Nekem ez a legkedvesebb Glass zeném:Aszpirin írta: ↑2020.10.26., hétf. 21:16Glass - Labèque: Les Enfants Terribles
TLDR: a Philip Glass-átirat két zongorára, a Labèque-nővérek előadásában számomra tökéletes kikapcsolódásnak bizonyult egy hosszú munkanap utáni estére. Ajánlott.
Adott ugye Jean Cocteau világhírű regénye, Les Enfants Terribles ami magyarul háromféle címen is, igen sok kiadásban megjelent már: Vásott kölykök / Rettenetes gyerekek / Veszedelmes Éden (megjegyzem, a franciául nem tudók számára, hogy a középső áll a legközelebb az eredeti címhez, a másik kettőben a fordító is művészkedett). Ebből film is készült “Vásott kölykök” címen még az 50-es évek elején, és Philip Glass írt belőle egy operát, amelyet - ha minden igaz - november 21.-én nálunk is bemutatnak (érdeklődők: irány a Google) “Veszedelmes éden” cimen (az eredeti francia címe mind a konyvnek, mind a filmnek, mind a Glass-operának ugyanaz.)
Glass három zongorára, négy énekhangra és 8 táncosra írta az operáját (ezért balett-operaként is szokás emlegetni), de itt nem áll meg a történet, ugyanis a zenei anyagot Glass segitője és közeli munkatársa, Michael Riesman, Glass megbízásából átirta két zongorára, speciálisan a világhírű Labèque-nővérek számára, és ezt, a nővérek tolmácsolásában, halljuk ezen az albumon, a Deutsche Grammophon jóvoltából.
Glass-t van aki szereti, van aki utálja, és vannak a magamfajták, akik kissé skizofrénné válnak, ha róla van szó. Glass-hoz én ugyanis nagyon végletesen viszonyulok, mindkét végletben: van műve, amit nagyon utálok (pl az Einstein on the Beach, amit még jó régen, amikor még nem létezett streaming meg letöltés, jó drágán sikerült CD-n beszereznem, aztán többszöri nekifutással sem sikerült soha befogadnom), és van amit imádok (pl Qatsi-trilógia, Satyagraha, és most már ez a lemez is). Általában azt imádom, ahol a minimalizmusát nem viszi túlzásba, és ugyanazt a két hangot max 4-5 ütemen át ismételgeti egyen-tizenhatodokban mindenféle variáció nélkül, nem tölt ki velük mondjuk 20 ütemet). Szóval lehet őt szeretni, és lehet utálni, de egy biztos: annyira markáns a stílusa, hogy egy teljesen laikusnak is elég egy művének néhány részletét meghallgatni, hogy az összes többiben az első ütemek után azonnal felismerje, hogy Glass írta. Nincs mit ezen ragozni.
Szerencsére ez a konkrét darab a kifejezetten bonyolultak egyike Glass mércéjével mérve, így számomra Glass
legbefogadhatóbb, sőt, imádott oldalához tartozik. A Labèque nővérek pedig tökéletesen tolmácsolják. Annyira érződik, hogy egy életük volt összeszokni... hihetelen, mennyire érzik egymás játékát, és mennyire egyszerre és egy hangerővel ütnek, amikor egyszerre kell... ezen sincs mit ragozni. Tökéletes, dinamikus, ugyanakkor lírai előadás, már amennyire én egy zongoraduoról meg tudom állapítani ezt...
Ja, és mondtam már? Szórakoztató, kellemes, kikapcsoló, figyelemelterelő. Már harmadszor hallgatom. Természetesen ismét a HRA streamingről.
Ami a stúdiómunkát illeti: a színpadkép biztosan mesterségesen szét van húzva, hogy elkülönüljön a két zongora. Nem láttam-hallottam még a nővéreket élőben, de minden képen, amit láttam, a színpadon egymással szembeforgatva, teljesen összetolva áll a két zongora, a nővérek pedig egymással szemben ülnek. Az album virtuális színpadán sokkal nagyobbnak hallatszik a két zongora távolsága, ilyen hangot csak legfeljebb egészen közelről, mondjuk másfél méterről hallanánk a valóságban. Vagy úgy sem. Ez alighanem csalás sokak szemében, és elsőre nekem is fura volt, de aztán ráállt a fülem, és kifejezetten jó, hogy mindig pontosan hallani, mit ki játszik. Van ennek értelme szerintem, akkor is, ha ezt így alighanem egyik hangosítatlan koncerten sem hallhatjuk.
Összességében nekem nagyon tetszik ez az album, és jó szívvel ajánlom. Főleg Glass-rajongóknak, de nem csak...
youtu.be/KwpMmcHZGb4
youtu.be/O5xMuTpJfHA
)
