Komolyzenei ajánló

[juliush]

Egy újabb mestermű Vikingur Ólafssontól:

És szeptember 22-én élőben a MüPában!

[alto]

Egy újabb mestermű Vikingur Ólafssontól:




youtu.be/2IwB5qbMKUM

[ajkamici]

Szeptember 23. MÜPA .
Érdemes megnézni.

youtu.be/tOgfK6HnuNk

[bitrograde]

youtu.be/0K9mpWnUGI4

[Robici]

Akit érdekel, a korábban említett Mercury dobozról írtam egy kis élménybeszámolót:
http://www.egalizer.hu/zene/cdk/kritika ... k/cd26.htm

[Robici]

Na ez nagyon tetszik:

Image1.jpg (56.31 KiB) Megtekintve 2751 alkalommal

A szimfónia elég hosszadalmas, egyelőre nem vonta magára annyira a figyelmemet, de a Baltazár lakomája kantátát most hallgattam meg másodszor és van rá esély, hogy hétvégén még újra bekerül a lejátszóba. A hangminőség pedig pazar.

[O_S]

Elsősorban Füleleknek, de másoknak is ajánlom.
https://www.arte.tv/en/videos/098981-00 ... -salzburg/

[Robici]

Nekem a Klarinétversenyes lemeze van meg (amit dedikált is mikor itt járt ), az nekem is nagyon tetszik. A Brahms-a se lehet rossz!

[alto]

Ez van, ha az ember beszabadul a Lemezkuckóba! Ez csak a jéghegy csúcsa (mármint ami a vásárlás volumenét illeti ), de ez a csúcs lézerfényben fürödve éteri szépséget hordoz, színtiszta varázslat.

Ezt Fröst fiút én is nagyon kedvelem, a kedvencem tőle ez a Mozart album:

81BDfgPeWNL._SS500_.jpg (35.92 KiB) Megtekintve 2832 alkalommal

[juliush]

Ez van, ha az ember beszabadul a Lemezkuckóba! Ez csak a jéghegy csúcsa (mármint ami a vásárlás volumenét illeti ), de ez a csúcs lézerfényben fürödve éteri szépséget hordoz, színtiszta varázslat.

[Robici]

Érdekes, nekem épp Vivaldi és Debussy a kedvenceim Bach és Satie mellett, és a Beethoven, Schubert, Mahler, Wagner vonal az ami nem nagyon vonz, vagy nem értek igazán. És persze sokkal inkább Ligeti mint Kurtág. Botcsinálta műkedvelőként egy képzett zenekritikus biztos kinevetne, de nekem a zenében a hangulatok, az érzelmek átadása, a játékosság, a spontaneitás, a kiszámíthatatlanság vonz, és kevésbé érdekel a történetmesélés, a vizuális élmények zenei megfogalmazása, a kiszámított precízség, és a patetika. Ezerszer inkább egy Mozart zongoraverseny, mint egy Beethoven. Beethovenben ott van Mozart öröksége, csak a játékosság és a spontaneitás helyén kiszámíthatóság van. Talán ha sikerült volna neki Mozartnál tanulni, és nem Salieri lett volna 8 évig a mestere, minden másképp alakul.

Igen, ez is egy teljesen jó álláspont szerintem. Nagyon sok minden eszembe jutott ezekkel kapcsolatban, de nincs most kedvem hosszan írogatni, úgyhogy inkább kitöröltem. Szerintem egyébként amit az érzelmekről írtál az nagyon fontos de ezek szinte minden zenében benne vannak, kérdés kinek melyikhez van receptora.

[alto]

Hát igen, csak ehhez szeretni kellene Wagnert, és ez nekem sehogy se megy.

Egy nagyon kedves régi barátom mondta, hogy ő egészen szereti Wagner zenéjét csak az a baj hogy mindig elkezdenek énekelni. :-)
Illetve a gondolom mindenki által ismert Rossini-idézet: "Wagnernek csodaszép pillanatai vannak de rossz negyedórái" :-)

De én mindenesetre a Ring, a Trisztán és a Parsifal feltétlen rajongója vagyok.
Mondjuk épp a napokban gondolkodtam el, hogy nem is nagyon tudnék mondani olyan "kanonizált" zeneszerzőt a barokktól kezdve akinek a művészetét ne szeretném valamilyen fokon. Vannak művek amik kevésbé állnak közel hozzám (vagy még csak nem értem meg rájuk) de zeneszerzők konkrétan nem igazán. 1-2 van akit kevésbé ismerek és nem vonz annyira (pl Vivaldi vagy Debussy) de lehet hogy még csak nem jött el az idejük. Na meg a kortársak közül Kurtág, ha lehet őt már "kanonizáltnak" tartani. :-)

