Quetz írta: ↑2021.06.23., szer. 11:59
Két dolog miatt tesztelsz.
Kövessünk el egy kísérletet és mozduljunk ki a lövészárkokból, lövöldözés, szándékos megbántás helyett inkább beszélgessünk!
Ha az 500 euros PC hozza azt a minőséget, ami már túlmegy az emberi hallás határain, akkor nem kell megvenni a 10000 eurosat.
Logikusan gondolkodsz, ez számomra szimpatikus. De...
Az emberi hallásnak valóban vannak korlátai bizonyos dimenziókban (frekvencia, hangnyomás), másokban viszont nagy a felbontóképessége, legalábbis jóval felette áll pl. a hagyományos hangsugárzók, mikrofonok képességeinek. Ezért hát szerintem téves az idézett mondatod, legalábbis én nem tudom példával alátámasztani. Ha neked van ilyen infód konkrét esetről, kíváncsian várom. Ha a készülékek ranglistájának topjátékosai minden tekintetben meghaladnák az emberi hallás képességeit, nem igazán tudnánk köztük különbséget tenni. Márpedig tapasztalatom szerint a High End cuccok között is igen komoly eltérések érzékelhetők. (Hogy ezek mennyit érnek, az egy másik kérdés.)
Ha a 10000 euros eszközre azt marketingeli az eladó, hogy XZY minőségi paraméterrel bír, majd a mérés során kiderül, hogy meg sem közelíti azt, akkor szintén nem kell megvenni az eszközt.
Ezt nevezzük hazugságnak, a vevő félrevezetésének, ami jogilag és erkölcsileg is támadható. Tudják ezt a gyártók is, így nagyon ritkán publikálnak ilyen veszélyes adatokat, a HiFi-ben és a házimoziban inkább semmilyent nem tesznek közzé a szokásos, kötelező bullshit-en kívül (amiből ugye nem olvasható ki semmi a hangminőségre nézve). Ha tudsz olyan készülékről, amivel kapcsolatban hazudtak, akkor szerintem bátran kezdeményezz feljelentést, én is megtettem már néhányszor. Úgy is túltelített a piac, kell egy kis tisztulás.
Egyszóval az objektív műszeres mérés a vevők érdekeit szolgálja, őket védi az eladókkal szemben.
Egy tökéletes, vagy legalább a jelenleginél jobb világban ez igaz lenne. Talán néhányan még emlékszünk rá, hogy pár évtizeddel ezelőtt a mostaninál sokkal részletesebb műszaki leírást adtak a készülékekhez, még mérési eredményeket is láthattunk. ( A Pro Audio-ban ez manapság is így van, kvázi elvárás.) No de mit kezdtek ezzel a felhasználók? Olyan szinten kezdték el szétcincálni a görbéket minimális hozzáértés jele nélkül, hogy a történet kontra-produktívvá vált és a valós mérési adatokat publikáló gyártók termékei hátrányba kerültek azokkal szemben, amiknél hazudtak, vagy nem tettek közzé sok adatot. Így hát a gyártók szépen leszoktak a mérési adatok közzétételéről "jobb a békesség" alapon. De még emlékszünk olyan vitákra, ahol a görbék közötti 1 dB-es eltérésekből olvasták ki a laikusok egy berendezés minőségét. Szerintem ezt ne sírjuk vissza, mert szörnyen áldatlan helyzet volt.
A részletes műszaki adatok azok számára jelentenek előnyt, akik képesek őket értelmezni. Mindenki más kezében haszontalanok, néha még hátrányt is jelenthetnek. Nem, nem a mundért próbálom misztifikálni, de elég szerencsétlen eset lenne, ha holnaptól elkezdenék szívbetegeket vizsgálni, vagy a földművelés szabályait átírni, mert ezekhez semennyire nem értek, tehát elég kicsi esélyem van jót tenni. Persze a COVID járvány idején megfigyelhettük, hogy sok ember szemében a szaktudás nem több néhány könnyed cikk elolvasásánál, de én ezt másként gondolom. Véleményemet többek között arra is alapozom, amit néhány topikban láthatunk, mikor hevenyészett, többségében haszontalan mérési görbék, számok felett kardoznak a laikus hobbitársak.
Ha a hangminőségnek lenne jól definiált paramétere, mérési technikája, bizonyára alkalmaznánk is egy ideig, de hamar győznének a kereskedelmi érdekek és megfúrnák a dolgot, hiszen a támadhatatlan abszolút sorrend megszületése a gyártók többségének halálát okozná, vagy talán mindegyikét. Az iparág érdeke a zavaros félhomály, ahol semmit sem lehet és nem is kell bizonyítani. A Pro Audio piac a HiFi-nél nagyobb léptékű, mégis sokkal kevesebb cég van jelen benne. Talán sejthető, miért írom ezt, nem akarom túlmagyarázni, pláne sznob bezzegezésbe kezdeni.
Fenti bekezdés nagy része csupán fantázia, hiszen a hangminőség döntően szubjektív kategória, tehát ha esetleg valaha is mérhető lesz, akkor sem lehet majd egydimenziós ranglistát felállítani. A mostanában hivatkozási alapként kezelt, lelkes, de kevésbé képzett influenszerek által közölt mérési eredmények egy szakember szemében kissé nevetségesek, ezt esetleg hidd el nekem úgy is, hogy a témában nem tartom felsőszintű szakembernek magam! De a divatos publicisták népszerűsége szépen megmutatja, hogy valami ilyesmire van igény, mert a felhasználók (lustább) többsége nem mer/akar a saját fülének hinni, szükségük van iránymutatásra (vagy leginkább a tutira). Akkor is, ha ezek a "tények" és a hozzájuk kapcsolt csodavárás hamar elveszítik szavatosságukat, aztán ahogy a kolléga is írta az imént, a sárkányölők gyorsan megjelennek az adás/vétel hirdetésekben.
A dupla vakteszt ugyanerre irányul, azzal a kivétellel, hogy gépek helyett emberi benyomások alapján jut végkövetkeztetésre.
A gyors cserélgetés, vakteszt szerintem pont az emberi benyomásokat és az élmény tartós értékét szűri ki, ezért is tartom haszontalannak a HiFi-ben. Megmutathatja, két tál étel közül melyik a melegebb, nehezebb, sósabb, de azt nem mutatja ki, nekem melyik ízlik, mert ízük összekeveredik a számban és önkéntelenül is egymáshoz, nem a magam elvárásaihoz viszonyítom őket. A valódi válasz érdekében egymástól függetlenül és élvezettel el kell fogyasztanom mindkét ételt, időt kell adnom az ízek érvényesülésére. De bevallom, engem már nem is igazán érdekel, melyik a jobb, megelégszem azzal a válasszal, hogy az éppen vizsgált megoldás ízlik-e, vagy sem. A készülékeket önálló alkotásokként kezelem, azokat pedig szerintem butaság egymáshoz méricskélni, inkább önmagukban érdemes megítélni. A HiFi egyik nagy rákfenéje az örökös hasonlítgatás, de a gyógyulás nem reménytelen.