A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
A kedvenc lemezeim a Pat Metheny Group-tól a Pedro Aznar érában születtek, vagyis a méltán Grammy nyertes First Circle és a Letter from Home korongok.
Egyébiránt a multiinstrumelista zseni, legalább akkora kedvencem, mint a mára zenei félisten státuszban leledző Metheny.
Pedro csodálatos hangi adottságokkal rendelkezik és mellette mindenen is képes, professzionális szinten játszani! :)
Az utánozhatatlan Richard Bona is fantasztikus énekhang és egyben instant zenei géniusz.
Ugyanis Bona örökölte Aznar szerepét a zenekarban, hozzám mégis sokkal inkább Pedro játéka, hangja, intellektusa áll közelebb.
A “Más Allá”, illetve a “"Dream of the Return" c. tételeket közösen jegyzik a mesterrel a Vidala-t pedig maga írta a Letter from Home lemezre.
A hányatott sorsú, csodálatos hangú Mercedes Sosa-val előadott Caja de Musica c. dal pedig hosszú évek óta segítségemre van a kábelek tesztelésében, fejlesztésben, lelki megtisztulásban.
Talán Sosa-ról is írok majd egy hosszabb lélegzetvételű szösszenetet ha kevesebb munkám lesz... https://hu.wikipedia.org/wiki/Mercedes_Sosa
Pat Metheny!
Isten éltessen mester! Engedd meg, hogy elmondjam, hogy egyedi, egyszeri, megismételhetetlen és utánozhatatlan a stílusod. Asszem Ákossal már beszéltük, te se e Föld szülöttje vagy. Köszöntelek a sok közül az egyik kedvencemmel tőled! https://youtu.be/PMVnJWdHA50
"Az orgona egy könnyű hangszer: a megfelelő billentyűt a megfelelő időben kell lenyomni,és a hangszer magától játszik." /Bach/
Isten Éltesse Sokáig Jack DeJohnette. 78 éves lett a legendás dobos. Sok nagy névvel játszott együtt pl:Keith Jarrett, Sonny Rollins, Alice Coltrane, Charles Lloyd, Herbie Hancock...
Ha belefér egy kis borulás... :)
Van egy zenei rajongás terén hozzám hasonlósan kezelésre szoruló cimbim, akivel tapasztaltuk, hogy azért DeJohnette tényleg nem kevés albumon dobol. Eljutottunk odáig, hogy tulajdonképpen minden zenei albumon ő dobol, csak ugye mindenhova nem írhatják az ő nevét, ezért írnak másokat!
Aztán ugye jött a másik véglet. Aki az utóbbi 10-15 évben követi valamennyire a mai "sláger" zenét, belefuthatott már Pitbullba. Ő az a, nem tudom, DJ, előadó, producer, akármi, akivel mindenki is, majd minden mai "sztár" "dolgozott már" vagy dolgozni szeretne (jelentsen ez akármit is :) ). Tehát cimbimmel eljutottunk oda, hogy Pitbull mindenkivel játszott már. A bibi ott van, ha minden albumon DeJonette dobol, és Pitbull mindenkivel játszott, akkor mi történne, ha ők együtt dolgoznának? Vagy minden albumon együtt is dolgoztak? Apokalipszis?
Maradva a dobos úrnál, nagyon kellemes anyag Anouar Brahem - Blue Maqams albuma, ahol szintén Jack DeJohnette dobol! https://www.youtube.com/watch?v=M4Kh985eJGU
"Az orgona egy könnyű hangszer: a megfelelő billentyűt a megfelelő időben kell lenyomni,és a hangszer magától játszik." /Bach/
Szia Arthur! A hangról is szívesen olvasnánk néhányan egy kis rövid beszámolót. Ha nem Valhalla mester topikjában, akkor a hangsugárzók "Usher" topikban. Köszönettel L.A
Isten Éltesse Sokáig Jack DeJohnette. 78 éves lett a legendás dobos. Sok nagy névvel játszott együtt pl:Keith Jarrett, Sonny Rollins, Alice Coltrane, Charles Lloyd, Herbie Hancock...
