És szeptember 22-én élőben a MüPában!

Ezt Fröst fiút én is nagyon kedvelem, a kedvencem tőle ez a Mozart album:
Igen, ez is egy teljesen jó álláspont szerintem. Nagyon sok minden eszembe jutott ezekkel kapcsolatban, de nincs most kedvem hosszan írogatni, úgyhogy inkább kitöröltem. Szerintem egyébként amit az érzelmekről írtál az nagyon fontos de ezek szinte minden zenében benne vannak, kérdés kinek melyikhez van receptora.alto írta: ↑2021.07.29., csüt. 07:30Érdekes, nekem épp Vivaldi és Debussy a kedvenceim Bach és Satie mellett, és a Beethoven, Schubert, Mahler, Wagner vonal az ami nem nagyon vonz, vagy nem értek igazán. És persze sokkal inkább Ligeti mint Kurtág. Botcsinálta műkedvelőként egy képzett zenekritikus biztos kinevetne, de nekem a zenében a hangulatok, az érzelmek átadása, a játékosság, a spontaneitás, a kiszámíthatatlanság vonz, és kevésbé érdekel a történetmesélés, a vizuális élmények zenei megfogalmazása, a kiszámított precízség, és a patetika. Ezerszer inkább egy Mozart zongoraverseny, mint egy Beethoven. Beethovenben ott van Mozart öröksége, csak a játékosság és a spontaneitás helyén kiszámíthatóság van. Talán ha sikerült volna neki Mozartnál tanulni, és nem Salieri lett volna 8 évig a mestere, minden másképp alakul.
Érdekes, nekem épp Vivaldi és Debussy a kedvenceim Bach és Satie mellett, és a Beethoven, Schubert, Mahler, Wagner vonal az ami nem nagyon vonz, vagy nem értek igazán. És persze sokkal inkább Ligeti mint Kurtág. Botcsinálta műkedvelőként egy képzett zenekritikus biztos kinevetne, de nekem a zenében a hangulatok, az érzelmek átadása, a játékosság, a spontaneitás, a kiszámíthatatlanság vonz, és kevésbé érdekel a történetmesélés, a vizuális élmények zenei megfogalmazása, a kiszámított precízség, és a patetika. Ezerszer inkább egy Mozart zongoraverseny, mint egy Beethoven. Beethovenben ott van Mozart öröksége, csak a játékosság és a spontaneitás helyén kiszámíthatóság van. Talán ha sikerült volna neki Mozartnál tanulni, és nem Salieri lett volna 8 évig a mestere, minden másképp alakul.Robici írta: ↑2021.07.28., szer. 21:12Egy nagyon kedves régi barátom mondta, hogy ő egészen szereti Wagner zenéjét csak az a baj hogy mindig elkezdenek énekelni. :-)
Illetve a gondolom mindenki által ismert Rossini-idézet: "Wagnernek csodaszép pillanatai vannak de rossz negyedórái" :-)
De én mindenesetre a Ring, a Trisztán és a Parsifal feltétlen rajongója vagyok.![]()
Mondjuk épp a napokban gondolkodtam el, hogy nem is nagyon tudnék mondani olyan "kanonizált" zeneszerzőt a barokktól kezdve akinek a művészetét ne szeretném valamilyen fokon. Vannak művek amik kevésbé állnak közel hozzám (vagy még csak nem értem meg rájuk) de zeneszerzők konkrétan nem igazán. 1-2 van akit kevésbé ismerek és nem vonz annyira (pl Vivaldi vagy Debussy) de lehet hogy még csak nem jött el az idejük. Na meg a kortársak közül Kurtág, ha lehet őt már "kanonizáltnak" tartani. :-)
Egy nagyon kedves régi barátom mondta, hogy ő egészen szereti Wagner zenéjét csak az a baj hogy mindig elkezdenek énekelni. :-)
Ezt nagyon dícsérik. Én belehallgattam de nekem iszonyatosan gyors...
Hát igen, csak ehhez szeretni kellene Wagnert, és ez nekem sehogy se megy.
Ezt még nem hallottam. Nekem Böhm Mozart felfogása általában nem szokott tetszeni (bár tudom hogy régen nagy név volt), de operát bevallom még nem hallottam vele. Ami még itt vár rám a polcon viszont és Böhm vezényel: Ebben már el tudom képzelni, hogy Böhm tetszeni fog. Meghallgattam a múltkor Sawallisch felvételét de sajnos ott a zenekar az 50-es évek felfogása szerint a háttérbe van tolva ami nálam jelentősen rontotta az élményt a remek énekesek ellenére. Strauss művészetét egyre jobban értékelem, szerintem ez zseniális opera de tényleg nagyon komolyzenebolondnak kell lenni már hogy az ember igazán értékelni tudja.
