Igen, elvileg így van. De gyakorlatilag nem tudok olyan jó digitális forrást venni/csinálni ami jobb lenne. És amiket próbáltam még arról sem győzött meg, hogy bármennyiért is, de létezne olyan készülék. Amire persze úgysem lenne keret, de legalább tudná az ember, hogy mégis van.sutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 20:23Értem, de itt elvi dolgokról van szó. A digitális felvétel romlani fog, ha lekonvertálod analógba, aztán belepréseled műanyagba. Azt már persze viszonylag könnyen le tudod játszani jól, de az csak akkor lesz tényleg jobb, ha az eredeti digi felvételt nem tudod magasabb minőségben kijuttatni a hangfaladig, mint amit a gyári analóggá alakítás, préselés, letapogatás és korrekcióval előerősítésed tud.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 20:13Ezek a lemezek nem csak elég jól szólnak. Megfelelően jó lejátszóval és rendszerrel kib... ott jól szólnak. De még Zorán lemezek is nagyon jók. Csak amíg nem hallasz nagyon jó lejátszón ilyet, nem hiszed el, hogy az olcsó, esetleg középkategóriához képest még mennyit ki lehet kaparni a lemezekből! Digitális utána nagyon felejtős tud lenni. Aztán 1-2 hét kihagyás után persze ha azzal kezdi az ember, az is jó, amíg megint fel nem tesz 1 LP-t. És itt nem nüanszokról van szó. Hanem kiterjedésről!sutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 20:00
Jó hát értem, hogy elég jól szól, csak azt mondom, hogy megfelelő minőségű digitális láncon meg mégjobban. Viszont abban igazad van, hogy abból egy közepes is arányaiban bazi drága egy közepes lp rendszerhez képest. Hát ez van, most a stream a menő, így abban van a lóvé is. És ezt nem pejoratíve mondom, csak mint életszerűségi, gazdasági tényt.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Cd játszók
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Értem, de itt elvi dolgokról van szó. A digitális felvétel romlani fog, ha lekonvertálod analógba, aztán belepréseled műanyagba. Azt már persze viszonylag könnyen le tudod játszani jól, de az csak akkor lesz tényleg jobb, ha az eredeti digi felvételt nem tudod magasabb minőségben kijuttatni a hangfaladig, mint amit a gyári analóggá alakítás, préselés, letapogatás és korrekcióval előerősítésed tud.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 20:13Ezek a lemezek nem csak elég jól szólnak. Megfelelően jó lejátszóval és rendszerrel kib... ott jól szólnak. De még Zorán lemezek is nagyon jók. Csak amíg nem hallasz nagyon jó lejátszón ilyet, nem hiszed el, hogy az olcsó, esetleg középkategóriához képest még mennyit ki lehet kaparni a lemezekből! Digitális utána nagyon felejtős tud lenni. Aztán 1-2 hét kihagyás után persze ha azzal kezdi az ember, az is jó, amíg megint fel nem tesz 1 LP-t. És itt nem nüanszokról van szó. Hanem kiterjedésről!sutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 20:00Jó hát értem, hogy elég jól szól, csak azt mondom, hogy megfelelő minőségű digitális láncon meg mégjobban. Viszont abban igazad van, hogy abból egy közepes is arányaiban bazi drága egy közepes lp rendszerhez képest. Hát ez van, most a stream a menő, így abban van a lóvé is. És ezt nem pejoratíve mondom, csak mint életszerűségi, gazdasági tényt.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:52
Pedig még magyar lemezek is vannak amik még úhy is jól szólnak, hogy dig8tális felvételek. Pl a Pethruska azt hiszem a Fesztiválzenekarral. De még néhány másik is. 4'33 Amadinda
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4853
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3442
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Cd játszók
