A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Nálam vendégeskedett több hónapig Ákos jóvoltából egy Draco Reference 2 XLR és egy Draco HC hálózati kábelei. Egy nagy felbontású végtelenül sima és zenei hang jellemezte a kábeleket. Nekem az XLR egy picivel jobban tetszett. A rendszer amivel bejárattam és hallgattam őket a következő volt: Rega ISIS cd, Flow One Amplifier, Franco Serblin Ktema hangsugárzó néha Soltanus Acoustic Virtuoso MKII. Gratulálok a gyártónak!! Köszönöm a lehetőséget!
Egy, talán nem rendhagyó bejegyzéssel bővíteném ValhallA Világát, mely egy kis házi projekt keretén belül született.
Kalandom a jegyszedővel, avagy a "Nagy" Usher projekt.
A történet pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor Ákos-tól tanácsot kértem hangszóró ügyben. Mint mindig, akkor is roppant segítőkész volt és kaptam is jópár gyártó jobbnál jobb termékének nevét, melyekről korábban még sosem hallottam :) Ez nem is volt meglepő, hiszen kb. 4 évvel ezelőtt kezdtem el újra a rendszerem építését, 20 év kihagyás után.
Itt a fórumon is volt szó a különbüző hangszórókról és pont Ákos írt egy bejegyzést, hogy az Usher hangszórói már Diamond DMD meghajtóval is megvásárolhatóak/upgradelhetőek. Meg is néztem az árát és itt bizony egy BE-10 típusért 15e font-ot kellett volna fizetni. Így maradt a használt piac, ami viszont eléggé kiszámíthatalan, hogy mikor bukkan föl egy, ami jó is lenne...a pénztárcámnak :)
Tavaly ősszel végre találtam egy BE-10-es párt, amit már upgradeltek Diamond DMD-re. Fölvettem a kapcsolatot a céggel és kértem egy demot. Mondták, hogy 3 üzletük is van és ahol a hangszórók vannak, ott nincs lehetőség meghallgatásra, de nagyon szívesen elhozzák nekem házhoz. Ez meg is történt, majd 2 hónapra itt is hagyták őket, ne de ne szaladjunk előre
A "szerelem" első látásra (majd hallásra) megtörtént, már a látványuk is pozitív sokkot okozott, főleg a Martin Logan Motion 40 hangszórók mellett. Az áruk kevesebb mint 1/3-a volt az új árának. Ez túl szép ugye? Volt azért némi kompromisszum. Az egyik hangszóró teljesen más színű volt, azaz ezek biztoasan nem a gyári pár - a cég, ahonnan jöttek, azt mondta, hogy az egyik színét kisütőtte a nap... Továbbá hiányoztak a talpát rögzítő csavarok és a gyári tüskék is. Ez utóbbiakat elég egyszerű orvosolni, szóval ezek miatt nem aggódtam. Szerencsére a hangjukból nem lehetett arra következtetni, hogy ezek nem egy pár, zeneileg tökéletesek voltak. Írtam a cégnek, hogy nagyon tetszik amit hallok, de vannak itt azért a fent említett problémák. Kettő hónapig - nem vicc, tényleg így volt - semmilyen válasz nem jött tőlük, majd írták, hogy oké tegyek ajánlatot. Tettem. Beszámíttattam a Martin Logen-eneket és a végén megalkudtunk egy árban.
Eme kis bevezető után jöjjön tehát maga a projekt. Már akkor elterveztem, hogy valahogyan egyformára "varázsolom" őket. Gondoltam fólizásra, festésre - mindkét esetben van barátom odahaza akik megcsinálták volna, de a hazajuttatás nagyon költséges. Kíváncsiságképpen itt megkerestem hangszerkészítő-restaurátort, de az még drágább lett volna. Maradt tehát a csináld magad :)
A dobozok mozgatása elég macerás volt, mivel 92kg darabja és a csiszoláshoz ugye mindenképpen ki kellett vinnem a házból és mivel műhelyem az nincs, maradt az udvar. Anglia ugye híres arról, hogy sokat esik az eső. Most sem volt ez másképp, de szerencsére előző hétvégén valamint tegnap és ma is, még a napot is láttuk
A sok szöveg után jöjjenek végre a képek. Talán még annyit hozzáfűznék, hogy nem vagyok szakember, csak egy lelkes hobbista. A végső polirozás még várat magára, de majd jövő hét végén :)
01.jpg (273.16 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
02.jpg (177.63 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
03.jpg (440.65 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
04.jpg (414.21 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
05.jpg (443.05 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
06.jpg (430.28 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
07.jpg (397.68 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
08.jpg (218.12 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
09.jpg (200.75 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
10.jpg (163.73 KiB) Megtekintve 3966 alkalommal
It's not enough to have talent, you also have to be Hungarian. Robert Capa (1913-1954)
A megjelenés dátuma a Live Aid előtti napra esett(1985.07.12), ezért már érthető, hogy miért nem mert bevállalni egyetlen számot sem a debütáló szóló albumáról.
