A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Ahogyan Aszpirin írja.
Azt a bugyuta "misztikus" szálat amiatt tették bele, mert elég rejtélyes módon haltak meg, vesztek oda vagyis nem tudják mi történt velük.
A bugyuta misztikus szál az én értelmezésem szerint azt mutatja be, ahogyan a környéken élő eszkimók magyarázták a történteket.
Ne feledjük, hogy az a jegesmedveszerű lény az inuit mondavilág része.
Van egy másik hasonló “mindenki odaveszett, de sehogy sem tudjuk kideríteni mi történt” típusú 1959-es, tehat jóval “frisebb” történet, a Gyatlov-rejtély. Ott is a területen élő manysik (akik mellesleg a magyarral közeli rokonságban álló nyelvet beszélnek), állítólag előre figyelmeztették az odaveszett csapatot, hogy az egy szent terület, és a hegy szelleme mindenkivel végez, aki megközelíti… A Gyatlov-rejtélyt is megfilmesítették (a film nagyon gyenge szvsz), de persze nem a manysik magyarázatával :) Pedig az talán jobb filmet eredményezett volna :)
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
A valos esemeny az csak magara az utra es a hajok "beszorulasara" vonatkozik amennyire tudom. Minden mas misztikus korites a sorozat kedveert lett kitalalva, es mivel ez jelentos reszet teszi ki a sorozatban levo tortenetnek igy a valos esemeny dolgot itt nem annyira erzem mervadonak. Ennyi erovel A Dolog is szinte valos esemenyre epul
Ahogyan Aszpirin írja.
Azt a bugyuta "misztikus" szálat amiatt tették bele, mert elég rejtélyes módon haltak meg, vesztek oda vagyis nem tudják mi történt velük.
Viszont éppen emiatt nálam kezdett félremenni a történet előrehaladásával.
A megvalósítás valóban kiváló , néha már-már én is fáztam a meleg szobában. Brrrr...
Hát igen.
Agymenők, meg Jóbarátok, meg a többi, kivárunk amíg végez a nevetőgép, kanapémulatós izé.
A világból ki lehet velük kergetni.
Az “alánevetős” dolgokat én sem értettem soha, és nem is szeretem. Mintha megmondanák hogy mikor nevessünk, ez poén volt….
Talán az első ilyen emlékem az Egy úr az űrből (Nanu Nanu) származik.
Hozzá kell tenni, hogy a sitcomokat amerikában már régóta élő közönség előtt veszik fel. A Jóbarátokat és a Bing Bang-et is. És van, hogy a poénon nem nevet senki, akkor újraveszik. És ha valamiért akkor sem, akkor újraírják a poént. Több ilyen werkfilmet is lehet látni a neten. Szóval a nevetés teljesen hiteles... lenne, ha az eredeti amerikai hangsávot néznénk. Viszont a nemzetközi sávokon már gépnevetés van, hogy könnyebben lehessen szinkronizálni. Szóval ah angolul nézed, akkor a közönséget hallod, ha magyarul akkor a gépet.
A valos esemeny az csak magara az utra es a hajok "beszorulasara" vonatkozik amennyire tudom. Minden mas misztikus korites a sorozat kedveert lett kitalalva, es mivel ez jelentos reszet teszi ki a sorozatban levo tortenetnek igy a valos esemeny dolgot itt nem annyira erzem mervadonak. Ennyi erovel A Dolog is szinte valos esemenyre epul
Nos, hogy is kezdjem.... nem tudod jól.
A hajók útjáról és történetéről a már jóval többet tudunk, és amit tudunk, ahhoz a film hű. Habár a hajókat 2014-ben (Erebus) és 2016-ban (Terror) találták meg ("in excellent condition"), vagyis később, mint a film alapjául szolgáló regény, a filmsorozat maga 2018-ban készült, és ami addig kiderült, az bizony mind benne van a filmben. mivel a legénység maradványait (egymástól távol lévő több helyszínen is) már jóval korábban megtalálták, és egyebeket is, az elég biztosan kijelenthető, hogy az ólommérgezés, a kannibalizmus nem fikció, és a durva erőszakot is alátámasztják a leletek.
Ami a misztikumot illeti: ha jól emlkszem - de ebben most nem vagyok biztos, mert már jó ideje láttam a sorozatot - a misztikum maga ugyan jelen van a rejtélyes események képében, de egészen az utolsó (vagy max az utolsó előtti) epizódig semmi olyan nem történik, ami ne lenne magyarázható pl. egy méretes és igen éhes, ezért merész jegesmedve támadásaival. Az, hogy nagy, az talán érzékelhető, de hogy mekkora pontosan (és azáltal, hogy nem "evilági" lényről van szó), csak a végkifejleténl derül ki.