Ugye nem probléma, ha most nem nézek meg egy közel 2½ órás videót? 1-2 mondattal le is írhattad volna, hogy mit szeretnél.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 20:09https://www.youtube.com/watch?v=MFNhp53xS_U
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Ezek a lemezek nem csak elég jól szólnak. Megfelelően jó lejátszóval és rendszerrel kib... ott jól szólnak. De még Zorán lemezek is nagyon jók. Csak amíg nem hallasz nagyon jó lejátszón ilyet, nem hiszed el, hogy az olcsó, esetleg középkategóriához képest még mennyit ki lehet kaparni a lemezekből! Digitális utána nagyon felejtős tud lenni. Aztán 1-2 hét kihagyás után persze ha azzal kezdi az ember, az is jó, amíg megint fel nem tesz 1 LP-t. És itt nem nüanszokról van szó. Hanem kiterjedésről!sutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 20:00Jó hát értem, hogy elég jól szól, csak azt mondom, hogy megfelelő minőségű digitális láncon meg mégjobban. Viszont abban igazad van, hogy abból egy közepes is arányaiban bazi drága egy közepes lp rendszerhez képest. Hát ez van, most a stream a menő, így abban van a lóvé is. És ezt nem pejoratíve mondom, csak mint életszerűségi, gazdasági tényt.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:52Pedig még magyar lemezek is vannak amik még úhy is jól szólnak, hogy dig8tális felvételek. Pl a Pethruska azt hiszem a Fesztiválzenekarral. De még néhány másik is. 4'33 Amadindasutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 19:45
Csak a digitális felvételek. Ezeknek szerintem nincs létjogosultsága vinylen, ha van egy jó digitalis lánc is kéznél. Az analóg lejátszás akkor izgi -és szerintem tudja meghaladni bőségesen a digitálist-, ha analóg a felvétel és szuper a kiadvány. Nekem a digitális felvételek rendre rosszabbul szólnak lp-ről, mint streamről. Viszont az analóg felvételeknél behozhatatlan előnye van már a vinylnek is.
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: Cd játszók
https://www.youtube.com/watch?v=MFNhp53xS_Uzoli73 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:59Ma már igen, de ez nem volt mindig így. Különben meg hagyjuk már meg az embereknek a választás szabadságát! Amúgy az Lp lemezt nem fröccsöntik.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23
Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Nem hiszem, hogy ez mindenkire igaz. Legalábbis én pl egy igencsak lenézett Lencot hallgatok -igaz nem dörzs, hanem szíjhajtásosat- 70-es évek beli hangszedőkkel azért, mert lényegesen jobban szól ezzel néhány fekete korong, mint az ismereteim szerint agyonturbózott digitális láncom Qobuz-ról vagy helyi fájlokból, és lényegesen jobban még a szintén agyontuningolt CD100 demo CD játszónál is.kakaox írta: ↑2023.02.19., vas. 19:57Amit írsz, az a mostani korszakra jellemző és igen zömében így van.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23
Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
Szerintem azok a figurák akik dörzshajtásos Lencoval hallgatják a zenét az özönvíz előtti hangszedőjükkel,
ott fel sem merül a mostani zene iránti igény. Elnézést ha tévednék!
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Milyen zenei igényről beszélsz? Azokról a zenékről amiket pár év múlva elfelejtenek? Vagy amilet már eddig is 50-en megénekeltek és most újra valaki meglovagolja?kakaox írta: ↑2023.02.19., vas. 19:57Amit írsz, az a mostani korszakra jellemző és igen zömében így van.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23
Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
Szerintem azok a figurák akik dörzshajtásos Lencoval hallgatják a zenét az özönvíz előtti hangszedőjükkel,
ott fel sem merül a mostani zene iránti igény. Elnézést ha tévednék!