Csatolmányok
A7707278-4D06-4A10-9E85-FA35D1917177.jpeg (49.24 KiB) Megtekintve 3514 alkalommal
98D16C1B-8F73-4043-9CC1-9EAB561155C2.jpeg (8.85 MiB) Megtekintve 3514 alkalommal
5D62D706-D784-4B64-A73F-F7374BE505D9.jpeg (348.87 KiB) Megtekintve 3514 alkalommal
A betervezett fejlesztések egy része megvalósult, újabb ValhallA kábellel bővült a hifi-m. A digitális vonalon és az elő- végerősítő között már nagyon jól szereplő Aura és Draco kábelek mellé érkezett a dac és az előfok közé az Aura V2/3 rca összekötő kábel.
Minden szempontból beleillik abba képbe, ami az Ákos kábeleire jellemző.
Eszköztelenül, saját karakterrel nem rendelkezve behízelgi magát a gyanútlan zenehallgató szívébe. Mind ezt úgy teszi, hogy függőséget okoz. Hosszú távon sem fáraszt, a zenét és az érzelmeket hűen közvetíti.
Egyik percben hatalmas adrenalin bombát zúdít rám, lábaim a ritmust verik, vagy éppen elandalít.
Egy-egy zenemű után elégedetten csettintek.
Ez az elismerés nem csak a muzsikának szól!
Újabb nagy GRATULA a készítöjének !
L.
Csatolmányok
P_20200805_200416_1.jpg (2.4 MiB) Megtekintve 3391 alkalommal
CD futómű: Jadis JD2
DAC: Pro-Ject Dac Box RS2
Digitális futómű: Lumin U2 Mini + PD Creative PSU
Deck: Nakamichi LX5
Erősítő: HoriTon AN SE 300B
Hangfal: Audio Note E/LX Hemp kit
Kábelek: HiDiamond D8; AQ Thunder; Nordost H2; ValhallA Aura, Aurora
Elosztó: Fisch Audiotechnik Reference Line
Ez év szeptember 22-én mutatja be a japán Excel Sound Corporation az új csúcs hangszedőjét, a Hana Umami-Red MC hangszedőt. Az S és M hangszedőkkel meglepően jó eredményeket prudukáló cég zászlóshajója kb. 4000 USD körül lesz, ami kb. négy és háromszoros áremelkedést jelent az Sés M családokhoz képest. Kategóriájában a Hana M L hozott nagyon jó eredményeket, meglátjuk mit tartogat a jövő az új jövevénynek, van egy olyan érzésem, hogy sokat fogunk olvasni róla ( már akit érdekel a téma ).
Bővebben: https://parttimeaudiophile.com/2020/08/ ... qrz5nPV5-A
Csatolmányok
Hana-UR-Headshell-Vinyl.jpg (81.47 KiB) Megtekintve 3514 alkalommal
"Az orgona egy könnyű hangszer: a megfelelő billentyűt a megfelelő időben kell lenyomni,és a hangszer magától játszik." /Bach/
Nálam vendégeskedett több hónapig Ákos jóvoltából egy Draco Reference 2 XLR és egy Draco HC hálózati kábelei. Egy nagy felbontású végtelenül sima és zenei hang jellemezte a kábeleket. Nekem az XLR egy picivel jobban tetszett. A rendszer amivel bejárattam és hallgattam őket a következő volt: Rega ISIS cd, Flow One Amplifier, Franco Serblin Ktema hangsugárzó néha Soltanus Acoustic Virtuoso MKII. Gratulálok a gyártónak!! Köszönöm a lehetőséget!
Egy, talán nem rendhagyó bejegyzéssel bővíteném ValhallA Világát, mely egy kis házi projekt keretén belül született.
Kalandom a jegyszedővel, avagy a "Nagy" Usher projekt.