Az viszont viszonylag új (és mindenképp a film utáni) fejlemény, hogy 2019-ben több merülést végeztek, és a teljes fedélzetet sikerült feltérképezzék, de a kapitény fülkéjébe nem sikerült bejutni, ennek ellenére a hajó legjobb állapotban lévő részének tűnik. Ezért 2020-ra egy egy újabb expedíciót tervezek, abban a reményben, hogy a kapitányi kabinban írott dokumentumokat találhatnak, de ezt a kísérletet "elmosta" a COVID-helyzet. Mindenesetre jól látható, hogy a HMS Terror története a mai napig kutatás tárgya és foglalkoztatja a kutatókat - és nem kizárt, hogy további információk látnak napvilágot.
A fentiek fényében az utolsó mondatodat nem kicsit érzem "erősnek". A cselekmény alapvető elemei igenis valós megtörtént eseményeken alapulnak.
De szerintem nem is ez a lényeg, hanem hogy érdemes-e megnézni ezt a sorozatot. Szerintem igen. Szerinted? Ezt nem tudtam a hozzászólásodból megaállapítani.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
Hát igen.
Agymenők, meg Jóbarátok, meg a többi, kivárunk amíg végez a nevetőgép, kanapémulatós izé.
A világból ki lehet velük kergetni.
Az “alánevetős” dolgokat én sem értettem soha, és nem is szeretem. Mintha megmondanák hogy mikor nevessünk, ez poén volt….
Talán az első ilyen emlékem az Egy úr az űrből (Nanu Nanu) származik.
A The Terror, lehet "nagyon erős castinggal", de olyan bugyuta a végkifejlet illetve a "kitől és mitől", hogy... ajjaj. Főleg úgy, hogy valós eseményt dolgoz fel.
Ezt a véleményt el tudom fogadni, annál is inkább, mert én anno az értékelésemben (ami az idézett hozzászólásomban is a címre kattintva elérhető) ezt írtam: "Csak azért nem adtam 10-et, mert a misztikus vonal elhagyásával is nagyon jó (és ráadásul sokkal hihetőbb) lett volna." Vagyis én a teljes misztikumot benne fölöslegesnek éreztem, főleg úgy, hogy - amint te is írtad - valós eseményt dolgoz fel. Egyébként én értettem a rendezői célt, hogy az eszkimó mitológia egy misztikus alakját is bemutassa, ezzel egy picit az inuit kultúrába is betekintést is adjon... de talán itt egy picit elvetette a sulykot.
Ettől függetlenül én igencsak kiemelkedőnek találtam ezt a sorozatot. Nem hibátlannak, de mindenképpen kiválónak.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
SSDWOB kérésére, még egy nem túl ismert film, ami megint csak alacsony költségvetés, viszont az ötlet, megvalósítás nagyszerű, és a végére ez is összeáll, nem is akárhogy.
Triangle https://m.imdb.com/title/tt1187064/?ref_=nv_sr_srsg_0
Hajós-felfedezős történelmi, misztikus kifejlettel, nagyon erős castinggal: The Terror
Ezek is az elmúlt évtized termései, de viszonylag kevés szó esik róluk, tehát lehet, hogy inkabb réteg-sorozatok.
A The Terror, lehet "nagyon erős castinggal", de olyan bugyuta a végkifejlet illetve a "kitől és mitől", hogy... ajjaj. Főleg úgy, hogy valós eseményt dolgoz fel.
A See-ről meg a When They See Ushttps://www.imdb.com/title/tt7137906/ jutott eszembe.
Na ez valóban zseniális, sajnos eléggé bicskanyitogató a téma, mindamellett szívbemarkoló alkotás.
Épp a minap láttam egy Dűne kritikát, amiben volt pár érdekes gondolat. Az egyik például innen kb 2 és fél percen keresztül
Amelyben azt feszegeti, hogy a mai filmek meg se próbálnak valósnak tűnni, ellentétben a Dűnével.
És milyen igaza van. Innen pedig azt magyarázza, hogy miért tűnt megfilmesíthetetlennek a Dűne.
Ezzel még nem tudom mennyire értek egyet, mert kicsit erőltetett a magyarázat, de kétségtelen, hogy van benne valami.