Kizárólag befutott slágereket puffogtatott a The Police-tól, enyhén Jazz-es felfogásban, Branford Marsalis hathatós segítségével, valamint Phil Collins és a Dire Straits fellépésein közreműködött sikerrel.
Gondolom lehetett egy aprócska zabszem felszorulva arra a bizonyos helyre, hiszen nem tudhatta, hogyan fogadja a közönség a The Police ugrabugrája után az érettebb zenét játszó, magát alapjaiban újragondoló az igényes pop/jazz mezsgyéjén egyensúlyozó Sting-et.
Zenei értelemben olyan szinten rebootolta magát, hogy még a basszusgitárját is a szögre akasztotta egy időre és inkább mint gitáros lépett színpadra.
Amennyiben be meri vállalni és nem logikázik ezen annyit a Live Aid egy kiváló lehetőség lett volna az extraklasszis, ifjú titánokból álló Blue Turtles Band bemutatkozására.
Persze ennek volt egy akadálya, méghozzá maga Miles Davis a Jazz mindenható ura.
Ugyanis a Turtles Band basszusgitárosa nem más, mint Darryl Jones, aki Miles Davis Band-ben teljesített akkoriban szolgálatot.
Meg is kell kövessem magam ezen a ponton, ugyanis korábban azt írtam, hogy Miles, Philadelphiában lépett színpadra a Live Aid-en, de ez nem igaz, hiszen aznap Hágában játszott a Miles Davis Septet, természetesen Darryl Jones-al! Áldassék a youtube!
Miles Davis egyébként egyáltalán nem tartotta sokra Sting zenéjét és több alkalommal megjegyezte, hogy amit Darryl és Sting művel a Turtles Band-el az nem több, mint "bazári bohóckodás".
Valószínűsíthető, hogy Sting már az első album idején is brutálisan megfizette a kísérő zenészeit , így az akkor még pályakezdőnek számító Darryl Jones-nál sem volt kérdés, hogy rábólint a felkérésre.
További Miles Davis-Sting reláció, hogy az 1985-ös You're Under Arrest albumon Miles megkérte Sting-et, hogy ripakodjon Franciául az albumot indító One Phone Call-ban.
Kezdő Audiophilek egyik alap tétele a Brothers In Arms albumról a Money for Nothing c. szám, vagy ahogyan hívtuk egykor a második track...
Érdekesség, hogy a klipben az Első Emelet zenekar egyik videójából vannak bevágások, alátámasztandó a dalszövegben elhangzottakat.
Csatolmányok
LAID.jpg (143.87 KiB) Megtekintve 4504 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Nemrég új "kollégám" lett a zenehallgatásban egy ValhallA Sub-X hangfal kábel pár személyében.
Nem mai kábel, de nekem nagyon tetszik a hangja. Kellemes, tiszta, dinamikus és valósághű, részletgazdag.
"Más dolog ismerni az utat, és más dolog járni rajta." - Morpheus
Sokan megkerestek, hogy mi ez a szélcsend, miért nincs új „fejlesztés”, "mikor lesz új kábel"!?
Dolgozom új kábeleken, új alapanyagokkal de nem szeretnék már olyan hibába esni, mint a korábbi szériáknál...
Vagyis, hogy nagy mennyiségű verziószám keletkezett és ezt tetézve még kiegészültek mk verziókkal, mivel folyamatosan módosítgattam azokat.
Mindenre gondoltam akkor, csak arra nem, hogy egy sikeres típusnak, komoly utóélete van és visszaszámolás, esetleges javítás alkalmával nem árt ha az ember könnyedén be tudja azonosítani.
Másik dolog, hogy a jelenlegi kábelcsaládokkal tökéletesen elégedett vagyok és kizárólag akkor fogom frissíteni azokat, ha valamilyen áttörést érek el, ami valóban indokolttá teszi a verziószám, extrém esetben a generációváltást.
A fejlesztés, valóban fejlődés legyen ne pedig csak egy lépés egyik vagy másik irányba...!
Persze egy gyártó soha nem fogja azt sugalmazni, hogy az új, nem feltétlenül jobb, egyszerűen csak más, ezért ne költs rá haver, mert adott készüléknél, adott ízlés mellett az újabb, más karakterű(színezetű) kábel, akár rosszabb eredményt is produkálhat.
Tisztában vagyok vele, hogy az igény folyamatos az újabbnál újabb termékekre, hiszen a hifibogarat nem a jelenleg birtokolt készülék, kábel, hanem a jelen pillanatan elérhetetlen, még drágább a "na de majd akkor", darabok etetik.
Jártamban-keltemben mindig hallom a legkülönbözőbb rendszerek tulajdonosaitól, hogy hallgassam meg, nagyon jól szól a cucc, pedig még meg sincs a X cucc, vagy kábel. "No de majd akkor besz@..."!