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Jó hát értem, hogy elég jól szól, csak azt mondom, hogy megfelelő minőségű digitális láncon meg mégjobban. Viszont abban igazad van, hogy abból egy közepes is arányaiban bazi drága egy közepes lp rendszerhez képest. Hát ez van, most a stream a menő, így abban van a lóvé is. És ezt nem pejoratíve mondom, csak mint életszerűségi, gazdasági tényt.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:52Pedig még magyar lemezek is vannak amik még úhy is jól szólnak, hogy dig8tális felvételek. Pl a Pethruska azt hiszem a Fesztiválzenekarral. De még néhány másik is. 4'33 Amadindasutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 19:45Csak a digitális felvételek. Ezeknek szerintem nincs létjogosultsága vinylen, ha van egy jó digitalis lánc is kéznél. Az analóg lejátszás akkor izgi -és szerintem tudja meghaladni bőségesen a digitálist-, ha analóg a felvétel és szuper a kiadvány. Nekem a digitális felvételek rendre rosszabbul szólnak lp-ről, mint streamről. Viszont az analóg felvételeknél behozhatatlan előnye van már a vinylnek is.
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4853
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3442
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Cd játszók
Ma már igen, de ez nem volt mindig így. Különben meg hagyjuk már meg az embereknek a választás szabadságát! Amúgy az Lp lemezt nem fröccsöntik.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Ha nem szólna sokkal jobban a lemezjátszóm, akár elégedett is lehetnék a digitálissal is. De így hallom hogy mennyire nagy az eltérés. Egy erősen megtuningolt Cd63 egy csöves - trafós dakkal(ad1865)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 19:35Otari mi? Lenco mi? Csak, hogy a konkretumoknal maradjunk.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nekem az Otari MX50502HD-m nem egy rossz gep szerintem, az A80RC-nel pedig nem sok jobb orsost lehet 1/4”-en talalni, ha ezt egy kellemes minosegu 15IPS mesterszalag kopiaval etetem, ott azt kell mondjam nem sokminden rug labdaba.
Most a SONY SCD1-embol digit coax-szal megyek at egy Nakamichi 1000 DAC-ba, es azert ezt a minoseget is paran mar megsuvegeltek. En is elegedett vagok vele, annak ellenere, hogy nem a fo zeneforrasom.
- kakaox
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 457
- Csatlakozott: 2010.05.05., szer. 12:45
- Értékelés: 389
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Cd játszók
Amit írsz, az a mostani korszakra jellemző és igen zömében így van.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23
Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
Szerintem azok a figurák akik dörzshajtásos Lencoval hallgatják a zenét az özönvíz előtti hangszedőjükkel,
ott fel sem merül a mostani zene iránti igény. Elnézést ha tévednék!
Eleje: Passzív hűtésű HTPC (Sotm LAN, USB, központi Clock, Switch)+külső 400w HDPLEX PSU+Audiobyte Hydra Z, Bricasti M1 DAC
Közepe: Krell KSA 100 poweramp, Krell KRC-3 preamp Vége:Sonus Faber Guarneri Memento Kábelek:Stealth Táp: Lab12 Gordian Szoba:Panel
Közepe: Krell KSA 100 poweramp, Krell KRC-3 preamp Vége:Sonus Faber Guarneri Memento Kábelek:Stealth Táp: Lab12 Gordian Szoba:Panel
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4853
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3442
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Cd játszók
Ma már igen, de ez nem volt mindig így. Különben meg hagyjuk már meg az embereknek a választás szabadságát!Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Pedig még magyar lemezek is vannak amik még úhy is jól szólnak, hogy dig8tális felvételek. Pl a Pethruska azt hiszem a Fesztiválzenekarral. De még néhány másik is. 4'33 Amadindasutemenyx írta: ↑2023.02.19., vas. 19:45Csak a digitális felvételek. Ezeknek szerintem nincs létjogosultsága vinylen, ha van egy jó digitalis lánc is kéznél. Az analóg lejátszás akkor izgi -és szerintem tudja meghaladni bőségesen a digitálist-, ha analóg a felvétel és szuper a kiadvány. Nekem a digitális felvételek rendre rosszabbul szólnak lp-ről, mint streamről. Viszont az analóg felvételeknél behozhatatlan előnye van már a vinylnek is.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23
Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Még most sem minden lemezgyárban csinálják így. És a lemezeim 90-95 %- a szerintem még régebbi, hogy ilyen legyen.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
És egyébként úgy néz ki, hogy az új lemezeknél is hiába így készülhet ahogy írod, még mindig jobb hangot ad mint cd-ről. Időnként a digit feldolgozás előtti kiadású LP-vel összevetve az újat, valóban romlik a hang, de a cd-hez hasonlítva szinte ugyanannyival jobb még az új LP is. Nekem elég meggyőző ez így.