Nekem a Varázsfuvolából ez az etalon:Robici írta: ↑2021.07.28., szer. 16:02Na ezt nem ajánlom:
Image1.jpg
Tegnap hallgattam meg. William Christie szándékai szerint ez egy nagyon kifinomult, ízléses előadásnak készült. Sajnos ehelyett inkább unalmasan álmosítóra sikerült. Szerintem még az énekesek se igazán vannak jól kiválasztva, a zenekar túl háttérből szól, a tempók lassúak.
bitrograde írta: ↑2021.05.08., szomb. 10:01Azt hiszem, értem, amit mondasz. A gond az, hogy hajszál választja el egymástól a kortárs komolyzene eme enfant terrible-jeit, meg azt, hogy a kortárs kultúra szinte csak a szenzáció és a rajongás móduszában képes működni: hogy szükség van rájuk, meg arra az érzésre, hogy valami újat, addig soha nem hallottat produkáljanak. És hogy helyenként eldönthetetlen - legalábbis számomra -, hogy mennyi ebből a piac logikája, és hol kezdődik a minőség. Mert ezt nehéz az egyébként általában konzervatív hajlamú, az ismertek közé az újat beillesztő ízlés segítségével eltalálni. (Currentzis Requiemjét még nem hallottam, talán pont azért, mert ha valaminek az "elrontását" nehezen tűri a fülem, akkor az ez a mű. De fenn van a primephonicon, így meg fogom (tudni) hallgatni. A Batagov sajnos sem ott, sem a deezeren nem található.)Klaca írta: ↑2021.05.08., szomb. 08:55Fiúk, azt hogy ki zseniális (jobb híján maradjunk ennél a szónál, bár már ez is teljesen értelmét vesztette: (ld A tulajdonságok nélküli ember felütését)), természetesen nem az dönti el, hogy csinált e sok szart, hanem hogy csinált e legalább egy olyat, amit senki más nem. (Üssünk fel egy Ady összest, igen valószínű, hogy egy szar versnél nyílik ki, pedig én nem tudok most hirtelen zseniálisabb magyar költőt.) Az általatok említett barokk zenészek nekem nem ugranak ki, még akkor sem, ha igen szép lemezeket produkálnak stb. Mondom, itt a teljesítmény számomra az egész mozgalom. Ettől még persze azok is szépek maradnak, de egy kicsit számomra ki- vagy felcserélhetőek szinte bármelyik másik hasonló minőségűvel a "mozgalomból". Persze Currentzisnek is vannak gyengébb pontjai, de pl. a Requiemjénél nem tudok jobb felvételt, és még van egy-két ilyenje. (Az lehet, hogy nem a Purcell a legjobbja, bár én még azt is megveszem tőle, valszeg épp azért, mert olyan: valamilyen, felismerhető, van egy saját alakja a csávónak (amitől persze lehet viszolyogni, de a valamilyenségét még ezzel is elismerjük). Nem véletlenül vannak pl. Batagovval egymás sejhajában (meg talán Kopachinskayaval is. Persze valahol mindegyikük kvázi orosz. Egy akol.) Aztán persze kinek mi. Meg nem vagyok zenetudós sem, lehet, egyszerűen tévedek. (Tul. kép., ha jobban belegondolok, már a biblia megmondta: non est volentis, neque currentzis ... )
Ha már legalább Batagovban megegyezünk, ideteszem nektek a kunst der fuge fantasztikus poszt minimalista "art work"-jét (kb úgy kell elképzelni, hogy nyomtatópapír minőség a CD "könyvecske".) Látom, hogy ez a CD nincs fent semmilyen megosztón. Botrány! Szerezzétek be, biztos lehet kapni. (Bár, mint említettem, kell hozzá némi meditatív elkötelezettség: amit Kocsis vagy Sokolov letud másfél óra alatt, ahhoz neki két és fél kell.)
batagov_kdf.jpg
Azt is értem, miért írod azt, hogy a mozgalom egy húrra pendül, bár ez szerintem nem állja meg a helyét. Itt is vannak egészen elképesztő különbségek, ellentétek belül: Gardiner, Kuijken, Koopman, Christie vagy Harnoncourt konzervatív hozzáállása nehezen hozható közös nevezőre az újabb generációk akarásával és annak termékeivel (az olaszok között az Il Giardino vagy az Il Pomod'Oro), ahogy Carmignolát, a franciákat, a spanyolokat, a L'Arpeggiatát is nagyon különbözőnek hallom a közös gyökerek ellenére. Ettől még lehet egy "akol" persze.
Olyan mértékű "újítást", mint amilyet te Batagovnak és Currentzisnek tulajdonítasz, tényleg ritkán hallani, ha egyáltalán, és részben ez is magyarázható lehet az eltérő zenei gyökerekkel. A kérdés az, hogy ezek megmaradnak-e idioszinkratikusnak, zavarnak a rendszeren belül, és csak és kizárólag így emlékeznek majd rájuk, vagy képesek olyan hatást kifejteni, ami magát a mezőt - vagy annak kisebb-nagyobb részterületét - megváltoztatja. És itt nem az epigonok lehetséges számára gondolok. (Amúgy Ady szerintem jó példa: szemben József Attilával, aki a korabeli közköltészet toposzaiból épít valami minőségileg mást, Adyt - nyilván mert felületesebbek róla az ismereteim - én inkább az ajtót berúgó költőnek látom.) Ezért írtam, hogy részben az általad emlegetett előadók vállán állnak a mostaniak, mert az ő hatásuk tagadhatatlan. Kérdés, Currentzisnek, Batagovnak lesz-e ilyen hatása. Batagovról el tudom képzelni, Kopacsinszkajáról is - bár ő nagyon fel van építve, mondom ezt többek közt a fb-oldala alapján. (Én, azt hiszem, egy lehetséges új irányról adtam hírt itt, a Bartókon hallott Quator Aron-féle Schubert-vonósnégyesek kapcsán.)
Bocs a csapongásért.
Mit mondhatnék!Klaca írta: ↑2021.06.11., pén. 08:10Írhatnál pár szót, hogy tetszett-e. Mostanra talán valamennyire leülepedett benned a dolog. Kíváncsi vagyok, nem pattantál-e le róla. Azért elég meredek és merész interpretáció, nem? (Én sokat merengtem rajta, hogy mit kap el, vagy pendít meg - legalábbis bennem.)