Persze, majd ha megérkezik az X cucc akkor kb. egy óráig tart az éteri csoda, miután hozzászokik a gazda füle botja, utána jöhet az Y-ra, majd pedig a Z-re való ismételt vadászat, vágyakozás.
Pedig attól, hogy egy kábel nem a legfrissebb, aktuális „fejlesztés”, attól még lehet kiváló, nem avul el, nem lesz rosszabb!
Nagyon sokan használják ma is a 15-20esztendős kábeleimet, teljes megelégedéssel és ha netán gazdát cserél valamelyik, biztos vagyok benne, hogy a következő tulajokat még évtizedekig fogja szolgálni.
Azt is kérdeztétek, hogy miért nincsenek már gyártásban az olcsóbb szériák…?
Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogy rengeteg Cu, CuAg, Ag, AgPt kábel fellelhető az apróban, legtöbbször olyan árakon, hogy azokkal az összegekkel lehetetlen versenyre kelni új legyártású kábellel.
Némelyik darab olyan olcsón bukkan fel, hogy ma már a csatlakozókat és az előállításhoz szükséges segédanyagokat sem lehetne azon az áron beszerezni...
Szerintem nincs is szükség több darabra, mert a jelenleg közkézen futó darabszámok kiszolgálják az ezekre a típusú kábelekre mutatkozó felhasználói igényt.
Más!
Nemrégiben kiposztoltam valamelyik közösségi oldalon a hamarosan megjelenő, 750ezer USD vételárú Magico M9 modellt és a reakció a szokásos, epezacskóból fröcsögőket vonzotta leginkább...
Szerintem nagyon sokunk alapjaiban félreérti magát a High End Audio iparágat, világpiacot, jelenséget…
Itthon a hifis közbeszédben a leggyakoribb témák, hagyományosan a "megéri-e", "agyonveri-e" jellegű kérdéscunami köré csoportosulnak.
Természetesen ez nem más, mint háztáji téveszmékkel hizlalt, sejtésből gyártott, sajnálatosan minimál bérbe töltött, csípős jellegű készítmény!
Első körben talán illene konkretizálni, hogy mi is, ki is valójában a High End Audio gyártó, gyártmány, fogalom...
Manapság már minden kutyaütő DIY eszkabátor High End gyártónak vallja magát három értékesített deszkamodell után. A negyedik készüléktől pedig már egyenesen eredeztethető a „Giant Killer” státusz(Quo?).
High End Audio alatt a piacon évtizedek óta jelen lévő, kimagasló minőséget produkáló, méltán híres cégek termékeit értem!
Gondolok a Jeff Rowland, Kharma, Mark Levinson, Rockport Technologies, AYRE, MBL, ML, Avalon, Jadis, Focal JMlab és még egy maroknyi brand referencia termékére.
Az abszolút luxus termékek árazásának kritikája, nem más, mint a hold ugatása!
Első körben le kell szögezni, hogy a végfelhasználó számára a High End Audio nem a pénzügyileg megéri kategóriába tartozik.
Utazni is az élmény miatt utazik az ember, nem pedig azért, mert pénzügyileg annyira megérné...
A leggyakrabban elhangzó megfejtés az átlag hifista részéről, hogy mennyi koncertre el lehetne jutni ennyi pénzből amit a komolyabb készülékekre „elszór” az ember. Akkor meg minek a drága High End? Persze általában azoknak a hifistáknak az érvrendszerének alapja az élő koncert, akik egyáltalán nem is járnak!
Az élő koncert és egy Audio készüléket összehasonlítani badarság, mert mindkettő más célt szolgál, teljesen másféle igényt kielégítve!
Nem a hangminőség a kulcs egy hangosított koncertnél, hanem a pillanat varázsa, ahogyan születik a zene ott és akkor!
A zenészek interakcióba lépnek a közönséggel és képesek reagálni, átformálni, alakítani a pillanatot, megmosolyogtatni, hatni a jelenlévőkre.
Álljon itt egy általam mobiltelefonnal rögzített Candy Dulfer videó, amely még YouTube-on keresztül is képes hatást gyakorolni az akármilyen PC-s hangszóróitokon keresztül.
A koncerteken maga a hiba, mellényúlás is egy élmény az emberi oldal tökéletlenségnek is van egyféle varázsa.
Aki ezt nem érzi, nem tapasztalja annak hiába koptatom a billentyűzetet...
A High End Audio-nál leginkább azért fizetünk, hogy egy-két pillanatot megidézzen, előcsalogasson valamit ezekből a kellemes érzést keltő, rég elfeledett produkciókból a hallás segítsége által.
Másik megkérdőjelezhetetlen szerepe, hogy nagyon sok előadó már rég elhunyt, így csak a felvételeik képesek kapcsolódási pontként szolgálni.