Érdekes, nekem épp Vivaldi és Debussy a kedvenceim Bach és Satie mellett, és a Beethoven, Schubert, Mahler, Wagner vonal az ami nem nagyon vonz, vagy nem értek igazán. És persze sokkal inkább Ligeti mint Kurtág. Botcsinálta műkedvelőként egy képzett zenekritikus biztos kinevetne, de nekem a zenében a hangulatok, az érzelmek átadása, a játékosság, a spontaneitás, a kiszámíthatatlanság vonz, és kevésbé érdekel a történetmesélés, a vizuális élmények zenei megfogalmazása, a kiszámított precízség, és a patetika. Ezerszer inkább egy Mozart zongoraverseny, mint egy Beethoven. Beethovenben ott van Mozart öröksége, csak a játékosság és a spontaneitás helyén kiszámíthatóság van. Talán ha sikerült volna neki Mozartnál tanulni, és nem Salieri lett volna 8 évig a mestere, minden másképp alakul.

[Robici]

Nemrég vettem meg, már végig is hallgattam:

Image1.jpg (120.25 KiB) Megtekintve 2667 alkalommal

Az elmúlt hetekben kissé belecsavarodtam a MLP-be, előszedegettem a régen megvett de még nem hallgatott 90-es évekbeli kiadásokat (amiket még maga Wilma Cozart Fine csinált), meg csomót olvastam róluk. Ha lenne rá időm, még cikket is írnék a történetéről...
Mindenesetre ezek vadonatúj remasterek, amiket Wilma Cozart Fine fia, Thomas Fine csinált "az elérhető legjobb szalagokról". Ma már olyan szoftverek léteznek, amikkel olyan dolgokat meg lehet csinálni ami még akár csak 5-10 éve is elképzelhetetlen volt, szóval elméletileg ezek a lehető legjobb átírások. Összehasonlítva néhány meglévő korábbi kiadással, tényleg nagyon jók. De leginkább csak a hangfelvételek története iránt érdeklődőknek (mint én) vagy a Chicago Symphony Orchestra, esetleg Kubelik-rajongóknak való, nem nagyon vannak benne olyan produkciók amiktől ne lehetne akár jobbat is találni modernebb felvételen. (A hangfelvételek iránt érdeklődők viszont még olyan, eddig kiadatlan csemegéket is találnak az albumban mint a legelső, kísérleti sztereó felvételek. )

[Robici]

Hát igen, csak ehhez szeretni kellene Wagnert, és ez nekem sehogy se megy.

Egy nagyon kedves régi barátom mondta, hogy ő egészen szereti Wagner zenéjét csak az a baj hogy mindig elkezdenek énekelni. :-)
Illetve a gondolom mindenki által ismert Rossini-idézet: "Wagnernek csodaszép pillanatai vannak de rossz negyedórái" :-)

De én mindenesetre a Ring, a Trisztán és a Parsifal feltétlen rajongója vagyok.
Mondjuk épp a napokban gondolkodtam el, hogy nem is nagyon tudnék mondani olyan "kanonizált" zeneszerzőt a barokktól kezdve akinek a művészetét ne szeretném valamilyen fokon. Vannak művek amik kevésbé állnak közel hozzám (vagy még csak nem értem meg rájuk) de zeneszerzők konkrétan nem igazán. 1-2 van akit kevésbé ismerek és nem vonz annyira (pl Vivaldi vagy Debussy) de lehet hogy még csak nem jött el az idejük. Na meg a kortársak közül Kurtág, ha lehet őt már "kanonizáltnak" tartani. :-)

[Robici]

Ha már Böhm és opera:

Ezt nagyon dícsérik. Én belehallgattam de nekem iszonyatosan gyors...
Amúgy Birgit Nilsson is nagyon jókat írt a könyvében Böhm Wagnereiről, különösen a Trisztánról, de azt nem ismerem még annyira, hogy véleményt mondhassak.

[alto]

Ha már Böhm és opera:

Hát igen, csak ehhez szeretni kellene Wagnert, és ez nekem sehogy se megy.