Szerintem érdemes annak is megnézni ezt a kritikát, akinek nem tetszett a Dűne, hátha más megvilágításba helyezi a művet.
Az elmúlt sok év alatt ami emlékezetes, amiből beégtek dolgok, (és ez fontos) azok az alábbiak, csak gyorsan hasra ütve. Sorik:
Battlestar Galactica
24
Fringe (A rejtély)
Bron-Broen ( A híd)
The killing (Dán)
Sons of Anarchy
Narcos
Mindhunter... Film:
Seven
Ponyvaregény
Jackie Brown
Kill Bill 1-2
Heat
Életrevalók
Blöff
Gyűrűk ura, Hobbit szett
Zöld könyv
Szárnyas fejvadász 2049
Dune 2021
Stb, stb :)
Először is egyetértek mindazokkal, akik szerint a 2021-es Dűne film nagyon jó lett.
Az adaptáció minősége, a részletekre való odafigyelés is a Gyűrűk Ura szintjén áll. Ez produkciós szempontból alighanem messze nem igényel akkora erőfeszitést és anyagi befektetést, mint a Tolkien-világ megfilmesítése, de azért itt is egy nagyon-nagyon jól sikerült adaptációról van szó.
Ez pedig kezdi azt a gondolatot érlelni bennem, hogy a minőségi könyv-adaptációkhoz talán messze nem elég másfél óra. Gondoljunk csak bele: a Gyürük Urából 3 film lett, mindegyik bőven 2 óra feletti hosszúságú. Most meg itt ez a Dűne film, ami kb az első könyv 55-60%-át fedi le (durván felét), és ez is jóval hosszabb, mint 2 óra. És míg a korábbi Dűne- film egyáltalán nem tudott lekötni, ezt bizony ügy néztem vegig, hogy bőven néztem volna tovább is, észre sem vettem az idő múlását.
Mi alapozza meg részemről a fentieket?
Nos, robi20064 javaslatára (“unszolására”) épp most olvasom a könyvet. Régi adóssagom volt ez magammal szemben, de eddig pont az eredeti film miatt nem voltam rá (csöppet sem) kíváncsi. Most viszont már igen, tehát beszereztem a teljes Frank Herbert által (egyedül) írt Dűne-ciklust, és nekiláttam az ajánlott sorrendben (ami a megírásuk sorrendjét jelenti, ha jól értettem). Az első könyv kb 80%-ánál tartok, tehát bőven túl vagyok már azon a ponton, ameddig az idei film eljut. A két élmény pedig (a film megtekintése, és a köny olvasása) annyira közel áll időben egymáshoz, és mindkettő annyira friss, hogy egész pontosan össze tudom hasonlítani őket.
Az a megállapítás, hogy a film hűen követi a könyvet, többé-kevésbé megfelel a valóságnak. Természetesen nem lehetett mindent megfilmesíteni, ami a könyvben volt, ezért mind bizonyos cselekményszálak, mind bizonyos (talán kevésbé fontos) szereplők is kimaradtak (kb mint a Bombadil Toma a Gyűrűk Urából), és hozzá lett költve két rövidebb jelenet, aminek a magyarázatát és logikáját egyértelműen látom a dramaturgia szempontjából.
Frank Herbert a könyvében egy nagyon különös jövőt vázolt fel az emberiségnek. Technológiailag fejlett, de társadalmilag nagyon visszafejlett. A társadalmi viszonyok nagyjából az ókori Róma szintjén állnak, megfűszerezve a középkor és az újkor legsötétebb társadalmi és gazdasági vívmányaival: jobbágyság, rabszolgatartás, belterjesen “tenyésztett es keresztezett” nemesi vérvonalak, óriási hatalmú, saját hadsereggel rendelkező monopóliumok, és persze diktatúra a végletekig, kiskirályokkal és nagycsászárokkal. Mindenkire érvényes törvények es erkölcsi normák gyakorlatilag nem léteznek, a hatalmasok akár kényükre-kedvükre gyilkolászhatnak, ármánykodhatnak egymás ellen.
Ezt az aspektusát a Dűne-univerzumnak a film nem érzékelteti, és ez szerintem a javára válik… bevallom, én emiatt nem igazán kedvelem a könyvet. Igen kevéssé valószínű ugyanis, hogy egy ilyen primitív társadalmi berendezkedés egy ekkora birodalomban kialakuljon és főleg: fenntartható legyen (és talán erről is szól az egész, majd meglátjuk…). Ennél több negyságrenddel szervezettebb és logikusabb Asimov birodalma, és mint tudjuk, még az is “halálra” ítéltetett.