A presztízs modelleket a gyártók tudatosan nem úgy árazzák, hogy mindenki számára elérhető legyen.
Mivel van egy olyan vásárlói réteg, amely kifejezetten ezeket a tárgyakat keresi, gyűjti, ezért az ilyen típusú termékek nem feltétlenül az értékesített példányszám vagy anyagi siker, sokkal inkább a cég világpiacon kivívott pozícióját, presztízsét igyekszik megerősíteni, bebetonozni.
A szemünk előtt a semmiből épült fel a Magico brand, alig húsz esztendő alatt vezető márkává!
Indított egy aprócska állványos dobozkával a Mini-vel, ami megalapozta a hírnevet, utána jöttek az egyre komolyabb, komplexebb, nagyobb modellek, sokkal több pénzért, előbb fából, utána fémből majd fém/karbon hibridek.
Az abszolút luxus, egyedi termékek nem nekünk készülnek és ezt jobb ha elfogadjuk minősítés nélkül.
Vannak olyan tehetős emberek,(Nem is kevesen!) akik nem, hogy a csúcs Magico-t de Alon Wolf-ot is meg tudnák vásárolni cégestül egyetlen perces bevételükből!
Akadnak olyanok, akiknek a jachtját a legdrágább Kharma rendszerrel szerelik és az utolsó tapétacsík is „custom made” és egyenesen a CEO, Charles van Oosterum dolgozik az installáláson a földön kúszva-mászva.
Jobb ha tudatosítjuk, hogy egyeseknek ez a mindennapok realitása és egy unalmas hétköznap reggel valósága!
Megéri azt a valag pénzt tehát a High End Audio?
Egy rég hallott előadás újraélése, még ha az egy némileg szerényebb minőségű, konzervált lenyomat is, megfizethetetlen!
Csatolmányok
ssdd.png (171 KiB) Megtekintve 4897 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Gyerekként, mikor még fel sem fogtam igazán a körülöttem zajló történéseket, már akkor sem éreztem magam komfortosan a kései Kádár-korszak puha diktatúrájában.
Úgy vélekedem, hogy ez a típusú, sokak által visszavágyott politikai berendezkedés gyakorlatilag ellopta a fiatalságomat!
El sem tudom képzelni, hogy ennek az aljas rendszernek a fénykorában mennyit kellett nélkülözni és milyen kilátástalan lehetett a másként gondolkodó, kitörni vágyó fiatalok élete.
Persze volt hideg virsli, meleg sör, Korda Gyuri, felvonulók kérték, Hofi Géza, Sas kabaré, R-Go, Sandokan, Ötvös Csöpi meg Dacia.. Háromszoros Hurrá!
Mindent összevetve, összehasonlíthatatlanul kevesebb lehetőségünk, mozgásterünk volt, egy a "rothadó kapitalizmusban" felnövekvő fiatalokhoz képest.
Minden kedves élményem valamilyen módon a nyugathoz, vagy nyugati illetőségű konzumer termék(ek)hez, játékhoz, mozifilmhez köthető...
Nem láttam értelmét, hogy miért jó nylon köpenyben, egyen bili frizurával meg kötelező váltócipőben úttörősködni, Lenin bácsit bálványozva.
A mai napig emlékszem szó szerint, hogyan is írta le Lenin-t a cári titkosrendőrség jelentése, viszont a 13 aradi vértanú közül nem mindet tudom felsorolni… Szégyen!
Természetesen agymosás ide vagy oda, mi csempészett quartzjátékkal játszottunk és A Jedi Visszatér rongyosra nézett képes könyvét bújtam, miközben megosztottam legjobb barátommal a féltve őrizgetett utolsó cikk piramisát a Toblerone csokimnak.
Jól emlékszem, ahogyan az osztályfőnököm szónokol, hogy a Donald rágógumi tönkreteszi a látást a Toblerone meg mérgező és hasmenést okoz.
Ovisként is folyton kérdezgettem, hogy miért kell két piros zászló és miért csak egy piros fehér zöldet szúrogatni a virágágyásba...???!
Legkedvesebb emlékeim a nyolc és tizenhat bites házi számítógépekhez(Home Computer) és a megváltásként beinduló műholdas csatornákhoz(Star Wars az összes, Knight Rider, Terminator, Rambo, RoboCop, Mad Max az egész VHS korszak, Sky Channel, MTV!) és nyugati autós és egyéb katalógushoz köthetőek.
Le sem tudom írni, hogy mennyire vágytam a 80-as évek elején C64-re vagy később egy Commodore Amiga 500-ra.
Persze az Amiga olyan elérhetetlen volt akkoriban a vasfüggöny innenső oldalán, hogy még vágyálomként is távolinak tűnt. (Alapára 1987-ben 700USD volt!)
