Sziasztok,
Alex által említett 3 fórum társ közül az egyik szerény személyem volna, így megosztanám a tapasztalataimat/hallottakat.
Az eredeti terv a Marantz és a "kis" dínók fülelése lett volna a két ünnep közt, de amikor Alex említette, hogy van nála egy Lagrange is teszt gyanánt, az csak hab a tortán volt, mivel Zsolt munkásságát jó ideje nyomon követem és régóta motoszkált bennem a kíváncsiság, vajon milyen lehet egy általa készített termék, tudva hogy Zsolt termékinek igen jó a reputációja nemzetközi vizeken.
Mikor megérkeztem Alexhez a Lagrange volt bekötve a rendszerbe analóg RCA kábelen keresztül. Érkezésem után nem sokkal Alon fórumtárs is megérkezett egy coax kábel társaságában, így lehetőség nyílt összevetni a Lagrange saját - opcionálisan elérhető - DAC modulját a Marantz saját DAC-jával.
Mivel a Lagrange volt "előmelegítve' így az is került elsőként górcső alá.
3 eltérő stílusú és korszakból való albumot hallgattunk meg, melyek a Depeche Mode-tól, Yello-tól illetve Mike Oldfield-tól voltak prezentálva. Sajnos a pontos album címekre nem emlékszem az utolsót kivéve, de Alex talán emlékszik még rá.
Mivel a DAC "váltást" nem zeneszámonként oldottuk meg, hanem az éppen aktuálisan pörgő zeneszám közben, az aktuális zeneszámot követően osztottuk meg egymással a véleményünket a hallottakról.
Az első két albummal kapcsolatosan a hallottak alapján nekem úgy tűnt, hogy az adott albumokról egyik zene a Lagrange DAC-jának fekszik jobban, a másik zene pedig a Marantz-nak. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem arról van szó, hogy jobban vagy rosszabbul szólt volna egyik vagy a másik, hanem, hogy másként! Zenénként mást mutatott meg a Lagrange és mást a Marantz ugyanabból a zenéből.
Számomra mindkét előadás mód szerethető volt pont az előbb említett oknál fogva, hiszen az adott zene más - más motívumára helyezte a hangsúlyt.
Mike Oldfield albuma egy kakukk tojás volt abból a szempontból, hogy ennél az albumnál a Marantz DAC-ja az én fülemnek jobban tetszett. Hogy miért is, arra mindjárt kitérek.
De a kifejtés előtt még egy erősítő csere és a Marantz került górcső alá. Igaz itt a rendszer szinergiája már más, hiszen a forrás és az erősítő is Marantz.
Az meghallgatott albumok sorrendje ugyanaz volt.
A hallottak alapján az első két albumnál ugyanaz az volt az érzésem, mint Lagrange esetében. Egyik zene jobban passzol a Marantz előadásához, a másik kevésbé.
Kakukk tojás itt szintén Mike Oldfield albuma, ami a Marantz párossal jobban tetszett a fülemnek.
Na de akkor a kifejtés, ami szigorúan személyesen ért impulzusok által generálódott bennem! :)
A Marantz a hangsúlyt inkább a térleképzésre helyezi enyhe fátyolosság kíséretében. Hangszerek szeparációja artikulált maradt végig, meg tudtam mondani, melyik hangszer hol van a térben. Hangzást tekintve inkább a nyugodtabb, plasztikusnak mondható.
A Lagrange a térleképzés helyett a jelenlét érzését fogja meg a hallgatóban. Ezt értem úgy, hogy szűkebb térben helyezi el a hangszereket, ugyanakkor olyan érzése támad az embernek, hogy közvetlenül az orra előtt vannak hangszerek, ezáltal növelve a jelenlét érzését az embernek mindennemű fátyolosság nélkül. Hangzást tekintve inkább energikusabb, agilisebb az előadásmódja.
Ebből is jól látszik, hogy a két erősítő se nem jobb, se nem rosszabb a másiktól, csak más. Más karaktert, más érzést fog meg az emberben, mivel a zenének eltérő motívumaira fókuszál.
Végszó gyanánt pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy jól eső érzés volt végre fülvégre kapni egy másik, kis hazánkban készülő, nemzetközi szinten szintén a világ élvonalába tartozó terméket is.
Zsolton is láttam hogy örül és tetszik neki,beérett a sok munka,mert azért lehetett az erősítőn kívül a dackártyával,+ a streamer kártyával is bőven munka és finomítgatni való mire ez így összeállt.De hát ez így van jól,ha valami jót alkotunk,annak örülni is kell. 
mert ugyan adja magát az ami,de ezt csak az értheti,aki hallja azt amit én is.)