A történet pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor Ákos-tól tanácsot kértem hangszóró ügyben. Mint mindig, akkor is roppant segítőkész volt és kaptam is jópár gyártó jobbnál jobb termékének nevét, melyekről korábban még sosem hallottam :) Ez nem is volt meglepő, hiszen kb. 4 évvel ezelőtt kezdtem el újra a rendszerem építését, 20 év kihagyás után.
Itt a fórumon is volt szó a különbüző hangszórókról és pont Ákos írt egy bejegyzést, hogy az Usher hangszórói már Diamond DMD meghajtóval is megvásárolhatóak/upgradelhetőek. Meg is néztem az árát és itt bizony egy BE-10 típusért 15e font-ot kellett volna fizetni. Így maradt a használt piac, ami viszont eléggé kiszámíthatalan, hogy mikor bukkan föl egy, ami jó is lenne...a pénztárcámnak :)
Tavaly ősszel végre találtam egy BE-10-es párt, amit már upgradeltek Diamond DMD-re. Fölvettem a kapcsolatot a céggel és kértem egy demot. Mondták, hogy 3 üzletük is van és ahol a hangszórók vannak, ott nincs lehetőség meghallgatásra, de nagyon szívesen elhozzák nekem házhoz. Ez meg is történt, majd 2 hónapra itt is hagyták őket, ne de ne szaladjunk előre
A "szerelem" első látásra (majd hallásra) megtörtént, már a látványuk is pozitív sokkot okozott, főleg a Martin Logan Motion 40 hangszórók mellett. Az áruk kevesebb mint 1/3-a volt az új árának. Ez túl szép ugye? Volt azért némi kompromisszum. Az egyik hangszóró teljesen más színű volt, azaz ezek biztoasan nem a gyári pár - a cég, ahonnan jöttek, azt mondta, hogy az egyik színét kisütőtte a nap... Továbbá hiányoztak a talpát rögzítő csavarok és a gyári tüskék is. Ez utóbbiakat elég egyszerű orvosolni, szóval ezek miatt nem aggódtam. Szerencsére a hangjukból nem lehetett arra következtetni, hogy ezek nem egy pár, zeneileg tökéletesek voltak. Írtam a cégnek, hogy nagyon tetszik amit hallok, de vannak itt azért a fent említett problémák. Kettő hónapig - nem vicc, tényleg így volt - semmilyen válasz nem jött tőlük, majd írták, hogy oké tegyek ajánlatot. Tettem. Beszámíttattam a Martin Logen-eneket és a végén megalkudtunk egy árban.
Eme kis bevezető után jöjjön tehát maga a projekt. Már akkor elterveztem, hogy valahogyan egyformára "varázsolom" őket. Gondoltam fólizásra, festésre - mindkét esetben van barátom odahaza akik megcsinálták volna, de a hazajuttatás nagyon költséges. Kíváncsiságképpen itt megkerestem hangszerkészítő-restaurátort, de az még drágább lett volna. Maradt tehát a csináld magad :)
A dobozok mozgatása elég macerás volt, mivel 92kg darabja és a csiszoláshoz ugye mindenképpen ki kellett vinnem a házból és mivel műhelyem az nincs, maradt az udvar. Anglia ugye híres arról, hogy sokat esik az eső. Most sem volt ez másképp, de szerencsére előző hétvégén valamint tegnap és ma is, még a napot is láttuk
A sok szöveg után jöjjenek végre a képek. Talán még annyit hozzáfűznék, hogy nem vagyok szakember, csak egy lelkes hobbista. A végső polirozás még várat magára, de majd jövő hét végén :)
01.jpg (273.16 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
02.jpg (177.63 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
03.jpg (440.65 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
04.jpg (414.21 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
05.jpg (443.05 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
06.jpg (430.28 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
07.jpg (397.68 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
08.jpg (218.12 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
09.jpg (200.75 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
10.jpg (163.73 KiB) Megtekintve 4008 alkalommal
It's not enough to have talent, you also have to be Hungarian. Robert Capa (1913-1954)
A megjelenés dátuma a Live Aid előtti napra esett(1985.07.12), ezért már érthető, hogy miért nem mert bevállalni egyetlen számot sem a debütáló szóló albumáról.