Mindezek tetejébe COCOM listás termék volt, mert az A500-ban egy ballisztikus rakéta vezérlésére alkalmas, akkoriban meglehetősen modern dolognak számító 7.16MHz-en dobogó Motorola68000 mikroprocesszor dolgozott.
Egerben volt anno egy dollárbolt, ahol egy frekventált helyen elhelyezett, szépen kivilágított vitrinben lapult a C64 egy 1541-es floppy meghajtóval.
Nagyon ritkán fordult elő, hogy 5-10percet ne töltöttem volna el nyálcsorgatással…
Hiánypótlásként a szüleimtől kaptam egy a Sárisápi Új Élet Mgtsz-ben gyártott fallabda gépet ami olyan megbízhatatlanul működött, hogy minden fél óra játékra jutott egy óra szerelés…
Gyakorlatilag Sárisáp és Székesfehérvár(Videoton) voltak a Kádár éra szilícium-völgye.
Zenei tekintetben az egyik első meghatározó élményem a Magyar Televízió Live Aid(1985) közvetítése volt, amire tisztán emlékszem, hogy Baló György narrálta.
Fel is vettük videóra és nagyon nagy hatással volt rám az azóta ikonikussá vált Wembley stadion béli közel fél órás mini QUEEN koncert, amit 72000ember tombolt végig.
Persze volt ott Bowie, U2, Sting, Miles Davis, Madonna, Phil Collins, George Michael de nekem akkor a Queen mindenkit elhalványított… Nagyon távol álltam még attól, hogy megértsem, értékelni tudjam Bowie, Sting vagy Miles Davis művészetét.
Volt egy Grundig Video2000 szabványú videónk, ami igazi kuriózumnak számított, mivel a kazetta megfordítható volt benne, így mindkettő oldalra maximálisan 4-4óra anyag volt rögzíthető.
Később még össze is verekedtem a Queen miatt egy osztálytársammal, mert lebu..zta Freddie Mercury-t!
Persze igaza volt de én ezt akkor még nem tudhattam és olyan sértésnek tűnt aktuális személyes hősömmel szemben, ami azonnali retorzió után kiáltott…
Másik jelentős "koncertélményem" egy színzajosra másolt The Police koncert, ami szintén valamikor 86környékén jutott el hozzám egy TDK VHS kazettán.
Az egész technikai analfabéta rokonság azon dolgozott egy hónapig, hogyan lehetne ezt a VHS kazettát Ákoskának a Video2000 rendszerre átmásolni.
Ma már tudom, hogy ez a konkrét koncert a The Police Synchronicity turné, atlantai állomása volt.
Később Trash Metál rajongó lettem(Metallica, Megadeth, Testament, Slayer, Sepu, stb.) de csupán azért mert tetszett és nem azért, hogy valamiféle klikkbe szerettem volna tartozni. Itt faluhelyen kb. én voltam az egyetlen metálos, meg még pár kiázott fogú Pokolgép rajongó alkesz...
Valahogy velem nem mert kötekedni senki, mert egy magamnak való csendes, kiismerhetetlen gyerek hírében álltam.
Sok évvel később osztálytalálkozón adták a tudtomra, fiuk-lányok vegyesen, hogy féltek, tartottak tőlem, mert elég "érdekesen reagáltam le bizonyos dolgokat"(Lásd a Mercury sértegetését korábban.) és a megfelelő fizikai erőm is rendelkezésre állt az érdekérvényesítéséhez.
Volt egy szép emlékű, rajongásig szeretett HiFi Magazinunk is…
Érdekes dolog volt, hiszen úgy próbáltak audió kultúrát teremteni, hogy készülékek nem, vagy nagyon korlátozottan álltak rendelkezésre és ez egészen a rendszerváltásig így is maradt.
Hatalmas köszönet Darvaséknak, hogy kitartottak és képesek voltak ebben a kicsinyes, káderkommunista, beltenyész rendszerben, értéket teremtve működni.
Igazából engem a szinte irodalmi minőségű, fenkölt írások fogtak meg elsősorban, hiszen a leírtak a gyakorlatban alkalmazhatatlanok voltak, mivel semmit sem lehetett beszerezni a hazai hulladékokon kívül. Szerintem Ők sem igazán voltak tisztában semmivel, mivel teljesen ismeretlen, szűz területen jártak.
Persze később lett Heybrook HB1, Videoton Preludium, NAD, Cyrus és a többi filléres angol cucc de ez már masszívan a 90-es évek meséje…
Mint ha csak magamat hallottam volna!:) a szambol illetve az emlekeimbol vetted ki ezeket a sorokat!