A könyv valójában sokkal sötétebb, mint a film, és itt most kivételesen jó döntésnek érzem, hogy ez a film a Dűne-univerzum eme aspektusát hanyagolja. A folytatásban ezt már a cselekmény lényege miatt sem teheti meg, ezért ha a könyvhűséget az eddigi szinten tartja majd, akkor szerintem egy jóval “sötétebb” következő Dűne-filmre számíthatunk majd…
De összegezve: le a kalappal. Így kell szerintem egy könyv-adaptációt elkészíteni, kiváltképp ha egy kultikus műről van szó.
Nem tudom elengedni a gondolatot, hogy mennyire de mennyire kellene egy ilyen színvonalú Alapítvány-megfilmesítés is. Mert az idei Alapítvány-sorozat szöges ellentéte mindennek, ami egy adaptációt JÓ adaptációvá tenne.
Az új Dűne-film viszont remekmű.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
DUNE ,sztem az elmúlt pár év legjobb filmje ,számomra persze!
Engem megvett kilóra, a képi világa, a hangja ,a story, a hangulata ,szóval nagyon bejött!
Egy valami motoszkált végig bennem, úgy éreztem ,hogy ezt a filmet én már láttam,pedig nem, ezt biztos nem , de valahogy még is,valahogy minden ismerős volt számomra...szerettem, mert mindig is dune rajongó voltam és lehetett volna fele ilyen jó ,akkor is élveztem volna!
Tudom fura amit írok ,de nem tudok belekötni ,és bár ha jól emlékszem 2h30perces a film ,de nekem kevés volt, még néztem volna órákig..és ha egy ilyen hosszú film alatt fel sem tűnik, hogy elmegy az idő ,akkor az számomra csak egyet jelenthet ,hogy ebbe nagyon beletrafáltak ...Ha minden film ezt tudná mostanában szarrá fejleszteném a rendszerem ismét, csak ,hogy még jobb minőségben tudjam élvezni..De hát ugye ez csak egy álom marad, és továbbra is öntik ránk a szemetet tovább..
Talán nem árt észre venni, hogy az itt zajló beszélgetést is nagyon másként értékeljük, érzékeljük, értelmezzük. Míg én a bajszom alatt somolyogva írom a hozzászólásaimat, mások szemében egy vérre menő csata, meg egymás lehülyézése zajlik, de olyan is akad, aki folyamatos támadás alatt érzi magát. Bizonyára ezért véleményezünk nagyon másként a filmeket, sorozatokat is, mert egyszerűen mást látunk beléjük és mást olvasunk ki belőlük.
Ízlésről kár vitatkozni.
Pl. a Waczak szállót csak kis ideig bírom (inkább fárasztó mint vicces), jó, mondjuk én Gyalog galoppot se bírom elviselni, számomra értelmezhetetlen.
Ugyanakkor a Csengetett, Mylord? és az Agymenők szórakoztató.
Azt se értem, hogy az miért "baj", hogy egy világsiker sorozat valakinek nem tetszik.
Nekem pl. nem jött be a Breaking Bad, a Better Call Saul vagy a Trónok harca.
Eszembe se jut belenézni a Drót, a 24 vagy a Sons of Anarchy sorozatba, mert egyszerűen nem érdekelnek.
Kedvenc sorozataim (abc rendben):
13 Reasons Why (csak 1. évad)
Cobra Kai
Rome (HBO)
Sherlock (BBC)
Shogun (James Clavell)
The Young Pope
Nem kedvencek, de tetszettek pl.:
I Am Not Okay With This
Carnival Row
Chilling Adventures of Sabrina
Emerald City
Mindhunter
Modern Family
Murdoch Mysteries
Norsemen
Riverdale (csak 1. évad)
Stranger Things
The Big Bang Theory
The End of the F***ing World
The Queen's Gambit
Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Ha vígjáték sorozat, akkor szerintem Vaczak Szálló.
Természetesen saját vélemény, de nekem ennek egy percében is több humor és kreativitás van, mint a Jóbarátok és az Agymenés összes részében együtt. Bár utóbbiból 2 percet sem tudtam megnézni, bevallom...
A jóbarátok 27 éves sorozat, az ,hogy még mindig játszák szinte minden országban ,elég sokat elmond róla..nem védem, mert nem vagyok rajongó, de ha úgy van és egy ebéd közben pont megy ,nem kapcsoljuk el, mert még mindig lehet rajta nevetni..