Kizárólag befutott slágereket puffogtatott a The Police-tól, enyhén Jazz-es felfogásban, Branford Marsalis hathatós segítségével, valamint Phil Collins és a Dire Straits fellépésein közreműködött sikerrel.
Gondolom lehetett egy aprócska zabszem felszorulva arra a bizonyos helyre, hiszen nem tudhatta, hogyan fogadja a közönség a The Police ugrabugrája után az érettebb zenét játszó, magát alapjaiban újragondoló az igényes pop/jazz mezsgyéjén egyensúlyozó Sting-et.
Zenei értelemben olyan szinten rebootolta magát, hogy még a basszusgitárját is a szögre akasztotta egy időre és inkább mint gitáros lépett színpadra.
Amennyiben be meri vállalni és nem logikázik ezen annyit a Live Aid egy kiváló lehetőség lett volna az extraklasszis, ifjú titánokból álló Blue Turtles Band bemutatkozására.
Persze ennek volt egy akadálya, méghozzá maga Miles Davis a Jazz mindenható ura.
Ugyanis a Turtles Band basszusgitárosa nem más, mint Darryl Jones, aki Miles Davis Band-ben teljesített akkoriban szolgálatot.
Meg is kell kövessem magam ezen a ponton, ugyanis korábban azt írtam, hogy Miles, Philadelphiában lépett színpadra a Live Aid-en, de ez nem igaz, hiszen aznap Hágában játszott a Miles Davis Septet, természetesen Darryl Jones-al! Áldassék a youtube!
Miles Davis egyébként egyáltalán nem tartotta sokra Sting zenéjét és több alkalommal megjegyezte, hogy amit Darryl és Sting művel a Turtles Band-el az nem több, mint "bazári bohóckodás".
Valószínűsíthető, hogy Sting már az első album idején is brutálisan megfizette a kísérő zenészeit , így az akkor még pályakezdőnek számító Darryl Jones-nál sem volt kérdés, hogy rábólint a felkérésre.
További Miles Davis-Sting reláció, hogy az 1985-ös You're Under Arrest albumon Miles megkérte Sting-et, hogy ripakodjon Franciául az albumot indító One Phone Call-ban.
Kezdő Audiophilek egyik alap tétele a Brothers In Arms albumról a Money for Nothing c. szám, vagy ahogyan hívtuk egykor a második track...
Érdekesség, hogy a klipben az Első Emelet zenekar egyik videójából vannak bevágások, alátámasztandó a dalszövegben elhangzottakat.
Csatolmányok
LAID.jpg (143.87 KiB) Megtekintve 4546 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Nemrég új "kollégám" lett a zenehallgatásban egy ValhallA Sub-X hangfal kábel pár személyében.
Nem mai kábel, de nekem nagyon tetszik a hangja. Kellemes, tiszta, dinamikus és valósághű, részletgazdag.
"Más dolog ismerni az utat, és más dolog járni rajta." - Morpheus
Sokan megkerestek, hogy mi ez a szélcsend, miért nincs új „fejlesztés”, "mikor lesz új kábel"!?
Dolgozom új kábeleken, új alapanyagokkal de nem szeretnék már olyan hibába esni, mint a korábbi szériáknál...
Vagyis, hogy nagy mennyiségű verziószám keletkezett és ezt tetézve még kiegészültek mk verziókkal, mivel folyamatosan módosítgattam azokat.
Mindenre gondoltam akkor, csak arra nem, hogy egy sikeres típusnak, komoly utóélete van és visszaszámolás, esetleges javítás alkalmával nem árt ha az ember könnyedén be tudja azonosítani.