A Tears for Fears nekem is nagy kedvencem es bizony kituno szamokat keszitettek ezeket anno en is agyon hallgattam (meg most is sokat hallgatom..) emlekszem gyerekkoromban ott alltam a panelakasunk konyhajaban egy szeken allva mert hogy a radios magnonk akkor meg a huto tetejen volt es csak igy tudttam elerni! Nagy izgalommal vartam a poptarisznya B,Toth Laci musorat ,hogy az aktualis kedvencekre vadaszva az ujjammal lenyomjam azt a bizonyos felvevo gombot. Aztan ahogy sikerult a felvetel ugy puffant is; vagy az eleje vagy a vege hianyzott a felvetelrol( gondolom ezzel nem vagyok egyedul..?) Nagy kar ,hogy mar nincsennek meg ezek a kazettak!:(
Viszont itt van nekunk ez a vilag mert igy sikerul visszarepulnom egy kicsit az emlekeimben..good memories.
Szóval ezen a helyen senki nem lesz megkövezve, kiközösítve, akinek Prince, Duran-Duran, U2 vagy A-HA lemez forog a CD lejátszóban...
Végre egy menedékhely. Annó a 80-as években általános iskolásként ha valaki a tornasor végén állt, muszáj volt valamely zenei irányzat mellett állást foglalni. Így nem verte el mindenki. Odacsapódtam hát a "rokkerekhez", noha szerettem a jóféle popmuzsikákat is. Ehhez "unifomizálni" kellett magam. A kötelező viselet a darázsnadrág, magasszárú Puma, fekete műbőrdzseki piramis szegecsekkel, felvarrókkal. Elvárás volt a "depesesek" és "pecsoposok" megvetése, konfliktusok generálása. Mivel ezen a téren nem voltam túl aktív(tornasor vége testalkat), illetve többször megdőltem, hogy popzenét is hallgatok, rámjárt a rúd. Rendszeresen elvertek gumikarddal.
Amikor betöltöttem a 10 éves koromat felcsillant a szerencse, a szülők vásároltak a nappaliba egy RFT Compact 1100-at.rft.jpg
Így átmenetileg levegőhöz jutottam, amíg ők nem értek haza a munkahelyükről, szabadon garázdálkodhattam. A szomszédok panasza hamar véget vetett ennek az időszaknak is. Fél év elteltével édesanyám, engedve a folyamatos nyomásnak vásárolt nekem a bécsi Metro áruházban egy hordozható háromkazettás(!) Tensai magnót beépített TV-vel(!), kivehető walkman-nel(!)
tensai.jpg
Ezzel a szerkenytyűvel egy csapásra király lettem a környéken, özönlöttek a zarándokok, hogy megcsodálják. Egy darabig nem kellett félnem a veréstől. Az igazi előnye azonban az volt, hogy vasárnap délutánonként be tudtam vele zárkózni a fürdőszobába, és amíg Playmobil katonákkal játszottam a fürdőkádban, addig bömbölt a poptarisznya "bétóttal".
11 éves koromra már megkaptam az első szobai rendszeremet Videoton rádióerősítővel, Technics Deck-kel és Orion HS280-as dobozokkal. Ha nem hallgattam volna gyerekkorban annyi popzenét, valószínű ma nem hallgatnék komolyzenét sem. Ha nem kaptam volna a szülőktől készülékeket(és tengernyi türelmet), ma elég lenne a telefon is. Szerintem...
Szóval ezen a helyen senki nem lesz megkövezve, kiközösítve, akinek Prince, Duran-Duran, U2 vagy A-HA lemez forog a CD lejátszóban...
Végre egy menedékhely. Annó a 80-as években általános iskolásként ha valaki a tornasor végén állt, muszáj volt valamely zenei irányzat mellett állást foglalni. Így nem verte el mindenki. Odacsapódtam hát a "rokkerekhez", noha szerettem a jóféle popmuzsikákat is. Ehhez "unifomizálni" kellett magam. A kötelező viselet a darázsnadrág, magasszárú Puma, fekete műbőrdzseki piramis szegecsekkel, felvarrókkal. Elvárás volt a "depesesek" és "pecsoposok" megvetése, konfliktusok generálása. Mivel ezen a téren nem voltam túl aktív(tornasor vége testalkat), illetve többször megdőltem, hogy popzenét is hallgatok, rámjárt a rúd. Rendszeresen elvertek gumikarddal.
Amikor betöltöttem a 10 éves koromat felcsillant a szerencse, a szülők vásároltak a nappaliba egy RFT Compact 1100-at.
rft.jpg (40.73 KiB) Megtekintve 5179 alkalommal
Így átmenetileg levegőhöz jutottam, amíg ők nem értek haza a munkahelyükről, szabadon garázdálkodhattam. A szomszédok panasza hamar véget vetett ennek az időszaknak is. Fél év elteltével édesanyám, engedve a folyamatos nyomásnak vásárolt nekem a bécsi Metro áruházban egy hordozható háromkazettás(!) Tensai magnót beépített TV-vel(!), kivehető walkman-nel(!)
tensai.jpg (26.72 KiB) Megtekintve 5179 alkalommal
Ezzel a szerkenytyűvel egy csapásra király lettem a környéken, özönlöttek a zarándokok, hogy megcsodálják. Egy darabig nem kellett félnem a veréstől. Az igazi előnye azonban az volt, hogy vasárnap délutánonként be tudtam vele zárkózni a fürdőszobába, és amíg Playmobil katonákkal játszottam a fürdőkádban, addig bömbölt a poptarisznya "bétóttal".
