csak egy gyors zanzásított összegzés.
Én szeretem ám a viccet, csak nem értem!
Ahh, olvastam vagy 40 oldalt aztan megsem jutottak dulore. :) De allitolag a 230 volt halozaton jon be a zaj akkor teoretikusan a pc-en levo optikai bemenetig nem kerulne zaj a pc-re a sajatjan kivul hiszen ugyis a pc-ben tortenik a kibontas a csomagokbol az optikai atalakito utan, szoval felesleges a csillivilli router + kabelek.asebestyen írta: ↑2023.05.05., pén. 14:57Kicsit a PC-s topicban olvass vissza. Az elmélet szerint az adó és a vevő oldali átalakítók és a wifi kártya is termelik a zajt, illetve optikai és optikai kábel közt is ugyanúgy hallani vél különbséget a jól képzett hifista. Persze ez csak egy gyors zanzásított összegzés.
Kicsit a PC-s topicban olvass vissza. Az elmélet szerint az adó és a vevő oldali átalakítók és a wifi kártya is termelik a zajt, illetve optikai és optikai kábel közt is ugyanúgy hallani vél különbséget a jól képzett hifista. Persze ez csak egy gyors zanzásított összegzés.tottyi írta: ↑2023.05.05., pén. 14:53Akkor minek ez a szenvedes meg 1000 euros halozati kabel ha a feny viheti az adatokat mindenfele zaj nelkul.asebestyen írta: ↑2023.05.05., pén. 14:51Ezeket már nem kell feltalálni, rég elérhető az összes.tottyi írta: ↑2023.05.05., pén. 14:21Lassan feltalalhatnak az optikai kabeleken futo routert/switchet/pc es megoldodna sok problema bar ha wifi-n jonne digitalis jel akkor lehet az megjobb megoldas lenne ha gyorsabb tudna lenni mint a kabel. Majd az 5G megoldja ha kozvetlen pc-be is mehet a jel de egyenlore a kabel a legbiztonsagosabb atvitel.![]()
Akkor minek ez a szenvedes meg 1000 euros halozati kabel ha a feny viheti az adatokat mindenfele zaj nelkul.asebestyen írta: ↑2023.05.05., pén. 14:51Ezeket már nem kell feltalálni, rég elérhető az összes.tottyi írta: ↑2023.05.05., pén. 14:21Lassan feltalalhatnak az optikai kabeleken futo routert/switchet/pc es megoldodna sok problema bar ha wifi-n jonne digitalis jel akkor lehet az megjobb megoldas lenne ha gyorsabb tudna lenni mint a kabel. Majd az 5G megoldja ha kozvetlen pc-be is mehet a jel de egyenlore a kabel a legbiztonsagosabb atvitel.
Ezeket már nem kell feltalálni, rég elérhető az összes.tottyi írta: ↑2023.05.05., pén. 14:21Lassan feltalalhatnak az optikai kabeleken futo routert/switchet/pc es megoldodna sok problema bar ha wifi-n jonne digitalis jel akkor lehet az megjobb megoldas lenne ha gyorsabb tudna lenni mint a kabel. Majd az 5G megoldja ha kozvetlen pc-be is mehet a jel de egyenlore a kabel a legbiztonsagosabb atvitel.
Elég a 10/100 - ha 100-on megy :)pali923 írta: ↑2023.05.04., csüt. 21:30Kipróbálnám a több switch-es hálózati csatlakozós upgrade-t. Nem szeretnék költeni rá egyelőre, hátha mégsem... megoldanám azzal, amit találtam itthon a fiókban. A kérdésem az lenne, hogy egy 10/100 switch elméletileg elég lehet-e mondjuk a Tidalhez?
A puding próbája biztosan megmondja majd, de azért szeretném tudni az elméletet is, ha valami nem jó, ne keresgéljek feleslegesen rossz helyen hibákat.