[juliush]

Ha már Böhm és opera:

[Robici]

Nekem a Varázsfuvolából ez az etalon:

Ezt még nem hallottam. Nekem Böhm Mozart felfogása általában nem szokott tetszeni (bár tudom hogy régen nagy név volt), de operát bevallom még nem hallottam vele. Ami még itt vár rám a polcon viszont és Böhm vezényel:

Image1.jpg (161.54 KiB) Megtekintve 2473 alkalommal

Ebben már el tudom képzelni, hogy Böhm tetszeni fog. Meghallgattam a múltkor Sawallisch felvételét de sajnos ott a zenekar az 50-es évek felfogása szerint a háttérbe van tolva ami nálam jelentősen rontotta az élményt a remek énekesek ellenére. Strauss művészetét egyre jobban értékelem, szerintem ez zseniális opera de tényleg nagyon komolyzenebolondnak kell lenni már hogy az ember igazán értékelni tudja.

[alto]

Na ezt nem ajánlom:
Image1.jpg
Tegnap hallgattam meg. William Christie szándékai szerint ez egy nagyon kifinomult, ízléses előadásnak készült. Sajnos ehelyett inkább unalmasan álmosítóra sikerült. Szerintem még az énekesek se igazán vannak jól kiválasztva, a zenekar túl háttérből szól, a tempók lassúak.

Nekem a Varázsfuvolából ez az etalon:

zauber.jpg (66.12 KiB) Megtekintve 2447 alkalommal

[Robici]

Na ezt nem ajánlom:

Image1.jpg (330.04 KiB) Megtekintve 2385 alkalommal

Tegnap hallgattam meg. William Christie szándékai szerint ez egy nagyon kifinomult, ízléses előadásnak készült. Sajnos ehelyett inkább unalmasan álmosítóra sikerült. Szerintem még az énekesek se igazán vannak jól kiválasztva, a zenekar túl háttérből szól, a tempók lassúak.

[bitrograde]

youtu.be/SQA60RoQeE8

[juliush]

A repertoár abszolút megkerülhetetlen klasszikusa. Nem is kell többet írnom róla.

[Robici]

Meghallgattam Glenn Gould utolsó Goldberg-felvételét (a digitális Sony, természetesen eredeti első kiadású lemezről :-).
Sokkal jobban tetszett mint a fiatalkori híres első felvétel. Bár annak a hatására kezdett el érdekelni a mű, de számomra az mégis egy teljesen érthetetlen, kapkodó, hajszolt interpretáció. Ez az utolsó szerintem sokkal jobb. Nem vagyok Gould rajongója, de ez tetszett.

[közellenség]

Fiúk, azt hogy ki zseniális (jobb híján maradjunk ennél a szónál, bár már ez is teljesen értelmét vesztette: (ld A tulajdonságok nélküli ember felütését)), természetesen nem az dönti el, hogy csinált e sok szart, hanem hogy csinált e legalább egy olyat, amit senki más nem. (Üssünk fel egy Ady összest, igen valószínű, hogy egy szar versnél nyílik ki, pedig én nem tudok most hirtelen zseniálisabb magyar költőt.) Az általatok említett barokk zenészek nekem nem ugranak ki, még akkor sem, ha igen szép lemezeket produkálnak stb. Mondom, itt a teljesítmény számomra az egész mozgalom. Ettől még persze azok is szépek maradnak, de egy kicsit számomra ki- vagy felcserélhetőek szinte bármelyik másik hasonló minőségűvel a "mozgalomból". Persze Currentzisnek is vannak gyengébb pontjai, de pl. a Requiemjénél nem tudok jobb felvételt, és még van egy-két ilyenje. (Az lehet, hogy nem a Purcell a legjobbja, bár én még azt is megveszem tőle, valszeg épp azért, mert olyan: valamilyen, felismerhető, van egy saját alakja a csávónak (amitől persze lehet viszolyogni, de a valamilyenségét még ezzel is elismerjük). Nem véletlenül vannak pl. Batagovval egymás sejhajában (meg talán Kopachinskayaval is. Persze valahol mindegyikük kvázi orosz. Egy akol.) Aztán persze kinek mi. Meg nem vagyok zenetudós sem, lehet, egyszerűen tévedek. (Tul. kép., ha jobban belegondolok, már a biblia megmondta: non est volentis, neque currentzis ... )
Ha már legalább Batagovban megegyezünk, ideteszem nektek a kunst der fuge fantasztikus poszt minimalista "art work"-jét (kb úgy kell elképzelni, hogy nyomtatópapír minőség a CD "könyvecske".) Látom, hogy ez a CD nincs fent semmilyen megosztón. Botrány! Szerezzétek be, biztos lehet kapni. (Bár, mint említettem, kell hozzá némi meditatív elkötelezettség: amit Kocsis vagy Sokolov letud másfél óra alatt, ahhoz neki két és fél kell.)
batagov_kdf.jpg