11 éves koromra már megkaptam az első szobai rendszeremet Videoton rádióerősítővel, Technics Deck-kel és Orion HS280-as dobozokkal. Ha nem hallgattam volna gyerekkorban annyi popzenét, valószínű ma nem hallgatnék komolyzenét sem. Ha nem kaptam volna a szülőktől készülékeket(és tengernyi türelmet), ma elég lenne a telefon is. Szerintem...
Aki rendszeres olvasóm az már megszokhatta, hogy igen széles skálán mozog a zenei ízlésem...
Ahogyan High End Audió tekintetében, úgy zenei téren sem vagyok egy szemellenzős figura.
Ugyanis, minden zenei stílusban munkálkodnak olyan emberek, amelyek képesek értéket, minőséget létrehozni és vallom, hogy nem csak a klasszikus - jazz - world, Szentháromság az üdvözítő.
Szóval ezen a helyen senki nem lesz megkövezve, kiközösítve, akinek Prince, Duran-Duran, U2 vagy A-HA lemez forog a CD lejátszóban...
Mivel elkötelezett híve vagyok az igényes pop/rock zenéknek (IS!), szeretném néhány gondolatomat leírni a Tears for Fears nevezetű, néha langyos pop, máskor igényes rock-ot játszó formációról, hátha kedvet kaptok a páros életművéhez.
A Tears for Fears-t(későbbiekben TFF) valamikor a kilencvenes évek elején azonosítottam, előtte a rádióban persze hallottam már a slágereiket de nem tudtam arcokat, előadókat társítani a hallott dallamokhoz.
A Tears for Fears alapjaiban egy iskolai zenekarként indult, amelyet két barát alapított.
Nevezetesen, Roland Orzabal és Curt Smith, méghozzá tették mindezt a nyolcvanas évek elején a javában dúló szintipop és lehetetlen hajak korában, amelyet az első lemez totálisan a második pedig nyomokban konzervált.
Első lemezük az 1983-as The Hurting, mai füllel talán kicsit nyersnek, primitívnek, kevésnek hat, de ne feledjük, hogy egy mindenféle (élet)tapasztalat nélküli, iskolapadból a rivaldafénybe lépő, tini banda debütáló albumáról beszélünk.
Már itt is akadnak azért bőven olyan szerzemények, amelyek kiemelkednek az akkori, agyonjátszott rádiós masszából: Mad World, Pale Shelter, Change.
Második albumuk az 1985-ben megjelent Songs from the Big Chair(1985) már hatalmas sikert arat és a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott TFF lemez.
A siker nem véletlen, mert egy nagyon jól megírt, minden kontinensen erősen promótált albumról van szó.
Nem mondanám, hogy Roland Orzabal akkora gitárvirtuóz, mint amilyen énekes, de minden szóló ott ,úgy és olyan hosszúságban szólal meg, ahogy annak kell.
A vitathatatlan slágerek(Shout, Everybody Wants to Rule the World, Head Over Heels, Mother's Talk) mellett olyan számok is helyet kaptak a lemezen, mint személyes kedvenceim a Jazz-be hajló The Working Hour a lebegős I Believe és a lemez hangvételéhez képest meglepően progresszív Broken.
Nem fogom belinkelgetni a korong legnagyobb slágereit, mert azt mindenki ismeri, helyette inkább a kedvencek.:
Harmadik lemezük a The Seeds of Love nem hoz olyan osztatlan sikert, mint a Big Chair, viszont hangzás, hangszerelés és minden egyéb értelemben egy sokkal érettebb, kimunkáltabb, komolyabb album és olyan nagyságok közreműködnek rajta, mint Phil Collins(dob), Oleta Adams(ének/zongora), Pino Palladino(basszus).
Itt is sorjáznak a kiváló slágerek: Woman In Chains, Showing The Seeds Of Love, Advice The Young At Heart.
Oleta Adams fantasztikus énekhang, telitalálat volt a szerepeltetése! Tökéletesen harmonizál Orzabal hangjával és bizonyos tételeket egy az egyben átengedtek Adams-nek, aki nem mellékesen képzett zongorista és ezt a képességét az egész lemezen kamatoztatja.
Minden tekintetben ez a lemez az Orzabal-Smith páros csúcsteljesítménye amelyet később már nem is sikerül megugrani.
Roland-nak még marad ideje, Oleta, sorban harmadik, Circle of One(1990) szólólemezén is közreműködni a Rhythm of Life c. dalban.