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Csak a digitális felvételek. Ezeknek szerintem nincs létjogosultsága vinylen, ha van egy jó digitalis lánc is kéznél. Az analóg lejátszás akkor izgi -és szerintem tudja meghaladni bőségesen a digitálist-, ha analóg a felvétel és szuper a kiadvány. Nekem a digitális felvételek rendre rosszabbul szólnak lp-ről, mint streamről. Viszont az analóg felvételeknél behozhatatlan előnye van már a vinylnek is.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 19:32De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Nocsak, nocsak.. koronás TDA1541?wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 19:35Otari mi? Lenco mi? Csak, hogy a konkretumoknal maradjunk.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nekem az Otari MX50502HD-m nem egy rossz gep szerintem, az A80RC-nel pedig nem sok jobb orsost lehet 1/4”-en talalni, ha ezt egy kellemes minosegu 15IPS mesterszalag kopiaval etetem, ott azt kell mondjam nem sokminden rug labdaba.
Most a SONY SCD1-embol digit coax-szal megyek at egy Nakamichi 1000 DAC-ba, es azert ezt a minoseget is paran mar megsuvegeltek. En is elegedett vagok vele, annak ellenere, hogy nem a fo zeneforrasom.
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
Re: Cd játszók
Otari mi? Lenco mi? Csak, hogy a konkretumoknal maradjunk.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 15:22
Azt meg én teszem hozzá, hogy egy komoly LP rendszer mellett egy digitálisnak nem sok keresnivalója van.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nekem az Otari MX50502HD-m nem egy rossz gep szerintem, az A80RC-nel pedig nem sok jobb orsost lehet 1/4”-en talalni, ha ezt egy kellemes minosegu 15IPS mesterszalag kopiaval etetem, ott azt kell mondjam nem sokminden rug labdaba.
Most a SONY SCD1-embol digit coax-szal megyek at egy Nakamichi 1000 DAC-ba, es azert ezt a minoseget is paran mar megsuvegeltek. En is elegedett vagok vele, annak ellenere, hogy nem a fo zeneforrasom.
Core Audio termékek gyártása, TARA LABS kábelek forgalmazása
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: Cd játszók
De azért azt tudjátok, hogy az LP gyárban a stúdióból kapott file-ból készül a mesterlemez egy mechanikus átalakítóval, majd avval fröccsöntik a sorozatgyártás során a lemezeket.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 19:23Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 15:22
Azt meg én teszem hozzá, hogy egy komoly LP rendszer mellett egy digitálisnak nem sok keresnivalója van.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
Nem egyszerűbb azt a file-t beküldeni rögtön egy normális DAC-ba?
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Hallottuk itt-ott.... Az Otari gyengeségét a TFK meg a Nagra mellett, meg hogy egy Ptp Lenco jobb volt mint a számteklejáccó a dakjával. És került vagy 2mil-be... Szerintem a Lenco olcsóbbra kijön, még Supex-el is. :) Még a saját cd játszóm is kb partiba volt a hangjával és az is olcsóbb volt. Míg a Lencónál meg drágább (és még mindig rosszabb hangú)wittao írta: ↑2023.02.19., vas. 16:23Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 15:22
Azt meg én teszem hozzá, hogy egy komoly LP rendszer mellett egy digitálisnak nem sok keresnivalója van.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Így hiába vérzik 1000 helyen, többre értékelem a hangját egy jó lemezjátszónak.
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Szerintem meg nem értesz hozzá, és előbb ismerkedj az AB-osztályú félvezetős kimeneti fokozatok és a különféle csöves kimeneti fokozatok működésével.Balage84 írta: ↑2023.02.19., vas. 17:46Kicsit el vagy varázsolva, légy szíves számolj már utána a kimeneti teljesítményeknek (U*I):sutemenyx írta: ↑2023.02.18., szomb. 14:36Csak éppen azt nem opamp után teszed, hanem helyett!tunerman írta: ↑2023.02.18., szomb. 14:16
Röviden - igen!