Másik dolog, hogy a jelenlegi kábelcsaládokkal tökéletesen elégedett vagyok és kizárólag akkor fogom frissíteni azokat, ha valamilyen áttörést érek el, ami valóban indokolttá teszi a verziószám, extrém esetben a generációváltást.
A fejlesztés, valóban fejlődés legyen ne pedig csak egy lépés egyik vagy másik irányba...!
Persze egy gyártó soha nem fogja azt sugalmazni, hogy az új, nem feltétlenül jobb, egyszerűen csak más, ezért ne költs rá haver, mert adott készüléknél, adott ízlés mellett az újabb, más karakterű(színezetű) kábel, akár rosszabb eredményt is produkálhat.
Tisztában vagyok vele, hogy az igény folyamatos az újabbnál újabb termékekre, hiszen a hifibogarat nem a jelenleg birtokolt készülék, kábel, hanem a jelen pillanatan elérhetetlen, még drágább a "na de majd akkor", darabok etetik.
Jártamban-keltemben mindig hallom a legkülönbözőbb rendszerek tulajdonosaitól, hogy hallgassam meg, nagyon jól szól a cucc, pedig még meg sincs a X cucc, vagy kábel. "No de majd akkor besz@..."!
Persze, majd ha megérkezik az X cucc akkor kb. egy óráig tart az éteri csoda, miután hozzászokik a gazda füle botja, utána jöhet az Y-ra, majd pedig a Z-re való ismételt vadászat, vágyakozás.
Pedig attól, hogy egy kábel nem a legfrissebb, aktuális „fejlesztés”, attól még lehet kiváló, nem avul el, nem lesz rosszabb!
Nagyon sokan használják ma is a 15-20esztendős kábeleimet, teljes megelégedéssel és ha netán gazdát cserél valamelyik, biztos vagyok benne, hogy a következő tulajokat még évtizedekig fogja szolgálni.
Azt is kérdeztétek, hogy miért nincsenek már gyártásban az olcsóbb szériák…?
Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogy rengeteg Cu, CuAg, Ag, AgPt kábel fellelhető az apróban, legtöbbször olyan árakon, hogy azokkal az összegekkel lehetetlen versenyre kelni új legyártású kábellel.
Némelyik darab olyan olcsón bukkan fel, hogy ma már a csatlakozókat és az előállításhoz szükséges segédanyagokat sem lehetne azon az áron beszerezni...
Szerintem nincs is szükség több darabra, mert a jelenleg közkézen futó darabszámok kiszolgálják az ezekre a típusú kábelekre mutatkozó felhasználói igényt.
Más!
Nemrégiben kiposztoltam valamelyik közösségi oldalon a hamarosan megjelenő, 750ezer USD vételárú Magico M9 modellt és a reakció a szokásos, epezacskóból fröcsögőket vonzotta leginkább...
Szerintem nagyon sokunk alapjaiban félreérti magát a High End Audio iparágat, világpiacot, jelenséget…
Itthon a hifis közbeszédben a leggyakoribb témák, hagyományosan a "megéri-e", "agyonveri-e" jellegű kérdéscunami köré csoportosulnak.
Természetesen ez nem más, mint háztáji téveszmékkel hizlalt, sejtésből gyártott, sajnálatosan minimál bérbe töltött, csípős jellegű készítmény!
Első körben talán illene konkretizálni, hogy mi is, ki is valójában a High End Audio gyártó, gyártmány, fogalom...
Manapság már minden kutyaütő DIY eszkabátor High End gyártónak vallja magát három értékesített deszkamodell után. A negyedik készüléktől pedig már egyenesen eredeztethető a „Giant Killer” státusz(Quo?).
High End Audio alatt a piacon évtizedek óta jelen lévő, kimagasló minőséget produkáló, méltán híres cégek termékeit értem!
Gondolok a Jeff Rowland, Kharma, Mark Levinson, Rockport Technologies, AYRE, MBL, ML, Avalon, Jadis, Focal JMlab és még egy maroknyi brand referencia termékére.