A The Seeds of Love lemez megjelenését követő koncertturné után kiadnak még egy Greatest Hits lemezt, Tears Roll Dawn címmel 92-ben, ami után elválnak Curt Smith és Roland Orzabal útjai. (Ekkor még nem lehetett tudni, hogy nem végleg.)
A lemez egyetlen új dala a Laid So Low(Tears Roll Down) már igazi egyszemélyes Roland Orzabal szóló projekt, ami továbbra is TFF név alatt fut.
Igazából az egész eddigi írás a TFF-ről mindössze felvezetése annak, hogy én inkább a Roland Orzabal korai szóló munkásságát szeretem jobban, mint a Curt-Orzabal éra TFF lemezeit.
Erről majd a folytatásban bővebben...
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Egy AgPt-RXF(ezüst/platina) tápkábelt sikerült a turkálóból megszerezzek, és úgy gondolom örökre a rendszerem része fog maradni. Az első pár nap tapasztalata alapján nagyon örülök az eredménynek, amit a hangzásban hozott.
A hang javulását nehezen fogalmazom meg, de majd arra is kísérletet teszek. Esetleg érdekes az lehet, hogyan döntöttem a ValhallA AgPt-RXF mellett, hiszen a kábelekre költött összeg nekem mindig egy kicsit zsákbamacska. Akkora a választék, sok gyártó, sok modell, sok árkategória, hogy normál halandónak nincs is esélye végigpróbálni magánál mi az ami neki még megéri.
Story: A rendszerem az aláírásomban. Már korábbi készülékeknél is minőségibbre cseréltem a tápkábeleket és az elosztó is egy olyan darab ami a tulajdonságaival a hangminőség érdekében lett a rendszerbe illesztve. A rendszer sok évig megelégedésemre zenélt az Oppo/Onkyo/Triangle összeállításben, de úgy gondoltam sztereóban komoly fejlődést hozhat egy sztereó erősítő vagy végfok. Sok keresgélés után a Marantz PM-KI Ruby egyik utolsó darabját szereztem be, ami többcsatornás hangnál a frontok végfoka, de sztereó zenehallgatáskor közvetlenül az Oppoból kapja az analóg jelet. A Marantz rendszerbe illesztéskor meg kellett szüntessem a kettős erősítést, de így is sokat javult a hang. Azon gondolkoztam ezután, hogy a Marantz gyári kábele is elég vastag, meg a Furutech elosztóból kapja a 220-at, kell-e itt beavatkozni? A többi készülékem mind kapott korábban használt/akciós ajánlatokról 50-60e Ft értékű tápkábelt, így ez a Marantz erősítőnek is jár gondoltam.
Milyen tápkábelt válasszak? Használt az AVX Forumról egyértelműen költséghatékonyabb. Néhány hét böngészés az ajánlatok között, amikor valaki hirdetett egy AgPt-RXF tápkábelt. Az erősítő értékének 10-15%-át gondoltam beruházni a tápkábelbe így a keretbe passzolt, de nem tudtam semmit róla. Ekkor találtam ValhallA világa részre. Mire végig olvastam a keresett tápkábel típusokról a vonatkozó részeket el is határoztam, hogy ilyen kell nekem. Persze addigra lemaradtam hirdetett példányról. Akkor most költsek többet egy márkázott dobozos valami másra? Nem jött szembe olyasmi, ami addigra elképzelt Ag alapú eredményt ígérte volna. Szerencsémre a turkálóban felbukkant újra pont az, amit szerettem volna: AgPt-RXF(ezüst/platina) tápkábel. Lecsaptam az egyik darabra.
Pár nap várakozás, majd az új jövevény leváltotta a gyári kábelt.
OMG ez, 150 cm, tényleg ennyit számít? A hangzás javulása mintha akkora lenne, mint amikor az Onkyo helyett a Marantz kezdte hajtani a Triangle Lyrr frontokat. Csak most ez hozzáadódott a korábbi javuláshoz. Nehéz elhinni milyen és mekkora hatást hozott. Dinamikusabb, tisztább, nagyobb tér. Fő műsoridőben csak zenét kezdtem hallgatni újra.
Persze új kérdések formálódtak ismét: Létezik "megfizethető" (nekem) AgPt anyagú RCA IC ami ilyen tisztán hallható előrelépést hozna OFC aranyozott réz IC-im helyett? Az Oppo és az Onkyo is AgPt-RXF(ezüst/platina) tápkábelt kellene kapjon/érdemelne? A hangfalkábelemet, ami Fapaci Luxor arany/réz vezetékei, is túlteljesítené egy AgPt vezeték? Ákos Aura, Auróra meg Ribbon modelljei az AgPt-RXF-et is képesek túllépni a megfelelő rendszerben? (a mostani tapasztalatom szerint biztos)
Annó a 80-as években általános iskolásként ha valaki a tornasor végén állt, muszáj volt valamely zenei irányzat mellett állást foglalni. Így nem verte el mindenki.