(A csövek egyszerű katódkövetőként is be lehetnek iktatva a kimeneti jelek útjába)
Hosszabban - ugyanez a kimeneti egységnyi erősítésű opamp-al megoldott már 100-120dB-s NFB-t takar...magyarul, a visszacsatolásba bejuthat a kimenetre rákerülő bármilyen(!) anomália, ami természetesen nem kivánatos dolog.
Ezért nálam a Philips CD100 modifikációk egyik sarkallatos pontja, a kimeneti super bootstrap V-FET/V-MOSPOWER FET passzív follower beépítése, mely nagyon hasonló eredményt ad az elektroncsövel kivitelezetthez.
TJ.
Mellesleg, a csöves kimenetnek nagyobb terhelés egy végfok vagy egy kábel, mint egy opampnak, mivel a csöves fokozat jellemző kimenőimpedanciája néhánytíz ohm, míg az opampé bőven 1ohm alatt van.
Szóval nem, a csöves kimenet nem hajtja stabilabban a végfokot, mint opampos. Az interconnect jelentőségét meg jellemzően nem a kapacitása/induktivitása határozza meg, hanem a vezető anyag minősége, vezeték geometria és a szigetelés anyaga.
6N6P:
6,3V * 0,75A = 4,72W fűtés.
120V * 0,028 = 3,36W eljut az anódra.
Kimeneten párhuzamosan kapcsolva 8W-os végfokot is lehet készíteni belőle..
Sőt használják meghajtó csőnek 845, 6C33C végcsövekhez is.
Az Ayon Stealth, Stratos DAC-ban 2 cső van a kimeneten oldalanként.
OPA627:
OPA627.JPG
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: Cd játszók
Kicsit el vagy varázsolva, légy szíves számolj már utána a kimeneti teljesítményeknek (U*I):sutemenyx írta: ↑2023.02.18., szomb. 14:36Csak éppen azt nem opamp után teszed, hanem helyett!tunerman írta: ↑2023.02.18., szomb. 14:16Röviden - igen!. Az interconnect kábelek kapacitása, induktivitása baj, ha még plusz-ban terheli az OPA/IC kimenetét?
Nem lehet, hogy a csövek kevésbé érzékenyek mindezen tényezőkre?
(A csövek egyszerű katódkövetőként is be lehetnek iktatva a kimeneti jelek útjába)
Hosszabban - ugyanez a kimeneti egységnyi erősítésű opamp-al megoldott már 100-120dB-s NFB-t takar...magyarul, a visszacsatolásba bejuthat a kimenetre rákerülő bármilyen(!) anomália, ami természetesen nem kivánatos dolog.
Ezért nálam a Philips CD100 modifikációk egyik sarkallatos pontja, a kimeneti super bootstrap V-FET/V-MOSPOWER FET passzív follower beépítése, mely nagyon hasonló eredményt ad az elektroncsövel kivitelezetthez.
TJ.
Mellesleg, a csöves kimenetnek nagyobb terhelés egy végfok vagy egy kábel, mint egy opampnak, mivel a csöves fokozat jellemző kimenőimpedanciája néhánytíz ohm, míg az opampé bőven 1ohm alatt van.
Szóval nem, a csöves kimenet nem hajtja stabilabban a végfokot, mint opampos. Az interconnect jelentőségét meg jellemzően nem a kapacitása/induktivitása határozza meg, hanem a vezető anyag minősége, vezeték geometria és a szigetelés anyaga.
6N6P:
6,3V * 0,75A = 4,72W fűtés.
120V * 0,028 = 3,36W eljut az anódra.
Kimeneten párhuzamosan kapcsolva 8W-os végfokot is lehet készíteni belőle..
Sőt használják meghajtó csőnek 845, 6C33C végcsövekhez is.