Sztem az ,hogy valami közel 30 éves és még mindig nézik az emberek, valami brutális! Ja és élő közönség előtt tolták csak úgy mint az agymenőket is!
Az agymenők is jó sztem, a humorérzék és a nevetés jó dolog és nagyon kell ebbe a világba.. nem szólhat minden gyilkolásról, belezésről, vagy éppen drámai vagy megnyomorított életekről, nagy baj lenne a világgal, ha állandóan csak ez lenne..Így is az emberek fele depressziós, öngyilkos hajlamú, vagy agresszív barom,persze tisztelet a kivételnek, de ezt legföképpen ezeknek a filmeknek, sorozatoknak, no meg a napi hiradónak és a mediának köszönhetjük! Nem is olvasok vagy nézek híreket,híradót, inkább mosolygok egy jópofa sitcom-on ,mint nézzek egy chernobylt vagy auschwitz-ról szóló duko sorozatot, vagy hentelős belezős horror-t, amit nem ítélek el, mert tudom, más még kedvelheti ,némelyik ráadásul megtörtént és rosz dolog volt, de levisz az életről és ez engem nem érdekel! Persze ez is egy vélemény és tudom ettől rossz ember vagyok mások szemében ,de az én életem és én döntöm el mit szeretek nézni,tenni és ne más ,vagy más véleménye miatt tegyek bármit is! Ezért nem kell kiakadni ha valakinek valami nem jön be, vagy máshogy látja, szíve-joga ,az ő látásmódja, az ő élete hajrá!
Az is elég baj, hogy képesek itt emberek vérre menő csatákat vívni ,mert éppen nem kedvelnek valamit, vagy nem úgy gondolja a másik... Teljesen érthető az ami most folyik a világban, ha egy ilyen fórumon nehezen megy az értelmes megvitatás, miért várjuk el, hogy a nagyhatalmak ne nyomják meg végül azt a bizonyos piros gobot a 3 kulcs elfordítása után!
Én pl. a BB nem bírtam nézni, nem kötött le, idegesített. De hát nem vagyunk egyformák - sőt, egyre inkább szeretem ha valamiben eltér a véleményem, mert akkor tudom, hogy az saját és nem valami hype/marketing/népnemzeti vagy lmbtq propaganda nyomatás áldozata vagyok, ahogy az sok imdb ponton is látszik. (az imdb arra való, hogy megnézzem valami 5 alatt van-e, akkor nem kezdem el nézni:)
Sorozatoknál szerintem érdekes szempont, hogy utólag melyikre emlékszik az ember. Van egy csomó sorozat, amiról max. arra emlékszem, hogy láttam pedig milyen felkapottak/voltak. Viszont egy csomó jelenetre emlékszem pl, a 24-ből. A másik pedig, amikor nem kiemelkedő jelenetre emlékszem, hanem a hangulatról vannak szép emlékek, pl. agymenők.
Az utóbbi évek nyertesei nálam a Sons of Anarchy, Band of Brothers, Money Heist, Csernobil és a Queen's Gambit, a többi feledhető, vagy említésre sem érdemes részemről.
Nah ezt még koradélután lezdtem el írni az iPad-emen, aztán megzavart a munka :) de most befejezem:
A fentiek közül hármat láttam, és azok nálam is nyertesek voltek, ezért kérdezném, hátha…
Ezeket láttad esetleg? (szándékosan nagyon különböző műfajú és stílusú sorozatok következnek, amelyek nálam szintén nagyon nyerők voltak).
Komolyzene témájú, de könnyed, zseniális castinggal: Mozart In The Jungle
Dráma, kissé morbid: Move To Heaven (vigyázat! kóreai :) )
Misztikus thriller: The Haunting of Hill House
Komédia ütős de intelligens humorral: Ted Lasso (csak az 1. évad, a második ugyanis már nem üt akkorát szvsz).
Tech thriller, szintén erős castinggal: Mr. Robot
Klinikai sorozat nagyon másként: Good Doctor
Posztapokaliptikus kalandsorozat, ami elsőre erőltetetten bugyuta háttértörténetből nehezen indul, de aztán nagyot üt: See
Nagyon különleges természetfilm-sorozat, aminek a technikai háttere is kuriózum: Earth at Night in Color
Hajós-felfedezős történelmi, misztikus kifejlettel, nagyon erős castinggal: The Terror
Ezek is az elmúlt évtized termései, de viszonylag kevés szó esik róluk, tehát lehet, hogy inkabb réteg-sorozatok.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20