Kedvcsinálónak DYNACO SCA-35 DYNACO ST-70 diyereknek
Egy egyszerű (nek tűnő) kapcsolásról, amihez hozzáfogtam.
A '60-as években hozta az ST35-öt a DYNACO cég, amely AB1 módban 17W/csatorna teljesítményt préselt ki az EL84 elektroncsöves push-pull együttesből.
Később módosított alkatrészekkel elkészült a ca. 60W/csatorna változat ugyanolyan szemérmetlenül kevés alkatrésszel, EL34-es végcsövek használatával.
Nem csak ezért szeretik világszerte, hanem minőségi jellemzői és a meghallgatások alapján érdemes vele foglalkozni.
A nemzetközi elektronikus piacon kit szinten, vagy csak a nyák lap forgalmazásával találkozhatunk.
A kisebbik változat első, meghajtó és fázishasító csöve a maga idejében filléres volt, mára aranyárú.
A 7247 kettőstrióda, amiből az egyik nagyobb erősítésű, ez fogadja a bemeneti jelet, a másik fele húzza az igát, kisebb erősítésű, de nagyobb áramokkal szolgál.
Későbbiekben az erősítő népszerűsége, az előcső elavulása miatti fogyásának okán az utód cső 7199 kettőstrióda lett, ami a JJ ECC832 típusú csővel helyettesíthető, ezt ma is gyártja a cseh Cég.
A gyártó, illetve a modifikálók aztán egy biztosabb beszerezhetőségű csővel, 6AU8, 6AU8A (P)ECF82 pentóda-trióda csővel már bátran tervezhetünk, építkezhetünk. Magam részéről ezt biztonságosan után építhetőnek, valamint egyéb projekthez is tartalékolt ECF82 kellő darabszáma miatt döntöttem. Itt már eltérnek némileg az RC tagok az előfokban. Ez a kivitel SCA-35 moddolásra épül.
A Gyártó a legújabb ST70 erősítőt 2017-ben hozta ki, itt még egyet csavartak a dolgon, mert az előerősítő-fázifordító csőnek 1-1 ECC82 csövet áldoztak csatornánként.
A világ diyerei előszeretettel maradtak a pentóda-trióda csőnél, így a 17W és a 60W-os kivitel is csak(!) 3 csőből áll csatornánként.
A kisebbiket céloztam meg, érdekesség képen EL84-es csövekkel legyen egy ilyen projektem is.
Ennek modernizálását tette közkinccsé egy szakember, de annyian alakították, módosították - tápegység, szűrés, aktív (áramgenerátor) katódellenállás a végcsöveknél - nem sorolnám fel.
Jómagam az ST70-es meghajtást fogom alkalmazni és a '84-es kis teljesítmény pentódákkal a végén. A kész PCB (nyák) lemez utolérhető a kereskedelemben, aztán meggyőztem magam, ugyan plágium, de meg; és átterveztem egyet, többet úgysem akarok építeni...
A módosításom annyiban merül ki, hogy az árusítottak hibáját kijavítottam, egyúttal úgy módosítottam, hogy semi-monoblokkosként is működhessen. Az előfok cső két anódját nem közösítettem, mint a szintén csórt nyákokon látható, hanem a két csatornát és a két anódot is szétválasztottam. A negatív átvágásával meg mód van a teljes monoblokkos kivitelre, amit azért lehet ettől még egybe dobozolni.
Pár dolog: Az ellenállásoknak 1Wos metál-filmeket, a néhány kis értékű kondenzátornak stiroflex, silver-mica, illetve csatoló 100nF-oknak amit a pénztárcánk enged. Az anódfeszültség 380V(!), csövenkénti nyugalmi áram 27mA - amíg ezen belül maradunk 10W a csövenkénti disszipáció. Nyilván a 17W körüli csúcsok lehetősége jó szolgálatot tesz a dinamikacsúcsok átviteléhez.
A kimenőtrafó 8-10k/8 és16 Ohmos, UL leágazásokkal. A visszacsatolás a 16 Ohmos leágazásról történik, nyilván, ha nem tudja ezt a kimenőnk, akkor csökkenteni kell a visszacsatoló kör értékét.
A legnagyobb modernizálása az eredeti áramkörnek, hogy az összes végcső egyetlen katód komplexumra dolgozott eredetileg is, ezt módosította az egyik szakember egy LM337-el kialakított, egyszerű áramgenerátorral. A hatása a mérései szerint kisebb torzítás és jobb mély és magasátvitel.
A későbbi jószemű moddolók megoldották a csövenkénti nyugalmi áram beállításának a lehetőségét, így nem szükséges a kiváló eredményhez négyes, bemért, egyező tulajdonságú EL84-ek beszerzése. Az áramkör egyszerűsége ellenére odafigyelést igényel a tápegység, fűtések kialakítása, de ez mindegyik csöves áramkörre igaz. A nyák ca. 80x180mm lett, egyszerűsége miatt nem igénylem a mesterkivitelt, ide, vidékre jó lesz a vasalásos technika és a sajátkezű panelfúrás.
Ha van érdeklődő, szívesen taglalom a további alkatrészek készítését, táptrafó, kimenő trafó, tápegység kialakítását is. Mivel ezt a meghajtó áramkört több variánsból ollóztam össze, így egyik, neten található kész nyákkal sem egyezik. A végcsövek, előfeszítő trimmerek, áramgenerátor egy különálló nyákra kerülnek, azzal folytatom az építgetést. A tápegység kialakítása még nem konkretizálódott, táp trafónak egy M102B transzformátort szánok (anódtáp) és külön kis trafó a fűtéseknek, aztán elképzelhető még egy fojtó is a tápban, majd látom... Az esetleg utánépítőknek ajánlom a DYNACO ST35-ST70, neten található irodalmát, pdf-jeit átolvasásra. Köszönöm a figyelmet.

- DYNAMOD.JPG (1.88 MiB) Megtekintve 2613 alkalommal

- ST70nyák.JPG (109.08 KiB) Megtekintve 2613 alkalommal

- meghaST35.jpg (168.47 KiB) Megtekintve 2613 alkalommal