Az Ayon Stealth, Stratos DAC-ban 2 cső van a kimeneten oldalanként.
OPA627:
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5397
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2941
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
“ Lampi megközelítése szerint nem használunk OPA-t sehol sem a jelútban (sem a DAC-ban, sem az erősítőben), mert szerinte ez az Audio Nirvana-hoz vezető út.”
+1
+1
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: Cd játszók
Lampi megközelítése szerint nem használunk OPA-t sehol sem a jelútban (sem a DAC-ban, sem az erősítőben), mert szerinte ez az Audio Nirvana-hoz vezető út. Lehet benne valami, mert akik hallottak már Lampi DAC-ot csak jót mondtak róla.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 15:22Taki nem arra célzott szerintem, hogy a csövek nem jók oda, hanem hogy nem a katódkicsatolás a legjobb módja a kimenet létrehozásra.tonya írta: ↑2023.02.19., vas. 12:07Mostanában volt alkalmam meghallgatni két Lampizator DAC-ot is, egy Baltic 3-at és egy Pacificet, volt bennük cső is bőven, az eredeti csőkészletet cserélgettük ki régi GEC-Marconi, RCA, Philips Miniwatt csövekre hátha még kellemesebb hangjuk lesz (a gazdáiknak és nekem is jobban tetszett a régebbi gyártású csövekkel kapott hang, de az eredeti csövekkel is igen szépen szóltak, azért én azt nem jelenteném ki, hogy egyértelműen parasztvakítás a cső a DAC-ban. Ezek a DAC-ok egy megfelelő futóművel szerintem bármilyen CD-t kenterbe vágnak, a gazdáik nem véletlenül tértek rá ezekre (hozzáteszem a Pacific tulajának igen komoly LP rendszere is volt előtte, de már nem sokat használja...)
Azt meg én teszem hozzá, hogy egy komoly LP rendszer mellett egy digitálisnak nem sok keresnivalója van.
Nekem, az nem tetszik, hogy ennyi pénzért nem egy 10e HUF-os Amanero USB digit interface-t várnék, hanem egy normális Streamer modult.
Re: Cd játszók
Van, aki mashogy gondolkodik errol :) ettol szep ez a hobbi.SoundMania írta: ↑2023.02.19., vas. 15:22
Azt meg én teszem hozzá, hogy egy komoly LP rendszer mellett egy digitálisnak nem sok keresnivalója van.
Ha meg 15IPS-30IPS analog mesterszalagot irtal volna mondjuk egy nagy Ampexen/Otarin/Studer A80-on, arra azt mondom ok, van benne racio… de az LP, ezekhez kepest 1000 sebbol verzik. Ha meg a masik oldalrol nezzuk meg a kerdeskort, egy jo analog forras sem ket forint, es azert azt digitalisra koltve ott is kellemes eredmenyt lehet elerni.
Core Audio termékek gyártása, TARA LABS kábelek forgalmazása
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
- SoundMania
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 6578
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1329
Re: Cd játszók
Taki nem arra célzott szerintem, hogy a csövek nem jók oda, hanem hogy nem a katódkicsatolás a legjobb módja a kimenet létrehozásra.tonya írta: ↑2023.02.19., vas. 12:07Mostanában volt alkalmam meghallgatni két Lampizator DAC-ot is, egy Baltic 3-at és egy Pacificet, volt bennük cső is bőven, az eredeti csőkészletet cserélgettük ki régi GEC-Marconi, RCA, Philips Miniwatt csövekre hátha még kellemesebb hangjuk lesz (a gazdáiknak és nekem is jobban tetszett a régebbi gyártású csövekkel kapott hang, de az eredeti csövekkel is igen szépen szóltak, azért én azt nem jelenteném ki, hogy egyértelműen parasztvakítás a cső a DAC-ban. Ezek a DAC-ok egy megfelelő futóművel szerintem bármilyen CD-t kenterbe vágnak, a gazdáik nem véletlenül tértek rá ezekre (hozzáteszem a Pacific tulajának igen komoly LP rendszere is volt előtte, de már nem sokat használja...)