Azt hiszem, értem, amit mondasz. A gond az, hogy hajszál választja el egymástól a kortárs komolyzene eme enfant terrible-jeit, meg azt, hogy a kortárs kultúra szinte csak a szenzáció és a rajongás móduszában képes működni: hogy szükség van rájuk, meg arra az érzésre, hogy valami újat, addig soha nem hallottat produkáljanak. És hogy helyenként eldönthetetlen - legalábbis számomra -, hogy mennyi ebből a piac logikája, és hol kezdődik a minőség. Mert ezt nehéz az egyébként általában konzervatív hajlamú, az ismertek közé az újat beillesztő ízlés segítségével eltalálni. (Currentzis Requiemjét még nem hallottam, talán pont azért, mert ha valaminek az "elrontását" nehezen tűri a fülem, akkor az ez a mű. De fenn van a primephonicon, így meg fogom (tudni) hallgatni. A Batagov sajnos sem ott, sem a deezeren nem található.)
Azt is értem, miért írod azt, hogy a mozgalom egy húrra pendül, bár ez szerintem nem állja meg a helyét. Itt is vannak egészen elképesztő különbségek, ellentétek belül: Gardiner, Kuijken, Koopman, Christie vagy Harnoncourt konzervatív hozzáállása nehezen hozható közös nevezőre az újabb generációk akarásával és annak termékeivel (az olaszok között az Il Giardino vagy az Il Pomod'Oro), ahogy Carmignolát, a franciákat, a spanyolokat, a L'Arpeggiatát is nagyon különbözőnek hallom a közös gyökerek ellenére. Ettől még lehet egy "akol" persze.
Olyan mértékű "újítást", mint amilyet te Batagovnak és Currentzisnek tulajdonítasz, tényleg ritkán hallani, ha egyáltalán, és részben ez is magyarázható lehet az eltérő zenei gyökerekkel. A kérdés az, hogy ezek megmaradnak-e idioszinkratikusnak, zavarnak a rendszeren belül, és csak és kizárólag így emlékeznek majd rájuk, vagy képesek olyan hatást kifejteni, ami magát a mezőt - vagy annak kisebb-nagyobb részterületét - megváltoztatja. És itt nem az epigonok lehetséges számára gondolok. (Amúgy Ady szerintem jó példa: szemben József Attilával, aki a korabeli közköltészet toposzaiból épít valami minőségileg mást, Adyt - nyilván mert felületesebbek róla az ismereteim - én inkább az ajtót berúgó költőnek látom.) Ezért írtam, hogy részben az általad emlegetett előadók vállán állnak a mostaniak, mert az ő hatásuk tagadhatatlan. Kérdés, Currentzisnek, Batagovnak lesz-e ilyen hatása. Batagovról el tudom képzelni, Kopacsinszkajáról is - bár ő nagyon fel van építve, mondom ezt többek közt a fb-oldala alapján. (Én, azt hiszem, egy lehetséges új irányról adtam hírt itt, a Bartókon hallott Quator Aron-féle Schubert-vonósnégyesek kapcsán.)
Bocs a csapongásért.

[janesz]

Köszönöm az ajánlót!!!
Egyenesen Moszkvából. Most ezzel el leszek pár napig.

Írhatnál pár szót, hogy tetszett-e. Mostanra talán valamennyire leülepedett benned a dolog. Kíváncsi vagyok, nem pattantál-e le róla. Azért elég meredek és merész interpretáció, nem? (Én sokat merengtem rajta, hogy mit kap el, vagy pendít meg - legalábbis bennem.)

Mit mondhatnék!
Napokig mást sem hallgattam, csak ezt. Sokkolt. Ilyen lehet amikor az előadó, a Művész, és a mű eggyé válik. Aztán beszippantja a hallgatót, és kész, vége, nincs tovább. Elvarázsolt. Nagyon szeretem Bachot, és Vivaldit ugyanúgy. Vivaldi mellett tudunk beszélgetni. Ennél a lemeznél elképzelhetetlen. Ezt egyedül kell hallgatni.
( A felvétel,és a hangminőség tökéletes.)