zoli73 írta: ↑2020.12.17., csüt. 22:15
A "nem hinném", a "nem gondolnám", a "nem vagyok biztos benne", kijelentések nem arra vallanak, hogy széleskörű tapasztalataid lennének. Elhiheted, aki segíteni, tanácsot adni próbál, az nem akar neked rosszat.
Elmélkedéssel nem jutsz közelebb a megoldáshoz, ahhoz, hogy eldöntsd neked mi a jó, bizony fáradtságot kell tenni, utána kell járni, meg kell hallgatni, a kiszemelt lejátszókat, csak így kaphatsz határozott választ a kérdésedre.
De ha már mindenképpen Marantz(úgy látom nagyon leragadtál ennél a márkánál, pedig ezen túl is van élet, sőt.), akkor én is a CD-17mklll-at ajánlom. Hidd el, biztosan jobb(sokkal), mint a CD-67mkll, nem egy ligában játszanak. Kor? Dizájn? Felejtsd el, inkább zenét hallgass!
Az új készülék, nem szinonímája a jobb hangminőségnek, sőt a tartóssagnak sem, sajnos.
[/quote]
Megmondom őszintén, nem követtem a hifi piacot, már 17 éve (amikor megvettem a mostani hangfalaimat), csak nagyon felületesen. Most azért jött elő, mert bizonytalan a lejátszó javítása, és akkor valamit lépni kellene. És olyan vagyok, ha már költök, akkor hosszú távra, és lehetőleg valamennyi előrelépés mellett. Tehát nem fogok 1-2-3 évente elemeket cserélni, mert bár biztos jó lenne, csak jelenleg lakás vásárlás előtt állok, meg két gyereket kell elindítani az életbe, tehát a családfői szerep a hobbi előtt van.
Természetesen nem gondolom, hogy itt bárki is rosszat akarna, és köszönök előre is minden tanácsot.
Hogy miért Marantz? Beragadt nekem, mert anno ez jött be formára, hangzásra, és nem okozott csalódást. Lehetett volna Denon, van NAD, stb. is, bár szerintem ez kb. olyan, hogy melyik a jobb autó. BMW, vagy Audi? Nem tök mindegy? Akinek, amelyik tetszik (az ínyencek meg úgy sem ezeket veszik, vagy legalább is nem az újakat, hanem mondjuk egy első generációs M5-öst

)
Én is úgy gondolom, hogy a CD-17MKIII előrelépés lenne, hiszen már az ára is 2-3x annyi volt új korában, ha jól emlékszem, meg cégen belül is ugye egy kategóriával fentebbi ligában játszik. Viszont köszönöm a megerősítést, és a tanácsokat.
A kor csak azért játszik, mert nem akarok úgy járni, hogy veszek valami "régebbi" cuccot, aztán pár év múlva mehetek vele szervizbe akár hónapokra megint... A design meg azért csak számít, ha ott van a nappali közepén. Gyarló az ember valamennyire
Bevallom, szemezek az új szériával is, a Modell 30-as erősítő és CD párossal, mert gondolom következő 20 évere tényleg minden igényemet ki tudnák elégíteni. 62 évesen meg már örülök, ha hallok valamit, tehát utána már szerintem mindegy lesz
De korábban említettek miatt most szó se lehet erről, max egy észszerű lejátszó beszerzésről. Bár nyilván észszerű kifejezés nem nagyon ebben a témában