Az abszolút luxus termékek árazásának kritikája, nem más, mint a hold ugatása!
Első körben le kell szögezni, hogy a végfelhasználó számára a High End Audio nem a pénzügyileg megéri kategóriába tartozik.
Utazni is az élmény miatt utazik az ember, nem pedig azért, mert pénzügyileg annyira megérné...
A leggyakrabban elhangzó megfejtés az átlag hifista részéről, hogy mennyi koncertre el lehetne jutni ennyi pénzből amit a komolyabb készülékekre „elszór” az ember. Akkor meg minek a drága High End? Persze általában azoknak a hifistáknak az érvrendszerének alapja az élő koncert, akik egyáltalán nem is járnak!
Az élő koncert és egy Audio készüléket összehasonlítani badarság, mert mindkettő más célt szolgál, teljesen másféle igényt kielégítve!
Nem a hangminőség a kulcs egy hangosított koncertnél, hanem a pillanat varázsa, ahogyan születik a zene ott és akkor!
A zenészek interakcióba lépnek a közönséggel és képesek reagálni, átformálni, alakítani a pillanatot, megmosolyogtatni, hatni a jelenlévőkre.
Álljon itt egy általam mobiltelefonnal rögzített Candy Dulfer videó, amely még YouTube-on keresztül is képes hatást gyakorolni az akármilyen PC-s hangszóróitokon keresztül.
A koncerteken maga a hiba, mellényúlás is egy élmény az emberi oldal tökéletlenségnek is van egyféle varázsa.
Aki ezt nem érzi, nem tapasztalja annak hiába koptatom a billentyűzetet...
A High End Audio-nál leginkább azért fizetünk, hogy egy-két pillanatot megidézzen, előcsalogasson valamit ezekből a kellemes érzést keltő, rég elfeledett produkciókból a hallás segítsége által.
Másik megkérdőjelezhetetlen szerepe, hogy nagyon sok előadó már rég elhunyt, így csak a felvételeik képesek kapcsolódási pontként szolgálni.
A presztízs modelleket a gyártók tudatosan nem úgy árazzák, hogy mindenki számára elérhető legyen.
Mivel van egy olyan vásárlói réteg, amely kifejezetten ezeket a tárgyakat keresi, gyűjti, ezért az ilyen típusú termékek nem feltétlenül az értékesített példányszám vagy anyagi siker, sokkal inkább a cég világpiacon kivívott pozícióját, presztízsét igyekszik megerősíteni, bebetonozni.
A szemünk előtt a semmiből épült fel a Magico brand, alig húsz esztendő alatt vezető márkává!
Indított egy aprócska állványos dobozkával a Mini-vel, ami megalapozta a hírnevet, utána jöttek az egyre komolyabb, komplexebb, nagyobb modellek, sokkal több pénzért, előbb fából, utána fémből majd fém/karbon hibridek.
Az abszolút luxus, egyedi termékek nem nekünk készülnek és ezt jobb ha elfogadjuk minősítés nélkül.
Vannak olyan tehetős emberek,(Nem is kevesen!) akik nem, hogy a csúcs Magico-t de Alon Wolf-ot is meg tudnák vásárolni cégestül egyetlen perces bevételükből!
Akadnak olyanok, akiknek a jachtját a legdrágább Kharma rendszerrel szerelik és az utolsó tapétacsík is „custom made” és egyenesen a CEO, Charles van Oosterum dolgozik az installáláson a földön kúszva-mászva.
Jobb ha tudatosítjuk, hogy egyeseknek ez a mindennapok realitása és egy unalmas hétköznap reggel valósága!
Megéri azt a valag pénzt tehát a High End Audio?
Egy rég hallott előadás újraélése, még ha az egy némileg szerényebb minőségű, konzervált lenyomat is, megfizethetetlen!
Csatolmányok
ssdd.png (171 KiB) Megtekintve 4939 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)